Filmvilág, 1978 (21. évfolyam, 1-24. szám)
1978-07-15 / 14. szám
ta festményein. A gumikamerák néha szinte vitustáncot járnak a zene turnusára, máskor a különböző látószögű képek váltogatói dolgoznak pontosan, mint egy virtuóz dobos. A két svéd párból alakult ABBA együttest lemezeik és televíziós kisfilmjeik tették világhírűvé. Hozzánk érkezett nagyfilmjük is a televíziós tapasztalatok alapján készült. De mert a mozik közönsége cselekményt vár, kanyarítottak a híres dalok — Waterloo, Köszönöm a zenét, S.O.S., Mamma mia, Táncosnő stb. — köré valami kis „sztorit”. Egy rádióriporter kétségbeesetten keresi a lehetőséget, hogy ausztráliai turnéjukon interjút készíthessen a rajongók tömegétől óvott kvartett tagjaival... — ennyi az egész. A számok között utazik a muzsikus stáb, nyomában a * riporterrel városról városra. (Az is a tévére emlékeztet, hogy repülőtéri érkezések és indulások egész sorát látjuk.) Közben nyilatkozik a közönség: — Azért szeretem őket, mert szépek ... — ... mert tiszták, nem úgy, mint a többi... — ... mert helyesek, rendeseknek látszanak... — A ritmusukat. — A dallamosságukat. — Ennek a zenének nincs köze semmiféle erőszakhoz . .. Valóban, az ABBA-számok kellemesek, szelídek, finoman érzelmesek és finoman vidámak, illemtudóak, s ha arról énekelnek, hogy ,egy hete járunk s mindössze kétszer voltunk „úgy” együtt’, hogy :ölelj, szoríts, így, meg százféleképp ... ’, akkor is kizár minden megbotránkoztatást az előadás jó modora, a konvenciók keretein belül tartott szenvedély, a hangzás, a harmóniák egyszerű romantikus szabályszerűsége. A filmbe csempészett kommentár szerint, a Beatles-sikerek óta senkinek nem keltek el olyan óriási pély