Fons (Forráskutatás és Történeti Segédtudományok) XXV. évfolyam 2018.

2018 / 3. szám - Tanulmányok - Umbrai Laura: A budapesti hatósági népkonyhák története az 1860-as évektől az első világháború kitöréséig

Tanulmányok tonysági bizottságok között. Ezáltal megvalósult a szegényügy decentralizálása, hiszen az elsőfokú hatóság feladatát már a problémához jóval közelebb álló elöl­járóságok látták el. További jelentős előrelépést hozott az 1905. évi szegényügyi szabályrendelet, mely az illetőség függvényében eltérő mértékben ugyan, de már valamilyen fokú gondoskodást vállalt a városban lakó összes, önhibáján kívül nyomorban sínylődő segélyre érdemes személyről." Emellett elvként fogalmazta meg a szabályzat, hogy a korábbi szociálpolitikai célokat kibővíti a szellemi és erkölcsi köznyomor megszüntetésével, valamint a segélyezetteknek a társada­lom kereső tagjai körébe való visszasegítésével. Ez a szabályzat ismertette meg a városlakókkal a segítségnyújtás jelszavával intézményesült közjótékonyság egy további újítását, a szegénygyámok (1908-tól a gyermekgyámok) rendszerét.1­12 Ők voltak azok a módosabb polgárok közül kikerülő önkéntesek, akik a szegényügy szempontjából a rájuk bízott területen élő rászorultak ügyes bajos dolgaiban eljár­tak, ezáltal támogatva a kerületi választmányt a szegénygondozó szerepkörének ellátásában. A századfordulótól kezdve a hatóság és a társadalom szegénygondozó mun­kájának összehangolásában fontos szerepet kaptak a kerületi általános közjóté­konysági egyesületek is, melyek a hatóságok, tehát a kerületi elöljáróságok és a kerületi közjótékonysági bizottságok működését egészítették ki.13 A 19. század utolsó harmadában a társadalmi jótékonyságot korábban moz­gósító, a napi sajtóban is megjelenő irgalmasság jelszavát, a segítségnyújtás híve 11 Az illetőségnek, ami a helyi születés, vagy két évi folyamatos helyben lakás és adófizetés révén volt megszerezhető, továbbra is szerepe volt, vagyis azokat, akiknek budapesti illetősége nem volt megállapítható, csak minimális közsegélyben részesítették, és lehetőség szerint azt is az illetőségi község terhére. Liber,1921. 562. p.; Sipos András: Várospolitika és városigazgatás Budapesten 1890-1914. Budapest, 1996. 241. p. (a továbbiakban Sipos, 1996.); Melinz-Zim­­mermann, 1994. 42. p.; Schuler, 1935. 11. p. 12 Az 1850-es évektől kezdődően Elberfeldben alkalmazott rendszer átvétele szintén a társada­lom szerepvállalásának adott hivatalos keretet Budapesten. 1905 előtt is, más alapokon ugyan, működtek szegényatyák a városban, azonban a szegénygyámok, majd a közgyámok meghono­sítása, különösen nagyobb számuk okán, sokkal eredményesebbé tette a szegénygondozást. A szegénygyámokat a kerületi elöljáró járásokba osztotta be, lehetőleg úgy, hogy egy-egy megbí­zottra minél kevesebb gyámolt jusson. Ezáltal a segélylehetőségeket jól ismerő patrónusok és a gondozott család között szorosabb kapcsolat is kialakulhatott, miközben a szegénygyámon keresztül a hatóság megbízható információkhoz jutott. 13 Vagyis a város szociális feladatainak ellátásában a kerületi (hatósági) közjótékonysági bizott­ságok mellett a kerülethez kötődő (társadalmi) általános közjótékonyági egyesületek is részt vettek. Ezek vezetői a kerületi közjótékonysági bizottságok tagjaiból kerültek ki, tagságukat pedig továbbra is a kerület lelkes emberbarátai adták.

Next