Filmvilág, 1973 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1973-12-01 / 23. szám
Tévé-portré Komlós Aladárról A II. világháború pusztítását, amelyet az irodalom terén végzett, félelmetes névsor jelzi. Az I. világháborúval kapcsolatban ezt kevésbé emlegetjük, pedig ez sem lehetett csekély. Komlós Aladár az élő tanú rá, aki mellől a háború irtotta ki, szakította el vagy ítélte némaságra, visszhangtalanságra a kortársakat. Ha a Nyugatnak van egy első és egy második nemzedéke, úgy Komlós csaknem egymagában képviselte egy életen át a másfeledik nemzedéket. Vagy ki született 1890 körül a Nyugat nagyjaiból? Az alapítók úgy egy évtizeddel voltak idősebbek Komlósnál — még a legközelebbiek, Kassák, Füst, Karinthy is öt évvel — a második nemzedék egy évtizeddel fiatalabb, még a legközelebbiek, Bányai Kornél, Fodor József,Erdélyi József, Marconnay Tibor is vagy öt évvel. Ehhez a „másfeles” nemzedékhez talán csak Déry Tibor tartozik még, és a rég halott Németh Andor, Nadányi Zoltán. Bizonyos, hogy akiket Komlós András ez érdekes és emlékezetes tévéinterjúja alkalmából emlegetett, azok mind jóval idősebbek vagy fiatalabbak voltak nála. És ez nem csak adat: Komlós Aladár minden bizonnyal meg tudja erősíteni azt, hogy helyzet is. Talán éppen az a helyzet, amely sajátos distanciái révén egy erre különben is kiválóan alkalmas író-tudóst szinte végzetszerűen predesztinál a kritikusi szerepre. Az életskála egy magányos lépcsőfokán, szabad kilátással előre és hátra. Ha ennek a magányos életnek nem lett volna nagyon is erős közösségi sodra, bizonyára nehezebb dolga lett volna a tévé műsorvezető-riporterének, a jeles kritikustárs Pomogáts Bélának: a kérdéseket az izgalmas életrajz diktálta. Mert Komlós Aladár nemcsak a Nyugat, de a Huszadik Század és a Galilei Kör indító élményeiben is részesülhetett diákkorában, a világháború és a hadifogság — itthon közben forradalom és ellenforradalom — cezúrája után pedig a hanyatló avantgarde és a támadóban levő neoklasszicizmus és népiesség senkiföldjén léphetett be az irodalomba, Az új magyar líra című, mindmáig ható jelentőségű könyvével, ő maga ekkor már beolvasztotta egyéniségébe a legellentétesebb hatásokat is, azzal a kiváló képességgel, amely minden előítéleteken túl mindenkiben megtalálja a kiválasztható jót. Megbocsátó távolból mosolyog Beöthy Zsolt századvégi konzervativizmusa fölött és meleg gyöngédséggel emlékezik meg Riedl Frigyesről, aki először tartott a Pázmány Péter Tudományegyetemen kollégiumot a még élő és működő Ady Endréről, objektívhitelességgel méltatja azt, amit Jászi Oszkár és Kunfi Zsigmond jelentettek Magyarország politikai haladása ügyének. De közelebbről mégis az irodalom érdekli. A Bécsi Magyar Újság, az emigráció e nagyjelentőségű szellemi központja, amelyben Balázs Béla és Kassák Lajos vitája az avantgarde történelmi szervéről megjelent. Ez az a pont, ahol Komlós Aladár elbeszélőből ismét állásfoglalóvá válik, ahogyan a különböző irányzatokat tömören ismerteti. A „dada” az első világháború reakciója volt: tiltakozás, amely formájául a botrányt választja. A szürrealizmus elgondolása: az álom segítségével megbuktatni a polgári társadalmat. Ez a szelíd, de nyilvánvaló elvetés bizonyára igazat mond, csak mintha arról feledkezne el egy pillanatra, hogy az a „konzervativizmus”, amelyet Komlós oly önérzettel vállal — egyébként Szabó Lőrinc, Illyés Gyula sőt József Attila nevében is — önmagában szintén aligha volt alkalmas arra, hogy a polgári társadalmat megbuktassa. Ezen egyenlőre a történelemnek egészen más erői munkálkodnak folyamatosan. De a tévénézőt Komlós Aladár mondanivalói