Fővárosi Lapok, 1866. október (3. évfolyam, 224-249. szám)
1866-10-14 / 235. szám
235-ik sz. Vasárnap, okt 14. Kiadó-Mvatal: Fest' baratok tere 7 ez- Harmadik évfolyam 1886. Előfizetési díj: ML JA Szerkesztői iroda: Félévre U §\ I I I |\ M I II Apát utca 84. sz. 1-gő em. Negyedévre. . . 4 frt. JT If V f| | 111, JL | I I Irt ■ F\ ... Hirdetési dij: Megjelen az ünnep utáni TM Negyed hasábos petit napokat kivéve minden- 80r . • • • • ® km nap, koronkint képekkel. IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. tatálkor "T*“ ^0 kr. Újra fölkérjük lapunk pártolóit, hogy a „Fővárosi Lapok“ okt.—dec. évnegyedére előfizetéseiket megújítani, s vállalatunkat, — ez egyetlen magyar szépirodalmi közlönyt, s ismerőseik körében terjeszteni, ajánlani sziveskedjenek. Egy szépirodalmi napilap minden esetre szükséget pótol nálunk, s így a művelt magyar családok a mai részidőkben sem fogják pártfogásukat megvonni oly közlönytől, mely mindenről tudósító napi házi barát, költői munkák tárháza s a jó és szabadelvű ügyek kitartó harcosa kiván lenni folyvást. — Tóth Kálmán felelős szerkesztő. Vadnai Károly lapvezető főmunkatárs. Kiadói SZÓ. A „Fővárosi Lapok“ csinos kiállítását s rendes szétküldését ígérve, kérem az előfizetések mielőbbi megújítását. Előfizetés az oktob. dec. évnegyedre 4 frt. Különben minden évnegyed elején elő lehet fizetni félévre is a forintjával. Em ! C . Gusztáv, akad. nyomdász s a „Föv. L.“ kiadója. Óh hízzad el.... Óh hizzad el, csak bízzad el magad ! Csak vond mosolyra gúnyos ajakad! Légy büszke, gőgös, hideg, mint a jég ! Mutasd, hogy rabod, rabszolgád valék ! Ím, engemet megvertek szemeid ! E köny, seb, vér — mind miattad van itt ! Hitem, reményem miattad halott! — Ez itt mind, mind a te diadalod ! Most még kacaghatsz, — hisz nincs, a mi fáj . Büszkévé tehet a szépség, a báj, A mely körüled mindent beragyog, A mely miatt én nyomorult vagyok ! De majd ha rád is leszakad a bú, Ez a haragvó égi háború; Ha téged is majd elfogott a kín, S könnyitni nem tudsz szörnyű láncain ; Ha a világtól futsz, — és a világ Szivednek mélyén sebet sebre vág; Ha bájaidnak fényes koronáját Gyászfátyolodtól még csak meg se látják ; Ha érezed, ha eljön az a nap, Mikor te lessz legboldogtalanabb, Legelhagyottabb, a legislegárvább, S a néma éjben egy csillag se vár rád, Csak gyötrelem, mely üldöz, vagdal, éget, S nem lelsz előle sehol menedéket; S imádkozol, mint én, hogy le ne roskadj, S mélyebbre hullasz, mint mostan magas vagy; Ha a szó, melytől megváltásod várod, Ha az a szó lesz gyilkosod, halálod, És ezt a szót majd az kiáltja rád, Kiért egykor szerelmem eldobád ; S ha mégis majd e szerelemnek lánca Vezet hozzám megtörve, megalázva, S együtt virasztjuk az éjét a nappal, — Boldogtalan a boldogtalanabbal — S irgalmat esdünk, a mely eltemet. — Akkor már csak sirathatsz engemet ! Udvardy Géza. A HASZONBÉRLŐK. Beszély. Táeolggitól. I. Századok előtt a földszerzés Magyarországban épen nem volt valami nehéz dolog. Az ország egy nagy darab posztó volt, ezt szét kellett osztani köpenyek és menték számára, hogy majd később legyen hová akasztani az érdemjeleket. A csillagok is érdemjelek. Az ég épen úgy osztatott ki, mint földünk: Perseus, Orion , Sirius, a Pegasus, a sas, a hattyú, az oroszlán, a róka, a sárkány sat, mindnyájan birtokosok, és igen szépen föl vannak diszítve csillagérdemjelekkel. Az ég példáját nem szégyen követni a földnek. A tapasztalás azonban azt bizonyította, hogy amivel kezdetben oly nagyon bőven bántak, az később megszűkült, s a nagy osztogatásnak az lett a vége , hogy néha kis érdemeknek bőven, nagy érdemeknek pedig szűken jutott a posztóból. Ha most valamely új csillag megjelenik, megelégedhetik azzal, hogy nevet kap és a többiek megtűrik maguk között. Az érdemjel most föld nélkül jár, aki nem gondolkozott a köpenyegről eső előtt, — eső után késő. Ősök nem születnek többé! Mit ér az az ős, ki unokáinak egy szalagra függesztett tallért, vagy keresztet hágy örökségbe, s érdemeit nem kastélyokkal pontozgatja ki nagy darab földön, hanem közönséges tentával, egy darab papíron. A régiek dicsőségére büszkén hivatkozhatik az utód, ha például még úrnak éri magát a kúriájában; a jelenleg termő ősök dicsősége azonban nem fog tovább terjedni a sírnál. Szerezzen minden ember magának. Mégis okosabb volt a múlt idő! megvolt azonban annak is a maga bogja. Ami könnyen jött, könnyen ment; az utódok nagyon megtanultak prédálni. Egy bizonyos nagy család őse bizonyos várostól egy pár piros csizmáért vásárolt iszonyú nagy darab földet; egy másik bizonyos város egy harmadik bizonyos városnak egy kulacs borért engedte át fele határát; egy negyedik bizonyos város tanácsa egy szép lóért 40,000 hold földet nyergeltetett át annak előbbi tulajdonosára. Az utódok azt hitték, hogy ez mindig így fog menni. Egyszerre csak észre vették, hogy túlságos nagy ollót használtak, sok unoka kimaradt a takaró alól. Bördi Lászlónak ez esett legnagyobb fájdalmára. A sors nem mindig ügyes lapdás , az embert gyakran igen magasra dobja, aztán nagyon mélyen ejti el. Nem akarok itt Bördi bácaira célozni, ő olyan nemes ember maradt, aminő volt az ő dicső őse, t. i. ember. Volt azonban valami hasonlatosság családja és a holdvilág közt: a földbirtok úgy vonult el lábaik alatt, mint amaz alatt a felhő ; csak azt vették észre, hogy volt, nincs. Bördi László már olyan tisztán ragyogott, hogy még csak udvara sem volt. Drabantja lett a földnek, amenyiben tiszttartóságot viselt egy dúsgazdag magyar grófnál. Ennek a grófi családnak az volt a biographiája, hogy őse — árait. Hogy mit? — azt nem mondom meg. Bördi bácsi a keszthelyi Georgicumban tanult gazda lenni. Igen jó tanuló volt. A-tól Z-ig el tudta mondani, amit tanult, de nem is értett meg többet az A-nál és Z-nél. Bevégzett nyolc iskolát; lett gazdászatot tanuló, bevégezte azt is; lett gazdasági írnok és pedig kancelláriában, tehát a szó szoros értelmében bevégezte azt is; lett ispán, még pedig az udvarban; ezen állásit kasznárságig udvarolta föl, feleségül vevén az igazgató leányát, Pöskét. Nagy volt a prxis, amit eddig szerzett! Megtanult sertést etetni, ludat hizlaltatni, lovakat etetni ; a sertések számára kukorica maláta volt a legjobb eledel, ezt is tudta, — a ludak legjobban hiznak sötétben, a lovak megfujják a zabot, de nem zabálnak meg tőle. — Kell e ennél több tudomány ? Midőn kasznársági székhelyét elfoglalta, legelőször is megrendelt egy láb vastagságú három darab könyvet, és ebbe vezette a gazdaságot. Az első évi jövedelemből építtetett egy juhhodályt, és beszámolt vele a második évben egy ököristállót, és beszámolt vele; a harmadik évben egy nagyszerű sertésélt, és beszámolt vele. Negyedik évben az igazgatóban kíváncsiság ébredt, megtekinteni a rettentő industriát, melyet veje kifejt. — Meglátogatta őt. Tetszett a hodály is, az istálló is, az ól is. — Hát a lakók hol vannak ? — kérdé Bördi bácsitól. Bördi bácsi köhécselt, aztán azt felelte: — Azok bizony elpusztúltak. Az igazgatónak ez is tetszett, mert kasznárból tiszttartónak léptette elő, és eltette egy uradalomba, melyet a gróf csak nevéről ismert. Ott aztán csinálhatott Bördi bácsi akármit. Ebben az uradalomban aztán majd hogy meg nem öregedett, (t. i. a mi testi állapotát illette,) de meggazdagodni nem birt. — Követte Octavius Apicius példáját, s ha birt volna anyival, egy harcsáért ő is kész lett volna 50,000 sestertiust fizetni. Midőn Bördi László tiszttartói hivatalában mintegy húsz évig már megpihent, eszébe jutott Suszter József azon tanácsa, melyet az a szabóknak adott, hogy t. i. „a cérna végére csombókot kell kötni, ezáltal sok öltés megkímélendő.“ „Húsz évig hiába varrtam, — gondolá magában — s íme az volt oka, hogy a cérnára csombókot vetni elfeledtem.“ Más részről pedig sokat olvasgatván, Rottecknek ezen szavaira bukkant: „Megátkozandó az oly nemesség, mely a trónnal összeköttetésben, a nép elnyomásán törekszik.“ —Ezáltal ösztönöztetve érzé magát, hogy mint nemes, a gróftól elváljék, ez által magának, mint népnek használandó. Befogatta két sárga gebéjét, melyeken, mint Neptun a tengert széllovaival, ezekkel az itt töltött húsz évet végig szántotta, és elhajtatott R-re, a hol is t.i. a gróf székelt. Midőn a grófnak bejelentették, hogy a k.—i tiszttartó akarja mély tiszteletét tenni, egy óráig nem jutott eszébe, hogy K melyik részében van az országnak ? A tiszttartó alázatosan kijelentette, Irigy a ki uradalmat, ha a méltóságos grófnak úgy tetszik, ő kész haszonbérbe venni. — Nos , és mit igér holdankint ? — kérdé a gróf. — Holdankint igen bajos volna méltóságos uram, — felelé Bördi zavarral, mert nem tudta, hogy az uradalom hány hold, — hanem úgy összesen ígérek érte tizenkét ezer váltó forintot. A gróf megcsóválta fejét. — Egy uradalomért tizenkétezer váltó forint haszonbér kevés. — Fölhivatta a számvevőt. — Nem tudná igy könyv nélkül megmondani, a ki uradalom után menyi jövedelmet húzunk évenkint ? A számvevő mosolygott. — Nos ? — kérdé a gróf. — Húsz év óta minden évben kapunk tizennyolc darab sovány malacot. — Mit! — kiáltá a gróf. — Be tudom bizonyítani, méltóságos úr. (Folyt. köv.)