FourFourTwo, 2018 (1-12. szám)
2018-02-01 / 2. szám
/Zj ^ | len, részeges pasi volt és feljelentett, hogy erre kompenzációs engedélyt kellett volna kapnom a Nemzeti Banktól. Elegem lett belőle, ezért egy napon, amikor kikísértem az MTK-pályára valamelyik külföldi csapatot - talán a Nantes volt az leültem a díszpáholyban Fekete János, a Nemzeti Bank alelnöke mellé. Elmagyaráztam neki, hogy miről van szó, erre ő csak legyintett: csináld, Gyurikám, mit bánom én! Ezután tartották a fegyelmi tárgyalást az IBUSZ-ban, én meg felálltam, hogy nekem Fekete Jánostól van erre szóbeli engedélyem. Paff lett tőle az egész fegyelmi bizottság. Akkor nem volt devizakerete egy klubnak. Azért durrantam be, mert az ilyen típusú üzletekkel mindig az IBUSZ nyert. De a csapatoknak is megérte, mert a csapatok a cégnek megtérítették a külföldi költségeket forintban, mi meg rátettünk öt százalék jutalékot. Tulajdonképpen ennek az volt a lényege, hogy az IBUSZ-nál volt egy rendezvényosztály, ami kongresszusokat, lovastúrákat meg mindenfélét szervezett, és volt az én csoportom, a kultúra és sport, így számos NB I-es csapat ránk bízta az ügyeit. Mindent mi csináltunk, megmondták, mikor érkezik az ellenfél, mikor utazik el, attól kezdve mi bonyolítottunk mindent, a fogadástól az étkeztetésen át a szállásig. A végén már nekem kellett gondoskodnom az edzőpályáról is. A szabály szerint egyszer kötelező volt a mérkőzés helyszínén edzéslehetőséget adni, de gyakran voltak, akik kétszer-háromszor akartak tréningezni, és rohantunk nekik helyszínt keresni: Érdért-, Elektromos-, Vízművek-pálya és hasonlók jöhettek szóba. A fogadócsapat automatikusan átirányította őket az IBUSZ-hoz az edzés megszervezésére. Néha csak a buszt adta a magyar egyesület.” VARGA ZOLI DISSZIDÁL „Varga Zoltán fölhívott telefonon, hogy beszélni akar velem. Mondtam jöjjön be a Felszabadulás téri irodámba. Közölte, hogy kellene a feleségének útlevél, amire szereztem neki nyomtatványt, hogy töltsék ki otthon. Beszéltem az IBUSZ útlevélosztályának a vezetőjével, mert az útlevelekkel nem én foglalkoztam. Amikor Zoli másodszor is bejött, kértem, hogy menjen el a Tanács körútra soron kívül, hiszen akkor az útlevelekért szörnyű hosszú sorok álltak. Amikor visszajött a belügyből az útlevél, fölhívtam a Hotel Ifjúságot, ahol Lakat Karcsi bácsival beszéltem, és vele üzentem meg, hogy Zoli felesége holnap legyen otthon, mert viszi a postás az iratot. Néhány nappal később Zoliját leteremtett, mert szerinte nem kellett volna az edzőjének elmondanom, hogy a felesége Nyugatra akar utazni. Miért, titok ez? - kérdeztem. Nem, felelte, csak kellemetlen volt, hogy a többiek előtt odakiabált: Zolikám, a feleséged holnap utazhat, Hertzka telefonált. Úgy nézett ki, mintha én intéztem volna el az egészet, holott egy IBUSZ-tisztviselőnek nem volt joga a belügytől engedélyt kérni. Aztán hogy, hogy nem, egyik vasárnap bemondja a rádió, hogy Varga Zoli disszidált. Fölhívtam a Fradi elnökét, Kalmár Istvánt, aki tőlem értesült erről. Pár nap múlva jött a belügytől egy pofa, hogy menjek be a VIII. kerületi rendőrségre. Elkezdték kihallgatni, hogy miért kapott Varga Zoli felesége útlevelet, ugyanis Kalmár feljelentett, hogy én intéztem el neki az utazást. Rengetegszer behívtak emiatt a kapitányságra, ott volt egy csomó játékos, állandóan kihallgatták az embereket, és mindenki rám akarta sózni, hogy én intéztem el az útlevelet. Mondtam a rendőröknek: önök tudják a legjobban, hogy nekem nincs jogom valakinek útlevélengedélyt adni. Jóval a rendszerváltás után a Margitszigeten öszszefutottam Zolival, gondoltam, tisztázom vele a történteket. Mondom a feleségemnek, nézd, ott a Varga! Odamentem hozzá: szevasz, Zoli, nem ismersz meg? Cinikusan csak annyit mondott: ne haragudj, de nem. Erre én, Hertzka György vagyok az IBUSZ-ból, nagyon sok kellemetlenségem volt miattad. Nem emlékszem rád, ne haragudj, felelte, és elment. Biztosan nem hatotta meg, hogy kapott tőlem nyomtatványt a felesége.” Forrás ABTL 3.1.9. VT55548