Földrajzi közlemények 1948.
Haltenberger Mihály dr.: In memoriam
FÖLDRAJZI KÖZLEMÉNYEK LXXVI. 1948. IN MEMÓRIÁM írta: Haltenberger Mihály dr. A borzasztó világégés, amely oly sok áldozatot követelt hazánktól, a Magyar Földrajzi Társaságot sem kímélte meg. Elvesztettük a vezetőség és választmány igen értékes tagjait, s fájó érzéssel gyújtjuk meg az emlékezés szövetnekét, amint megjelennek előttünk Milleker Rezső, Hantos Gyula, Líttke Aurél, Hézser Aurél, Strömpf Gábor, Steiner Lajos, Glaser Lajos, Halász Gyula, Horváth Károly és Erődi Kálmán. Mindegyik a magyar földrajztudomány határára volt, mindegyik a maga munkaterüetén a lehető legtöbbet igyekezett nyújtani szeretett tudományunknak. Az egyetemi katedra, a főiskolai tanszék, a kereskedelmi középiskola, a honvédtérképészet, a meteorológiai és földmágnességi intézet, az országos levéltár, a sajtó, a felső mezőgazdasági iskola és a gimnáziumi oktatás mind szegényebbek lettek egy-egy erősségükkel, s gyászukban méltóképpen osztozik a Magyar Földrajzi Társaság is, amely egyik alelnökét és tiszteleti tagját vesztette el Milleker Rezsőben, választmányi tagját Hantos Gyulában, levelező- és választmányi tagját, valamint könyvtárosát, régi érdemes titkárát és szerkesztőjét Líttke Aurélban, levelező- és választmányi tagját, valamint sok esztendőn át volt könyvtárosát, titkárát és szerkesztőjét Hézser Aurélban, levelező- és választmányi tagját Strömpf Gáborban, ugyancsak levelező- és választmányi tagját Steiner Lajosban és Halász Gyulában és választmányi tagjait Glaser Lajosban, Horváth Károlyban és Erődi Kálmánban. Halottaink a földrajz iránt való szeretetüket az ország különböző részéből hozták magukkal a fővárosba, de a szülőföld emléke sokaknak a tudományos munkáiban is él. A versed Milleker Rezső, a kolozsvári Hantos Gyula, a budapesti Littke Aurél, a tállyai Hézser Aurél, a zempléni, nagymihályi Strömpf Gábor, a váci Steiner Lajos, a rétsági Glaser Lajos, a budapesti Halász Gyula, a zalai, tüskeszentpéteri Horváth Károly és az alvinci Erődi Kálmán munkáiban megjelennek a Kétvízközti majorok (Hantos), megismerjük Az Eperjes—Tokaji hegység vízrajzi kialakulását (Hézser). A zemplénmegyei szirthegység morfológia-