Fővárosi Közlöny, 1948 (59. évfolyam, 1-54. szám)

1948-12-30 / 53. szám

a peremvárosok felé is, hogy a munkások, a dolgozó emberek minél hamarabb juthassanak el munkahelyükre és onnan vissza az otthonukba. Meg kell állapítanunk, hogy a felszabadulás óta dicsé­retes ütemben és szép eredményekkel fejlődött a közlekedés. A villamoskocsik száma erős iramban növekedett, a meg­rongált sínhálózatokat már sok helyen kicserélték, más helyeken folyamatban van a hálózatok kicserélése. A Nagykörúton szintén új sínpárokat fektettek le, még­pedig középre, ami ezt a sokat vitatott kérdést végre nyugvópontra juttatta. A vitel­díjakat,­­ még­pedig mind a villamos-, mind az autóbusz­viteldíjakat —, ha jól emlékszem, három ízben is csökkentették. Az autóbuszkocsik számát nagy mértékben növelték, részben új kocsik beszerzésével, részben a roncskocsik újjáépítésével. Ezen a téren is nagy dicséret illeti meg a BSzKRt dolgozóit, akik szépet és nagyot alkottak. Tehát a BSzKRt kocsiparkja mindkét relációban jelentős mértékben szaporodott. Az az 50 új trolleybusz, amit a Szovjeuniótól kapunk, lehetőséget nyújt közlekedésünk további fejlesztésére, új vonalak nyitá­sára,­­ még­pedig abból a szempontból, amit az imént vázol­tam, vagyis, hogy ne az előkelő — bár gyéren lakott — villa­vayonok felé történjék a fejlesztés, hanem a sűrűn lakott városrészek közlekedési útvonalán és ezáltal a dolgozók minél jobban, könnyebben és kényelmesebben tudjanak munka­helyükre és onnan vissza otthonukba eljutni. Az utasforgalom 1938-cal szemben nagy mértékben emel­kedett, ami — tekintettel arra, hogy közlekedésünk a fel­szabadulás időpontjában teljesen romokban hevert, hiszen egész Budapesten alig volt néhány tucat használható kocsink, — nagyszerű teljesítmény, amelyet nem lehet kellőképen mél­tányolni. Nem lehet eléggé értékelni ezt a fejlődést, hogy ezeket a kocsikat aránylag rövid idő alatt újból rendbehozták és a forgalomba állították, a pályákat újjáépítették, a villany­drótokat, amelyek rongyokként lógtak, ismét üzemképessé tették. Budán éltem át az ostromot és mondhatom, hogy a felszabadulás után Buda egész területén nem lehetett egy sér­tetelen villamoskocsit vagy egy ép drótot találni, mind ron­gyokban hevert a földön. Ugyanez volt a helyzet a pesti oldalon is. Ezeket mind helyreállították, elsősorban a BSzKRt dolgozói és általában Budapest dolgozói. Éppen ezért szükségét érzem, hogy ehelyütt is kifejezzem mint a magam, mint pártom részéről a BSzKRt dolgozói iránti köszönetünket azért a nagy­szerű teljesítményért, amelyet a közlekedés helyreállítása tekintetében a hároméves terv keretében produkáltak, pártunk irányítása mellett. Az autóbuszközlekedést, amely a múltban a Belváros és a villavajonok közlekedési eszköze volt, kivitték a peri­fériákra és a munkásnegyedek részére is biztosították a gyors és kényelmes közlekedést. Arra kérem a polgármester urat, hasson oda, hogy a jövőben is ebben az irányban vigyük a fejlődést, hiszen ez a jövő közlekedési eszköze. A BSzKRt-ot a költségvetés jobban dotálja az elmúlt évinél. A múlt évben 360 millió volt előirányozva, most 436 millió szerepel a BSzKRt költségvetésében, amiből 86­­millió van előirányozva a tervberuházásokra. Ez igen jelentékeny összeg, amelyből bizonyára minden vonatkozásban meg fogja találni a főváros vezetősége annak a módját, hogy a közlekedést még jobbá tegye és amikor annak a lehetősége elérkezik, a viteldíjak tekintetében is újabb megértést fog mutatni a közön­ség felé s ezzel is szolgálni fogja a közlekedés fejlődését. De az a tény, hogy­ már eddig is három ízben csökkentették a vitel­díjak árát, bizonyítja, hogy az olcsó közlekedés gondolata benne él a főváros vezetőségében. Az Elektromos Műveket és még néhány művet kivettek a főváros kezeléséből. Bár állami vonalon sincsen okunk aggá­lyoskodásra, de mivel speciális szempontok is vannak, — így például az áramszolgáltatás és az árak kérdésében —, meg­nyugvással vesszük tudomásul, hogy a főváros beleszólási joga biztosítva van ezeknél a vállalatoknál, úgyhogy tehát az áram­szolgáltatás mikéntje, a vonalvezetékek kiépítése és a tarifák megállapítása kérdésében biztosítva van a főváros közönségé­nek megfelelő érdekvédelme is. A Gázműveknél is figyelemreméltó eredményekről számol be a költségvetés. Amíg az elmúlt esztendőben még 12,8 millió volt a deficit, addig 1949-ben már deficitmentes a Gázművek költségvetése, sőt tervberuházásokra 13 milliót fordít a főváros. A fogyasztók száma örvendetesen növekszik, a gáz minősége javul és így az előző esztendők jogos panaszai lényegesen csökkentek, sőt csaknem meg is szűntek. A Gázművek a legutolsó békeév havi 8,5 millió köb­méterével szemben jelenleg 8,7 millió köbméter gázt szolgáltat. Ez is mutatja, hogy a Gázművek olyan nagyszerű fejlődésről számolhat be, amely lényegesen meghaladja a békeesztendők gáztermelését és fogyasztását is. A termelés 1945 március havában mindössze 3,3 millió köbméter volt. Legfontosabb mellékterm­ékei közül a korból a harmadik tervév végén 16.000 tonnát állít elő, szemben az 1938. évi 13.000 tonnával. Néhány szót akarok mondani a Vízművekről is, ugyancsak a perifériákkal kapcsolatosan. Ebben a kérdésben bizonyos anta­gonizmus nyilatkozott meg annak idején egyes bizottsági tagok részéről. A főváros vezetősége — szerintem nagyon helyesen — arra vette az irányt, hogy akik a főváros környékén kénytelenek lakni, de nagy részük itt dolgozik a fővárosban és itt adózik, azok joggal számíthatnak arra, hogy a főváros a maga köz­szolgáltatásait rájuk is kiterjeszti. Ez részben megtörtént és folyamatban is van, a közlekedés vonalán épúgy, mint a víz­szolgáltatás területén. Ezért a vonalvezetésért is csak elismerés illeti a főváros vezetőségét. Ez a Vízmű- és közlekedési politika már valóban Nagy-Budapest előmunkálataihoz tartozik és már a jövő fejlődési vonalát mutatja. Erre kell vennünk az irányt egyrészt, mert fővárosi adózókról van szó, másrészt, mert az előző felszólalásomban hangoztatott válaszfalak és elszigeteltség kiküszöbölésével a magyar nép egyetemesen jogos érdekeit közösen kell szolgálnunk és előbbre vinnünk. Az is érdekünk, hogy a főváros perifériáin lakó településeknek egészséges ivóvizet adjunk és így járuljunk hozzá a főváros és az ország közegészségügyének fejlesztéséhez, előbbre­viteléhez. Egyébként a Vízművek haszonnal zárta évi mérlegét: 3­ 5 millió forintot szolgáltatott be a főváros háztartásába, ami azt bizonyítja, hogy a Vízművek a maga fejlődését szolgálva is rentábilis üzemnek mutatkozik. Költségvetése 1948-ban 53 milliót tett ki, az 1949. évi költségvetésben 58 millió van elő­irányozva, tehát a Vízművek 5 millióval jobban van dotálva. Ez is módot ad arra, hogy tevékenységét tágabb keretek között tudja kifejteni. A Csatornázási Művek új üzem és most már látjuk a tevé­kenységében, de a pénzügyi eredményeiben is, hogy helyes volt ezt az ágazatot önálló üzemmé alakítani. Ez új bevételi for­rást is jelent a fővárosnak. Annak a csatornázási programnak a keresztülvitelére, amelyet a főváros maga elé tűzött, 10 millió forintot fordít a terv keretében beruházásokra. Ebből egyedül a polgármester úr által is említett Szőlő­ utcai csatornázás 2­6 milliót igényel. Ezekkel a munkálatokkal nagy mértékben meg fogjuk javítani Óbuda közegészségügyét. Aki ismeri a budai és óbudai viszonyokat ebből a szempontból, az röstelkedve megy végig ezeken az utcákon — bár ez a mulasztás a múlt rendszer bűne! — ahol a járdák mellett még nyilt csatornák folynak, amelyek a szennyvizet levezetik s főleg nyáron bűzt és miazmákat terjesztenek. Ezeket a sűrűn lakott területeket megfelelő csatornázással kell ellátni és ezzel is szolgálnunk kell a főváros közegészségügyét. Helyeslem, hogy a perifériák csator­názására a polgármester úr fokozott gondot fordít és kérem, hogy a jövőben is tegye ezt meg. Az Ásványvízüzemek egyesültek és a főváros kezelésébe kerültek, így átfogó tervet lehet készíteni és a főváros lakosságát a nyári időszakban — mert hiszen ez főként nyári cikk — el lehet látni üdítő ásványvízzel, még­pedig úgy, hogy az üzem is megtalálja a maga számítását , viszont a közönség sem lesz kiszolgáltatva azoknak a profitérdekeknek, amelyek a múltban megnyilvánultak az ilyen üzemek vezetésében. Egyébként 1 millió forint haszon van előirányozva az Ásványvízüzemekből. Ez az összeg módot nyújt arra, hogy az Ásványvízüzemek területén a polgármester úr végre tudja hajtani fejlesztési programját. Néhány szót kívánok még mondani a Gyógyfürdőkről. Amíg más üzemeink deficitmentesek, sőt bevételeikből beruházá­sokat is eszközölnek, addig a Gyógyfürdők deficites üzem és még a beruházási költségeit sem tudja maga produkálni, hanem azokat is az államtól kell kérnünk. A Gyógyfürdőknél 2 millió forintot kitevő ráfizetés mutatkozik. Ismerem a nehéz­ségeket és a körülményeket, de amíg meg tudok barátkozni azzal a gondolattal, hogy a népfürdőknél ráfizessünk, ugyan­akkor nem tudok megbarátkozni azzal, hogy a luxus­fürdőzések­nél is ráfizessünk. Éppen ezért megfelelő fürdőpolitikával arra kell törekedni, hogy a Gyógyfürdők is ellássák önmagukat. Amikor annak az ideje elérkezik s az idegenforgalom révén is fellendülés várható ezen a vonalon, akkor nagyobb lehetőségek nyílnak, azonban addig is arra kell törekednünk, hogy a Gyógy­fürdők deficites gazdálkodása megszűnjék. Egyébként a költségvetésben is megmutatkozik az a fejlődési törekvés, amely áthatja a főváros szellemét, a főváros vezetőségének gondolkodását és amely méltóan illeszkedik bele a nemzeti törekvésekbe, a népi demokrácia célkitűzéseibe. Örömmel veszem tudomásul és fogadom el a költségvetést abban a meggyőződésben, hogy az üzemek a költségvetés kere­tében, sőt azon túlmenően, a lehetőségekhez képest szolgálni fogják a főváros közönségének az érdekeit és méltóan fognak beilleszkedni abba az együttes munkába, amelynek hivatása a magyar nép jobblétének megteremtése.

Next