A MEDOSZ Lapja, 1984 (28. évfolyam, 1-24. szám)
1984-11-30 / 22. szám
Éppen a MÉM-ből érkezett ünneplőbe öltözötten dr. Obzsut József, amikor leültünk beszélgetni, milyen is volt életük az elmúlt öt esztendőben. Megnézem a kitüntetést, a „Kiváló Munkáért" miniszteri elismerést, amit nem véletlenül kapott az Élelmezési Világnap alkalmából. Az Élelmezési Világnapot —a magyar kezdeményezésre —, október 16-án tartják az ENSZ tagállamai. Úgy gondoltam, itt, ennél a kitüntetésnél kell elkezdeni a beszélgetést, mely minden bizonynyal összefügg az Etiópiában eltöltött öt esztendővel. Dr. Obzsut József mezőgazdasági szakmérnök, aki mellesleg közgazda is, a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát dolgozója. TESCO-kiküldetésben volt Afrikában. Útjára elkísérte felesége is. Elkísérte? Nem, nem protokolláris kíséretről van szó, ugyanis dr. Truskovszky Erzsébet okleveles agrármérnök, okleveles mezőgazdasági szakmérnök is hivatalos kiküldetésben volt, mint a Bodrogközi Állami Gazdaság dolgozója. Elindult tehát egy magyar házaspár kíváncsisággal vegyes izgalommal 1979 szeptemberében. — Mi történt akkor, hogyan fogadta Obzsutékat Afrika? — A fővárosba érkeztünk, Addisz-Abebába. A TESCO által megkötött szerződés szerint a Mezőgazdasági Minisztériumban jelentkeztünk munkára. A helyzetet kissé nehezítette, hogy az Etiópiában tevékenykedő magyar szakértők közül mi mindössze ketten dolgoztunk ennek az országnak legfontosabb szakminisztériumában. A főhatóság fontosságát jellemzi, hogy az ország lakosságának 87 százaléka mezőgazdaságból él. — Tehát azzal a céllal érkeztek, hogy munkájukkal és tapasztalataikkal a mezőgazdaság fejlesztéséhez járuljanak hozzá? — így igaz. Hiszen a harmadik világ országaiban, így Etiópiában is a lakosság megfelelő mennyiségű és összetételű élelemmel való ellátása a ma és még inkább a jövő legnagyobb problémája. — Tropikus és szubtropikus övezetről van szó. Nem volt ez idegen az Önök számára? — Való igaz, hogy más klimatikus viszonyok közé kerültünk, mások a növények és az állatok és mások a körülmények is, mint Közép-Európában. De ma már a hazai agrárfelsőoktatás keretein belül a trópusi kultúrák alapismereteit el lehet sajátítani. Ehhez persze sokat kell kint is tanulni, fel kell tudni használni korábbi biológiai ismereteket és a hazai szervezési és közgazdasági tapasztalatokat. — öt esztendő munkáját akár vázlatosan összefoglalni nehéz. Mégis, mit végeztek odakint szakmai területen? Obzsut József „adja meg magát" előbb és első nagy munkájáról beszél, az „Országos mesterséges termékenyítési és tenyésztési beruházásbról. ” Ez komplex jellegű feladat volt, tartalmazta a mesterséges termékenyítés országos hálózatának megszervezését, működését, a folyékony nitrogén előállítását, az apaállatok takarmányozását, a takarmány megtermelését, az inszeminátor-képzést, annak tematikáját, az országos tenyésztési programot — mely a zebu marha és a lapálymarha keresztezésén alapul —, a paraszti gazdaságok szükséges fejlesztését és a szükséges technológiai megoldásokat. A beruházás rentabilitását a Világbank által javasolt dinamikus módszerrel vizsgáltuk. A beruházási tanulmány elkészítése egyben állandó szaktanácsadást is jelentett, mivel a közreműködő két etiópiai állatorvos és egy agrárközgazdász munkatársamnak ez volt az első ilyen természetű munkája. Az eredmény: a zebu és holstein fríz marha keresztezéséből származó első borjas tehenek négyszer-ötször annyi tejet adnak, mint az őshonos zebu. A beruházási tanulmányt az Addisz Abeba-i egyetem társadalomtudományi karán oktatott „Beruházások tervezése és szervezése" tantárgy keretében esettanulmányként használják fel. — Bár más területen, de ugyanezzel a céllal dolgozott kint a feleség, dr. Truskovszky Erzsébet is? — A fejlődő országok mezőgazdasági termelésének fokozásában, egyéb tényezők mellett — igen nagy szerepe van a növényvédelemnek. Entomológusként tevékenykedtem az etióp Mezőgazdasági Minisztérium központi növényvédelmi laboratóriumában. Itt a rovartani egységen kívül kórtani, gyomirtási, növényvédő szer, kémiai, karanténszolgálati és a rágcsálók elleni védekezést szervező egységek vannak. Kiemelt fontosságúnak tekintik a szakirányítás vezetői a növényvédelmet és elismerik a külföldi szakemberek munkáját, mivel e területen nincs kellő szakértelemmel és gyakorlattal rendelkező munkaerő náluk, így nagy feladat hárult rám a mindennapi növényvédelemben és az etióp szakemberek oktatásában is. A szakmai irányításom alatt működő rovartani egység foglalkozott a paraszti társulások, az újonnan alakult termelőszövetkezetek és az egyéni gazdálkodók által beküldött minták alapján a kártevők pontos meghatározásával és az ellenük alkalmazandó védekezési technológia előírásaival. De nemcsak az említett termelők fordultak hozzám ilyen problémákkal, hanem az állami intézmények, így az Addisz Abeba-i Egyetem és a nemzetközi szervezetek, például a Nemzetközi Állattenyésztési Központ Afrikai Szervezete is. Az országban előforduló veszélyes kártevők közül számos fajt kitenyésztettünk laboratóriumi körülmények között, alaposabb megismerésük végett. Nagy feladatunknak tekintettük a rovarkártevők előrejelzését, ugyanis ez a kellő időben történő védekezés alapja. A kutatások mellett a korszerű növényvédelmi eljárások terjesztése volt a legfőbb feladat, helyszíni szaktanácsadás formájában. Erzsébet is rendkívül szerteágazó munkát végzett. Azt is elmondhatja, hogy az 1981-ben megalakult Etiópiai Entomológusok Társaságának alapító tagja. — Évekig járták Afrikát, korábban Tanzániában is voltak. Elvitték hírét, tudását, barátságát a magyar szakembereknek. És mit hoztak? — Sokszor úttalan utakon, fertőzött területeken, malária és álomkór, egyéb trópusi betegség veszélyében jártunk, gyakran ellenséges alakulatok által veszélyeztetett területeken, katonai konvoj kíséretében. Mégis megérte. Ezt a kiküldetést mi vállaltuk. Nagy szükség van ott a szakemberekre. A magyar szakemberek munkája megbecsülést szerzett hazánknak, olyan érdeklődés mutatkozott Magyarország iránt, hogy a Magyar Távirati Iroda segítségével fénykép kiállítást készítettünk „Hogyan élünk Magyarországon?" címmel. Publikáltunk 60 tanulmányt, kiváló külföldi kollégákkal ismerkedtünk meg. Barátokat szereztünk Etiópiában és azzal a jó érzéssel és sok élménnyel jöttünk haza, hogy segíthettünk, hozzájárulhattunk ahhoz, hogy egy fejlődni akaró nép asztalára nagyobb kenyér kerüljön. Hát nem elég ennyi?! És most folytatjuk itthon a munkánkat. Leopold Györgyi A konzervált középszer ... és a kivételek Sok igazságot, egyben figyelmeztetést is hordoz az a megállapítás, amit a Magyar Tudományos Akadémia elnöke mondott el egy rádióinterjúban: a jelenlegi körülmények között konzerváljuk a középszert. Értette ezt a tudományos kutatást végzők egy részére. Mert kivételek vannak. Ám ehhez a kivételhez valamiféle szent őrület kell. Nemcsak az anyagiak okán. Sokkal inkább azért, amit dr. Dömötör János, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem Mosonmagyaróvári Karának tanársegédje így fogalmazott: „a látványos felfedezések kora lejárt". A ma kutatóinak túlnyomó többsége ezért olyan részkutatáson dolgozik, ami az adott időszakban talán nem jelent közvetlen hasznot, de húsz év múltán — más kutatásokkal ötvözve — „aranyat ér" majd. A szent őrület — a világot előmozdítani akaró embert illetően — nem túlzás. Illusztrációként szolgáljon a mosonmagyaróvári kar két tanársegédjének útja. Schmidt Rezső tanársegéd Óváron védte meg agrármérnöki diplomáját 1977-ben, most 32 éves. Egyetemistaként népköztársasági ösztöndíjas volt — legalább három félévben feles átlagot kell elérni ezért —, a kar tudományos diákkörében ökológiai témával foglalkozott. Amikor megkapta a diplomáját megpályázta a Növényvédelmi Kutatóintézet egyik állását. Elnyerte, s az ezzel járó 2100 forint fizetés a fővárosban igen kevésnek bizonyult, bár csak 1200 forintot kellett fizetnie az albérletért. (Amíg tanult, otthon volt, 1000 forint ösztöndíjat kapott, a szüleinek nem kellett támogatni őt, munkába állva annál inkább!) Fél év után arra kényszerült, hogy feladja a kutatói munkát, a halászi Zöld Mező Tsz növénytermesztő agronómusa lett, havi 3000-ért. Két évi gyakorlati munka után visszahúzta a szíve a kutatáshoz, felcsapott tudományos segédmunkatársnak az óvári kar növénytermesztési tanszékén. Témája: a takarmánynövények ásványianyag- és mikroelemtartalmának vizsgálata. A fizetése annyi maradt, mint a téeszben volt. Három év múltán tanársegéd lett. Az idén doktorál. Tavaly szeptember óta a tudományok kandidátusa címért aspirantúrát folytat, még két éve van hátra. Mivel megtartotta munkakörét, ösztöndíjat nem kap, ugyanakkor a munka mellett kell elkészíteni a disszertációt. Dr. Dömötör János tanársegéd 30 éves, agrármérnök, a felesége is szakmabeli. A Rábamenti Állami Gazdaságban dolgozott nyolc évig, növénytermesztő agronómus volt, a fizetése 6000 forint. Nem volt egyszerű a döntés: szerette a gyakorlati munkát, a kutatásban viszont nagyobb fantáziát látott, s még az sem tántorította vissza, hogy 1000 forinttal kevesebb pénzt vihet haza fizetéskor. (Családos lévén, a dolog mégsem ilyen egyszerű, hiszen gyereke van, velük él nyugdíjas apósa is, a család beleegyező támogatása nélkül nem indulhatott el... ) Az egyetem segítségével és anyagi támogatásával (50 ezer forint) öröklakást vásárolt Mosonmagyaróváron, fizetése jórésze a lakás törlesztésére és a rezsire megy. Érzik a hiányát a háztájinak is. Nem kis gond, hogy kiegészítő jövedelemre csak külön kutatómunkával nyílik lehetősége. Produkcióbiológiai kérdésekkel foglalkozik, ezen belül a gyomosodás és az elérhető biprodukció a témája. Szóval ezek az objektív okok, amelyekről a kutatások eredményeit számonkérő jelentésekben nem esik szó, annak ellenére, hogy igencsak meghatározó valami. Meg az sem közömbös, hogy milyen lehetőségeik vannak a kutatóknak. Olykor hiányzik egy-egy fontos műszer, máskor nélkülözhetetlen vegyszerek miatt csúszik a program, beszűkül a szakirodalom — külföldi beszerzés nehezebbé válik —, nincs kellő információ a világ vagy a szűkebb téma eddigi eredményeiről, a publikációkról. Aztán azt is be kell számítani, hogy a kutatás — a legjobb szándék, felkészülés, lehetőségek ellenére — zsákutcába jut. Ahogy az óváriak fogalmaztak: veszíteni is tudni kell, majd gyorsan talpraállni, és a témát más oldalról újraindítani, megújítani. És amit ugyancsak bele kell kalkulálni az eredménybe: „nem biztos, hogy kedvez a tudományos feltételeknek a mai rend, a ranglétrán való előrehaladás" — állítják mély meggyőződéssel a fiatal tanársegédek, bizonyára nem alaptalanul. Göröngyös út a kutatóké ... Meg önfegyelemre, önkritikára szorító. Hiszen képesnek kell lenniök arra is, hogy szembenézzenek önmagukkal, felismerjék saját hibájukat. S nagy-nagy önfegyelem kell az újrakezdéshez, nem kevésbé ahhoz, hogy egyetlen témát évek, olykor évtizedek folyamán vizsgáljanak.(Ezért mondták, hogy a kutatáshoz bizonyos játékosságra is szükség van, hiszen a játékban, különösen a szerencsejátékban — amihez hasonlatos az általuk választott életpálya — gyakrabban könyvelnek el veszteséget, mint nyereséget.) Ez a fajta — mondjuk ki bátran — tudományos alázattal viselt rabszolgamunka, csak azok számára nem fárasztó, csak azok tudnak a kudarcok után újra és újra talpraállni, akik teljes odaadással, azzal a bizonyos szent őrülettel dolgoznak. Kutatják a jövőt. Azt például ami dr. Dömötör Jánost foglalkoztatja: mi az oka annak, hogy a genetikailag ma 196-260 mázsa/ha termelést produkálni képes kukoricafajták — nagy átlagban — csak 70-80 mázsával fizetnek. Pillanatnyilag még nincs nagy probléma, ám amikor kezdenek kimerülni a tápanyagforrások, akkor kezdődik az életre-halálra harc a gyom- és a kultúrnövény között. S hogy az utóbbi legyen a győztes, azért dolgozik most, a tudomány egyik közkatonája Mosonmagyaróváron. Szabó Zsigmond EMLÉKEZETES „ERDŐK NAPJA Baráti kapcsolat A Felsőtiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság 1973. óta közvetlen kapcsolatot tart a szovjet Kárpátontúli Erdőgazdasági Egyesüléssel, s kölcsönösen tájékoztatják egymást eredményeikről, gondjaikról. A jó kapcsolat 1984. szeptemberében a személyes találkozásra is lehetőséget adott. Gazdaságunk tíz munkása 5 napon át ismerkedett a szovjet erdőgazdaság dolgozóinak életével, mindennapi munkájával. Ezzel egyidőben tíz szovjet munkás a Baktalórántházi Erdészet, a Nyíregyházi Műszaki Erdészet, valamint a Hajdúhadházi Fafeldolgozó üzem tevékenységével, dolgozóinak munkájával és mindennapi életével ismerkedett meg. Az 5—5 napos találkozó lehetőséget adott a munkahelyen, a termelési feladatok végzése közben a tapasztalatok kicserélésére. A termelő munkán túl igen sok szó esett a családok életéről, így közelebbi ismeretségek, mélyebb baráti kapcsolatok szövődhettek. Igen emlékezetes marad számunkra, hogy Bustyaházán Osztrogonácz János igazgató vezetésével tizennégyen részt vehettünk az „Erdők Napja" ünnepségen. A rendezvény színpompás felvonulással kezdődött, amelyen a népviseletbe öltözött dolgozók köszöntötték a Kárpáton túli párt-, állami és társadalmi szervek képviselőit. A felvonulás után a nemzetközi úttörőtáborban veteránok, idős élmunkások köszöntötték a helyi erdőgazdaságok dolgozóit, majd színvonalas műsor következett. Az ünnepség egész nap tartott, a vezérigazgatósághoz tartozó gazdaságok pavilonjaiban sütöttek-főztek, megvendégelték a dolgozókat. Boros András tiszb-titkár Olvasóink érdeklődésére közöljük, hogy a MEDOSZ Lapja az alábbi címen rendelhető meg: Blézer Ferencné Népszava Lap- és Könyvkiadó, Budapest XIII., Váci út 73. 1139. A Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének lapja Főszerkesztő: Bencsik Máré A szerkesztő bizottság tagjai: dr. Bereczky András, Czirmay Tibor, Paukovits István, Szerdahelyi Mihály, Varga György (a bizottság elnöke) Tipográfiai terv: Müller Éva Szerkesztőség: Budapest VI., Jókai u. 2-4. 1392 Telefon: 314-577. Kiadja és terjeszti: a Népszava Lap- és Könyvkiadó Bp. XIII., Váci út 73. 1139 Telefon: 497-950. Levélcím: 1553 Budapest, Pf.: 43 Felelős kiadó: Kiss Jenő igazgató Előfizetési díj egy évre 36.— Ft Egyszámlaszám: MNB 215—51628 ISSN 0133-271684—5832. Szikra Lapnyomda, Index: 25.631 Budapest Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató