Földrajzi értesítő, 1960
Vita - Hordalékmozgás és folyószakaszjelleg. Vita dr. Kádár László elméletéről
Hozzászólások DR. KÁROLYI ZOLTÁN a műszaki tudományok kandidátusa Mint folyómorfológiával foglalkozó hidrológus-mérnök szólok hozzá ehhez a rendkívül érdekes témához és elsősorban örömmel üdvözlöm a két, eddig külön utakon járó tudományág találkozását abban a meggyőződésben, hogy az e téren kifejtendő együttműködés mindkét félre nézve gyümölcsöző lesz. Ugyanekkor némi bizonytalanságérzet is van bennem, mert nem ismerem eléggé a geográfusok sajátos nyelvét, kifejezéseit, és az helyenként nehézségeket okoz. Hozzászólásomban ezért természetesen csak a mindkét tudományágat közösen érintő kérdésekre óhajtok kiterjeszkedni. A dolgozat nagy érdemének tartom, hogy a mérnöki hordaléktechnika legújabb eredményeit igyekszik a földrajz nyelvére lefordítani és saját kutatásainál felhasználni. El kell ismerni, hogy ezeknek a sokszor nagyon elvont kutatásoknak a lényegét sikerült elég jól ismertetnie. Csak inkább a szakaszjellegre való alkalmazás tekintetében van helyenként véleménykülönbség, amelyekre később rátérek. Nagyon helyesen állapítja meg a tanulmány, hogy a hidraulikai (vagy inkább hordaléktechnikai) módszerek és kutatások önmagukban még nem jutottak el a morfológiai kérdések megoldásához. Ez valóban így is van. Az elméleti meggondolásokkal és laboratóriumi egzakt mérésekkel elért eredményeket eddig még alig sikerült gyakorlati feladatok megoldására felhasználni, és viszont, a közvetlen, természetben végzett hordalékméréseket még nem tudjuk laboratóriumban igazolni. Éppen ezért helyes az a tanulmányban kialakított szemlélet, hogy a hordalékmozgás jelenségeinek megértéséhez és törvényszerűségeinek alkalmazásához szükség van a megindulás és lerakás jellemzőinek rögzítésére, de még korai volna arról beszélni, hogy a szakaszjellegeket a görgetett hordalék indító, vagy lerakó sebességével ,,kifejezzük". Legfeljebb csak összehasonlításról, vagy kategorizálásról lehet szó. A levezetett összefüggések még bizonyításra szorulnak. Megjegyzem, hogy a Schaffernak által meghatározott lerakó sebesség, mint az indító sebesség 2/3 része is, csak nagyon hozzávetőleges, és csupán bizonyos frakciókra érvényes adat, általánosítása még sok laboratóriumi kísérletet kívánna. Általában a laboratóriumi kísérletek alapján levezetett képletekkel az a baj szokott lenni, hogy csak bizonyos feltételek mellett érvényesek, amelyek között folytak, és ha ezeket nem veszik figyelembe, egészen hibás eredmények adódhatnak. Hiányzik a tanulmányból a mederalakulást meghatározó hordalék-jellemzők figyelembevétele, mint pl. a vizsgált szakaszba belépő hordalék jellege, mennyisége, mely a szakaszt megelőző vízgyűjtőterület geológiai, éghajlati, hidrológiai stb. jellemzőinek a függvénye, ezt követően a hordaléknak a szakaszon belüli viselkedése, különösen a mederanyag szerepe. Ezeknek a hiányoknak a legfőbb oka, hogy Kádár professzor, bár elismerést érdemlő módon igyekezett megismerni a hidraulikai irodalmat, a forrásmunkákat nem választotta meg szerencsésen. A hivatkozott forrásmunkák ugyanis mind az elméleti hidraulikai kutatásokat tartalmazzák. Egészen más szemléletre és eredményekhez jutott volna el, ha a folyami hidraulikára és hordalék-technikára vonatkozó irodalmat tanulmányozta volna át, melyek közül elsősorban Makkavejev, Altunyin, Blench, Lehovszky, Lane, Lacey, Carlson, Krey művei említendők, valamint az eddig leggyakorlatibb Meyer,Peter és Müller-féle eredmények. Igen figyelemreméltó törekvés, hogy a görgetett hordaléknak a mederfenéken megnyilvánuló formái között analógiát keres. Ezek közül a geográfusok előtt eddig ismeretlen antidűnéről, erről a sajátosan eróziós fenékformáról tudni kell azt, hogy eddig jóformán kizárólag laboratóriumban sikerült előállítani, mint extrém esetet, a természetben eddig csupán néhány speciális esetben és akkor is egészen rövid időtartammal tudták megfigyelni. Tehát ennek sem lehet nagy jelentőséget tulajdonítani. Lehetséges, hogy az árvízi kutatás fejlesztésével több szerepe lesz. Nem látszik szerencsésnek a hullámbarázdák, dűnék ritmusának és a kanyargó folyók üst-zátony ritmusának az egybevetése. Kétségtelen, hogy ritmus mind a kettő, de egészen eltérő jellegűek: az első a fenék közelében fellépő örvények keletkezése és leválása, az utóbbi pedig a kanyargó folyó csavarvonalú mozgása következtében jön létre. Ugyanebből az okból félrevezetőnek tartom a folyó domború oldalú zátonyait barkános zátonyoknak nevezni. Alakja ugyan mindkettő görbe, kiflihez hasonló, de jellegben különbözők. Míg a barkán a szél irányára merőleges képződmény, mint ilyen a hullámbarázdával analóg, addig a folyózátony hosszirányú forma.