Földmívelési értesítő, 1921 (31. évfolyam, 1-39. szám)

1921-05-08 / 6. szám

1921. május 8. FÖLDMÍVELÉSI ÉRTESÍTŐ hangsúlyoztam, nagy kör­ülte­kintést és megfelelő szakértelmet kíván, mert nem szabad sem az egyik, sem a másik irányban a célon túllőni. Nem lehet ugyanis forszírozni a legelő gyara­pítását ott, ahol az nem indokolt, vagy nem a kívánt mértékben szükséges, viszont nem szabad az elől elzárkózni ott, ahol egyáltalán nincsen legelő, vagy az alkalmas terület igen csekély. B) A legelőszükséglet megállapítása és an­nak fedezésére szolgáló területek kihasítása után a legelő határait állandó határjelekkel kell biz­tosítani, a legelőt csordák szerint tagokra, azokat pedig fordulókra (szakaszokra) kell beosztani és határaikat kellően megjelölni. Rendezni kell továbbá az utakat és marhacsapásokat, úgyszin­tén a talajvizet és gondoskodni kell megfelelő csordaitatókról, a jószág védelméről, kényelméről és szükségellátásáról. A külső határok biztosítása különösen a köz­használatú legelőknél igen fontos és szükséges, mert azokat sok helyen még ma is Csáky szal­májának tekintik. Ez a helyi viszonyok és kö­rülmények szerint, határdombok, oszlopok, sán­colás alkalmazása és ezeken kívül a határvona­laknak több sor fával való beültetése által történ­hetik. A legelő belső , illetve a tagok és fordu­lók határainak állandó megjelölésére szintén a fásítás a legalkalmasabb. A legelő külső és belső határának fasorokkal való beültetése, nemcsak biztos határvédelmet, ha­nem más előnyöket is nyújt a legelőgazdaság­nak: ezek a többszörös fasorok kitűnő szélfogók; védik a gyepet a kiszáradás ellen, a jószágot a nap heve és az idő viszontagságai ellen, részben helyettesítik a delelőket és a vakaródzásra szol­gáló oszlopokat, részben lombtakarmány nyerésére is szolgálhatnak, tűzifát, épületfát és másféle fa­anyagot is adnak stb., tehát mindenképen hasz­nosak. Annak a nomádszerű gazdálkodásnak, hogy a pásztorok 600 darabnál is több normál jószá­got számláló csordákkal naponkint több 100, sőt 1000 holdnál is nagyobb legelőterületeket beba­rangoljanak, miként Szegeden és Kecskeméten láttam, véget kell vetni, mert ekkora csordákat nem lehet úgy vezetni és kézben tartani, aho­gyan kell, és nem lehet azokkal úgy legeltetni és trágyáztatni, ahogyan szükséges. Ez pedig a legelőjavításnak és gondozásnak alapja. A legelőt csordák szerint fel kell osztani ta­gokra, azokat pedig fordulókra, hogy egyfelől kisebb csordák elhelyezése, másfelől a szakaszos és pásztás legeltetés által a gazdálkodás mozgé­konynyá és intenzívvé váljék. A legelő ekképeni beosztásának, rendszeres és okszerű használatá­nak, megbecsülhetetlen előnyei vannak, amelye­ket azonban itt, helyszűke miatt még felsorolni sem lehet s még kevésbbé egyenkint tárgyalni. A többnyire hullámos felülettel bíró alföldi homoki legelők talajnedvességi viszonyai igen változók. A legelőt, tehát úgy lehet­ fordulókra beosztani és a legeltetést akként lehet irányítani, hogy tavaszszal és nyár elején a szárazabb ta­lajjal bíró szakaszok, a szárazság beálltával pedig az üdébb nedvesebb talajú szakaszok kerülnek legeltetés alá. A száraz időszaknak gyakran igen súlyos következményeit ezáltal nagyon lehet ellensúlyozni. Ez az egyszerű és jelentéktelen­nek látszó, eddigelé figyelembe nem vett dolog tehát az alföldi legelők kihasználásánál igen fontos . Az utak és marhacsapások rendezésének szük­ségét minden észrevétel nélkül hangsúlyozom; a talajvíz szabályozását illetőleg azonban megjegy­zem, hogy amilyen ártalmas a rekkenő víz az édes füvekre, amelyek azt nem állják, éppen olyan káros a talajvíznek bizonyos mélységen túl való leszállítása különösen az Alföldön, ahol a talajvizet illetőleg vizsgálatokat kellene folytatni és kísérletezni kellene. A sok állóvíz és mocsaras hely veszélyezteti ugyan az állatok egészségét, de iparkodjunk azoktól a jószágot távol tartani, a tavak szélét benádasítani, a mocsaras helye­ket esetleg nemes füzvesszékkel betelepíteni, ahol lehetséges, égerfával, kőrisfával beültetni. A kí­sérletezés ezen a téren is kívánatos, mert nem­csak a fásítás, hanem a nádasítás is nagyon hasznos dolog. Egyébként pedig gondoskodni kell, hogy a jószágnak kellő számban célszerűen elhelyezett és megfelelően felszerelt csordaitatok álljanak rendelkezésre, h­ogy ne szoruljon a bűzös álló­vízre. (Mételykór, tüdőféreg.) Jó itatok nélkül nincsen jó legelő! A víz nemcsak az állatok fej­lődésére és egészségi állapotára nézve nagyon fontos és szükséges, hanem a legelő talajának és gyepezetének megkímélése, különösen pedig annak fektetéssel való megtr­ágy­ázása tekinteté­ből. Enélkül pedig nincsen legelőjavítás. Az ita­tókra és azok felszerelésére, de különösen a vályúk tisztántartására és az állatok rendes megitatására általában több gondot kellene for­dítani. Az állattenyésztésnek és különösen a szarvas­marhatenyésztésnek egyik célja edzett állatok nevelése lévén, a legelő állatokat nem szabad el­kényeztetni. A legeltetéshez szokott állat a lege­lőn nem fázik meg; ez ellen maga a természet védi meg, finom szőrű, sűrű bundát kap, bőre alatt pedig megfelelő zsírréteg képződik. Baj azonban, hogy őszszel bekerül a túlzsúfolt, bű­zös, meleg istállóba, ahol aztán úgy érzi magát, mint az, aki fűtött szobában bundában ül. Izzad és könnyen megh­al. Szellős és hűvös istálló kell neki. A vadállat sem keres védelmet a száraz hideg ellen, hanem csak a tartós, havas eső és szél, meg a legyek kínzása ellen, amely a tik­kasztó melegben az alföldi legelőkön igazán po­koli szokott lenni. Teljesen megfelelő tehát, ha a legelőn néhány sűrű facsoport van és esetleg egy tetővel ellátott szállás, ahol szárazon fek­hetik a jószág. Ezeket a facsoportokat általában 43

Next