Finnugor Világ, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2005-06-01 / 2. szám

17 Finnugor Világ, 2005. június keresztény hagyományokkal. Náluk a bibliafordításokkal párhuzamosan kellene felkelteni a Biblia iránti érdeklődést is, és ez kevéssé valószínűsíti a fordítások hatását. A Bibliának tehát éppen akkora esélye van ezen népek irodalmi nyelvére hatni, mint bármely más műnek. Csepregi Márta azt mondja, neki semmi kifogása sem lenne az ellen, hogy a Micimackót finnugor nyelvekre fordítsák, és ezzel nyilvánvalóan arra utal, hogy elvárja, másoknak se legyenek kifogásaik a bibliafordításokkal szemben. A két esetet azonban nem lehet párhuzamba állítani. Nyilvánvaló ugyanis, hogy itt nem egy zsidó irodalmi antológia fordításáról van szó, a fordítókat és ter­jesztőket nem csupán irodalomtörténeti vagy irodalomesztétikai célok vezérlik. Nem arról van szó, hogy a világ egyik legismertebb, hatalmas hatású könyvét szeretnék megismertetni az olvasókkal. Mint azt Csepregi Márta leírja, a fordításokat teológusokkal (és nem nyelvészekkel, filológusokkal) konzultálva készítik. Személyes hangvételű soraiban Csepregi nem kedvelt könyve, hanem a kereszténység védelmében érvel. A Micimackó rajongói nem fogják azzal a céllal terjeszteni kedvenc köny­vüket, hogy az abban foglaltakat tényként fogadtassák el. Nem mondják sen­kinek, hogy Róbert Gidát kell követnie, mint ahogyan Micimackó sem mondja meg a frankót Malackának azzal fenyegetőzve, hogy ha nem hallagat rá, majd eljön Róbert Gida, és lesújt rá. Lehet, hogy a Micimackó alapjaiban forgatná fel pl. az obi-ugorok hagyományos világképét (már amennyire az még felforgatha­tó), de mindenképpen csak egy alternatív világképet nyújtana, amelyet anélkül elvethetnének, hogy közben valamilyen szörnyű büntetéstől rettegnének, élvez­hetnék úgy is, mint nem-sajátjukat, a maguk módján úgy egyeztethetnek hagyo­mányos világképükkel, ahogyan akarják. Ezzel szemben a bibliaterjesztők nem is titkoltan azzal az igénnyel lépnek fel, hogy az olvasók kiadványukban foglaltakat mint az igazságot, ráadásul az egyedüli igazságot fogadják el, holott a leírtak igazságtartalma nem ellenőriz­hető meggyőzőbben, mint Micimackó története. Nem elég, hogy a bibliai szö­veg hányszor fenyegetőzik, hogy mi lesz azokkal, akik nem fogadják el a leír­takat. Ez még önmagában nem zárná, és valójában nem is zárja ki, hogy ezeket az írásokat irodalomként, szimbólumrendszerként, tanmesékként olvassuk. A probléma igazán az, hogy a bibliafordításokat terjesztő egyházak éppen ezt a személyes olvasatot zárják ki. A Biblia és az egyház azt követeli a feléjük nyitó finnugortól, hogy dobja el hagyományos kultúráját, és sajátjaként fogadja el a megismert történetet. Ha megpróbálja az olvasottakat hagyományos világ­képével egyeztetni, az egyház máris a szinkretizmus ördögét festi a falra - a szinkretizmus tény, de vajon tényleg maga az ördög? Ideológialag semleges szemszögből bármilyen világnézet másokra való - békés vagy erőszakos - rátukmálása éppen annyira elfogadható vagy elítélendő, legyen szó a kereszténységről vagy az ateizmusról. Ha világnézetileg semlege­sek szeretnénk maradni, akkor a lelkes felvilágosító pártfunkcionárius és a ha­sonlóan lelkes misszionárius között semmilyen különbséget nem tudunk tenni, amennyiben mindkettőt ugyanaz az őszinte segíteni akarás vezényli. Csepregi Márta maga számol be róla, hogy az általános könyvhiány miatt az iskolákban használják a bibliafordításokat. Ha a magyaroknak nem lennének

Next