Fővárosi Lapok 1869. december (275-299. szám)
1869-12-01 / 275. szám
A nemzeti színház igazgatásának történetéből. Ribáry tanácsos úr — mint írtuk — a hivatalos iratokból merítve, a színházi enquéte első ülésén előadá a nemzeti színház igazgatóságának történetét, 1840-től, mikor az intézet országossá lett, a jelen időszakig. A hivatalos lap a következő adatokat közli belőle: Az 1840-diki országgyűlés a pesti magyar színházat a nemesség által fizetendő 400,000 pengőért alaptőkével országos közintézetté emelte, a tőke kamataiból a színház föntartására évenkint 16,000 pengő frtot rendelvén fordittatni. A színház átvételét, berendezését és szervezetét egy nagy országos küldöttségre bízta. Ez az igazgatást egy saját kebeléből választott kisebb küldöttségre bízta, művezetőül Simoncsits János úr neveztetvén ki. Az eredmény nem felelt meg a várakozásnak, mert a tőke 36,000 frttal megcsonkíttatván, a színház 12,000 frt évi subventió mellett Bartay Endre magánvállalkozónak adatott ki. A rákövetkezett országgyűlés 1844-ben a küldöttség működését megszüntette, s országos teljhatalmú főigazgatóvá gróf Széchenyi Istvánt választotta meg. Azonban a nemes gróf gyöngélkedő egéssége s más elfoglaltatásai miatt a megtiszteltetést nem fogadhatván el, helyette szintén az országgyűlés által gróf Ráday Gedeon választatott meg teljhatalommal, de felelősség mellett, rábizatván a főfelügyelet az intézet mind művészi, mind anyagi ügyeire nézve. Alatta a közvetlen műigazgatást előbb Bajza József, később Erdélyi János aligazgatók vezették, egész 1849-ig. Ekkor az alkotmányos befolyás megszűnvén, az akkori kormányzat igazgatóvá Simoncsits Jánost nevezte ki. Később fölide báró Geringer — Augusz Antal elnöklete alatt — egy bizottmányt helyezett, s nem sokára a műigazgatás a gazdászatitól elválasztatván, Albrecht főleg, mint polg. és katonai kormányzó, intendánsul gróf Festetics Leót, s gazdászati igazgatóul Simoncsits Jánost nevezte ki, a felügyelő magas bizottmány több nagytekintélyű urakkal egészittetvén ki. De az eredmény ekkor sem volt kedvező, mi eléggé kitűnik abból, hogy Nyéky Mihály bizottmányi tag, — ki 1854-ben a két igazgató mellé harmadik társat adatott, — ugyanez évben Simoncsits Jánossal együtt a kormányhoz egy javaslatot terjesztett föl, mely szerint a nemzeti színházat ismét magánvállalkozónak kellett volna kiadni, s fönntartására részvénytársulatot alakítani. Az akkori kormány azonban e javaslatot mellőzte, s intendánsul 1854 év végén gróf Ráday Gedeont nevezte ki. Ez időben történt, hogy némely lelkes és derék hazafiak a színház föntartására — élükön gróf Károlyi György úrral — adakozásokat akartak gyűjteni, s aláírási íveket bocsátottak ki. De az akkori kormány ezt gyanús szemmel nézvén, a gyűjtést csak oly föltétel alatt akarta megengedni, ha a begyűlt pénzek kezelése a kormány közegeire bizatik. Ez sokakat visszatartóztatott az adakozástól, s csak magánúton lehetett összegyűjteni azon tőkét, melynek kamataiból a színház évek óta 10,500 frt évi segélyben részesül, mi a színház föntartását a legmostohább időkben tette lehetővé. Azóta a művezetési közegek többször változván, Radnótffy Sámuel halála után, most az intendaturával ideiglenesen gróf Ráday Gedeon van megbízva. 1844. óta az országgyűlés a nemzeti szinház igazgatóságát illetőleg nem intézkedett; 1862-ben az országgyűlés által kiküldött színi bizottmány beadta ugyan jelentését és a pénztári kimutatásokat, de azokat az idő rövidsége miatt nem tárgyalták. A miniszteri tanácsos úr fölemlíté a legmagasabb pártfogást is, melyben legkegyelmesebben Ő Felsége részesítette a nemzeti színházat. Ugyanis értesülvén a színház mostoha viszonyairól, egy bizottmány meghallgatása után, melynek előadója Kazinczy Gábor volt, adósságtörlesztésre 30,000, beruházásokra 20,000 frtot egyszer mindenkorra, évi subvencióul pedig 60,000 frtot rendelt kifizettetni az országos pénztárból, ez utóbbi összegből 10,000 frt egy fölállítandó konservatóriumra fordíttatván. Ugyanezen föltétel mellett aztán az évi subvenció 50,000 írtban állapíttatott meg. Fölemlíti azt is, hogy újabb időben az országgyűlés ezen subvenciót s a színházi nyugdíjintézet segélyezésére kívánt összeget már két ízben szavazta meg. Valamint fölemlíti azt is, hogy a színház pénztári kimutatása most sokkal kedvezőbb, mint 1862-ben, mert az akkor hiányos alaptőke a kamatokból és azóta külön tett magánadakozásokból 423.000 írtra növekedett. A pénzek teljes biztosság mellett vannak elhelyezve, s ebből vétetett meg a szinház melletti Westermayer-féleház is 181,000 frton, mely vétel nemcsak jó üzletül tekinthető, de nélkülözhetlen is volt, a színházhoz szükséges raktárak miatt. — 1107 — Fővárosi hírek. * A képviselőház tegnap folytatólagosan tárgyalta a zárszámadásokra vonatkozólag beadott határozati javaslatokat. Szólt összesen tíz szónok, az elsőtől kezdve az utósóig mindegyik üres padok előtt. Csak éppen annyi képviselő maradt mindig a házban, hogy az ülés megtartható volt, a többiek a teljesen kimerített tárgy csépelése elől a folyosón és a buffetben kerestek szórakozást és az unalom ellen menedéket. A szónokok sorát gr. Csáky Tivadar nyitotta meg, ki a ház érdekesebb szónokainak egyike, de ma ő sem volt elemében; őt követték Szakácsi Dániel, Tóth Vilmos, K. Kemény Gábor, Mocsáry Lajos, Wodiáner Béla, Körmendy és Buday Sándor. Ezt követte volna Nyáry Pál. Az elnök, utalva arra, hogy két óráig, mely ideig szoktak tartatni rendesen az ülések, még 10 perc van hátra, szólásra fel is szólíta őt, de a ház egy része az elhalasztást sürgette. Sürgette zajjal és beszéddel, de az elnök kívánsága mellett maradt, mire újra történtek felszólalások, és ezalatt elmúlt a tíz perc, ezzel pedig a tanácskozásra szánt idő. Nyereség az egészben csak az volt, hogy a mai napról, mely különben elég simán folyt le, sem maradt el az obligát zaj és zavar. Nyáry Pállal együtt holnapra még négy szónok van feljegyezve, kik után fognak szólni az indítványozók: Justh József és Ghyczy Kálmán, és valószínűleg még Lónyay miniszter. * Pest megyét vagy Pest városát illetné az elsőség, hogy közművelődésünk érdekében köriratot intézzen a törvényhatóságokhoz az Eszterházy képtár megmentése végett. Nem kétkedünk, hogy minden megye és minden város lelkesen pártolná azt, miután Magyarország nem csak zendéletet óhajt, hanem nemzeti virágzást is. Ha e körirat mielőbb megindulna, bizonyára a kormány is jobban neki látna e művészeti kincstár megmentéséhez. * Nemzeti színház. A hétfői est hőse Lehmann volt. A „Szentiván-éji álmot“ játszották, az ő díszleteivel, első rendkívüli előadásai. Nem fektetünk nagy súlyt a külsőségekre, de e darabban, hol a játszi jókedv és csapongó tréfa űzi tarka játékát, nélkülözhetlen kellék a szinmű szelleméhez illő diszitmény. Lehmann újra fényes bizonyságát nyújtotta tapintatának s egyes festményei nemcsak fényesek, de képzelemdúsak is. Az első felvonás termén erősebb kinyomatú görög jelleget vártunk, de annál szebb és költőibb volt a kerek, melynek háttere az ügyes láttár által kétszeres mélységet nyert. Az egymásba ölelkező gályák és lombok a háttér messze elnyúló kékes ködébe olvadtak, melyben lebegni látszott a tündércsoport. Lehmann mestersége itt csaknem művészetté magasodott. Képzelemdúsabb, költőibb díszlet,melegebb színekkel, még alig volt színpadunkon. Újak voltak a balletszemélyzet virágöltönyei is, melyeket Brill Karolina készített. A berki jelenetben Mendelssohn bűbájos zenéjének hatását emelte a tündéri világítás, melyet ezúttal igen sikerülten alkalmaztak. A lombok közül, mintegy varázsintésre, virágfüzérek tűntek elő, s az előtérben levő óriási kaktuszok kinyitották kelyheiket. Szóval, az egész jelenet az ezeregy éjszaka meséire emlékeztetett. A köd előállítása kevésbé sikerült; e díszletek nehézkesek, mondhatnék, durvák. Az előadás egészben véve jó volt. Szigeti József Zubolya mesteri alak, s ezúttal különösen sok humorral és kedvvel játszott. Főleg ő körülre öszpontosult az előadás érdeke. A többi szereplőről újat alig mondhatunk, legfölebb Szigligeti Jolán k. a.-t kell megdicsérnünk, ki igen eleven és kedves Robin pajtás volt. Hevey Ilka k. a. dalát hatás nélkül énekelte. Nem volt sem biztosság, sem kellem előadásában. Az ötödik felvonás Bergamasco-táncát Róka János és Szalai táncolták. A színház terve volt, s a közönség igen jól mulatott. * Érdekes vendégünk van néhány nap óta. Ez a Londonban lakó Salis-Schwabe Julia asszony, Garibaldi barátnője, kinek londoni házában a magyarok mindig vendégszeretetre találtak. Fiatal lányával jött Pestre. Egyik munkatársunk, Rádi Ödön, tanulmányokat irt Jean Paul, ez eredeti szellemű, de nálunk nem nagyon ismert hó fölött. Egyik fejezetét, mely Jean Paul „Die unsichtbare Loge“ című munkájáról szól, még e hóban közleni fogjuk. Az egész szépészeti tanulmány önállólag fog megjelenni. * A budai népszínháznak két év alatt, vagyis 1867 június 13-dikától 1869 junius első napjáig 160,822 frt 65 krnyi bevétele volt. Kiadása pedig 175,053 frt 64 kr. E szerint a hiány 8230 frt 99 kr., melyet Balássy Antal, bizottmányi elnök úr saját pénztárából pótolt, és a melyet a két év óta szerzett 29,821 frt 88 krnyi beruházás és fölszerelés fedez, írói tantiemekre 4227 ft 80 krnyi összeg van kimutatva a kiadás rovatában. Ha csakugyan ennyit adtak ki, ez a népszínháztól igen elég. * „Gyászban van a magyar egyház! Sok ezer szemben köny, sok ezer szívben búu — így kezdi tegnapelőtti vezércikkét a „Magyar Állam.“ S miért e nagy gyász, e sok könyér bú ? — fogja kérdeni megijedten némelyik olvasónk ? Azért, mert a püspökök Rómába mentek. A radikálisok is — szomorúnak tartják, hogy majd mind oda mentek. * Az Eszterházy-képtár ügye a városi közgyűlés szőnyegére kerül. Helyesen, miután ez a fővárosnak nagy érdeke, Tavaszi Endre képviselőé az érdem, ki indítványt adott be a végett, hogy e képtár megvétele iránt a város is lépéseket tegyen. Meg kell azt venni, akár állami úton, akár közadakozásokkal. Pestnek — az indítványozó szerint — tízezer frtot kellene megszavazni, s ezenkívül tíz esztendőn át évenként ötezeret adni e célra. * Az oktatási célok előmozdítására rendezett államsorsjáték húzása, hatósági felügyelet alatt, tegnap d. u. 5 órakor ment véghez. Az első százezer forintos nyereményt a 172,191-dik szám nyerte. * A belügyminiszter több külföldi színházat fölszólított szervezetük és rendszabályaik szíves megküldése végett. Meg is küldtek egy párt, de Münchenből hozzátették : az ottani udvari színházak rendszabályai oly roszak, hogy épp most akarják megváltoztatni. A porosz udvarmesteri hivatal pedig egy udvarias levélben azt válaszolá, hogy a berlini udvari színháznak régi, elavult, használhatlan rendszabályait röstelli elküldeni. Mindamellett erosz rendszabályok dacára is Münchenben és Berlinben szépen virágzik a dráma és dalmű, mert nem rendszabályoktól, hanem alkalmas emberektől függ a műintézetek virágzása. * Több lapunk említi, hogy a belügyér vasárnapi díszebédje alkalmával gr. Károlyi György úgy élteté báró Podmaniczky Frigyest, mint a nemzeti színház jövendőbeli intendánsát. Ebből az a keringő hir származott, hogy már ki is van nevezve. Meg kell tehát említenünk, hogy báró Podmaniczky maga is elháríta magától gr. Károlyi György köszöntőjének azt a részét, mely öt, mint jövendőbeli intendánst élteté, s mely korántsem tényt, hanem a felköszöntő óhajtását fejezé ki. * Két oly kötet jelent meg, melyeknek olvasása nem okozhat valami nagy örömet. Ezek a nyugdíjas hivatalnokok névsorait foglalják magukban. Az első csak egy kis füzet, s azokról szól, kiket 1848 végétől 1867 tavaszáig nyugdíjaztak, s kiknek nyugdija a magyar kincstárt terheli. Ezek nyugdija mindössze 436,654 frt 10 krt tesz. A legnagyobb összeg benne a b. Auguszé: 5250 ft. A másik ma már nagy kötet, s összes sommája: 1.214,445 frt 18 kr. Ez közös teher, melyben Magyarország „méltányossági tekintetekből,“ de bizony fájdalmasan vesz részt. Itt szerepelnek a kancellárok nagy összegekkel: gr. Forgách Antal 11,600 frt, Privitzer 6300, gr. Zichy Herman (a hírhedt toasztozó) 8400, gr. Majláth Antal 8400, gr. Nádasdy Ferenc(a különösen hírhedt hazafi) 8000, s báró Reichenstein 6000 frttal. Múltjukat nem is említve, már magában az is sóhajt kelt bennünk, hogy ily vagyonos emberek ennyi terhet engednek nehezedni az országra, melyet bizony — talán egynek kivételével — igen roszul szolgáltak. Ez a nyugdíj nekik, szégyenpénz, kivált oly időben, midőn az Eszterházy-képtárra is sokan azt mondják, hogy nincs rá pénz! * Dalmáciából szomorú hírek érkeznek. A hadcsapatok jelentékeny vereségeket szenvedtek. A magyar katonaság elszántan harcol s például a Markov-Do hegyszorost bámulatos hősiséggel foglalák el, de sokan is hullnak el közülök. A fölkelők vadon rohanják meg a visszavonuló csapatokat s a sebesülteket, sőt a halottakat is megcsonkítgatják. Átalában a fölkelés legyőzése nem oly könnyű föladat, mint hitték. Ezer meg ezer váruk van nekik ama sziklás hegyekben, melyeket bevenni igen bajos. Gróf Auersperg nem igen termett e föladatra, s a vezényletet — mind mondják — Rodich altábornagy fogja átvenni. * Rövid hírek. — Gr. Andrássy Gyula — hir szerint — e hó hatodikán reggel érkezik Budára. — Királyné Ő Felsége, ki ma utazik el Triesztbe, hat hétig lesz fővárosunktól távol. — A magyar mérnök-egylet Lessepsnek távirati üdvözletét külde a suezi csatorna megnyitása napján, mire ő Port-Saidból szintén táviratilag válaszolt. — A vasárnapi búcsú a Tabánban a rosz idő miatt gyengén volt látogatva; legnagyobb zajt az ágyúzás ütött. — A vak honvédszázados javára rendezendő hangversenyt a múlt vasárnapról elhalasztók dec. 5-dikére. — Bécsből írják, hogy Homoky praelatus, ki az udvarnál magyar tanár volt, nov. 29-kén éjjel meghalt. — A 71 éves korában közelebb elhúnyt gr. Berchtold S. igen jeles régi pénzgyűjteményeket hagyott hátra, melyek közül a hazánkra vonatkozó vajha a múzeumé lehetne. — Székála Gyula úr általunk kijelentetni kéri, hogy a műegyetemről szóló közelebbi közlésünk nem tőle eredt. — Az orvos-egylet tagjai közt a Londonban lakó dr. Rothely című érdekes füzetkéjét oszták ki: „A gyermekek nagy halandóságának okai és annak meggátlását előmozdító eszközök.“ — Wodianer Albert kir. tanácsos ezer forintot ajándékozott az Elisabethinum árvaháznak. — Aredout ablakszőnyegeit meghagyják, mivel függönyökre