Filológiai Közlöny – X. évfolyam – 1964.

3–4. szám - Cikkek, közlemények - Képes Géza: Háfiz és Csokonai

koronázások szertartásához, illetve azoknak hagyományos kísérő jelensége volt, és egy alap­szöveget variáltak esetről esetre, uralkodóról uralkodóra, aszerint, hogy választották is, vagy csupán felkenték és megkoronázták, de minden esetben összefüggésbe hozták a meg­próbált magyar nép védelmével, s az „isten kegyelméből" uralkodó királyok mennyei támo­gatásával. Úgy véljük, a krónikákban, a magyar királyszentek latin himnuszaiban és a magyar nyelvű Szent László-énekben is világos nyomait találjuk ennek, és a hagyomány alkalmasint még régebbre nyúlik vissza. De erre még visszatérünk. Háfiz és Csokonai KÉPES GÉZA Ne vegyék rossz néven, ha vallomással kezdem tanulmányomat. Másfél évtizede már, hogy elhatároztam, kiderítem, milyen úton-módon, milyen nemzetközi hajszálereken át jutott el Csokonai Vitéz Mihályhoz, a felvilágosodás korának legkiválóbb magyar lírai költőjéhez a klasszikus arab és perzsa költészetnek ha mégoly szerény ismerete is, amellyel rendelkezett, s hogyan és milyen forrásokból táplálkozva fogamzott meg lelkében az ázsiai versek szeretete és közelebbről „a legeredetibb, legszenvedélyesebb, legszabadabb" perzsa költő, Háfiz kultusza. A kultusz szó már önmagában kizárja azt az állítást, hogy Csokonaiban ez az érdeklődés mélyebbre nem hatott volna. És hogy Csokonai Háfiz-kultuszáról beszélnünk nem túlzás, arra meggyőző bizonyíték Csokonainak Hafiz sírhalma című, a perzsa költő világát friss, eleven erő­vel megidéző költeménye. Amikor hét évvel ezelőtt az Eötvös-könyvtárban kezembe került egy latin nyelvű könyvecske Háfizról — megjelent Bécsben 1771-ben ! — s benne tizenhat Háfiz-ghazal perzsa eredetije mellette tükörként a latin nyelvű verses fordítások — valóban dobogó szívvel ragadtam meg a csinos kis codex-szerű könyvet, mint aki tengerre kivetve evickél, s ereje lankadtán egyszerre csak úszó gerendára bukkan. A könyv Reviczky Károly gróf műve volt — ezt külön kellett megállapítani. Reviczky Károly, comes Carolus de Reviczky vagy ahogy a kor divatja szerint még latinosabb névvel emlegették: Carolus Revickius neve nem volt teljesen ismeretlen előttem.Tudtam, hogy Cáfiz költeményeiből többet latinra fordított, és ezeket ki is nyomtatták. Erről az irodalomtörténeti tényről azért volt fontos tudnom, mivel a könyv szerzője sem a minden tekintetben remek — és hogy Reviczky kedvenc jelzőjét hasz­náljam: elegáns, sőt „perelegáns" előszóban, sem pedig a kitűnő török kommentátor Szudi nyomdokait követő, de igen sok tekintetben önálló felfogásról tanúskodó jegyzet­anyag végén nem nevezi meg magát. Kutatásaim a szerző, ill. fordító életének legfontosabb adatait is kihá­mozták. Mert itt bizony több rendbeli tévedés terjedt el, és tartotta magát makacsul. Minde­nekelőtt azt kellett tisztázni, hogy Reviczky nem osztrák volt, hanem magyar. Éspedig ugyan­annak az anyanyelvtől független magyar patriotizmusnak képviselője, mint a XV. században Janus Pannonius s a XVII. és XVIII. században Czwittinger Dávid és Bod Péter. Johann Fückl — Meusel adatát átvéve azt írja Reviczkyről, hogy 1737-ben született Bécsben. Fuck könyve néhány mondatban, kutyafuttában foglalkozik Reviczkyvel mint Wil­liam Jones, a nagy angol orientalista vonzási körébe tartozó osztrák diplomatával, aki szintén foglalkozott arab, perzsa és török tanulmányokkal Sztambulban. Meusel és Fück adata téves. Reviczky 1736-ban (nov. 4-én) született Észak-Magyarországon, az Árva megyei Revisnyén,­­— erről a községről kapta a család a „revisnyei" előnevet. 1768. febr. 24-én Joneshez írt levelében találjuk vallomását arról, hogy már az iskola padjaiban írogatott latin verseket. Azután tel­jesen abbahagyta ezt a szép foglalkozást, és csak 1767 novemberében kezdte el tíjra, mint írja: nem dicsőségszerzés, hanem időtöltés végett. A versírást a kor divatjához híven, persze, latin nyelven művelte — hiszen, mint tudjuk, latin volt akkoriban Magyarországon a közélet és iro­dalom nyelve, Bécsben végezte el a diplomata-főiskolát, és mint aki már a főiskolán kitűnt arab, perzsa és török nyelvek tanulásában, Sztambulba helyezték a Monarchia követségére. Ezért emlékeznek meg külföldi méltatói róla mint osztrákról — holott Reviczky magyarnak vallotta magát, s mint magyar főúr, Magyarország országgyűlése főrendi házának is tagja volt, az ország­gyűlésen aktív részt is vett.­ Minden alkalommal indulatos sértődöttséggel oktatta ki azokat, akik egy és ugyanazon országnak és népnek tartották az osztrákot és a magyart — ezeknek megmagyarázta, hogy bár Magyarország Ausztriához tartozik és bár felette az osztrák Habs­burg császári és királyi ház uralkodik •—• mégis, merőben más nép a magyar, más nyelvvel, szokásokkal, sajátos nemzeti jellemvonásokkal.3 Reviczky Sztambulban olyan helyre került, ahol arab, perzsa és török tanulmányait tökéletesség fokára emelhette — de ezeken a nyelven 1 Die Arabischen Studien in Európa. Olio Herrassowitz. Leipzig. 131. 2 Reviczky utolsó előtti levele Joneshoz, dátum nélkül. 3 fieuristey levele Joneshoz. Keltezése: Bécs, 1770. okt. 16.

Next