Finnugor Világ, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000-12-01 / 4. szám

34 Finnugor Világ, 2000. december S Kerezsi Ágnes: Az udmurtok Minoritates Mundi Savaria University Press, 1999 A címlap szerint 1999-ben, valójában 2000 második negyedévében jelent meg a Minoritates Mundi sorozat második kötete. A mintegy 250 oldalas apró kötet az udmurtokról szól, szerzője Kerezsi Ágnes. Az ára méretéhez képest kissé borsos, 1120 forint, de a kötet igényes kivitelezése (kötve, külön külső borítóval) ezt hajlamos feledtetni. A sorozat címe azt sejteti, hogy az egyes kötetek a bemutatott népekkel mint kisebbségekkel foglalkoznak. De már a sorozat első kötete, Pusztay János A szölkupok című műve sem igazolta ezt a feltételezést: ott a kötet majdnem 200 oldalából még húsz sem (45-63) foglalkozott a szölkupok mai helyzetével. Kerezsi Ágnes művében ez az arány még kedvezőtlenebb, a 250-et megközelítő oldalszám mellett is csak tizenhárom oldal (43-55). Ezek szerint a „minoritates” mindössze arra utal, hogy a sorozat kisebbségi sorban élő népeket mutat be, nem pedig arra, hogy a kisebbségi létformával kíván foglalkozni. A könyvet már formátumának köszönhetően jó a kézbe venni, lelkesen belevághatunk az olvasásba. Az első kellemetlen élmény a 9. oldalon ér minket, ahol azt olvashatjuk, hogy a tatárok ároknak, ár/ároknak hívták az udmurtokat. Nem kell képzett turkológusnak lennünk ahhoz, hogy az utóbbi alakban felismerjük a­­ lár toldalékot, ami nem más, mint a többes szám jele a törökségi nyelvekben. A 10. oldalon a Vjatka folyó nevének szokatlan alakját találjuk: Vjatka. Hasonló betoldott ékezetekkel, melyek korábban az adott szavak írásában nem voltak használatosak, máshol is találkozunk: Glázov (14.), Inmár (178.). Itt a hagyományoktól való eltérésre nem találunk magyarázatot. Az udmurt nyelvről szóló rövid fejezetben több tévedés is található. A 18. oldalon azt olvashatjuk, hogy az irodalmi nyelv „az összes nyelvjárás lexikális kincsét magába foglalja”. Ez természetesen nem igaz, nem is lehetne igaz. Valójában arról van szó, hogy az irodalmi nyelv minden nyelvjárás szókin­cséből merít. A 19. oldalon található mondat megtévesztő: „Míg a mássalhangzórendszer legjellemzőbb vonása a zöngésségi és palatális korreláció, addig a magánhang­zók használatát különösebb kombinációk nem korlátozzák.” A szembeállítás azt sugallja, hogy a korrelációk a mássalhangzók használatát korlátoznák... Valójában két eltérő természetű megállapításról van szó. Ráadásul a magán­hangzókra vonatkozó félmondat meglehetősen homályos, és csak némi fejtörés után jöhetünk rá, hogy egyszerűen annyit jelent: az udmurtban nincs magán­hangzó-harmónia. A 26. oldalon található táblázatban „Igék” címszó alatt igetöveket találha­tunk, de a tő végéről a szokásos kötőjel hiányzik. Márpedig az udmurtban a

Next