Filmvilág, 1978 (21. évfolyam, 1-24. szám)

1978-07-15 / 14. szám

ta festményein. A gumikamerák né­ha szinte vitustáncot járnak a zene turnusára, máskor a különböző látó­szögű képek váltogatói dolgoznak pontosan, mint egy virtuóz dobos. A két svéd párból alakult ABBA együttest lemezeik és televíziós kis­­filmjeik tették világhírűvé. Hozzánk érkezett nagyfilmjük is a televíziós tapasztalatok alapján készült. De mert a mozik közönsége cselekményt vár, kanyarítottak a híres dalok — Waterloo, Köszönöm a zenét, S.O.S., Mamma mia, Táncosnő stb. — köré valami kis „sztorit”. Egy rádióripor­ter kétségbeesetten keresi a lehetősé­get, hogy ausztráliai turnéjukon in­terjút készíthessen a rajongók töme­gétől óvott kvartett tagjaival... — ennyi az egész. A számok között uta­zik a muzsikus stáb, nyomában a * riporterrel városról városra. (Az is a tévére emlékeztet, hogy repülőtéri érkezések és indulások egész sorát látjuk.) Közben nyilatkozik a közön­ség: — Azért szeretem őket, mert szé­pek ... — ... mert tiszták, nem úgy, mint a többi... — ... mert helyesek, rendeseknek látszanak... — A ritmusukat. — A dallamosságukat. — Ennek a zenének nincs köze semmiféle erőszakhoz . .. Valóban, az ABBA-számok kelle­mesek, szelídek, finoman érzelmesek és finoman vidámak, illemtudóak, s ha arról énekelnek, hogy ,egy hete járunk s mindössze kétszer voltunk „úgy” együtt’, hogy :ölelj, szoríts, így, meg százféleképp ... ’, akkor is kizár minden megbotránkoztatást az előadás jó modora, a konvenciók ke­retein belül tartott szenvedély, a hangzás, a harmóniák egyszerű­ ro­mantikus szabályszerűsége. A filmbe csempészett kommentár szerint, a Beatles-sikerek óta senki­nek nem keltek el olyan óriási pély

Next