Földmívelési értesítő, 1921 (31. évfolyam, 1-39. szám)
1921-05-08 / 6. szám
1921. május 8. FÖLDMÍVELÉSI ÉRTESÍTŐ hangsúlyoztam, nagy körültekintést és megfelelő szakértelmet kíván, mert nem szabad sem az egyik, sem a másik irányban a célon túllőni. Nem lehet ugyanis forszírozni a legelő gyarapítását ott, ahol az nem indokolt, vagy nem a kívánt mértékben szükséges, viszont nem szabad az elől elzárkózni ott, ahol egyáltalán nincsen legelő, vagy az alkalmas terület igen csekély. B) A legelőszükséglet megállapítása és annak fedezésére szolgáló területek kihasítása után a legelő határait állandó határjelekkel kell biztosítani, a legelőt csordák szerint tagokra, azokat pedig fordulókra (szakaszokra) kell beosztani és határaikat kellően megjelölni. Rendezni kell továbbá az utakat és marhacsapásokat, úgyszintén a talajvizet és gondoskodni kell megfelelő csordaitatókról, a jószág védelméről, kényelméről és szükségellátásáról. A külső határok biztosítása különösen a közhasználatú legelőknél igen fontos és szükséges, mert azokat sok helyen még ma is Csáky szalmájának tekintik. Ez a helyi viszonyok és körülmények szerint, határdombok, oszlopok, sáncolás alkalmazása és ezeken kívül a határvonalaknak több sor fával való beültetése által történhetik. A legelő belső , illetve a tagok és fordulók határainak állandó megjelölésére szintén a fásítás a legalkalmasabb. A legelő külső és belső határának fasorokkal való beültetése, nemcsak biztos határvédelmet, hanem más előnyöket is nyújt a legelőgazdaságnak: ezek a többszörös fasorok kitűnő szélfogók; védik a gyepet a kiszáradás ellen, a jószágot a nap heve és az idő viszontagságai ellen, részben helyettesítik a delelőket és a vakaródzásra szolgáló oszlopokat, részben lombtakarmány nyerésére is szolgálhatnak, tűzifát, épületfát és másféle faanyagot is adnak stb., tehát mindenképen hasznosak. Annak a nomádszerű gazdálkodásnak, hogy a pásztorok 600 darabnál is több normál jószágot számláló csordákkal naponkint több 100, sőt 1000 holdnál is nagyobb legelőterületeket bebarangoljanak, miként Szegeden és Kecskeméten láttam, véget kell vetni, mert ekkora csordákat nem lehet úgy vezetni és kézben tartani, ahogyan kell, és nem lehet azokkal úgy legeltetni és trágyáztatni, ahogyan szükséges. Ez pedig a legelőjavításnak és gondozásnak alapja. A legelőt csordák szerint fel kell osztani tagokra, azokat pedig fordulókra, hogy egyfelől kisebb csordák elhelyezése, másfelől a szakaszos és pásztás legeltetés által a gazdálkodás mozgékonynyá és intenzívvé váljék. A legelő ekképeni beosztásának, rendszeres és okszerű használatának, megbecsülhetetlen előnyei vannak, amelyeket azonban itt, helyszűke miatt még felsorolni sem lehet s még kevésbbé egyenkint tárgyalni. A többnyire hullámos felülettel bíró alföldi homoki legelők talajnedvességi viszonyai igen változók. A legelőt, tehát úgy lehet fordulókra beosztani és a legeltetést akként lehet irányítani, hogy tavaszszal és nyár elején a szárazabb talajjal bíró szakaszok, a szárazság beálltával pedig az üdébb nedvesebb talajú szakaszok kerülnek legeltetés alá. A száraz időszaknak gyakran igen súlyos következményeit ezáltal nagyon lehet ellensúlyozni. Ez az egyszerű és jelentéktelennek látszó, eddigelé figyelembe nem vett dolog tehát az alföldi legelők kihasználásánál igen fontos . Az utak és marhacsapások rendezésének szükségét minden észrevétel nélkül hangsúlyozom; a talajvíz szabályozását illetőleg azonban megjegyzem, hogy amilyen ártalmas a rekkenő víz az édes füvekre, amelyek azt nem állják, éppen olyan káros a talajvíznek bizonyos mélységen túl való leszállítása különösen az Alföldön, ahol a talajvizet illetőleg vizsgálatokat kellene folytatni és kísérletezni kellene. A sok állóvíz és mocsaras hely veszélyezteti ugyan az állatok egészségét, de iparkodjunk azoktól a jószágot távol tartani, a tavak szélét benádasítani, a mocsaras helyeket esetleg nemes füzvesszékkel betelepíteni, ahol lehetséges, égerfával, kőrisfával beültetni. A kísérletezés ezen a téren is kívánatos, mert nemcsak a fásítás, hanem a nádasítás is nagyon hasznos dolog. Egyébként pedig gondoskodni kell, hogy a jószágnak kellő számban célszerűen elhelyezett és megfelelően felszerelt csordaitatok álljanak rendelkezésre, hogy ne szoruljon a bűzös állóvízre. (Mételykór, tüdőféreg.) Jó itatok nélkül nincsen jó legelő! A víz nemcsak az állatok fejlődésére és egészségi állapotára nézve nagyon fontos és szükséges, hanem a legelő talajának és gyepezetének megkímélése, különösen pedig annak fektetéssel való megtrágyázása tekintetéből. Enélkül pedig nincsen legelőjavítás. Az itatókra és azok felszerelésére, de különösen a vályúk tisztántartására és az állatok rendes megitatására általában több gondot kellene fordítani. Az állattenyésztésnek és különösen a szarvasmarhatenyésztésnek egyik célja edzett állatok nevelése lévén, a legelő állatokat nem szabad elkényeztetni. A legeltetéshez szokott állat a legelőn nem fázik meg; ez ellen maga a természet védi meg, finom szőrű, sűrű bundát kap, bőre alatt pedig megfelelő zsírréteg képződik. Baj azonban, hogy őszszel bekerül a túlzsúfolt, bűzös, meleg istállóba, ahol aztán úgy érzi magát, mint az, aki fűtött szobában bundában ül. Izzad és könnyen meghal. Szellős és hűvös istálló kell neki. A vadállat sem keres védelmet a száraz hideg ellen, hanem csak a tartós, havas eső és szél, meg a legyek kínzása ellen, amely a tikkasztó melegben az alföldi legelőkön igazán pokoli szokott lenni. Teljesen megfelelő tehát, ha a legelőn néhány sűrű facsoport van és esetleg egy tetővel ellátott szállás, ahol szárazon fekhetik a jószág. Ezeket a facsoportokat általában 43