Filológiai Közlöny – VI. évfolyam – 1960.

1. szám - Tanulmányok: - Kardos Tibor: „Dús Pannónia”. A renaissance-kori tájszépség felfedezéséhez Magyarországon

Dús Pannónia" A tájszépség renaissance-kori felfedezéséhez Magyarországon KARDOS TIBOR I. Magyarországon először a renaissance idején fedezik fel a tájszépséget és eközben a Dunántúlét is. Ekkor írják le földrajzát, és ábrázolják természeti sajátságait, ekkor fogják föl szépségét tudatosan úgy, hogy mindennek írott nyoma marad versben és prózában, főleg latinul, de végtére magyarul is. A nagy felfogásbeli változás annak a felfedezésével is együtt jár, hogy a Dunántúl egykor a római birodalom része volt, Pannóniának nevezték, s még mindig őrzi e kor emlékeit. Mindevvel egy időben, s mintegy előfeltételként meglátják az antik római írók leggyengédebb lapjain a klasszikus itáliai tájat: Vergilius Georgicon-jának és Eclogái­nak tájait, a földművelők, pásztorok és nyájak, a horatiusi mély erdők, felbuzgó hűvös források vidékeit. Ezt az olasz polgár-humanisták, az új korszak hirdetői és szakemberei annál nagyobb hévvel hirdetik, mert hiszen ez a klasszikus táj nem halt ki, szinte változatla­nul él tovább a tengermelléki tájakon, Itáliában, Dalmáciában. Antik múltnak, klasszikus és modern tájnak, természetnek és embernek fölfedezése szorosan összefüggenek. Olyan jelenségek, melyek egymást erősí­tik, s valamennyi az európai történelem új korszakára, a renaissance-ra vall. A természetet tudományosan, de esztétikailag is a renaissance olasz polgársága látta meg. A gazdagodás érdekei vezették, és ez néha közvetlenül kifejezésre is jutott utazóinak, kereskedőinek szavaiban, máskor azonban elhomályosult a látszólag függetlenül kutató szellem és a szépség­vágy mögött. Azonban bizonyos, hogy a polgárság együkj társadalmi osztály frisseségével fogta fel az embert körülvevő fizikai világot, jelentsen az számára életet és gazdagodási lehetőséget mint áru, vagy a kereskedés más előfeltétele, mint vidékeknek, utaknak, embereknek ismerete stb. Így nyúlik vissza a renaissance-ba az ásványok, növények, állatok, klíma, természeti alakulatok, utak, emberek és népek, társadalmi szokások kutatásának kezdetei. Fölismerték a nagy tényt, hogy az ember nemcsak mint afféle mikrokozmosz, hanem reálisan is szorosan beletartozik természeti környezetébe, hogy vannak természeti törvények s ezek most már érvényesek az emberre is, mint aki része a természetnek. Evvel aztán teljesen párhuzamos, hogy a renaissance művészei a maga reális való­ságában ábrázolják az embert, hogy háttérül képeiken odahelyezik a termé­szeti tájakat, erdőket, hatalmas távlatú széles vidékeket, hegyeket és völgye­ket, tengeri kikötőket, mint ezt Luca Signorelli, Mantegna, Ghirlandaio, Leonar­do és mások művészetében látjuk.1­ ­ A táj felfedezéséről a renaissance-ban mindenki előtt és példaadóan J. Burckhardt írt alapvető művében : Die Kultur der Renaissance in Italien, Durchgearbeitet von L. Geiger. Leipzig, 1901. Bd. II. 15-25.­­ W. Waetzold: Das klassische Land, Leipzig, 1927. 26-30, 56 — 67. Újabban nagyszerű gyűjteményt állított egybe a renaissance-festők tájképi hát­tereiből Hanna Kiel-Dario Neri: Paesaggi inattesi nella pittura del Rinascimento (con pre­f . 1 Filológiai Közlöny szol&net

Next