Filológiai Közlöny – XII. évfolyam – 1966.

1–2. szám - Közlemények - Hernádi Miklós: A költői nyelv és az „Új kritika”

a Renmin Wenxue [33.] Népi Irodalom című folyóirat 1953. évi februári, utóbbi a Wenxue Pinglun [34.] Irodalomkritika c. irodalomtudományi folyóirat 1962. évi 2. számában látott napvilágot.21 Ezek a tanulmányok elsősorban Petőfi költészetének azokra a vonásaira mutatnak rá, amelyek a korábbi interpretációk során még elkerülték a kínai szerzők figyelmét, vagy csu­pán kisebb hangsúlyt kaptak. Ezért főleg Petőfi világnézetének, emberi-költői magatartásának verseiben megmutatkozó forradalmiságát méltányolják, kiemelik költészetének népi-plebejus vonásait, a népköltészethez, a népköltészeti formákhoz fűződő szoros kapcsolatát, azokat a tulajdonságait tehát, amelyek az adott körülmények között tanulságokkal szolgálhatnak a mai kínai költészet számára is. Az elmondottakból, úgy hisszük, kitűnik, hogy az immár több mint félévszázados út, amelyre a Petőfi-recepció Kínában visszatekinthet, nem volt minden jelentőség nélkül való. Bár Petőfi a modern kínai költészetre nem gyakorolt Whitmanhez, Tagorehoz és másokhoz hasonló közvetlen megtere­mékenyítő hatást, s recepciójának egyetlen szakaszában sem váltott ki olyan viszonylag széles rétegekre ható visszhangot, mint az új irodalom első éveiben az orosz prózaírók vagy Ibsen, s a későbbiekben a szovjet írók­­ költészetének eszméivel, világnézetével, emberi­forradalmari példájával azonban így is hozzájárult és hozzájárul a demokratikus és szocialista forradalomban élő kínai szellemiség, a modern kínai irodalom pozitív eszmei arculatának for­málásához. Kínai fogadtatása sok tekintetben eltért attól, ahogy az Európában, s különösen a nyugati irodalmakban történt: míg a Nyugat már csak mintegy „post festa" vette tudomásul életművét, akkor tehát, amikor Európának — Petőfi szavaival — már régen „elzúg­tak forradalmai", a társadalmi és nemzeti újjászületés forradalmi lázában égő Kínában egy egész korszakon át primér eredetiségében érvényesült költészetéből mindaz, ami Kínában hozzáférhetővé vált. Megismerésének, befogadásának ugyan eleve határt szabott életművének idegen nyelveken csak töredékesen és többnyire rossz interpretációkban hozzáférhető volta — a kínai szellemiség legjobbjai mégis megtalálták a hozzávezető utat a forradalmi mozgalom valamennyi szakaszában. Figyelemre méltó, hogy recepciója hosszú időn át összefüggött a legjobb kínai írók, s közülük is elsősorban a legnagyobb, Lu Hsün nevével. Nem túlzás azt állí­tani, hogy a rokonhang, amelyet Lu Hsün már a modern kínai irodalom színrelépésének hajnalán kihallott a magyar költő életművéből, a továbbiak során is főképp az ő tevékenysége révén lelt visszhangra Kínában. A költői nyelv és az „Új kritika" HERNÁDI MIKLÓS 1. Tiszta költészet — autonóm kritika Új irányzatok mindig abban a legbiztosabbak, amit tagadnak. I. Babbitt (T. S. Eliot harvardi tanára) éles romantikusellenes támadásai jó két évtizedre megüti az angolszász kritika alaphangját, és ugyanakkor költői irányváltást is regisztrál. „Elegünk volt a romantikusok összekuszált értékrendjéből, laza szóhasználatából, ideje visszatérni a költői és nyelvi fegye­lemhez ..." — csendül ki a kor kritikai írásaiból. „Száraz, kemény képeket a versbe !" — köve­teli az angol T. E. Hulme, és elindítja még a világháborús években az imagizmus rövid életű mozgalmát. Az imagista vers statikusan leíró képekkel dolgozik, a költő a vers tárgya keltette asszociációk optimális kifejezését tűzi ki célul; a költői nyelv logikus eleme erősen devalválódik. A XX. századra a költő már csak értetlen nézője a tudomány rohamos (és lám, világ­katasztrófába torkolló) fejlődésének. A gyakorlati élet logikája is véres erőszakhoz vezet. A költői önvédelem egyet tehet: egyéni, szabad világként megteremtheti a levitézlett logikától megtisztított költészet világát,­ az önkényes asszociációk, az egyéni mitológiák költészetét. Érzelemellenesség, személytelenség az egyik oldalon, rációellenesség a másikon. Mi marad? A költői nyelv: ezzel birkózik a költő, evvel kísérletezik. A kritikus is látja a tudományok módszereinek rohamos tökéletesedését; érzi­, hogy a ma­ga eredményei természettudományos szemmel csak pontatlan találgatások. És mert az aszta­lára kerülő költői anyag már amúgy sem igen fejthető meg a hagyományos módszerekkel. 21­­.a Chien tanulmányának címe: P'ei-to-fei Shan-t'o-er [50.] Petőfi Sándor: Hsin Wan-shenge: P'ei-to-fei-te shihko eh'uang-tso [51.] Petőfi lírai költészete. 1 I. Babbitt: Rousseau and Romanticism. New York 1960 2 Hatzf­eld: The Language of the Poet. Studies in Philology 1945. jan. 94. Vö. Sedlmayr: A modern művészet bálványai. Gondolat 1960. 64. A modern költészet és a tudományok viszonyára vonatkozóan J. J. E. Palos: The New Criticism and the Language of Poetry, University of Nebraska Studies 1958. márc. 3—4.

Next