Fotóművészet, 1973 (16. évfolyam, 1-4. szám)
1973 / 3. szám
Rév Miklós műhelyében A falakon festmények, Fényes Adolf, Nagy Balogh János, Szőnyi István képei, egy Mednyánszky tanulmány, Aba-Novák egyik variációja a cirkusz sorozatból. Kínai, tibeti, vietnami, mongol faragások, fa és elefántcsont szobrocskák, kisbronzok lepik el a lakás szinte minden talpalatnyi helyét: megtelepednek a polcokon, felkúsznak a szekrénytetőkre, helyet követelnek maguknak a könyvek között is. A kis lakás valóságos múzeum. — Gyermekkorom óta vonzódom a festészethez, a képzőművészethez; ennek a soha be nem teljesedett szerelemnek a következménye, hogy ezek a képek itt vannak körülöttem — néz végig Rév Miklós kedvencein. — Akármerre utaztam, jártam, ilyen emlékeket hoztam haza magammal; van köztük, ami csak számomra érdekes, ügyes, de nem különleges iparművészeti termék, vannak azonban közöttük régi darabok, valódi művészi értékek is. De nemcsak ezt köszönhetem a képzőművészet iránti vonzódásnak. Ez a leküzdhetetlen vonzalom vezetett el a fényképezéshez is ... — Mikor és hogyan kezdett el fényképezéssel foglalkozni? — Nagyon régen, csaknem gyermekkoromban történt, hogy kaptam egy egyszerű kis fényképező dobozt. Nagyon kezdetleges masina volt, de engem egykettőre bűvkörébe vont. Ezzel kezdtem fényképezni mint szenvedélyes amatőr. Természetesen ez korántsem volt olyan egyszerű, mint ahogy most hinné az ember. Szegény gyerek voltam, akinek minden fillér számított, a fényképezés pedig drága, akkor különösen drága szórakozás volt. De segített a jószerencse. Egyik nagybátyám, amikor egy fényképész műtermének tatarozásán dolgozott, a padláson hatalmas dobozokban rég lejárt lemezeket talált, és mert tudta, hogy én ilyesmivel foglalkozom, elhozta magával az egész készletet. Még örültek is neki, hogy megszabadítja Csik István a házat az ócska lomoktól... Számomra viszont kincs volt minden egyes darab. Az érzékenység rendkívül lecsökkent, szürkés foltok jelentek meg az emulzión, de mégis: volt a lemezen valami! Kezdettől fogva magam dolgoztam ki a felvételeket; nagyítógépet magam fabrikáltam fából, hiszen tanult szakmám és mesterségem műbútor-asztalos. Még fényképezőgépet is készítettem fából, egész jó felvételeket sikerült vele összehozni. Sőt! Amikor már egyáltalán, nem volt pénzem új lemezekre, azzal is kísérleteztem, hogy a sötétkamrában a szakköny■ vekből kiokoskodott keverékből magam vigyél fel régi üveglapokra emulziót. De ez persze inkább csak lelkesedés volt, az ügy szeretete, min igazi fényképezés. Első komoly eredményein jóval később születtek. — Mi volt az az időpont, amikortól önmaga komolyan veszi saját képeit? — Az első komoly gép, az első Leica jelentet fordulópontot. Fokozatosan jutottam el hozzá gépről gépre, kicserélve a régi masinámé újabb, jobb, de szintén használt fényképezőgépre. A Leica azonban más volt. A maga korában, a maga nemében páratlan, tökéletes alkotás. Már jóval korábban, még azelőtt, hol Magyarországon tért hódított volna , lelkese átböngésztem minden szakkönyvet, amihe hozzájuthattam, és valósággal bújtam a HAF (Hacsek és Farkas) rendkívül nívós árjegyzékeit, amelyeket nem kisebb személyiség, mit Hevesy Iván szerkesztett — a kisfilm odane hívévé szegődtem. Mindazokat az elképzelésket, amelyeket szerettem volna megvalósítai a kisfilm kínálta lehetőségek kihasználásán lehetett legjobban valóra váltani. És a kisfimes gépek világában a Leica — véleménye szerint — szinte utolérhetetlenül tőkéses konstrukciónak bizonyult. Mindig tiszteleti vegyes rajongással néztem a legjobb nagy fotósok képeit, Balogh Rudolf, Vadas Ernő is Rév Miklós műhelyében.