Filológiai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1972.

1–2. szám - Tanulmányok - Széles Klára: Kísérlet egy műelemzés-modell felállítására

Kísérlet egy műelemzés-modell felállítására SZÉLES KLÁRA A műelemzés egyféle archimedesi pont az irodalomelmélet és kritika számára. Próbája a műnek. Az értő analízis a mű értékének vagy értéktelenségének bizonyítására a legelfogadhatóbb érv. De próbálja az elemzőnek is. Vizsgázik a kritikus vagy teoretikus, esetleg egy-egy teória, itt, a szembesítésnél, az alkalmazásnál. Kettős próbakő — sajátos, kölcsönös függvény: a kritikus próbára teszi a művet, mű a kritikust. Ugyanakkor — úgy tűnik — a műelemzés akciója az, amelyben a leg­változatosabb esztétikai rendszerek különbségei sűrűsödnek, egészen addig, míg mint közös nevezők válnak ki a rendkívül sokféle, összetett szellemi folya­matokból. Elöljáróul szembeötlő lehet az, hogy a legellentétesebb alapokon álló elméleti táborok, csoportok közt is hallgatólagos egyetértésként különös jelen­tősége, becse van egy-egy műalkotás újfajta, meggyőző megközelítésének. Az átcsoportosulások, szakítások, szembefordulások, specializált „iskolák" közt ki nem mondott közösség, összekötő kapocs, közvetítő csatorna a műelemzés. Egyidőben, egymás mellett létező csoportokra éppúgy érvényesnek tűnik ez, mint időben egymást követőkre. Egy-egy teória elavul, meghaladják, de eleven hagyományként munkál, fennmarad a helyesnek bizonyult mű-interpretáció, maradandó elméleti értékek hordozójaként. A közelmúltból Oscar Walzer, Emil Staiger, Leo Spitzer­ elemzései példázzák ezt. Napjainkban is a vitatott tételek mögött találunk nem-vitatott vagy alig­ vitatott, mindenesetre szinte „legendás" mű-értelmezéseket. Roman Jacobson—Claude Lévy-Strauss közös Baudelaire-elemzése, Jan Makarovsky írása Macha Mai2 című költeményéről, példa erre. Úgy is fogalmazhatnánk: amilyen nehezen találunk általánosan el­fogadott irodalomelméleti rendszert, annyira könnyen akadunk, szinte a szaporodás tendenciájával a „klasszikus" elemzésekre. Ez vonatkozik hazai szakirodalmunkra is.­ Tán éppen azért, mert forrong, átalakulóban van az elmélet maga, a konkrét analízis gyakorlatában zajlik a folyamat lényege, itt­ ­ Oscar Walzel: Wechselseitige Erhellung der Kunste; Emil Staiger: Die Kunst, der Interpretation. Zürich, 1955; Leo Spitzer : A method of Interpreting Literature. Northampton, 1949. 2 Roman Jacobson — Claude Lévy-Strauss : Charles Baudelaire ,,A macskák" című verse — Helikon, 1968. Fordította: Miklós Pál. Jan Makarovsky : Karel Hynek Macha Mai című költeményéről, részletes ismertetés: Sziklay László: A cseh strukturalizmus. 1963/3 Kritika, 1963/3, 50-54. 3 L. Hankiss Elemér, Németh G. Béla elemzéseit, Petőfi S. János kísérleteit — nagy érdeklődést kiváltó műelemzések nem is jelentek még meg (Szabolcsi Miklós: József Attila: Eszmélet­éről), s számtalan kitűnő elemzésre hivatkozhatnék a hagyományos eljárást követő­ekből (Bóka László, Kiss Ferenc, Czine Mihály stb.).

Next