Film Színház Muzsika, 1986. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-25 / 4. szám
77 IVÁNYI NORBERT ÉS A NOCI Iványi Norbert, a Berzsenyi gimnázium tanulója ugyanúgy beszélt olaszul, mint magyarul, kitűnő verseket írt és szeretett filozofálni. A háborúban fogságba esett, onnan mint a volt kijevi magyar ellenállók vonatparancsnoka érkezett haza. Szoros szálak fűzték a magyar filmszakmához. Egy ideig sajtófőnök a Hunniában, Darvas József igazgató mellett diplomata-titkár. Aztán a Magyar Rádió lett munkássága fő terepe. Meg a mű- és filmfordítás. Tolmácsolt művészeknek és politikusoknak. Ő kísérte a magyar kormányfőt a Vatikánba. Midőn Kádár János találkozott II. János Pállal, a pápa ismerősként üdvözölte, és egy ezüst plakettel ajándékozta meg. Játszott néhány magyar filmben. Komoly ember volt, már-már komor. Önként ment nyugdíjba. Hatvankét évet élt. A Nocit viszont imádtuk, amikor srácok voltunk. A Nocit lovagnak titulálták osztálytársai. Fapofával előadott viccein röhögött az egész banda. Nocit elsirattuk a háborúban, természetesnek találtuk, hogy úgy érkezett vissza, ahogy, és mellesleg oroszul is megtanult. Noci csinálhatott volna karriert, lehetett volna funkcionárius, ehelyett elment egy olaszsvájci marhakereskedő mellé tolmácsnak Budapesten. A svájcit bizonyára okos embernek tartották, amint mi is mind okosabbak és szellemesebbek voltunk önmagunknál, ha ő tolmácsolta a mondókánkat. Náci zseniális ember volt, csak éppen nem volt egy műfaj, amiben zseniális lehetett volna. Utolsó nagy szerelmét Jutkának hívták. Szívesen hencegett vele barátai sokaságának. Köztük számos filmrendező akadt. Magyarok, olaszok. A Náci bohém volt, szerette a bort. Utoljára múlt év szeptemberében találkoztam vele. Ijesztően soványnak láttam, egyébként megint roppant vicceseket mondott. Olyasmit, hogy nincs kedve enni és nincs kedve eljárni otthonról. Meg hogy egyedül van. Majd hívjuk egymást. Aztán a Népszabadság január 9-i számában ezt olvastam: „Ha voltak barátai, kérem gyászolják meg Iványi Norbert újságíró és műfordítót, aki 1985. december 7-én meghalt és 1986. január 14-én 10 órakor temetik Farkasréten. Dr. Lee Judit:" A temetésen kevesen jelentek meg. Köztük egy filmrendező: Kovács András. Én meg késve, mert eltévedtem Farkasréten. Nem annyian gyászolják. Dehát a barátoknak sok a dolga. És rendes ember nem jár temetésre munkaidőben. A képen: Cesare Zavattini Budapesten Bacsó Péterrel, Makk Károllyal. Mögötte balról Iványi Norbert - 1958. Máriássy Judit ITTHON... ■ Többeknek minden kedves olvasónknak, aki levélben kereste fel szerkesztőségünket, abból az alkalomból, hogy karácsonyi számunk óta jobb minőségű papíron jelenik meg újságunk. Régen készültünk már erre a változásra, amit a Lapkiadó Vállalat 1986-tól biztosított számunkra. Köszönjük a támogató sorokat, és reméljük, hogy lapunk külalakja a jövőben tovább javul, valamennyi kedves olvasónk érdekeit szolgálva. • Mezei Teréz (Békéscsaba, Ságvári u. 16.) olvasónk hosszabb levélben írja meg véleményét decemberi számainkról. Fontosnak érezzük, hogy kiemeljük azt a gondolatát, amely a magyar nyelvvel kapcsolatos. Antal Imre televízióban elhangzott műsorait dicséri, Péchy Blanka és Deme professzor áldozatos nyelvművelő munkájáról ír, majd így folytatja: „Hiszem, hogy nagy szükség van még nagyobb odafigyelésre és szélesebb publicitásra e téren. Ezért is örülök annak, hogy a Film Színház Muzsikában újabban Montágh Imre is ír jegyzeteket. Ha csak néhány sorban is, de mégis a színpadi beszédet helyezi ezekkel a sorokkal reflektorfénybe." ■ Valóban: a Montágh-jegyzetek közlésével a szerkesztőség célja, hogy olvasónk szavait ismételve — reflektorfénybe helyezze a színpadi beszéd, a magyar nyelv ügyét. 9 Poór Gabriella (Eger, Zalka Máté u. 21.) olvasónk egy sajátos kéréssel csatlakozik azokhoz a levélíróinkhoz, akik nagy számban és rendszeresen színházi fényképet, külföldi és hazai színészcímeket kérnek. Ezt írja: „Régóta gyűjtök képeket, főképpen Marilyn Monroe-ról és a monacói hercegi családról. Sajnos a zsebpénzem nem elegendő ahhoz, hogy rendszeresen vásároljak képeslapokat. A külföldi lapokhoz pedig végképpen nem tudok hozzáférni. Ezért kérem jóindulatukat. Vajon hova kerülnek, azok a külföldi újságok, amelyekből a Sokfelől című rovatukba válogatnak képeket? Ha kiselejtezik őket, nagy örömet okoznának, ha kaphatnék belőlük." ■ Igazán szívesen segítenénk. A címeket és fotókat kérő sok levélírónak és a külföldi lapok után érdeklődő kedves olvasónknak is. Sajnos a mi lehetőségeink is korlátozottak. Külföldi színészek címével nem rendelkezünk, fotóarchívumunk anyaga még arra sem mindig alkalmas, hogy a lapunkban közölt képekkel megfelelő színvonalon szolgáljuk olvasóink igényeit. A régebbi külföldi lapok kincsesbányát jelentenek a mi számunkra, hónapokig dolgozunk belőlük. Ezért ezúttal nem tudunk segíteni. Neumark Anna (Budapest, Hevesi Gyula u. 31.) és Pataki Józsefné (Budapest, Maderspach u. 20.) olvasóink egy-egy közleményünket, képaláírásunkat egészítették ki. Nekik és mindazoknak az olvasóinknak, akik információink vagy fotónk kapcsán olyan észrevételeket közölnek velünk, amelyek más oldalról is megvilágítják közleményeinket, köszönetet mondunk. Fehéregyházi Józsefné kecskeméti olvasónk írja: „A kecskeméti színházi élet az elmúlt esztendőkben sok vihart ért meg. A lap becsületére mondhatom, hogy a kialakult problémákkal kapcsolatban nem rejtették véleményüket véka alá. Eléggé rendszeresen, ha bizony nem is mindig kellő élességgel, elmondták véleményüket az itteni színházi állapotokról. Szeretnénk hallani, hogyan képzelik el a kibontakozás útját a jövőben." ■ Véleményünk szerint most arra van szükség Kecskeméten, hogy kialakuljon az új, szakszerű és felelős irányítás, amely vállalja, hogy kivezeti a válságból a kecskeméti színházat. Addig, amíg ez ügyben személyi döntések nem születnek, nem tartanánk helyesnek véleményt nyilvánítani. Azt azonban természetesnek tartjuk, hogy a közönség, a magyar színház ügye érdekében, amennyiben úgy érezzük, hogy jó kezekbe kerül a kecskeméti színház, minden támogatást megadunk azoknak, akik nemes vállalkozó kedvvel vágnak neki a problémák megoldásának. SÁRIKA Sárika, Királynő! A szakma Királynője! Nagy művész! Csodálatos ember! Aki ismeri, az mind tudja. De nem ismeri mindenki, és azokat mind nagyon sajnálom, mert aki Sárikának közelében, bűvkörében lehet, annak sokkal gazdagabb az élete. Sárikától művészi tornát tanulni nemcsak annyit jelent, hogy szebb, tökéletesebb lesz a mozgásunk (ami önmagában sem kevés), hanem egész lényünket tökéletesíti. Sokan járunk hozzá mi, színészek művészi tornára, sok korábban kiváló sportoló, művészi tornabajnok társaságában. Testileg,, lelkileg felüdülés nála tornázni. Sárika olyan pedagógus, művész, aki mindenkire együtt és külön-külön is hatással van. Nagyszerű emberismerő. A mozgásunkból ki tudja következtetni lelkiállapotunkat, örömünket, bánatunkat, változásainkat. Mindig türelmes, kedves, halkszavú, szerény, !