Fókusz, 1979 (9. évfolyam, 1-26. szám)
1979-01-04 / 1. szám
2 ^ "sssssssssss/sssssssssssssssssssssss/ssssssssssjssssssssjvrsssssssssjrsjrsjirsssssssss/’sssj'fsssssssjrj^^^ FÓKUSZ 1979. JANUAR 4. I DECEMBERI KÖRSÉTA A MOM-BAN MEGOLDÁS _ A fényt kanyarba vezetni már a régi görögök is szerették volna, de a nagy csodát csak jó néhány évszázaddal később, egy angol fizikusnak sikerült bemutatnia. Nem kevésbé illusztris társaság előtt, mint a Royal Society-ben, ahol Tyndall_mécsessel_ megvilágított egy lyukas hordót. Az abból kiömlő víz világító sugara ámulásra késztette a nagyhírű tudósokat. Az egyszerű kísérlettel, bebizonyított tényként fogadták el: átlátszó közegben a fénygörbe vonalon is terjed. Az optika tudományát forradalmasító fizikai jelenség hosszú ideig csak a nagyúri pompát szolgálta világító szökőkutakként. A XX. század elejétől viszont már számos tudományos kísérlet foglalkozott az optikai eredmény gyakorlati alkalmazásával. A régi álom ma már valóság lett a száloptikai gyártmányok révén. A MOM-ban Hegyessy Géza Állami Díjas fizikus vezetésével száloptika kutatással, fejlesztéssel közel 10 éve foglalkoznak. Az itteni szakemberek kiváló munkájának eredményeképp Magyarország is felzárózhatott a világcégekhez. Az előállítók sorába lépett a MOM is. Vállalatunknál jelenleg orvosi, gyógyászati célra kétféle: fényvezető és képtovábbító kötegekat gyártanak. Hasonló felhasználásra csupán a japán Olympus és Machida, az amerikai ACMIn cég állít elő száloptikai köteleket. A japán cégek a piaci igények hetven százalékát elégítik ki. A MOM termékek minősége közvetlen a japán kötegek után következik. E néhány soros ismertetés után a száloptikáról talán még érdemes annyit elmondani, hogy ez a gyártmány a Magyar Optikai Művek legnagyobb nyereséget hozó terméke. Ám a csábító közgazdasági mutatók ellenére is a vállalat termelésének csupán 1 százaléka a száloptikai kötegek gyártása. A leggazdaságosabból a legkevesebbet! E szomorú tény és érthetetlen ellentmondás elgondolkodásra késztet szakembert, laikust egyaránt. „Ha valami jó, a legjobb, miért nem gyártjuk százmilliós tételekben miért nem kell nekünk” — teszik fel gyakran a kérdést. Ezúttal mi is nyomába szegődtünk a száloptika gyártás számtalan gondjának, sorozatban kívánjuk bemutatni e korszerű, gazdaságos termék jelenét, jövőjét. Kis túlzással nyugodtan mondható, hogy 1979 a száloptika gyártás történetének sorsdöntő éve lesz. Ha minden igaz ha minden a tervek szerint történik, az első negyedév végére megszűnik a száloptika termelés felfutásának legnagyobb akadálya: lesz gyártóeszköz. Két új korszerű szálhúzógép üzembe helyezése, ha nem is rózsaszín, jövőt, de mindenképpen reményteljesebb holnapot vetít elénk. Hogy szükség van a termelő kapacitás növelésére, kétségtelen, hiszen amellett, hogy egy világszínvonalon levő terméket „nem árt felfuttatni”, a piaci igények is sürgetik a fejlesztést. A KGST szakosítási kötelezettség keretében csak a Szovjetunió 1985-ben már 3 millió rubel értékben kíván gyógyászati kötegeket vásárolni a MOM-tól. E biztató adat után érdemes utalni arra is, hogy a piaci prognózisok szerint a nyugati megrendelésekből is hasonló dinamikus növekedés várható. Mindezek kétséget kizáróan bizonyítják, napjainkban elengedhetetlenül szükségessé vált, hogy a száloptika fejlesztés, gyártás feltételeit rövid időn belül megteremtsék gyárunkban. Hiszen a nyolc évvel ezelőtt házon belül konstruált szálhúzógép — bár még ma is hűen szolgálja a fényvezetőköteg gyártókat, s a rajta dolgozók véleménye szerint már csak „hálni jár bele a lélek”. A képtovábbítóköteg-gyártók tavaly szeptemberben kezdtek termelni azon a szálhúzógépen, amelyet a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) tervezett és gyártott. E gép üzembe helyezésével vált lehetővé a képtovábbító kötegek kísérleti gyártása, ám a fokozódó piaci igények már a gép termelésének kezdetekor jelezték: a termelő kapacitás nem elegendő. A szocialista és a tőkés piacok felvevő képessége nagyobb annál, amennyit jelenleg a MOM előállítani képes. Ezeket a gondokat ismerték a vállalat illetékes szakemberei is. Világos volt, hogy még több korszerű termelő berendezésre lenne szükség a száloptika gyártásánál. Persze a puszta felismerésen túl a szakemberek igyekeztek is a helyzeten változtatni. Külföldi cégektől próbáltak gépet, esetleg licencet vásárolni, de — mivel ezeket a berendezéseket a száloptikát előállító cégek gyártási titokként kezelik — azok semmilyen piacon nem kaphatók. Leggazdaságosabb gyártmány, elenyésző korszerű termelő kapacitás, egyre gyorsabban növekvő piaci igény! A címszavakkal jelzett valóság tovább már nem halasztható döntésre kényszerítette a vállalat vezetőit: a MOM-ban helyet kell adni a korszerű körülmények között folyó száloptikai gyártásnak, az ehhez szükséges feltételeket haladéktalanul biztosítani kell — határozták el. A dicséretes szándékot rövidesen konkrét cselekvés is követte, 1978 június közepén a szálhúzó gépek tervezésére, dokumentálására és gyártására Cseleczky Ronald vezetésével egy teamet hoztak létre. got. Ezzel a legnagyobb problémát oldották meg a tervezők. Mivel a gyár „tisztaszobai viszonyokat” biztosítani nem tudott, ezért a gép konstrukciójával határolták el a szálhúzást azoktól a körülményektől, amelyek között a gépet majd üzembe helyezik. Ugyancsak nagy előnye a berendezésnek, hogy mechanikusan és elektromosan is könnyebben vezérelhető, az irányító egységekhez a kezelők gyorsan, kényelmesen hozzáférhetnek. Mindezek mellett balesetvédelmi szempontból is biztonságosabb pépet terveztek. Az üvegszálakat egy dobra húzzák, amely nagy sebességgel forog. A kettős burkolatú fal megakadályoz egy esetleges dobkirepülést. E rövid összehasonlítás is bizonyítja: a tervezők valóban, kitettek magukért. Újszerű megoldásaik révén elektronikusan és folyamatosan vezérelhetünk a szálhúzás műszaki paraméterei. Fent a tok villanyszerelőknél már vége a délelőtti műszaknak. A művezető a már majdnem kész vezérlőegységet mutatja. A tmk legjobb elektromos szakemberei közel négy hónapja dolgoznak a berendezésein. Az elektromos vezérlő tervezését a VILÁTI vállalta szerződéses megbízásban, de a rövid határidők miatt csupán elvi kapcsolási rajzot és néhány elektronikus vezérlőkártyát adtak át a MOM-nak, így valóban nem kis feladat hárult a villanyszerelőkre. Magas Sándor, Manzera József és Felde László munkáját dicséri az a kiváló eredmény, hogy december 31-re elkészült a szálhúzógépek vezérlőegysége. Csoda történt — mondhatnánk nyugodtan, hiszen a megszokottól mindenképpen eltérő munkavégzés valóban ámulásra késztethet mindenkit. Mérnökök, lakatosok, villanyszerelők és anyagbeszerzők, forgácsolók mindannyian kiváló munkát végeztek, a rájuk bízott feladatokat teljesítették. Én is tapasztaltam, de az emberek is mondták: ezúttal a szálhúzógépek „alkotása” során senki nem hátráltatta a másikat, mindenki, ahol tudott segített. Vagyis meglepően jól összehangolt, példásan koordinált munka eredménye lesz, hogy a beszabályozás és próbaüzemelés után márciusban termelni kezdenek a szálhúzógépeken. Mi volt a titka a gyors, pontos tervezésnek, gyártásnak? Vannak, akik a tervezői művezetésre esküsznek, arra, hogy a munkapadok mellett munkás és mérnök együtt látta a lerajzolt alkatrészek születését, arra hogy senki nem veszett el a bürokrácia útvesztőiben. Ha kellett azonnal, helyben módosítottak egy elképzelést, együtt igyekeztek és kínlódtak: mindannyian a legjobb munkát akarták kiadni a kezükből. Csoda történt — ismételhetjük még egyszer, hiszen fél év alatt terveztek, dokumentáltak és gyártottak két korszerű berendezést a gyárban. A gépek előállítási költsége 2 millió forint volt, Összehasonlításként a műszaki egyetemen ezt a feladatot másfélkét évre, közel 3,5 millió forintért vállalták egy gépre, dokumentációval együtt. A team munkája tehát nem csekély megtakarítást is eredményezett. És ekkor még a rövid átfutási idő jelentőségére nem is utaltunk. Hiszen, ha mondani lehet, a két szálhúzó gép a 24. órában született meg. Akkor, amikor még reményünk van arra, hogy 10 évi felemás sikerű fejlesztés után világszínvonalon tartsuk a MOM leggazdaságosabb termékét, amikor még nem veszítettük el véglegesen azokat a kereskedelmi partnereket, akiket elegendő mennyiségű termék hiányában többször vissza kellett utasítanunk. Reménykedünk és közben bízunk abban is — mivel a gyártóhelyiségek kialakítása már most késik —, az átépítési munkálatok nem a 24. óra után kezdődnek meg. B. T. A 24. ÓRÁBAN o © © © Hol van már a tavalyi hordó? Míg épült, míg földhányásokon bukdácsoltunk keresztül, míg fakerítések útvesztőin át közlekedtünk, szinte állandóan napirenden volt a téma: mikor készül el már végre az 1976- ban indult építkezés, mikor lesz új tűzveszélyesanyag-tároló? Ha jól emlékszem, idén tavasszal már kirajzolódott mindannyiunk előtt az új létesítmény képe. Láttuk és örömmel nyugtáztuk: elkészült. Persze a tavaszi hónapok után még jó ideig várnunk kellett arra, hogy a valóban tetszetős kivitelű épület környéke, a „házhoz” hasonlóan megszépüljön. Aztán ennek is eljött az ideje. Két hét alatt földet egyengettek, salakot hordtak, fűmagot vetettek. Nem hiába, mert — bár jóval a hideg beállta után, de — kibújtak a földből az üde zöld fűszálak. Ezzel aztán mindenki befejezettnek nyilvánította a két éve húzódó építkezést. Kész van, a téma lekerült napirendről. Nem érdeklődtek már utána sem az üzemi lapban, se különböző fórumokon. Pedig! Ha állítjuk, hogy a látszat néha csal, akkor ez esetben mindenképpen így igaz. Bár az épület jó néhány hónapja áll, a tűzveszélyes anyagtároló munkálatai csak az év decemberében fejeződtek be. Amit nem láthattunk, amiről csak bennfentesek tudtak, az anyagtároló épülete alatt húzódó tartályok. A létesítmény jobb szárnyán 10 köbméteres földbe süllyesztett olajtárolót építettek, amelyben közel 10 ezer liter anyagot lehet tárolni. Kialakításával tulajdonképpen megszűnik gyárunkban az elavult, korszerűtlen hordótárolás, ez öntödei kályhákhoz, tégelyekhez a jövőben két elektromos szivattyúval juttatják el a tüzelőanyagot. Ugyancsak föld alatt húzódik az a 10 köbméteres benzintartály, ahonnan a jövőben a különböző termelő osztályok benzinszükségletét elégítik ki. A tároló felett a benzinkutat is üzembe helyezték már, így valóban korszerű tárolási, adagolási rendszer áll a felhasználók rendelkezésére. A 12 és félmilliós beruházás elkészültének decemberben már valóban örülhetünk. A beruházók éppúgy, mint mi, akik naponta mellette járunk el. A mi örömünknél minden bizonnyal csak a raktározóké nagyobb, hiszen 23 helyiségben, egymástól szigorúan elhatárolt kamrákban, a tűzvédelmi előírások szerint korszerűen tárolhatják a gyár több ezer liter, sok ezer kilogramm tűzveszélyes anyagát. b. t« 'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS» Plusz 4,2 százalék A mátészalkai gyáregység kollektívája az 1978. évi tervét 4,2 százalékkal teljesítette túl. Mint közismert, a második félévben a legnagyobb nehézséget az új típusú vízmérők gyártása jelentette. A több mint másfél hónappal később induló sorozatgyártás mégis sikert hozott: a 13-as típusú vízórákból a tervben előírt 40 ezer darabot elkészítették. '/SS/SSS/SS/SSS//SSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSf/SSSSSSSSSSSS/SSf/SS/SSSSSS//SSSSSSSSt rssssssssssssssssssssssssssssssssss/sssssssssssssssssssssss/sssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssxssssssssssssssssssssssss. 1978. december 15. A tmk lakatosi műhelyben alig lehetett férni. Középen két gépmonstrum váza, mintha kibelezték volna. A részegységek a munkaasztalon, raktárban, várják, hogy beépítsék őket. Az üzemfenntartási főosztály 1., 53., 54. osztálya és a 11-es szerszámkészítő osztály vett részt a szálhúzógépek kivitelezésében, ők gyártották le a berendezéseket. A tervezői munkával az optikai fejlesztés és a szerszámszerkesztés munkatársait bízták meg. Vig Zoltán, Farkas Miklós, Schummel Herbert, Szilágyi János, Szemerei Ferenc és Ulviczky János rekordgyorsasággal két hónap alatt teljesítették a rájuk bízott feladatot. A mérnökökre, konstruktőrökre nem kis feladat hárult. A Budapesti Műszaki Egyetemről az ott tervezett gépnek csak a skicceit kapták meg, ugyanis az első gépről csupán ceruzavázlatok készültek. A MOM-os szakemberek által tervezett gép többet tud előző társánál. A berendezéseket olyan speciális burkolattal látták el, amely a gépen belül biztosítja a szálhúzáshoz szükséges tisztasá NÉGY NEMZETET KÉPVISELNEK A 15. osztályon, december közepén készült képen négy nemzet képviselői láthatóak; a jobb oldalon álló két szerelő angol, a műszeren dolgozó idősebb úr svájci, míg a szakállas fiatalember amerikai. Magyarországot az új UCF képviseli a képen. Az amerikai Damon cég képviselői egy hétig voltak a MOM vendégei, amely idő alatt megtanulták a gép kezelését — naponta 10— 12 órát is eltöltöttek a 15. osztályon. Az egyhetes munka után igen elismerőleg nyilatkoztak az új műszer minőségéről és újszerűségéről, valamint a magyar szakemberek hozzáértéséről. Az új UCF-eken már csak a szállítás előtti utolsó simítások voltak hátra látogatásunk idején. Mire lapunk megjelenik, remélhetőleg már egyik műszerrel sem találkozhatunk a gyáron belül, mert azok már úton lesznek a külföldi megrendelők raktárai felé. © Hattól-hatig se nem rosszakaratból csökkenti a normaidőt, hanem gazdasági kényszerből, sokan nem értik meg. Ők csak azt látják, hogy gyorsabban és többet kell dolgozniuk, de azt már nem, hogy ezen vagy azon a műszeren már teljesen fellazultak a normák... Két tűz között vannak a normások. A közgazdászok, a vezetők a világpiacra, az önköltségre hivatkozva sürgetik a minél nagyobb mértékű normaidő-csökkentést, míg a dolgozók a gépekre, az anyagminőségre, a szervezés hibáira apellálva állítják, hogy eddig is túlzottan szűk volt a norma. És döntse el a normás, hogy melyik műszer idejéből nem lehet már elvenni egyetlen percet sem, s hol lazultak fel valóban a normák. — Nem akarom sajnáltatni magunkat, de már több mint egy hónapja reggel hattól este hatig bent vagyunk. A normakarbantartás kb. 65 műszert érint, ez mintegy 50—60 ezer tétel, ezt mind ki kell számolni, az osztályokkal egyeztetni — s vagyunk rá tízen, feltéve, hogy senki sem beteg — mondja az osztályvezető. Valamikor harmincan voltak — igaz, akkor még az egyenes darabbér dívott. Ma tízen vannak, de hozzájuk tartozik valamennyi vidéki gyár és gyáregység. A tmk-s területre már három éve nem találnak embert, a normalapokat kezelő gépírónő is kilépett, helyette sincs senki, így érthető, hogy miért kell napi 10—12 órát dolgozni. — Mi már húsz-huszonöt éve itt dolgozunk, szeretjük ezt a munkát, de ennyi pénzért egy technikumot végzett fiatal nem hajlandó idejönni, nem is szólva egy mérnökről. Nem MOM-os jelenségről van szó, az egész országban problémát okoz a jól felkészült, szakmailag képzett normatechnológusok hiánya. A megoldást sokan sokféleképpen keresik, mindenesetre a munkát el kell végezni. Ha kell, napi 12 órai munka árán ... (bozó) ' Nem titok, hogy 1979. január elsejével normakarbantartásra kerül sor gyárunkban. Az sem titok, hogy ez az intézkedés meglehetősen népszerűtlen a dolgozók körében. — Nem mondhatom, hogy túlzottan szeretnek bennünket ilyenkor, normakarbantartás előtt — mondja Bán Endre, az időelemző osztály vagy ahogy mindenki nevezi, a normairoda vezetője. — Hiába, magyarázom, hogy a vállalat vezetője