Filmvilág, 1973 (16. évfolyam, 1-24. szám)
1973-12-01 / 23. szám
resiklás és ez az ambivalencia esetleg már nevetségessé válhat. Ő azonban mértéket tud tartani a mértéktelenségben. Mélyen megrázóvá teszi Sznyegirjev személyében a porig aláztatás és az önérzet konfliktusát Mensáros László. Ha csak az ő sorsmotívumát emelnénk ki a regényből, előttünk állna egy modern pszichológiai kisregény. A lezüllött és mégis méltatlanul bántott törzskapitány monológjait Mensáros mesterien építi fel drámaivá. Máthé Erzsi Hohlakova asszony, Maros Gábor Kolja Knaszotkin, Ilosvay Katalin Arina Petrovna és a kis Szokol Péter Iljusa szerepében szintén dicséretes stílusértéssel valósították meg feladatukat. Aljosa alakja átfonja a Karamazov-családregényt és Dosztojevszkij legjobbik énjét testesíti meg. Aljosán át, — akinek gyönyörű, költői emlékszózata zárja a regényóriást — az író életében és a regényben elfoglalt jelentőségét kiéreztük a tévéadaptációból, habár az az ő sorsának, szerepének is csak töredékét idézhette meg. Mégsem fragmentumot kaptunk, hanem teljes értékű alkotást. Most a második programban sugározták. Érdemes lesz majd az elsőn is megnézni. SAS GYÖRGY Szíészmúzeum: Rajnai Gábor A Színészmúzeumot mint találmányt, missziónak tartom: hősies kísérlet arra, hogy a színész — sokáig levegőbe írt — pályáját utólag megörökítse a képernyőn. Ami, természetesen, magában hordja a vállalkozás különleges nehézségeit: ilyen portréfilmhez sajnos, nincs elegendő archív anyag. Az eddigi adásokból érezhettük, milyen gondjai lehettek a forgatókönyvíró Bános Tibornak, s a szerkesztő-rendező Csenterics Ágnesnek, hogy legalább megközelítse a mai néző számára a kiválasztott, s már régen messzejáró nagy színészeket. Dicséretes buzgalom; nem ők tehetnek arról, hogy a csak filmemlékek nem vallhanak hitelesen egy-egy, színpadon kiválókat alkotott művészről. Sőt, minthogy a harmincas évek magyar filmjei meglehetősen azonos témakörben mozogtak, még olykor torzul is a kép; Jávor Pálnak például nem a Rank-alakítását láthatjuk, hanem a filmbeli mutatásait, s ez mégis az egyik része csak a pályának. Most Rajnai Gábor emlékét idézte meg a Színészmúzeum, az eddigiekhez hasonló jószándékkal, felkutatván a felkutatható, s technikailag is megfelelő filmanyagot, s azokat az emlékőrzőket, akik a legtöbbet mondhatják el a portréfilm hőséről. Azt hiszem, a mai tévénéző ebből a — korlátaiból eredően torzó műfajú — filmből is sok mindent megtudhatott a magyar színpad e különlegesen sármos, tüneményesen kedves alakjáról. Meg kell mondanom, most is Makay Margit volt a legbiztosabb és a legmagvasabb tanú, akinek színes, pontos, remekül fogalmazott emlékezései hozták a legközelebb Rajnai Gábort — az a természetesség és szellemi elegancia, mellyel e kiváló művésznőnk elbeszélget a nézővel, e portréfilmnek is legnagyobb erénye, élvezetes volt Lázár Mária és Máriássy Félix közreműködése, azt viszont nem értjük, miért szerepelteti a film az emlékezők között Székely István jeles filmrendezőt, aki azzal kezdi mondókáját, hogy nem tudja, miért éppen Rajnai Gáborról nincsenek emlékei. S elmond egy gyenge, s mástól hallott anekdotát. ( E helyett például Csathó Kálmán írásából mondhattak volna el egy-egy jellemző részletet.) Az ifjú színész-riporterrel sem békített ki ez az adás, azokkal értek egyet, akik eddig is erőltetettnek tartották e megoldást — természetesen nem a színész személye miatt. Én például magát Makay Margitot választanám ilyenkor műsorvezetőnek ... Ami a filmrészleteket illeti: érdekesek, elgondolkodtatóak voltak, mint mindig, az ilyen celluloid-szellemidézés az idő könyörtelen rohanását bizonyította minduntalan. Nem a Színészmúzeum munkatársai, hanem a rendelkezésre álló tekercsek tehetnek arról, hogy a filmbeli Rajnai Gábor, bármilyen kedves rajna is volt, nem azonosult teljesen azzal a Rajnaival, akiről Makay Margit vagy Lázár Márta vallott, vagyis a színpadi színésszel. Alkalmasint a jövő század első évtizedeiben könynyebb dolguk lesz az ilyen színészmúzeummal azoknak, akik a maiakat akarják majd megidézni. S ezt mi segíthetjük azzal, hogy minél több színészt, s alakítást örkítünk meg az archívumok számára is, megcélozván a technikai és művészi maradandóságot... DEMETER IMRE