Filmvilág, 1969 (12. évfolyam, 1-24. szám)
1969-12-15 / 24. szám
ből. Ezzel azonban alighanem éppen az maradt ki belőle, aminek a modelljét megalkotni kívánta. Amíg ugyanis előző filmjeiben Jancsó a történelem valóságos struktúrájának művészi modelljeire törekedett, ebben a filmjében már csak önmagát, saját régebbi filmjeit „modellezi”. S a modellek modellje már tényleges modell helyett tézissé, parabola helyett allegóriává válik. Eldönthetetlen tyúk-tojás probléma, hogy az eredendő tézisszerűség vezetett-e a hamis történelmi szituációhoz és a konstruált határhelyzethez vagy a történelmi helyzet irrealitása a tézisszerűséghez. De a legszebb és legigazabb tézis is művészileg értéktelenné, sőt önmaga cáfolatává válik, ha a szándékoltságot, a művészi apparátus hiteltelenségét és ellentmondásosságát érezzük mögötte. A déjá vu érzése mellett — amely műalkotásban akkor is zavaró, ha magától a szerzőtől láttuk már azt, ami kiváltja — ez a legfőbb oka, hogy bár a film teljes pompájában és a maga kifinomult artisztikumában vonultatja fel Jancsó filmjeinek minden művészi leleményét, felfedezését (valóságos antológiát állít össze ezekből), ezek nem hordozzák a művészi közlésnek, a filmi kommunikációnak azt a funkcióját, amit a szerző szán nekik. Csak a helyhiány akadályoz, hogy egyenként rákérdezzek azokra a motívumokra, filmformai és történeti elemekre, amelyek előző filmjeiben a reveláció erejével hatottak, itt azonban rejtélyes külsőséggé, dekorativitássá, díszítő ornamentikává váltak. Paradox ellentétben, a szerző szándékával, aki — mint mindig — most is szerkezeti vázára kívánja lemezteleníteni az ábrázolni vélt történelmi mechanizmust. Fiktív jelenségnek azonban a szerkezeti váza is fiktív marad. Akkor is, ha olyan páratlan filmi-formai bravúrral társul, mint a Sirokkó esetében, amely — hogy csakezt említsem — a Szegénylegények 150, a Csillagosok 88, a Csend és kiáltás 34, a Fényes szelek 31 snittje után — alighanem világrekordot állítva fel — csupán 12 beállításból áll össze. A művészet mindig kockázattal jár. S éppoly helytelen lenne a kritikusnak ezt a véleményét elhallgatni a szerző előtt, mint tragikusnak felfogni a Sirokkó epizódját, vagy éppenséggel — ez lenne a legkárosabb — érvként felhasználni Jancsó pályája vagy művészete ellen. GYERTYÁN ERVIN Pintér György, Bánffy György és Jacques Charrier .