Finnugor Világ, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006-06-01 / 2. szám
46 Finnugor Világ, 2006. június Olvasói levél A Finnugor Világ XI/1. számában Hegedűs Pál ismerteti Klima László Finnugor történeti chrestomathia III. című művét. A kiadvány régi és támogatandó hagyománya, hogy publikációs lehetőséget biztosít finnugor szakos egyetemi hallgatók számára. Határozott véleményem azonban, hogy ez a lehetőség csak akkor válhat valóban hasznossá, ha a szerkesztőség a tapasztalatlan cikkírók szövegeit kellő alapossággal átnézi, és figyelmezteti őket a szakmai szövegalkotás alapvető követelményeire (ezekkel elvben már egyetemi tanulmányaik során meg kellett ismerkedniük, de természetes, ha gyakorlati alkalmazásuk nem sikerül elsőre). Erre már a FV VIII/3. számában is próbáltam felhívni a figyelmet Pál Attilának a FV VIII/2. számában megjelent cikkével kapcsolatban. Hegedűs Pál cikkében két olyan szöveghelyre szeretnék rámutatni, amelyet véleményem szerint nem lett volna szabad ebben a formában megjelentetni. Hegedűs Pál a következőt állítja Permi Szent István legendájáról: „Ez a legenda a világirodalomban is egyedülálló, mert a szerző a legendában saját személyes ismerőséről, barátjáról ír.” Én ilyen állítást Klima László írásában nem találtam, Hegedűs Pál más forrást nem jelöl meg, azt pedig aligha hihetjük, hogy a recenzens a világ legendairodalmát olyan alaposan ismeri, hogy ilyen kijelentést tegyen. Kezdő kutatók tipikus hibája, hogy (gyakran bombasztikus) állításaikat nem támasztják alá: egy egyetemi oktatónak, akinek keze alatt a kutatók új nemzedékei nőnek fel, igen érzékenynek kell lennie az ilyen hibákra. A szerkesztőnek tehát fel kellett volna kérnie a szerzőt, hogy állítását vagy támassza alá, vagy vonja vissza. Jómagam egyébként szintén nem vagyok jártas a legendairodalomban, de azt véletlenül tudom, hogy Cirill és Metód legendáját is tanítványaiknak szokás tulajdonítani (vö. Zdenka Tichá: Cesta starsí ceské literatury, Panorama, Praha, 1984, 12), azaz ezeket a legendákat is a főhős személyes ismerősei írták, akik feltehetően közeli, baráti viszonyban voltak a szenttel (legalábbis semmiképpen nem zárhatjuk ki ennek lehetőségét). Cirill és Metód, ill. Permi Szent István tevékenysége több párhuzamot is mutat (egy pogány népet térítenek meg, ábécét alkotnak stb.), ráadásul István éppen annak a szláv egyháznak a hittérítője, amelynek kezdeteinél Cirill és Metód áll. Nem is kellett tehát messzire mennünk, hogy az egyedülállóságot megkérdőjelezzük: mi lenne, ha valóban végigböngésznénk (akár csak a keresztény világ) gazdag legendairodalmát? Hegedűs Pál cikkét így zárja: „Permi Szent István talán nem tipikus szent, nem csodák vagy vértanúság által nyerte el ezt a címet. Egyetérthetünk Klima Lászlóval.] »Sztyefán csodatétele abban állt, hogy Isten egyházába vezetett egy írástudatlan, pogány népet«.” Klima László fenti mondata azonban nem a szenttel, hanem a legenda formai követelményeivel, tartalmával kapcsolatban hangzik el: a középkori legendák a csodatévőkkel és az ő cselekedeteikkel foglalkoztak, István legendája azonban „nem tipikus példája a műfajnak” (Klima László: FuTrth III, 3), hiszen valódi csodát nem tett. Hegedűs Pál cikkzáró gondolata viszont aligha értelmezhető másképp - remélhetőleg a szerző szándékaitól függetlenül -, mint a térítés feletti felhőtlen és kétségek nélküli örvén-