Földmívelő, 1967 (11. évfolyam, 1-24. szám)

1967-01-01 / 1. szám

Gondoskodó gondnok . — Tudjátok az év utolsó napja mégis más, mint a többi, ezért erre az éjszakára paplanokat osztunk ki... Otthon érzi magát — Tudod, azért szeretem ezt a helyet, mert itt mindenki külön pohárból iszik, nem úgy mint nálunk a munkásszállá­son... Aki így értelmezi !Egy kis útjelző tábla újítók részére — Mit csodálkozik? Mindenki képessége szerint... Hanem haj­tan bő LEAK-­Nt... / GONDOSKODÁS — Nekem 300 forint segély?! Hát kinek jut ilyen beteg Asszony az eszébe? — Hogy kinek? Hát a munkahelyének! A MEDOSZ ÖNTEVÉKENY MŰVÉSZETI CSOPORTOK II. ORSZÁGOS FESZTIVÁLJA NYÍREGYHÁZÁN 1967-ben ismét megrendezi a MEDOSZ Elnöksége az üzemi (intézményi) öntevékeny mű­vészeti együttesek országos fesztiválját, Nyíregyházán. Az I. Országos Fesztivál óta (1963. Keszthely) — noha az szép eredményt hozott és az ott fellépett művészeti együttesek­ről, csoportok tagjairól, veze­tőkről, aktivistákról csak a legnagyobb elismerés hangján lehet megemlékezni — az üze­mi együttesek további foglal­koztatása nem szolgálta eléggé dolgozóink, a szocialista címért versenyző kollektívák művé­szi ízlésének alakítását. A II. Országos Művészeti Fesztivál megrendezésében a MEDOSZ Elnökségét a jelent­kező igények kielégítése ve­zérli. 1967-ben az öntevékeny művészeti csoportok elősegít­hetik a művészeti munka kü­lönböző ágaiban dolgozók ne­velését, szórakoztatását. Mi­közben szórakoztatva nevel­nek, önmaguk is formálódnak. Ebből következik a fesztivál­ra való felkészülés során, hogy a művészeti csoportok számát is szaporítani kell. Az üzemi rendezvényeket megtekintő közönség mozgósítását a mű­sorok alapos kiválasztása, tár­sadalmi hatásossága kell hogy vonzóvá tegye. Elősegítjük, hogy a közönség együttmű­ködhessen a zsűrivel. Régi és újjászervezett, vagy fiatal csoportoknál egyaránt követelmény, hogy a felkészü­lési időszakban — 1967. máju­sig — minél több üzemi ren­dezvényen lépjenek fel. Bizo­nyítsák a közönség, a zsűri képviselői előtt a szakszerve­zeti kultúrmunkások hivatás­­tudatát, a szocialista kulturális tömegmunka üzemi színvona­lát, szemléltessék a jelentke­ző új igényeket és vállalkoz­zanak bátor, helyi kezdemé­nyezésekre. Célunk, hogy a II. Országos Művészeti Fesztivál pártunk IX. kongresszusa szellemében folytassa a kulturális politikai nevelőmunnkát és méltó módon járuljon hozzá a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalo­m 50. h ézffordulójának megünneplésé­hez. A fesztiválra nevezett mű­vészeti csoportok nagy száma megköveteli, hogy az együtte­sek képességeiről a zsűri üze­mi rendezvényeken győződjön meg. Meghívást az országos fesztiválra csak azok a csopor­tok nyerhetnek, amelyek üzemi fellépéseiket ellenőrizhetővé teszik, illetve azokat a ME­DOSZ megyei bizottságokhoz bejelentik. A fesztiválra nevezett mű­vészeti együttesek részére a MEDOSZ elnöksége versenyt hirdet. A versenykiírás célja: ösztönözze a fesztiválra neve­zett csoportokat a legtartalma­sabb műsorok kiválasztására és minél több üzemi, nyilvá­nos fellépésre. Jelen időszak,­­ mint a fesztiválra felkészülés legjelentősebb periódusa — a legalkalmasabb a művészetre nevelő, az esztétikai ízlésfor­máló rendezvények megtartá­sára. Maga a II. Országos Mű­vészeti Fesztivál tulajdonkép­pen az üzemi rendezvény­so­rozatok befejező, ünnepi ak­tusa. A megyei bizottságok fel­adata, hogy a művészeti, ön­tevékeny csoportok értékes, immár hagyományosnak mondható tapasztalataikat fel­használva, gondos felkészülé­sükkel reprezentálják szak­­szervezeti szerveink kulturális tevékenységének e jelentős te­rületét. 1967 első hónapjaira esik a szakszervezeti tisztségviselők újraválasztása. A szakszerve­zeti választások kitűnő lehe­tőséget kínálnak a művészeti csoportok részére, műsoruk bemutatására. Az új év feladatainak meg­­tanácskozása, üzemi rendezvé­nyek kollektív fórumai, ter­melési tanácskozások, szocia­lista brigádvezetők értekezle­tei, élüzem-ünnepségek, s egyéb események alkalmával művészeti csoportjaink fellé­pése mindig kedves élményt jelent. Kialakulóban van az üzemek közötti csere-kultúr­műsorok lebonyolítása. Ugyan­csak terjedőben a szocialista címért versenyzők részére ajándék műsorok felajánlá­sa. A művészeti csoportok sa­ját üzemükben csak változa­tos műsorokkal tarthatnak számot érdeklődésre. A szak­­szervezeti bizottságok és a vállalatok vezetőségei — a há­lás közönségen túl — is kife­jezhetik elismerésüket. Leg­természetesebb, hogy egyetér­tünk az erkölcsi megbecsülés mellett az anyagi ösztönzők célszerű felhasználásával is. A MEDOSZ elnöksége az 1967. január 1-től május 5-ig tartó időszakban a legtöbb üzemi rendezvényen szereplő művészeti együtteseket érté­kes jutalomban részesíti. A MEDOSZ a II. Országos Művé­szeti Fesztivál közel 100 000 Ft értékű díjain kívül, a legtar­talmasabb műsorkiválasztásért és a legtöbb produkcióért 15 000 Ft értékű jutalmat oszt ki a művészeti együttesek között. A díjkiosztás ideje 1967. máju­sában, Nyíregyházán, a 11. Or­szágos Művészeti Fesztiválon lesz. A díjakért versenyezhet minden olyan MEDOSZ művé­szeti együttes, amely legalább 4 nyilvános fellépését bejelen­ti a MEDOSZ kultúr, agitá­­ciós és propaganda osztályára. (Bp . VI., Jókai u. 2—4.) Cseretraktoros javítás „házhoz szállítva" A cseretraktoros javítási rendszer bevezetésével orszá­gos jelentőségű kezdeménye­zést vezettek be a Szolnok megyei gépjavító állomások. Ezt bizonyítja, hogy ma már szinte az ország minden tájá­ról jelentkeznek érdeklődök, kíváncsiskodnak, tanulmá­nyozzák a cseretraktoros javí­tást. Legutóbb a Borsod me­gyei gépjavító állomások fő­mérnökei és igazgatói vették szemügyre a megyénkben al­kalmazott módszereket. A gépcserés javítást szako­sították. A Szolnoki Gépjaví­tó Állomáson a lánctalpas traktorokat javítják, míg Kúnhegyesen az MTZ-típu­­sokra, Túrkevén pedig a Ze­­tor K—25-ös erőgépekre ren­dezkedtek be. Ez idő szerint már 120 erő­gépből álló csereparkot alakí­tottak ki. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a tsz-ek üzem­képtelenné vált erőgépei he­lyett azonnal új, vagy teljesen generálozott traktort adnak cserébe. Természetszerűleg így mi­nimálisra csökkentik az erő­gépek munkaidő-kiesését. A gépjavító állomások előzéke­nyen kiszolgálják a hozzájuk forduló gazdaságokat, kíván­ságra „házhoz szállítják” és a helyszínen cserélik ki a rossz gépet, üzemképesre. A cibakházi Vörös Csillag, és a tiszaföldvári Lenin Tíz­ben például közvetlenül a szántóföldre szállította ki a Cibakházi Gépjavító Állomás a cseretraktort. KÉT IZGALMAS REGÉNY Kellér Andor „A rulettki­rály’* c. regénye 1936-ban je­lent meg első ízben — ez a könyvritkaság ma már fel­lelhetetlen. Alcíme Gály La­jos regénye. Gály Lajos csakugyan élt, létezett, jelleg­zetes alakja volt a budapesti, majd a monte-carlói, párizsi,­­ nizzai, velencei kaszinóknak, játékbarlangoknak. Ő volt­­ minden idők egyik legna­gyobb szabású és legszeren­csésebb kezű hazárdjátékosa, a nemzetközi világ „rulett­király” -nak keresztelte el. Kellér Andor az izgalmas, fordulatos regényben végigkí­séri Gály Lajos életét az első káprázatos szerencsétől kezd­ve, sorozatos le- és feltörése­ken keresztül, egészen a vég­ső nyomorig. A regény bete­kintést nyújt az európai fő­városok egy sajátos rétegének életébe, a Monte-Carlóban ru­­lettező hercegek, grófok, dzsentrik, nemzetközi szélhá­mosok kavargó világába; egy­ben tökéletes rajza a mindent felperzselő, gyilkos játékszen­vedélynek, amely a hihetetle­nül szerencsés Gályt is sze­génységbe taszítja végül. András László: A Lauren­tis-ügy c. könyvével szabá­lyos, illetve nagyon is sza­bálytalan detektívregényt kap kézbe az olvasó. A Laurentis­­ügy egy rendőri nyomozó története, amit a főhős, J. Szűcs Ferenc, a kritikus, ön­maga szórakoztatására gondol végig egy kórházi ágyon. Ez­zel persze a detektívregény kilép megszokott kereteiből, és amíg szerzőjét a nyomozás problémáin végigkísérjük, máris egy másik műfaj: a szellemi kalandregény biro­dalmába érkeztünk. Mindez azonban kegyes csalás csu­pán. Nemcsak a szereplők nyomoznak itt, hanem A Laurentis-ügy írója, a máso­dik könyvével jelentkező András László is nyomoz és leleplez. A bűnügyi és szelle­mi kalandregény határainak senkiföldjén I. Szűcs Ferenc személyében egy fordított Mi­das király nyomorúságos alakja bontakozik ki, akinek kezei között a legnemesebb eszmék, a legfenköltebb gon­dolatok épp úgy szemétté si­lányulnak, mint ahogy lát­szólag sikeres élete is darab­jaira hullik. És mire a fa­nyar, intellektuális humorral megírt könyv végére ér, már az olvasó is tudni fogja, hogy nem csupán detektívregényt, hanem egy érdekes, szórakoz­tató és tanulságos könyvet is olvasott. Lévaiék a Víz­ügynek dol­goztak a betonút mentén. Az ala­csony, fűvel be­nőtt árkot tisztí­tották. Egymás­nak háttal, de mégis szembe ha­ladtak a húsz mé­ternyi hosszú szel­vényeken. Az volt a parancs, hogy egy ásónyommal mélyebb, két sok­kal szélesebb le­gyen az árok, így majd lefolyhat benne a víz. Lé­vainak rossza volt, mert átázott a lábbelije, gumi­csizma kellett vol­na, mint a többi­nek, de neki csak bakancsa volt. — Bor kéne ide Bálint, nincs ab­ban a termoszban egy kis jó meleg bor? — kiáltotta feléje Füri Lőrinc, amikor Lévai ki­emelte a tarisz­nyát helyettesítő ócska aktatásk­ájá­­ból a termoszt. — Csak boros­tea, gyere, húzd meg! — Tea nem kell. Nem tart ki a borod? ! — Spórolni kell vele ugye? — szó­lalt meg egy har­madik társuk, De­zső Ferenc. Ő is csak háromszáz étet tartott meg a két hold szőlőjé­ből, akárcsak Lé­vai. — Pedig te, De­zső Ferenc, most kezd az a 600 öles darab teremni. Tudod, amit az ál­lami gazdaság lé­tesítése előtt tele­pítettem! — S Lé­vai, kicsit sajnál­kozva elmondta szőlőtelepítése tör­ténetét. Közben dolgoz­tak. Jó mélyen le­­­­nyomták az ásót­­ a földbe, széles, ÁMÍT az ember A SZEMÉVEL LÁT egyenletes szele­teket fogtak, ak­korákat, hogy meghúzták a kéz, a kar, a váll és a derék izmait, de ritmikus mozgásra is ösztökélték a testet. A­utófék csikór­ól­gott. Három férfi szállt ki a kocsiból. Kettő középkorú, egy fiatalabb. Mű­anyagszálai sötét öltönyök, hegyes­­orrú cipők. Vállas, erős, kihízott ala­kok, magabizto­sak, hangosak. Meghallotta sza­vaikat — már tudta Lévai, hogy a szőlő, az út túlsó oldalán húzódó jó 70 holdas lugaso­­san telepített álla­mi gazdasági cse­megeszőlő-tábla állította meg az autósokat. Nézték az autósok a messze fehérlő be­tonkarókkal teli­tűzdelt táblát. A szőlőtőkéket. — Mikor szüre­teltek itt? — for­dult feléjük az egyik fekete öltö­nyös, szemüveges. — Régen, ezek korán érő, cseme­geszőlő-fajták — mondta Dezső Fe­renc. — Mennyit itt hagytak a rigók­nak. Egyik tőkére mutatott a szem­üveges, amelyen csonka fürt lógott. — Az kései Márton-szőlő — Lévai nem tudta megállni szó nél­kül és megmagya­rázta az idegenek­nek, hogy ezek a fürtök úgyneve­zett másodlövések Márton-nap táján, — hogy néha ké­sőbben érnek be. — Mi pénzbe kerülhetett ez — mondta a legfia­talabb idegen. S elkezdték beszélni, mennyivel jobban járt volna az ál­lam, ha a parasz­tok kezén hagyja a szőlőket. Okos­kodó magabiztos­ság érződött ki a szavukból. — Két-három­kilós fürtök vol­tak ezeken a tőké­ken — intett Lé­vai a betonoszlo­pok felé. — Ex­portra ment on­nan a termés, de menjenek be Szekszárdra az ál­lami gazdaság központjába. — Lévai nem bírta hallani a fitymáló hozzá nem értést. A­z autósok is megérezhet­­tek valamit indu­latából, mert el­csendesedtek. Ő rájuk sem nézett többet, már újra a fődbe nyomta az ásót, mikor hallotta a felbúgó motort és a neki­induló kocsi gu­mikerekeinek su­­sorgását. Mikor egy nap­pal később nekem elmesélték a his­tóriát, nem tud­tam megállni, hogy meg ne mondjam: — Úgy védték a gazdaság táblá­ját, mintha nem sajnálgatták vol­na negyedórával előbb a kis sző­­lőcskéket. Nevettek. — Ez is más, meg az is más — mondta Lévai. S hamis­kás fény villant szemében mik­or rámné­zett ... Nádasdi Péter Száznegyvennégy évvel ez­előtt, 1823. január elsején született Petőfi Sándor, a­­ magyarság egyik legnagyobb alkotó költői géniusza. Neve a természetes, életszerű, né­­­­pies irodalmiság roppant gaz- i­dag életművét jelenti, eszmei­leg a nemzeti függetlenség és a forradalmi republikanizmus páratlan költői hőfokon való összeolvadását. A 19. század nagy demokratikus küzdel­meinek legkiteljesültebb lírai költője volt Európa-szerte, a nemzeti függetlenség és for­radalmi gondolat jegyében;­­ személyességénél és érzelmi differenciáltságánál fogva a magyarság s a világ egyik legnagyobb lírikusa, betetőző­­je a kor legnagyobb eszméi­től, az erkölcsi, nemzeti és világszabadság eszméitől táp­lált realizmusnak. „Élerdészet"-avató ünnepség A Dél-somogyi Állami Er­dőgazdaság igazgatója a párt­­szervezettel és a szakszerve­zeti bizottsággal egyetértésben — az 1965/66 gazdasági évben elért eredmények alapján — a Lábodi Erdészetnek ítélte oda az élerdészet címet a ván­dorzászlóval és 15 000 Ft pénz­jutalommal. Az ünnepséget de­cember 28-án tartották, az erdőgazdaság vezetősége, a já­rási pártbizottság és egyéb já­rási szervek, valamint a ME­DOSZ központ képviselőjének jelenlétében. Hatvanhét dolgo­zó kapott pénzjutalmat össze­sen 38 000 Ft összegben, nyolc pedig kiváló kitüntetésben ré­szesült, köztük András József erdészetvezető is, aki 10 éve vezeti az erdészetet. N. J.

Next