Fővárosi Lapok 1868. május (101-126. szám)
1868-05-05 / 104. szám
104-dik sz. Kedden, május 5. Kiadó-hivatal: Pest, barátok tere 7. sz. Ötödik évfolyam 1868. Előfizetési díj: Félévre...................8 frt. Negyedévre . . . . 4 frt. Megjelent ünnep utáni napokat kivéve mindennap , koronkint képekkel.FŐVÁROSI LAPOK IRODALMI NAPIKÖZLÖNY. Szerkesztői iroda: Lipót utca 34. sz. 1-ső em. Hirdetési díj: Negyed hasábos petit sor......................7 kr. Bélyegdíj minden igtatáskor . . . . 30 kr. Teljes számú példányokkal folyvást szolgálhat a kiadóhivatal. EGY ÉV A VIDÉKEN. (Víg beszély.) Irta Stauha Gusztáv. (Folytatás.) V. Paczali bátyánknak Erzsókhoz való szerelme napról napra fokozódni kezdett, s már anyira türelmetlenné lön, hogy a család beleegyezésével is, a jegyváltó január 1- re, az esküvő pedig január 24-re határozottan kitüzetett. A család rendes tagjain kívül csak én voltam a jegyváltási ünnepélyen, meg Paczali Roger, a vőlegény-jelölt unokatestvére, ki Erdélyből hivatott meg az ünnepélyre. Roger úrfi sovány, magas, 25—30 éves fiatal ember lehetett, sűrü vörös hajzattal, hasonló szinti bajusszal és barkóval, de szelíd, rendes, sőt kellemes vonásokkal, úgy hogy e gemeben bátran szépnek tartathatott. Samu bácsi, de maga az idősb Paczali is, rendkívül jószivünek, de egyszersmind rendkívül könynyelműnek festették. Mariska férjestől és gyermekestől, magával hozva a bájos gouvernantot is, és Roger, ki előbb Mariskáékat látogatta meg, egyszerre s együtt jelentek meg, s egy nappal korábban, mintsem az ünnepély megtartandó volt. Paczalit csak az Erzsók oldalánál lehetett föltalálni. Csinos bajuszkával megkülönböztetett választottját még unokaöcscsétől is féltette. A jegyváltó előtti estén, vacsora után, az úgynevezett vendégszobába gyűltünk össze. Samu bácsi és Zsuzsi néni a haragos zöld ősi divánon foglaltak helyet, és gyönyörködni látszanak a zongora előtt ülő Erzsókban, ki jegyese kedves dalát, ak Jer az ablakomra kedves tu játszotta, és leendő fiúk-trokban, ki áhitatosan hallgatta kedvesét és mérges szemeket vetett az olykor-olykor közbe éneklő Rogerre. Mi Pistával ültünk egymás mellett és tréfálóztunk. Mariska férje közelében enyelgett lánykájával, a gouvernante pedig álmos szemekkel tekintett maga körül, de úgy, hogy tekintete a Rogeréval gyakran találkozott. — Andor öcsém ! nem de unod magad csendes falusi időtöltésünkben ? — e kérdést Samu bácsi intézte hozzám. — Sőt ellenkezőleg, a nagyvárosi Ördög Róbert féle eget verő operák után jól esik ez a földre simogató vaudville, s főleg ez alkalommal, midőn két szerető szív boldogságát zengi felénk. — Erzsikém, lelkem ! ne csak klavirozd, hanem énekeld is el az én kedves nótámat, — szólt Paczali húsz éves lágysággal. Erzsók egy párszor köhintett, azután megnevezhetlen hangon rá kezdő. Az Erzsók hangja majd férfias volt, majd nőies, majd lágy, majd kemény. Oly vegyület, mely behúnyt szemmel hallgatva, egy derékban megszakadt férfi és nő duettót gyanittat. Ily eseteknél férfias erőre van az embernek szüksége, hogy hangosan ne nevessen. A gouvernante szemlátomást pirosodott, csak nagy nehezen tudta nevetési ingerét legyőzni. Az ének végeztével én és Roger tapsolni kezdettünk. Ideje volt. A gouvernante az erőltetéstől már csuklani kezdett. — A lelkemnek Pestről Beregszázitól hozatok zongorát, s melléje a legnevezetesebb zenedarabokat. Erzsi nagysámnak fogalma se volt a zeneszabályokról, s a hangjegyeket se ismerte, de azért a valódi művész önérzetének büszke kifejezésével arcán vonult félre a zongorától. Paczali, mint árnyéka, úgy követte. — Kedves Mariskám, most te produkáld magadat ! — szólt Zsuzsi néni leányához, és Samu bácsi szakálát megsimogatva, hamiskodó célzással utána téve : — kedvenc darabomat, a mely mellett ez a vén ordas szivemet elbűvölé. — Anyjok ! kellett is azt elbűvölni! ? Olyan lágy volt az, mint az iósvaj, bárminő melegtől azonnal felolvadt. — Vén róka! bezzeg fiatal udvarló korodban másként nyilatkoztál, akkor azt állítod , hogy acélkemény szívem van, és szomorkodtál, hogy kebled izzó parázsa se bírja felolvasztani. Mariska elfoglalta az Erzsók helyét, s zongora kísérettel a kívánt régi dalt énekelni kezdé: „Este későn ne járj hozzám, — mert nagy vigyázat van reám!“ stb. Úgy énekelt, mint szeretetreméltó vidéki asszonyaink legnagyobb része, minden legkisebb tettetés nélkül. Iskolázatlan, de azért nem kellemetlen, természetes hangon, mint a sárgarigók, csízek és tengelicék. — Nyáron át az illatos légi estéken kertünkben fogunk sétálni, hallgatjuk a fülemile csattogásait, és ábrándozunk a méla hold halvány sugaraiban s a mosolygó csillagok ragyogásaiban; télen át a kandalló melegénél kedves Erzsókem te klavirozol, én pedig Kisfaludy Sándorból declamálok! — suttogott Paczali a rózsaszínben mosolygó jövőrül. Erzsók melegen szokta meg leendője kezét. Ő büszke volt Paczalira, mint a vidék legszellemdúsabb férfiára. Roger sajnálkozva tekintett bátyjára, Pista pedig nénjére. — Mit vár Andor bácsi az ilyen frigytől ? — kérdé tőlem Pista, nem minden gúny nélkül. — Rövid valamit édes öcsém. A rövidtől pedig, még ha rész volna, sincs okunk remegni. Ha pedig boldogságot adott, az ádáz változatosság utáni vágy se nem fenyegeti, se szét nem bontja. Roger a gouvernante mellé sompolygott. Úgy színlelte, mintha a leánykával játszanék, de én és Pista, kik kötelekben ültünk, láttuk és hallottuk, hogy meghitten sugdosnak. Roger alkalmasint előbb észrevette, mint mi, hogy Samu bácsi és Zsuzsi néni az igazak álmát alusszák. A régi dalok, melyek egykor szerelemre ébreszték, most elaltatták őket. Paczali is sebesebben hunyorgató szemeit egymásután. Én intettem Mariskának, ki azonnal észrevette, mit akarok. Erősen ütött a zongora billentyűire, mire mindanyian fölserkentek. A házi úr és háziasszony felnyiták szemeiket, Paczali fölállott ülőhelyéről, Roger pedig megugrott a gouvernante mellől. Jó éjt kívántunk és szétmentünk. A sötét folyosón két búcsúcsók csattant el az ajkakon. Egy hangosabb és egy csöndesebb. Magam se hinném, ha nem tudnám, hogy a hangosabb melegebb volt, a csöndesebb tüzesebb. * * * Midőn másnap reggel a társaságban ismét megjelentem, Samu bácsi meglehetősen aggodalmas arckifejezéssel adá tudtomra, hogy a vőlegény egész éjen át nyugtalankodott, szemeit se húnya be, sőt félre is beszélt, s habár Erzsók és az asszonyok külön-külön egy egy findzsa fodormenta és szegfű herbarét eröltetének is belé, mégis még most is erős fej- és gyomorfájásról panaszkodik. — Mit csináljunk ezzel az akaratos öreg úrral, mikor orvost semmi szín alatt se akar elfogadni, — folytatá Samu bácsi mindig lehangoltabban, — ha véletlenül megtalálna halni, nemcsak családnyugalmamat zavarná meg halálával, a menyiben Erzsók leányom házaártoskodását egyikünk se bírná kiállani, hanem reményem, hogy azzal a bizonyos biztosított összeggel családom újabb sarjait az egykori fény körítheti, szintén dugába dűlne. — Én mindig hordok magammal bizonyos orvosszert, mely hathatósan alkalmazható a gyomor túlterhelés és vérmesség ellen. E szerből, ha háromnégy adagot bele disputálhatunk, huszonnégy óra alatt egésségesebb lesz mindnyájunknál. — Ha adagja egy aranyba kerülne, még akkor is szívesen megfizetjük, kedves Andor öcsém. Te, mint pesti ember, legilletékesebben megbírálhatod, menyit ér egy már élemedett lányt férjhez adni, és harmincezer forintot biztosítani. Kérlek, édes Andorom, ne késsünk a segélylyel. — Az orvoslást azonnal megkezdhetjük. Gyógyszerem neve „Szeidlitz-pouder.“ E szertől sokan meggyógyúltak már és senki se halt meg. Most rögtön egy adag, délben ebéd előtt egy adag, s este jegyváltás előtt ismét egy adag, s Paczali bátyám egésségesebb és vidorabb lesz mindnyájunknál. — Most emlékszem már, hogy én is sok szépet hallottam ez orvosszerről. Maga X. gróf száz skatulyával hozatott az uradalom számára. Én magamhoz vettem egy skatulyával a hires gyógyszerből, azután Samu bácsival együtt indultunk a szenvedőt fölkeresni. (Folyt. köv.) JOHNSON SÁMUEL. — Essay Macaulaytól. — (Folytatás.) Egy évre rá, hogy Johnson Londonba tette át székhelyét, elég szerencsés volt rendes alkalmazást nyerni Cavenél. Ez a vállalkozó és értelmes könyvkereskedő a „Gentleman’s Magazinéinak volt tulajdonosa és kiadója. Ez a hírlap volt az egyetlen időszaki folyóirat a királyságban, hosszú életének most lépett kilencedik évébe, s nagy elterjedésnek örvendett. Egyetlen forrása volt a parliamentáris életnek. Az akkori visszahatás folytán történt, hogy parliamenti tudósításokat sem az alsó, sem a felső házról változtatás nélkül közölni nem lehetett. Cave ennek dacára mégis hozott tudósításokat, a „Liliputi Tanács vitái“ cím alatt. Blefusen volt Franciaország, Mildendo, London, Newcastle herceg, Nardac államtitkár, Hardwicke lord, Hurgo Hickrad és Pulteney Vilmos: Wingul Pulnub. A beszédeket néhány éven át Johnson írta. Ami a tudósításokat illeti, amiket nyert, azok soványak és gyakran helytelenek voltak, de talált érveket és ékesszólást mind a minisztérium, mind az ellenzék részére, ő maga tory volt, nem gyökeres meggyőződésből , mert komolyan táplálta azon nézetet, hogy egyik kormányforma csak oly jó vagy rész, mint a másik, hanem szenvedélyből, azon szenvedélyből, mely a Capulettiket a Montecchiek ellen, vagy a római circusban a kékeket a zöldek ellen hevítette. Gyermekkorában anyit hallott beszélni a whigek gazságairól s az Egyház veszélyeiről, hogy midőn még alig tudott beszélni, már dühös ellenére jön a whigeknek. Midőn három éves volt, már Sacheverollt hallotta szónokolni a lichfieldi egyházban, s oly áhítattal leste a szónok szavait, s valószínűleg oly értelemmel, mint akármely straffordshirei squire