Fővárosi Közlöny, 1948 (59. évfolyam, 1-54. szám)

1948-12-30 / 53. szám

a kiválogatás munkájába — hogy kit tegyünk a szeretetott­honba, kit segítsünk — bele kell vinni a politikát. Az ügyosztály erre törekszik is. Meg kell említenem, hogy a szociálpolitikai szektorban a fősúlyt a gyermek- és ifjúságnevelésre' kell helyeznünk.Nem szabad megengedni, hogy magyar gyermek elpusztúljon amiatt, hogy nincsen elegendő számú férőhelyünk. Nekünk tehát minden erőnket a gyermek- és ifjúságvédelemre kell összpontosítanunk. Ebben a tekintetben szép dicséretet kapott a IX. ügyosztály vezetője, Pollák Ferencné tanácsnoknő és a X. ügyosztály vezetője, Bakács Tibor tiszti főorvos, akiknek — mondhatnám — velünk szemben is harcias és erőszakos fellépése következtében (Derültség. — Helyeslés.) sokszor kellett engedelmeskednünk gazoknak a szempontoknak, amelyeket ők képviseltek. Nem kell félni attól, hogy a továbbiakban nem ezt fogják tenni. Egyébként magunk is igyekszünk mindent megtenni ezen a téren (Általános helyeslés). Tisztelt Pénzügyi Bizottsági Azt hiszem, elég mélyen átpolitizáltuk a községi háztartás költségvetését részleteiben is, és itt is kaptunk jó néhány szempontot, amelyeket figyelembe veszünk. Kihagytam még a Levéltár ügyét. Nekem Goda tanácsnok elvtárs azt mondotta, hogy ígéretet-^kaptunk a felépítésre. Az igéret azonban csak igéret maradt és — sajnos — nem tudtuk elérni, hogy a következő évben teljesen újjáépítsék. A helyzet az, hogy bizonyos kérdések sürgős megoldása szorít bennünket és a megoldás tekintetében bizonyos fontossági sorrendet tartunk szem előtt. így első helyen sürgős megoldásra vár a racionalizálás kérdése. A polgármester úr nevében meg­igérem: mindent megteszünk,Ihogy az esetleg megtakarított összegekből erre a célra is felhasználunk valamit. Megemlítem még egyébként, hogy a fővárosnak van egy kis GF-je. Kisebb hatáskörrel, mint a nagy GF, de minden­esetre hetenként összeül és megtárgyalja, hogy mire mennyi pénzt fordítson. Ez a kis GF az idén igen jó munkát végzett. Ez garancia arra, hogy jövő évi kiadásainkat is csökkenteni igyekszünk, de persze nem a nép rovására. Nem jelentéktelen dolog még az sem, hogy a fővárosnak magának is van 90 millió forint bevétele. A pénzügyi ügyosztály ezeket a bevételi forrásokat is igyekszik még jobban kimunkálni azért, hogy a főváros bevételeit, amennyire lehet, szaporítsa. Ezekben kívántam a felszólalásokra válaszolni. Volna még ugyan néhány olyan dolog, amelyre válaszolnom kellene, de nem akarom nyújtani az időt. Kérem a tisztelt Pénzügyi Bizottságot, hogy válaszomat vegye tudomásul. (Helyeslés.) Elnök: Felteszem a kérdést, elfogadja-e a Pénzügyi, Bizottság a községi háztartás és annak keretében kezelt intéz­mények költségvetését részleteiben is? (Igen I) Ha igen, akkor ezt határozatként kimondom. (Az üzemek költségvetése.) Következik az önálló vagyonkezelésű üzemek és alapok költségvetésének részletes vitája. Szólásra jelentkezett Szilas Oszkár bizottsági tag úr. Szilas Oszkár: Tisztelt Pénzügyi Szakbizottság! A lezajlott magasszínvonalú vita során számos régebbi és újabb gondolat merült fel a várospolitika, a városvezetés és a közigazgatás módszerei tekintetében. A sokfajta nagyon érdekes gondolatból azonban mégis hiányzott egy gondolatcsoport. Ezt kívánom most felszólalásom során pótolni azzal, hogy rámutatok arra, hogy a várospolitiká­nak, a városvezetésnek és a közigazgatásnak nemcsak mód­szereit változtatták meg az idők, nemcsak a személyekben állott be változás, hanem a várospolitika, a városvezetés és a köz­igazgatás tárgyában is igen lényeges változás keletkezett. (Zaj.) Lényeges változás állott be azokban a feladatokban, amelyek a tevékenységek tárgyát jelentik. Ezt bizonyítja elsősorban maga a költségvetés, amelynek számai azt mutatják, hogy a kereken másfél milliárdos költségvetésnek körülbelül 60 százaléka üzemi természetű kiadás. De kiderül ez akkor is, ha megnézzük, hogy tulajdonképpen mi is az, amit a város lakossága a város vezetőségétől vár. Várja elsősorban, hogy kielégítse közüzemi szükségleteit, mindazokban a vonatkozások­ban, amelyeket üzemi szükségleteknek ismerünk. A tavalyi költségvetési vita során ezen a helyen, ebben a bizottságban szintén az üzemekkel foglalkozva arról a pénz­ügyi kérdésről beszéltem, hogy a város vagyona és vagyon­tárgyai hozam, kamatozás és konzerválás szempontjából milyen eredményeket mutatnak. Ma a nagyüzemek fejlesztésének időszerű kérdéseit és gondjait tárgyalom. Igen sok régi és új gondolatot hallottunk a felszólalásokban a városigazgatás egyéb területeiről, de az üzemek körében is vannak hasonló és még egyéb gondolatok és problémák. Ezek közül megemlítek néhányat. Ha a nagyüzemek fejlesztésének problémáját egy mon­datban kellene jellemeznem, akkor ez a mondat véleményem szerint így szólna: a nagyüzemeket alkalmassá kell tenni arra, hogy Nagy-Budapest lakóinak közüzemi igényeit maradék­talanul kielégítsék, egyben pedig pótolni kell mindazokat a mulasztásokat, amelyek a két világháború előtti időszakot üzemi fejlesztés és korszerűsítés tekintetében terhelik. Rátérek már most azokra a problémákra, amelyeket ez a gondolat és ez a mondat jellemez. Elsősorban legnagyobb városi közüzemünkről, a BSzKRt-ról akarok szólni. Nézzük meg, hogy a nagy-budapesti gondolat a BSzKRt szempontjából milyen igényeket támaszt, milyen követelményekkel jár? A nagybudapesti gondolat a BSzKRt-tól elsősorban azt követeli, hogy a peremvárosok lakosságát gyorsan és ólcsón szállítsa a fővárosban lévő munkahelyekre. Ha valaki azt kérdezné, hogy ebben a tekintetben megtettünk-e már mindent, ami megtehető, akkor azt kellene mondanom, hogy bizony még sok a probléma és sok a tennivaló. A HÉV-et egy olyan, saját pályán mozgó és szinte gyorsvonati sebességgel közlekedő vasútnak kell felváltania, amilyet az irodalomban Statdbahn­típusnak neveznek, amely — ismétlem — saját pályán nagy sebességgel mozogva a szállítás gyorsaságát lényegesen fokozza ; így el lehet érni, hogy a peremvárosok lakossága ne vegyen el munkaidejéből napi két órát vagy még többet azzal, hogy a városba bejön és azután visszamegy, hanem sokkal hamarabb, sokkal gyorsabban és — last but not lesst — olcsóbban tudjon utazni. Ez a követelmény, tehát a HÉV-nek ilyen jellegű vasúttá való átalakítása a BSzKRt elképzelései és tervei szerint egyelőre azt jelenti, hogy a pesti oldalon lévő két HÉV-vasutat, mégpedig délen a csepelit, keleten pedig a gödöllőit kell átalakítania olyan vasútra, mint amilyet jellemeztem: tehát a községekbői kihozni és külön pályán vezetni őket; azonkívül pedig lehetővé tenni, hogy az e vasutakon érkező utasok több útvonalon kereshessék fel a fővárosi munkahelyüket és például a Gödöllő— Cinkota—Mátyásföld felől érkezők ne legyenek kénytelenek valamennyien csakis a Rákóczi-úton járni a városba és a Rá­kóczi-út forgalmát ezzel túlterhelni, hanem az Andrássy-úton, ­a Podmaniczky-utcán és egyéb más útvonalakon is be tudjanak áramolni a központba. Ugyanide tartozik a peremvárosok közötti tranzverzális vonalak kiépítése. Ezek közül elsősorban a Pesterzsébet és Kispest közötti transzverzális vasútat kell megemlítenem. Ez a villamosvasút lehetővé tenné egy régen fennálló forgalmi szükség kielégítését. Mai forgalmi helyzetünket ugyanis az jellemzi, hogy az egyik peremvárosból a másikba a legtöbb esetben csak Budapesten át lehet utazni, mert egymáshoz aránylag közelfekvő peremvárosok között nincs közvetlen közlekedés. Már pedig, ha azt akarjuk, hogy e peremvárosok életét Budapest életével egyesítsük, akkor az is szükséges, hogy e peremvárosok lakossága egymással közvetlenül is tudjon közlekedni, necsak Budapesten át. A nagyvárosi közlekedés korszerű eszköze, a trolleybusz, szintén bevonul majd a fővárosba az 1949. év vége felé, azzal az ötven trolleybusszal, amelyet az orosz-magyar kereskedelmi szerződés biztosít majd nekünk. A bizottság tagjai ismerik azt az irányzatot, mely a vágányokon járó villamosokat fokozotosan felváltja a trolleybusszal, amelynek kisebb az üzemköltsége, hosszabb az élettartalma és nincs sínhez kötve. A trolleybuszok elsősorban a Duna pesti partján fognak közlekedni, a Boráros-tértől a Margit-hídig, később az Árpád­hídig. A többi trolleybusz pedig a belvárosi és egyéb szűk utcákban váltja majd fel a villamost, e szűk utcákban meg­szűnik a villamosforgalom. Sajnos, nem mondhatjuk, hogy Budapest közlekedési problémáit e tervezett intézkedésekkel maradék nélkül meg­oldjuk. Vannak olyan forgalmi sűrűségek, még pedig akkor, ha egy útvonalon naponta 240—250 ezer embernél többet kell szállítani, melyeken felül sem villamossal, sem trolleybusszal sem autóbusszal a forgalmat lebonyolítani nem tudjuk. Ilyen a Nagy-körút és a Rákóczi-út forgalma. Ezek a számok önmagukban még nem sokat mondanak, de nem mindent, ha akár a reggeli, akár az esti csúcsforgalom idején megfigyeljük a Nagy-körút és a Rákóczi-út keresztezé­sében a közlekedést, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy a mostani forgalmi lehetőség mellett, tehát a legjobb esetben is, amikor egyik kocsi a másik sarkában van, nem elegendő arra, hogy az ott elszállításra váró tömegeket reggel munkahelyükre szállítsa és este visszahozza. Ezen a problémán csak a földalatti gyorsvasút segít. Hála az üzem kitűnő vezetésének és dolgozói sikereinek, ma már több a járművünk, mint volt békében. A villamos­vasút teljesítőképes, az autóbuszok jól beváltak és teljesen megváltoztatták az utcai forgalom képét. Az 1949-ben várható évi 700 millió utas elszállítására azonban fajlagos megterhelésben állandóan erősebben igénybevett járműveink nem elegendők. A BSzKRt-nak elsősorban járművekre és sinekre kell költeni. Az állomási épületek és egyéb építkezések csak később kerül­hetnek szóba.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék