Földrajzi közlemények 1891.
Könyvészet - I. Magyar művek - Malina Gyula: A Tisza-szabályozásáról
400 Könyvészet, midőn nemcsak az Alföld csekély hajlását s a folyóknak megtett hajlásait veszi föl tényezőkül, hanem arra is figyelmes, hogy a Tiszának vizkörnyéke két élesen határolt területből (vizvidékből) áll, u. m. a) a hegyvidékből, mely a vizet át nem bocsátja, a honnan tehát hamar lefut a csapadékvíz, és b) a vízátbocsátó rónaságból, mely utóbbi különösen az áradó vizeknek széjjelterjeszkedését segíti elő s így meglassítja lefolyásukat. A két vidék között úgyszólván semmiféle átmenet nincs, úgy hogy a folyók hirtelen törnek elő a hegyvidékből a síkságra, mint valami teknőbe, azonkívül esésük a hegyes tájakon oly egyenlőtlenül van eloszolva, hogy folyásuk legkisebb és pedig igen meredek része esik a hegyvidékre, a nagyobbik szakaszuk pedig a síkon crammog tovább. A mily mértékben sikerül tehát a hegyvidéki mellékvizek hirtelen lefolyását magában a vízgyűjtő hegyvidéken föltartóztatni, olyanban javulnak a Tiszának lefolyási viszonyai úgy a hóolvadás, mint a májusi és júniusi esőzésekre bekövetkező áradások alkalmával. A síkon elterpeszkedő folyóknak lassúságán pedig úgy segítünk, ha kanyargó hajlataikat keresztülvágjuk — de nem fenn, a hegyes tájakon, vagy azok közelében — s így medrüket mélyítjük. Érdekes megfigyelése az is, a mit a Tisza medrének állandóságáról mond. Stefanovits óta annyira beleéltük magunkat az oldalfolyók taszító és elmozdító erejének gondolatába, hogy szinte félve mondjuk ki a folyammedrek állandóságát. Semmi kétség, hogy a folyó bizonyos határok között, mondjuk é. o. régi árterének határai között, már lengésszerű mozgásánál fogva ki-kitér, holt ágakat, előfolyásokat, tavakat csinál, de hogy a Tisza a bihari hegyek tájékáról, ahol valamikor állítólag folyott, mellékfolyóinak lökése következtében tért el volna nyugatra, arra semmiféle pozitív történelmi adatunk nincsen. Sőt ha hitelesek a régi geográfusok adatai, Strabo, Ptolemeusz ideje óta máig lényeges változások nem történtek a Kárpátok folyórendszereiben. Matina meggyőzően kimutatja, hogy a Tisza az Alföld legmélyebbik és legtermészetesebb völgyelését használja lefolyásához, hogy ez az egyedüli út, ahol mégis némi egyenletességgel folyhatik s ehhez a lefolyási útjához a lösz plateaunak s a homoki területeknek áttörésével birt csak eljutni, a folyónak nyugat felé való hátrálásáról tehát szó sem lehet. Nem lehet már a hordalék minősége miatt sem. Csupán