Földrajzi értesítő, 2005

A Tisza-völgy kutatásának tudományos eredményei - Alföldi László: A birodalmaktól az Európai Unióig. A Kárpát-medence vízrendszereinek történelmi áttekintése, különös tekintettel a trianoni békeszerződésre

néha még a szakmai körök is eredeti állapotként, vagyis a természetes állapot meg­jelenítőjeként tekintik. A történeti áttekintés előző részei remélhetőleg meggyőzik az olvasót arról, hogy az itt megrajzolt vízföldrajzi helyzet lényegében alig különbözött a törökök kivonulását követően talált elvadult állapotoktól. LÁSZLÓFFY Woldemár, aki maga is részt vett a térkép szerkesztésében, ezzel kapcsolatosan a következőket írja: „Nem szabad azt hinni, hogy a tiszai Alföld a múlt­ban egyetlen hatalmas mocsárvilág volt. Területének kétharmadán évszázadokon ke­resztül kiterjedt erdők uralkodtak, amelyet fokozatosan pusztított az ember." (LÁSZLÓFFY W. 1982). A Tisza-völgyi felméréseket követően felgyorsultak az események, mert Vá­sárhelyi Pál a Tisza-szabályozás elvi alapjaira épülő tervezetét már 1845-1846 fordu­lóján elkészítette. A folyószabályozással kapcsolatos kérdés akkor az volt, hogy va­jon a víziút­fejlesztés vagy mezőgazdasági területek növelése a fontosabb? Kezdet­ben gróf Széchenyi István maga is a Duna-Tisza-csatorna megépítése, az Al-Duna hajózhatóvá tétele, valamint a dunai gőzhajózás érdekében politizált. Az elvi síkon folyó vita 1846-ra odáig fajult, hogy Beszédes József, a kor kiemelkedő vízi mérnöke a Pestről induló Duna-Tisza-csatorna építését szorgalmazta a Vásárhelyi-féle töltése­zett Tisza-szabályozással szemben. Beszédes elképzelését segítette, hogy 1793-1802 között megépítették az első, a Duna és Tisza között kapcsolatot teremtő csatornát (Ferenc-csatorna), amelynek során a két folyó között 2 m-es vízmélységű hajózható víziutat hoztak létre. A két folyó közötti 7 m-es szintkülönbséget 5 hajózsilippel győzték le. A csatorna sikerét csak fokozta, hogy a kapcsolódó lecsapolásokkal egyben művelésre alkalmas terü­letet nyertek. Az ügyet az is segítette, hogy a hajózás érdekében a magyarországi Fel­ső-Duna szabályozása is elkezdődött, 1834-ben pedig a vaskapus zátonyok kirobban­tásával az Al-Dunára való hajózás útjában álló legnagyobb akadályt is kiküszöbölték (ALFÖLDI L. 1998, 2002). 1846. március 25-én Vásárhelyi Pál benyújtotta a Helytartó Tanácshoz a Tisza­szabályozás tervezetét, és még ugyanazon év április 8-án a tervezet személyeskedé­sig fajuló vitája közben szélütés következtében elhunyt. Végül a kérdést az döntötte el, hogy Széchenyi 1846. július 16-tól Pietro Paleocapa császári, királyi főbiztos társaságában lefolytatott tiszai hajóútja során maga is meggyőződött a Tisza-szabályozás nélkülözhetetlenségéről. A szabályozás jelentős történelmi események közepette végül is 1846-ban elkezdődött és 1905-re - legalábbis első lépésben - befejeződött. A Tisza-szabályozás és az elkezdett Duna-szabályozás tervezésénél a Duna vízgyűjtők teljes érintett területét figyelembe lehetett venni és egységes elveken ala­puló beavatkozásokat lehetett tervezni, mert a vízgyűjtőket a folyók fő medervonu­latát államhatárok nem különítették el, a felvízi és alvízi érdekek azonos jogrendszer­ben és az állami adminisztráció keretei között összeegyeztethetők voltak. Az Osztrák-Magyar Monarchia létrejötte (1867) pedig kiemelten a Magyar Királyság számára nyújtott törvényalkotói és önálló beavatkozási lehetőséget. 13

Next