Filmvilág, 1979 (22. évfolyam, 1-20. szám)
1979-12-01 / 20. szám
tévéjátéka nem válaszol erre, s emiatt a kamasz főhős figurája kissé eltorzult, romantikus színeket kapott, rejtélyes alakká vált, akinek valami nagy titka van. De nemcsak a főhős, a többi szereplő sem valóságos emberként jelent meg előttünk. Arcukat eltakarta a jogi eljárás aprólékos bemutatása. Gáli László tisztes tudású rendezése nem segíthetett a szerkezeti hibán. Előfordulhat, hogy a sorozat műsoraiban a jog és a művészet máskor is összeütközik. Nem lenne jó, ha ez olyan eredménnyel járna, mint most a Lacikában. Végtére is ez a műsor nem dramatizált jogi ismeretterjesztés. Az emberábrázolás itt sohasem károsodhat. * Móricz küzdelme a drámával és a színpaddal egész életén át tartott, és a Sári bíró, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül nagy közönségsikere ellenére is teli volt ismétlődő, folytonosan visszatérő kudarcokkal. A drámaíró Móricz nem kellett a színházaknak, darabjait, terveit sorra-rendre elutasították. Igazuk volt-e? A Krétarajz sok nézője nyilván azt felelné most erre a kérdésre, igen. Mit kezdhettek volna a színházak ezekkel a poros, avítt, népszínműves darabokkal? Csakhogy a közönséget riasztó képtelenségeket, az emberábrázolás karikatúraszerű torzításait a televíziós feldolgozás vitte bele a Dózsa-dráma és a Ludas Matyi részleteibe, Móricz egyébként ma már valóban szokatlanul erőteljesnek, „színesnek” ható szövegeibe. A kép, ami így elénk rajzolódott, nem hiteles. Jónéhányszor, a feldolgozás nem egy pillanatában, egyenesen azt hittük, nem az eredeti darabot, hanem annak valamiféle paródiáját látjuk. A tévéfeldolgozás nem ,,modernizálta” Móriczot, nem közelítette a mai nézőhöz — máskor milyen nagy a hajlandóság erre a televízióban" — hanem fordítva, a régiből, az elavultból, a népszínműből, mint mondani szokták, tett rá még egy lapáttal. Úgy foghatjuk fel tehát ezt a műsort, mint újabb kudarcot Móricz és a színház kapcsolatában. * Anyagát tekintve, a Tengerparti gyár a hónap legizgalmasabb tévéújdonsága lehetett volna. Déry Tibor nagyszerű írása oly méltatlanul került háttérbe a közvéleményben és az irodalmi köztudatban — megmagyarázhatatlan, miért —, hogy talán még azt is jogosan mondhatnánk róla, elfelejtett regény. Újjászületése a képernyőn felfedezésszámba mehetett volna. Ha a tévéjáték egy kicsit összeszedettebb. Ha jobban ragaszkodik a regény szerkezetéhez, balladás hangjához. Ha kapkodásával, felületességével nem oldja Déry szövegének töménységét. Ha jobban bízik a kisregényben. Főként a játék kezdetén zavartak az eltérések. Déry oly mesterien vezeti be az eseményeket, hogy nem érthető, miért kellett tényleges ábrázolásuk helyett egyszerűen elmesélni őket. Mi szükség volt az érzelmes keretjátékra? Miért jelent meg a dráma egyik főalakja, Fabre minden előkészítés nélkül és jóval korábban, mint Dérynél? S Marie, aki a regényben az események, a sztrájk hatására fokozatosan emelkedett kiaz asszonyok közül, ugyan miért lépett elénk a tévéjátékban egyszerre kész, tapasztalt vezetőként? A párizsi munkáslány körül sok volt a részletezés, az epizód. Pedig szerepe, figurája annyira karakteres hogy kevesebből is értettük volna. A tévéjáték a regényhez képest szerkezetileg ingatag. Leül a földre. Déry nagyon valóságos dolgokról beszél, arról, hogyan formálódnak egy sztrájk körülményeinek hatására munkásokká, közösséggé a falusi asszonyok. Ám ezt a nagyon valóságos, nagyon hétköznapi történetet az igazi költő módján, magasságokba emelkedve meséli el. Zsurzs Éva rendezése nem tudta követni az írót: a Tengerparti gyár tévéváltozata földhözragadt produkció lett. * Zsurzs Éva: Tengerparti gyár Szomszéd András felvételei