Filmvilág, 1973 (16. évfolyam, 1-24. szám)

1973-12-01 / 23. szám

T­évé-portré Komlós Aladárról A II. világháború pusztítását, amelyet az irodalom terén végzett, félelmetes névsor jelzi. Az I. világháborúval kapcsolatban ezt kevés­bé emlegetjük, pedig ez sem lehetett csekély. Komlós Aladár az élő tanú rá, aki mellől a háború irtotta ki, szakí­totta el vagy ítélte né­maságra, visszhangta­­lanságra a kortársakat. Ha a Nyugatnak van egy első és egy második nemzedéke, úgy Komlós csaknem egymagában képviselte egy életen át a másfeledik nemzedé­ket. Vagy ki született 1890 körül a Nyugat nagyjaiból? Az alapítók úgy egy évtizeddel vol­tak idősebbek Komlós­­nál — még a legköze­­lebbiek, Kassák, Füst, Karinthy is öt évvel — a második nemzedék egy évtizeddel fiatalabb, még a legközelebbiek, Bányai Kornél, Fodor József,­­Erdélyi József, Marconnay Tibor is vagy öt évvel. Ehhez a „másfeles” nemzedék­hez talán csak Déry Ti­bor tartozik még, és a rég halott Németh An­dor, Nadányi Zoltán. Bi­zonyos, hogy akiket Komlós András ez érde­kes és emlékezetes tévé­interjúja alkalmából emlegetett, azok mind jóval idősebbek vagy fiatalabbak voltak nála. És ez nem csak adat: Komlós Aladár minden bizonnyal meg tudja erősíteni azt, hogy hely­zet is. Talán éppen az a helyzet, amely sajátos distanciái révén egy er­re különben is kiválóan alkalmas író-tudóst szinte végzetszerűen predesztinál a kritikusi szerepre. Az életskála egy magányos lépcsőfo­kán, szabad kilátással előre és hátra. Ha ennek a magányos életnek nem lett volna nagyon is erős közösségi sodra, bizonyára nehe­zebb dolga lett volna a tévé műsorvezető-ripor­terének, a jeles kritikus­társ Pomogáts Bélának: a kérdéseket az izgalmas életrajz diktálta. Mert Komlós Aladár nem­csak a Nyugat, de a Huszadik Század és a Galilei Kör indító élmé­nyeiben is részesülhetett diákkorában, a világhá­ború és a hadifogság — itthon közben forrada­lom és ellenforradalom — cezúrája után pedig a hanyatló avantgarde és a támadóban levő neoklasszicizmus és né­piesség senkiföldjén lép­hetett be az irodalom­ba, Az új magyar líra című, mindmáig ható jelentőségű könyvével, ő maga ekkor már be­olvasztotta egyéniségé­be a legellentétesebb hatásokat is, azzal a ki­váló képességgel, amely minden előítéleteken túl mindenkiben megtalál­ja a kiválasztható jót. Megbocsátó távol­ból mo­solyog Beöthy Zsolt szá­zadvégi konzervativiz­musa fölött és meleg gyöngédséggel emléke­zik meg Riedl Frigyes­ről, aki először tartott a Pázmány Péter Tudo­mányegyetemen kollé­giumot a még élő és működő Ady Endréről, objektív­­hitelességgel méltatja azt, amit Jászi Oszkár és Kunfi Zsig­­mond jelentettek Ma­gyarország politikai ha­ladása ügyének. De kö­zelebbről mégis az iro­dalom érdekli. A Bécsi Magyar Újság, az emig­ráció e nagyjelentőségű szellemi központja, amelyben Balázs Béla és Kassák Lajos vitája az avantgarde történelmi szervéről megjelent. Ez az a pont, ahol Komlós Aladár elbeszé­lőből ismét állásfogla­lóvá válik, ahogyan a különböző irányzatokat tömören ismerteti. A „dada” az első világhá­ború reakciója volt: til­takozás, amely formájá­ul a botrányt választja. A szürrealizmus elgon­dolása: az álom segítsé­gével megbuktatni a polgári társadalmat. Ez a szelíd, de nyilvánvaló elvetés bizonyára igazat mond, csak mintha ar­ról feledkezne el egy pillanatra, hogy az a „konzervativizmus”, amelyet Komlós oly ön­érzettel vállal — egyéb­ként Szabó Lőrinc, Illyés Gyula sőt József Attila nevében is — ön­magában szintén aligha volt alkalmas arra, hogy a polgári társadalmat megbuktassa. Ezen egyenlőre a történelem­nek egészen más erői munkálkodnak folya­matosan. De a tévénézőt Kom­lós Aladár mondanivalói

Next