Földrajzi értesítő, 1962
Irodalom - Dr. Károlyi Zoltán: A Tisza mederváltozásai, különös tekintettel az árvédelemre (dr. Bendefy László)
gosak, hanem egyes esetekben egyenesen meglepőek, így például a Sajó — különösen szabályozás előtt — Tiszakeszi határáig rakta le kavicshordalékát a Tisza medrébe. A tiszadobi nagy átvágás megépítése, ill. a tiszaluci holt meder lezárása (1906) óta a Sajó kavicsa nagyrészt a betorkollás előtt lerakódik már a holt mederbe. Mindenesetre a hordalékviszonyok vizsgálata rendkívül fontos feladat. Ezt azonban nem is látjuk részletezve ebben a munkában, mert a mérési anyag elégtelensége folytán erről a kérdésről — néhány év múlva — külön tanulmány készül. Annyi azonban máris világosan és egyértelműen megállapítható, hogy az árvizeknek a meder alakulására igen nagy hatásuk van. A nagy árvizek — zárt mederben, ahol az elragadó erő koncentráltan hat — kimélyítik a medret , a közepes vizek azonban többé-kevésbé újra feltöltik azt. A meder tehát — a KÁROLYI által előtárt bizonyítékok szerint — szakaszos jellegű változásoknak van alávetve. Az egész meder süllyedő irányzata emiatt csak hosszabb idő átlagából számítható. Ezt a feladatot gyakorlatilag kétféleképpen lehetne megoldani. Az egyik lehetőség az, hogy az egykori és a mai mederszelvényeket az az időben rögzített magassági jegyekhez viszonyítva hasonlítsuk egymáshoz. (Azt hiszem, ennek a cm-rendűen bizonyára megbízható eljárásnak nem lenne különös akadálya.) A másik: lehetőség a vízszinek változásának vizsgálata. KÁROLYI ez utóbbi módszert választotta, mivel a vízállásokról hosszú idő óta rendszeres és pontos feljegyzések állanak rendelkezésre. A kisvízi vízállásokról megállapítja KÁROLYI, hogy a szabályozás után, az átmetszések fejlődésével együtt a kisvizek általában lesüllyedtek. A vezérárkok — természetesen — sokkal hamarabb lemélyültek, mint a mederszelvény egésze. A legerősebb süllyedést Tivadar, Lónya határában és a Tiszaug—Algyő közötti szakaszon észlelték. A szóban forgó vizsgálatokat KÁROLYI arra alapítja, hogy ,,a tiszai vízmércék ,,0" pontja változatlanul az 1842-ben rögzített kisvíz szintjében van, a kisvízi (negatív) mérceleolvasások tulajdonképpen közvetlenül adják az azóta bekövetkezett változás mértékét". Az előadottakból azonban az az egy nem látható világosan, mi a bizonyítéka annak, hogy a tiszai vízmércék térbeli helyzete, vagyis ,,0" pontjaik magassága az 1842—1962 közötti 120 esztendő alatt nem változott meg. Bár a kérdésnek olyan értelmű vizsgálata, amilyet KÁROLYI folytatott, egyértelmű és kifogástalan, a ,,0" pontok helyzetének megvizsgálására a jövőben még célszerű lenne sort keríteni. Nagyon élesen érzékelhető az évi középvízállások változása is. Ez is süllyedő irányzatot mutat. A középvizek süllyedése Tivadarnál meglepően nagy: 1889—1920 között 70 cm, azaz évi 2,26 cm; 1920—1956 „ 100 „ „ „ 2,80 „ Ennek a folyamatnak következtében a folyó esése folyton növekszik. Tiszaújlak és Tivadar között az esés a következőképpen alakult: Az árvízszinek alakulása is rendkívül érdekes és izgalmas kérdés, nemcsak földrajzi, hanem elsősorban népgazdasági szempontból. A köztudatban ugyanis az a hiedelem vert gyökeret, hogy a Tisza árvízszine a folyó szabályozása óta állandóan növekszik, amit egyrészt a lefolyó víztömegeknek gátak közé szorítása, másrészt az ártér feltöltése okozna. Hogy fest ez a kérdés a valóságban? KÁROLYI tanulmányai szerint az árvízszinekről is megállapítható, hogy általában süllyedő irányzatúak, de az árvízszinek a mai napig még nem süllyedtek le mindenütt a középvízi meder mélyülésének ütemében, ami eléggé érthető is. A Tisza szabályozását annak idején egy erre a célra létrehozott állami hivatal, a „Tisza-Mappáció", majd az ennek helyébe lépett „К. Λ. Theiss-Regulierungs Amt" készítette elő, ill. hajtotta végre. Az egyes átmetszéseket az állam készítette el, a töltés Kisvízi középvízi esése (cm/km) 1842. évi ,.0" víz 39,0 1889. évben 40,3 36,5 1921. évben 44,0 — 1956. évben 44,1 43,5