Fővárosi Közlöny, 1950 (59. évfolyam, 1-15. szám)

1950-02-11 / 4. szám

— 13 — bevételei ezzel szemben 2 millió forintot, — a hiányzó, közel 6 millió forintot állami hozzájárulásból fedezi. Persze, így van ez a többi kerületeknél is és ez nem jelent mást, mint azt, hogy ott láthatjuk és érezhetjük mindenütt az állam segítő kezét, ahol arra leginkább szükség van. Egyébként ha fővárosunk egész költségvetését nézzük, azt látjuk, hogy míg tavaly 488 millió volt a főváros összes kiadása, a peremvárosoké pedig 50 millió, tehát együttvéve 538 millió,­­ezzel szemben 1950-ben 560 milliót tesznek ki fővárosunk kiadási tételei. Ha figyelembe vesszük még, hogy a tavalyi költségvetésben még bent levő városi üzemek ma már­ önálló vállalatokká alakultak, saját költségvetéssel, akkor a különbségből láthatjuk, hogy főváro­sunk feladatai alaposan megnövekedtek. Az általános központi és kerületi igazgatás költségei 59 millió forintot tesznek ki, lényegében ugyanannyit, mint az elmúlt évben. Ez azt jelenti, hogy viszonylag csökkentek az igazgatási kiadások, minthogy az 59 millió forintot Nagy-Budapest közigazgatási költségei teszik ki. Hogy Nagy-Budapest közigazgatási költségei nem nagyobbak, mint tavaly voltak és hogy Nagy-Budapest közigazgatása nem dolgozik több tisztviselővel, az az újítási és észszerűsítési mozgalomnak tudható be, továbbá annak a szorgalomnak és rendíthetetlen hitnek, amely a dolgozókban gyökerezik az új, szocialista Magyar­ország kiépítése érdekében. Ez adja az erőt, az ösztökélést azoknak, akik a közigazgatás területén dolgoznak, hogy foko­zottabb erővel járuljanak hozzá az ország építéséhez. A megnövekedett feldatok elvégzésére és a közigazgatás­ban új szellem kialakítására tártom, a Magyar Dolgozók Pártja eddig is a legnagyobb erőfeszítéseket tette. Eddig többszáz legjobb munkáskáderét bocsátotta a főváros közigazgatásának rendelkezésére. Ezek a munkáskáderek — főleg vezető helye­ken — mindenütt jó munkát végeznek úgy a szakmunkában, mint az új szellem kialakításában. És itt vizsgálhatjuk meg mindjárt azt is, hogy az új munkáskáderek mit vittek a köz­igazgatásba? Vitték elsősorban munkás szívüket, vitték józan eszüket, vitték azt az akaraterőt, amelyet munkástársaikból, a népből merítenek a szocialista építés terén végzendő munká­jukhoz. És ha ezeket a jó tulajdonságokat összeegyeztetjük a régi tisztviselőkkel, akikben szintén megvan a jóakarat, a jó­indulat a becsületes munka elvégzésére, ebből adódik az a közös erő, amelynek folytán a közigazgatás mindinkább a népé lesz, mindinkább kiszorítja a bürokráciát. Ezáltal változik meg a közigazgatás munkája és áll mindinkább a nép szolgálatába. Kezdetben volt ugyan bizonyos fokú idegenkedés a munkás­káderekkel szemben, de éppen ezeknek a helyes állásfoglalása és kartársaikkal szemben tanúsított magatartása következtében ma már teljes egyetértésben folyik az építőmunka. Ez azért vált lehetségessé, mert az új munkáskáderek behelyezésével egyidejűleg a régi tisztviselőkről sem feledkez­tünk meg és lassan meggyőztük őket, hogy Pártunk nem ellenük, hanem segítségükre van, amennyiben tovább is becsületesen dolgoznak a nép érdekében. Külön ki kell emelnünk még ebből a költségvetésből, mint újat és helyeset, a szakoktatási tételt. A szaktanfolyamok költségeire 317.000 forintot fordít a főváros 1950-ben,s hogy ezzel is segítse a közigazgatásban dolgozókat szakmai képzettségük fejlesztésében. Ha kissé visszapillantunk a múltba és felvetjük a kérdést: vájjon hol volt erre példa a múltban és ki biztosította a lehetőséget arra, hogy a közigazgatás vagy egyéb területek dolgozói szakmai képzettségüket fejleszthessék, nem a saját költségükön, hanem az állam költségén,­­ akkor megállapít­hatjuk, hogy a múltban ilyenre nem volt példa. Az állam azért teszi ezt, hogy mind a közigazgatásban, mind pedig az állami élet egyéb területein a dolgozók elnyerhessék azt a magas­fokú szakmai képzettséget, amelynek­­birtokában hiánytalanul és maradéktalanul beolvadhassanak ötéves tervünkbe és a szocialista haza építésébe. De itt említhetjük meg még azt is, hogy ezen és a köz­igazgatás területén végrehajtott egyéb rendelkezéseken keresz­tül megszűnik az az állapot, amelyet a nép nyelvén mi úgy hívtunk, hogy »szamárlétra« és bekövetkezik az, hogy mindenki a képességei, a teherbírása szerint olvad be a munkájába és éppen azért vannak ilyen tanfolyamok, hogy mindenkinek lehetőséget biztosítsunk arra, hogy szakképzettségét kifejleszt­hesse és teljes erejű munkaerővé válhassék. Ezt mi csak helye­selni tudjuk, mert csak jól képzett munkaerőkkel lehet szocialista építőmunkát folytatni és hazánk, népünk felemelkedését biztosítani. Úgy látom, hogy fővárosunk költségvetése jól illeszkedik bele nemzeti költségvetésünkbe, új országunk felépítésébe. Ezért a költségvetést pártom és a magam nevében örömmel elfogadom azzal, hogy: Előre az ötéves tervvel, a szocialista Magyarországért! (Élénk taps.) Elnök : Szólásra következik Frey Endre bizottsági tag úr. Frey Endre : Tisztelt Képviseleti Bizottság! Az előttem szólók majdnem kivétel nélkül megállapították, — és meg­állapítom én is —, hogy Nagy-Budapest költségvetésének tárgyalása történelmi esemény. Történelmi esemény volt az is, amikor az 1872. évi XXXVI.tc. alapján Óbuda, Buda és Pest egyesült. Új élet kezdődött akkor is, de nem jobb élet. A három város ugyanis nem a szocialista igazság, nem a szocia­lista fejlődés jegyében egyesült, hanem a dolgozóknak a város igazgatásából történt kizárása mellett. Egy nagypolgári, liberális-kapitalista irányzatnak volt az úttörője ez az egyesülés. Az előttem szólott bizottsági tag úr azt mondotta, hogy most új élet született. Valóban így van, most is új élet született, de az előzőnél szebb és jobb élet. Az 1949. évi XXVI. tc. és az 1872. évi XXXVI. tc. között eltelt idő mögött nem 77 esztendő áll, hanem egy világ. És bizottsági tagtársaim, ez így is van. Ez alatt az idő alatt egy új világ született, olyan világ, amelyet most már a dolgozók maguknak építenek, maguknak rendeznek be és amelynek minden gyümölcsét az eddig elnyomottak, a dolgozók fogják élvezni. Nagy-Budapestet kevés fáradsággal már korábban meg lehetett volna valósítani, de az akkori kormányzat és a város akkori urai ezt nem tették meg. Ebben a teremben tegnap és ma rámutattak arra, hogy miért nem. Nem tették meg azért, mert a peremvárosok szegény, munkáslakta vidékek voltak, amelyeknek rosszul öltözött, rosszul táplált és elkeseredett lakói nem illettek a liberális világ színpompájába és természetesen — bizonyosan elsősorban! — féltek a munkásosztály befolyásá­nak megerősödésétől. Pestkörnyék -fejlődése ezért nagyon lassan haladt, ami természetes is, mert nem élvezhette az ország fővárosának anyagilag előnyös befolyását, nem kaphatta meg azokat a jóléti, kulturális, szociális és egészségügyi intézménye­ket, amelyeket a fővárostól még a liberális kapitalizmus sem tudott megtagadni. Sok várospolitikus foglalkozott Nagy-Budapest gondolatával, alaposan lemérték annak gazdasági oldalát, de magától a megvalósítástól mindig megtorpantak, amikor a lakosság rétegeződését, osztályelhelyezését vizsgálták. A nagy per most eldőlt. Népi demokráciánk a szocializmus felé haladó útján fő feladatának­ tekintette Nagy-Budapest megvalósítását. Ez a kérdés nekünk nemcsak területi, gazdasági kérdés, hanem a szocializmus építésében döntő politikai kérdés. Budapest végre a dolgozó nép fővárosa lett. Az 1950. évi költségvetés Nagy-Budapest első élet­megnyilvánulása. Ez a költségvetés nemcsak építő ereje miatt, hanem politikailag is nagy jelentőségű, mert először választotta szét a mind nagyobb önállósággal fejlődő kerületek költség­vetését a központi előirányzattól. A költségvetésnek ez a nagy újítása — egybeesvén Nagy-Budapest megvalósításával — rendkívüli feladatot ró a közigazgatásra, a város vezetésére. Nagy feladatot jelent a most idecsatlakozó új kerületek és az eddig önálló életet élő városok és községek összehangolása és az új kerületi elöljáró­ságok munkájának elindítása. A feladat valóban nehéz, nagyon nehéz, de bizonyosak vagyunk abban, hogy a siker nem fog elmaradni. Nem fog elmaradni azért, mert a feladatok nagyságát, a feladatok nagyszerűségét minden dolgozó átérzi és szorgalmá­val, tehetségével hozzá fog járulni ahhoz a munkához, amelyet az ötéves terv végrehajtása során a szocialista társadalom kialakítása érdekében mindnyájunknak maradéktalanul el kell végeznünk. A nagy vonásokban felvázolt munka — mint mondottam — jó mederben fog haladni. Biztosíték erre az, hogy a magyar munkásosztály legjobb fiait küldte be közénk,"ide a közigazga­tásba, sokat vezető pozícióba. Ezek az új tisztviselők újszerű közigazgatást vezetnek be , a népi közigazgatást és nem felejtik el működésük során, hogy a közbizalom honnan szállította el őket. Fontos ez azért, hogy a hatósággal érintkező dolgozók ne érezhessék — mint azelőtt — a hivatal packázását, úgy menjenek oda, mintha haza mennének, érezzék és tudják, hogy saját ügyük intézésébe nemcsak beleszólásuk, hanem döntő szavuk is van. Rendkívül hasznos tehát, hogy a kerületi elöl­járók lakosságuk előtt beszámolnak munkájukról, hivataluk működéséről, bevonják a dolgozókat az ügyek intézésébe, a hivatal működésének ellenőrzésébe, a kerület egész életének irányításába. Csak így biztosíthatjuk az építő kritika jótékony hatását és ezzel új gondolatok, új módszerek születhetnek. Bár a közigazgatás nem közvetlenül termelő munka, mégis nagyon sok lehetősége van újításokkal, új munkamód­szerekkel, egyszerűsítésekkel, munka, pénz és idő megtakarítá­sára. Tudom, hogy a város vezetősége különös tekintettel is van erre, hiszen éppen most kapott a város négy érdemes dolgozója élmunkás-kitüntetést. Tisztelt Képviseleti Bizottság! A költségvetés adataiból meg kell állapítanunk, hogy a főváros vezetősége alaposan fel­készült Nagy-Budapest új és régi feladatainak ellátására. A vezetés jó kezekben van. A polgármester úr fizikai munkás korából hozta magával azt az erőt, amely lehetővé tette, hogy a népi közigazgatásnak nagy lépését a főváros zavartalanul

Next