Fővárosi Közlöny, 1947 (58. évfolyam, 28-55. szám)

1947-12-31 / 55. szám

Kérem tehát a polgármester urat, foglalkozzék ezzel a kérdéssel. Meg vagyok győződve arról, hogy amint szám­talan esetben megtalálta a módját annak, hogy bizonyos szükségletekre költségvetési fedezetet biztosítson, ugyan­úgy most is megtalálja a fedezetet. Itt van viszont a szakképzettség kérdése. Ezzel kap­csolatban is fel kell hívnom a polgármester úr figyelmét valamire. A fogalmazási szakon is vannak külön szakképzett­séggel rendelkező tisztviselők, hiszen le kellett tenni a köz­igazgatási szakvizsgát és állítom, hogy ez a vizsga semmivel sem könnyebb, mint akár a statisztikai, akár a múzeumi szakvizsga stb. Természetesen senkinek a szak­képzettségét se akarom lebecsülni. Az orvosoknak is van szakvizsgájuk. Az egyenlő elbánás elve alapján tehát szerintem a közigazgatási szakvizsgát tett tisztviselőknek is, azt orvosoknak is meg kellene adni a külön pótlékot, mint ahogy megadjuk azoknak, akik már szerepelnek a külön pótlékról szóló rendeletben. . A nyugdíjasoknak még szörnyűségesebb helyzetére is fel kell hívnom a polgármester úr figyelmét. Nagyon helyesen mondotta Mil­ók Sándor bizottsági tag úr, hogy a gyerekeknek mindent meg kell adni. No már most azt szokták mondani, hogy az öregek második gyerekkorukat , élik. Ebben a mondásban kétségtelenül van valami igazság. Ha azonban második gyerekkorukat élik, akkor őket is épp úgy el kell látni, mint ahogy általában a gyerekeket el szokták látni. A nyugdíjasok egész életerejüket, legszebb korukat áldozták a közért. Munkájuknak kétségtelenül nem kis része van abban, hogy a főváros és az ország ma ott tart, ahol tart. Nem igazságos és nem méltányos tehát, hogy — valljuk meg őszintén — édes-keveset törődünk velük. Mint reálisan gondolkodó ember, természetesen belátom, hogy ez a kérdés a bevételekkel is összefüggésben van. Nagy örömmel hallottam azonban, hogy a főváros adóbevé­telei hónapról-hónapra igen szépen, igen komolyan emel­kednek. Azt hiszem tehát, hogy az emelkedő bevételekből a nyugdíjasoknak is lehet valamit juttatni. Azért is fontos ez a kérdés, mert tessék tudomásul venni, hogy minden tisztviselő kézzel-lábbal tiltakozik, kapálódzik a nyugdíjba­küldés ellen, mert a nyugdíjazásnak — sajnos — az a természetes következménye, hogy az illető jövedelme 50 százalékkal csökken, így tehát át kell állítania egész élet­rendjét, amely amúgy is elég nyomorúságos volt. Mih­ók Sándor bizottsági tag úr külön szólt a szín­házakról. Én is elismeréssel adózom a színházak működése iránt, szeretném azonban, ha magyar szerzők darabjait is adnák, legalább ugyanolyan arányban, mint ahogy a kül­földi szerzők darabjait adják. Szerintem ez volna a szín­házak egyik legfőbb hivatása , különösen azoké, amelyeket a közület tart fenn. Ami a fürdők díjait illeti, nagy örömmel hallottam Mil­ók Sándor barátomnak a BSzKRt-alkalmazottak érde­kében tett kijelentéseit, illetőleg azt a megállapítását, hogy nagyon drágák a fürdők és a BSzKRt. alkalmazottak ezért nem tudják igénybe venni. A fürdők drágaságát annak idején magam is szóvátettem, de nagyon leintettek, mondván, hogy csak a luxus­fürdők árait emelték. Rendben van, hogy csak a luxusfürdők árait emelték, bár szerintem­­ lehet vitatkozni azon, hogy luxus-e vagy sem, ha valaki az uszodát végig akarja néhányszor úszni. Szerintem nem luxus. Földes Mihály: De a különleges kiszolgálás! Kabakovits József: Tessék csak a különleges kiszol­gálást hagyni. Nem tudom, hogy miféle különleges kiszol­gálást kap valaki, ha elmegy a pezsgőfürdőbe? Semmiféle különleges kiszolgálást nem kap, sőt egyáltalán nem kap kiszolgálást. Vált egy szekrényt, levetkőzik, bemegy a fürdőbe és végigússza néhányszor az uszodát, azután visszamegy, felöltözik és eltávozik. A világon semmiféle kiszolgálást nem kap. Még csak lepedőt se kap. Az egész »kiszolgálás« abból áll, hogy kinyitják azután megint becsukják a vetkőzőszekrényt. Mil­ók Sándor: De azt azután elsőrendűen csinálják! Kabakovits József : Nem tudom, hogy mindebben mi a luxus? Állítom azonban azt, amit a polgármester úr nyilván jobban tud mint én . . . Elnök : A polgármester úr szerint viszont az volna a luxus, ha a fürdőinkre ráfizetnénk. Révész Mihály: Ebben is van valami! Kabakovits József : Vannak olyan üzemek, amelyek­ben nem is olyan nagy baj a ráfizetés. Vannak olyan üzemek, amelyekben elkerülhetetlen a ráfizetés. A fürdőjegyek árát azonban a dolgozóknak is felemelték 50 százalékkal. Itt van azután a közlekedés kérdése. Arra kérem a polgármester urat, hogy a főkapitány úr intézkedését maga is igyekezzék elősegíteni. A főkapitány úr jelentésében ugyanis az foglaltatik, hogy bizonyos utcákban egyirányú közlekedésre volna szükség, az egyirányú közlekedést azonban nem lehet bevezetni, mert a főváros anyagi okokból nem tudja rendelkezésre bocsátani azokat a táblákat, amelyek az illető utcákban jeleznék az egyirányú közle­kedést. Nem tudom elképzelni, hogy a főváros költségvetése olyan rosszul állna, hogy azt a néhány táblát se tudná elkészíttetni. Hiába beszél az én Milick barátom arról, hogy az utcák forgalmát, közlekedését rendezni kell. A rendezés csak abból állhat, hogy egyrészt egyirányú közlekedést vezetnek be bizonyos utcákban, másrészt pedig, hogy bizo­nyos utcáknak csak egyik oldalán várakozhatnak a kocsik. Mindehhez azonban jelzőtáblák kellenek. A jelzőtáblák felállításán viszont nem fordulhat meg ez a kérdés. A főkapi­tány úr most már másodszor jelenti, hogy az egyirányú közlekedést sok utcában nem tudja bevezetni azért, mert a főváros anyagi okokból nem tudja felállítani a szükséges jelzőtáblákat. Pedig szerintem egészen komolytalan össze­gekbe kerülnének ezek a jelzőtáblák. Bechtler Péter alpolgármester: Egyáltalán nem! Kabakovits József: Nem villanyjelzőkről van szó, hanem közönséges táblákról. Újból hangsúlyozom : elkép­zelhetetlen, hogy ne lehetne megcsinálni őket. Kérem továbbá a polgármester urat, intézkedjék a BSzKRt. vezetőségénél, hogy a megállóhelyeket némi­képen világítsa ki. Méltóztassék csak végigmenni villamoson néhány utcán. Olyan sötét van a megállóhelyeknél, hogy szinte életveszélyes leszállni a villamosról. Nem a Körútról beszélek, mert ott megfelelő a világítás, a kirakatok is világítanak stb. A sötét utcákban azonban legalább a megállóknál szereljenek fel egy-egy villanylámpát. Nem hiszem, hogy ez olyan borzasztó nagy megterhelést jelentene, így meg lehetne védeni az utasok testi épségét és a bal­esetek elkerülésével busásan behozná a BSzKRt. azt a költséget, amelybe a villanylámpák felszerelése és üzemben­tartása kerülne. A polgármester úr — nagyon helyesen — felhívta a a főváros közönségét arra, hogy a jubileumi év vendégeinek ajánljon fel szobákat. Én azt hiszem, hogy ez a felhívás — sajnos — csak felhívás marad és a főváros közönsége nem fog szobákat felajánlani. Nem pedig azért, mert mindenki attól fél, hogy ha felajánl valakinek szobát, akkor majd a lakáshivatal is jelentkezik és elveszi a szobát. Nagyon jól tudom, hogy a polgármester úr a felhívásában megnyugtató kijelentéseket tett arra nézve, hogy a lakáshivatal a fel­ajánlott szobákat nem fogja elvenni. Érzésem szerint azonban a polgármester úr kijelentései nem egészen meg­nyugtatók. Nem pedig azért, mert a közönség is tisztában van azzal, hogy az igénybevétel szempontjából nem egészen a polgármester úr álláspontja érvényesül, mert a lakásokról kormányrendelet intézkedik s a lakáshivatalok és a döntő­bizottságok a kormányrendelet alapján fognak eljárni. Meg­fontolandónak tartanám tehát, hogy maga a kormány tegyen megnyugtató kijelentéseket ebben a kérdésben. Végül pedig az ínségkonyhákon dolgozó főzőasszonyok helyzetére kell felhívnom a polgármester úr figyelmét. 15—20 éve végeznek a főzőasszonyok igazán baromi munkát. Ezzel, szemben — éppen Pollákné tanácsnok úrnő tudná a legjobban megmondani — az égvilágon semmiféle jövőnek nem néznek elébe. Minden más fővárosi alkalmazott abban a reményben, abban a tudatban dolgozik, hogy helyzetét előbb-utóbb rendezik : altiszt lesz, vagy más alkalmazott, de valahogyan mindenesetre stabil helyzetbe kerül. A szeren­csétlen főzőasszonyok azonban semmiféle stabil helyzetbe sem kerülnek. Máról-holnapra elküldik, helyesebben : elküld­hetik őket. Hála Istennek, nem nagyon gyakorolják az elküldés jogát velük szemben, dehát előbb-utóbb mégis csak kikopnak munkahelyükről. Az ő helyzetüket is rendezni kellene valahogyan: státust felállítani részükre, vagy altiszteknek besorozni őket, vagy valamiféle megoldást keresni ügyükben. A polgármesteri jelentést, ezek előrebocsátása után, tudomásul veszem. Elnök : Szólásra következik Szolnoki István bizottsági tag úr. Szolnoki István: Tisztelt Közigazgatási Bizottság! Pártom nevében is legyen szabad örömömet kifejeznem Tito marsall budapesti látogatása felett. Örülünk annak, hogy megtettük az első lépést a dunavölgyi népek összefogása felé.

Next