Finnugor Világ, 2003 (8. évfolyam, 3-4. szám)
2003-12-01 / 4. szám
26 Finnugor Világ, 2003. december (amit elvileg már az érettségire tudni kellene), ennek ellenére a hallgatók jelentős része úgy érkezik a vizsgára vagy dolgozatra, hogy nem képes felrajzolni. Személyes tapasztalatom, hogy miután uráli népekről, uráli nyelvekről, uráli őshazáról, az Uráltól keletre és nyugatra élő népekről esik szó a félév során, a diák nem képes térképen megmutatni az Urált. (Igaz, mit várhatunk olyankor, amikor a hallgatók jelentős része nem tudja a vaktérképen bejelölni Helsinkit, Varsó helyére teszi Tallinnt - talán nem csak a finnugrisztikai ismeretekkel van probléma.) Ha a tanár mindenkit megbuktat, aki legalább a minimális ismeretekkel nem rendelkezik, akkor a csoport nagy részét megbuktatja. Ha csak a szélsőségesen tudatlan diákokat buktatja meg, azok a következő évben olyan kollégákhoz iratkoznak be, akikről köztudott, hogy belefáradtak a küzdelembe. (Ne legyenek illúzióink: a felsőbb évesek előre tájékoztatják az elsősöket, hogy kihez „érdemes” menni.) 2. A finnugrisztikai bevezető kurzus nagy dilemmája, hogy a tanár ismereteket adjon át és kérjen vissza a diákoktól, vagy „szerettesse meg” velük a finnugrisztikát. Számomra mindkét módszer zsákutcának tűnik. Az előbbi esetben a finnugrisztikai kurzus a diák számára rémálom, amin túl kell esni, az utóbbi esetben viszont kellemes lityi-lötyi a „komoly” órák között. Attól még, hogy egy órán a diák szívesen megnéz egy videót a rokon népekről, nem biztos, hogy ezt szabadidejében is meg fogja tenni. Ki tudja, egy néprajzi filmből fog-e többre emlékezni, mint hogy egy alacsony termetű , ferde szemű pasi csónakázott, meg valami mókás néni énekelt valamit a sátorban. (Meggyőződésem, hogy bármelyik példa, amelyik az egyik vagy másik módszer helyességét hivatott bizonyítani, véletlenen alapul: mindkét módszer hatásos lehet olyan diákok esetében, akik eleve érdeklődnek a téma iránt, vagy fogékonyak rá.) 3. Tudtommal a magyarországi egyetemeken sehol nem szokás a finnugor kurzuson túl számon kérni az ott tanultakat. A magyar nyelvtörténeti szigorlatokban a finnugrisztikának legfeljebb néhány kérdés jut, ha jut. Vajon elképzelhető-e, hogy magyar nyelvtörténeti szigorlaton valakit azért buktatnak meg, mert szerinte a mordvinok Szibériában élnek és körülbelül háromezren vannak? Hallott már valaki hasonló esetről? Mivel a diákok nem kényszerülnek ismétlésre, az a kevés is sokkal könnyebben elfelejtődik, ami rájuk ragadt. Ha mindezt tudjuk azokról, akik később (miután sok mindent már el is felejtettek - ha volt mit) az iskolában magyar nyelvet fognak tanítani, mit is várunk? De folytassuk a felmérés eredményeivel. 4. A tanulók az iskolában a nyelvrokonainkról kizárólag a magyar nyelvi órákon hallanak, ott is néhány évente egy-két órás anyagban bukkan fel a rokon népek neve. Egyedüli kivételt talán az énekoktatás jelent, az énekkönyvben ugyanis időnként felbukkan egy-egy finn vagy cseremisz népdal, de ezek kapcsán a nyelvrokonságról nem esik szó. Irodalomórán talán a Kaleva- Persze ez sem mérvadó adat, ha neves kiadónál, „tévéből ismert nyelvész” szerkesztésében olyan kidolgozott érettségi tételek jelennek meg, melyben a mordvin és a cseremisz permi nyelvként van felsorolva.