Fővárosi Lapok 1870. szeptember (191-215. szám)

1870-09-21 / 207. szám

magáévá. A lelt tárgyak: egy gyöngyházból dombo­­rúan vésett gömbölyű kép a kisded Jézus jászolával s két felől József és Mária álló alakjaival. E képet egy és fél ölnyi mély üregben találták, s mint gya­nítják, azok közül való, melyek a keresztes-hadból visszatérő lovagok mellükön hordtak. Négy-öt öt mélységben találtak 4 gyűrű­követ; ezek egyike ovál karniol, homorúan bevésett sisakos Minerva alakkal, bal kezében a koszorús Viktóriát, jobbjában dárdá­ját tartván. A másik is karniol, alakja szintén tojás­­dad, homorú vésésben egy caesar-fej A harmadik négyszegletes kék kő, rajta leánygyermek övig, ki balkezével keblébe nyúl. A negyedik zöld kő egy szép fejjel. Találtak azután egy szürke követ dom­ború mellképpel; ez hihetőleg melltűben volt. A múlt tavaszszal Herman és Szent-Király közti, a munká­sok egy szép, egészen ép, apró golyócskákból össze­illesztett aranygyűrűt ástak ki, mely hasonlóan ró­mainak látszik. Ez is a Baumann Frigyes tulajdona. ** Vidéki rövid hírek. A debreceni lóver­senyek okt. 9. és 10-dikén lesznek. — Vasmegye bizottsága 500 frtot adott a Batthyány síremlékre.— A nagykanizsai távirászati tanfolyamot 33 férfi mellett egy nő is hallgatta. — N­a­g­y-V­á­r­a­­do­n a Kolozsvárról indult vasárnapi két vonatot igen szivélyesen, többi közt a „Sas“-ban lakomával fo­gadták , s másnap nyiták meg a biharmegyei gazda­sági egylet kiállítását. — J­a­k­o­b­y porosz születésű karmestert, k­i egykor a népszínháznál, később pedig Debrecenben volt a zenekarnál, haza rendelték, noha harcképtelen. — Meliorisz Dénes sárosi főszol­gabíró a kihágást elkövetőket pénzbírságra szokta ítélni, s az összegeket népiskolai célokra adja át. — Gr. Z­a­y Károly bucsányi kastélyában e napok­ban váltott jegyet hg Odescalchi Arthúr honvédka­pitány a bájos gr. Erdődy Valériával.­­ A sel­­meci város­kapitányhoz egy nyugdíjas hajdú vitte be az Orleans Klementina hercegnő ékszerrel teli szekrényét, melyet ő talált meg; e szerint megkerült. Külföld. Versailles-t, hol a franciák történeti képtá­ra, vagyis dicsőségtemploma van, vasárnap szállta meg 400 német dzsidás. Mondják, hogy a főhadi­szállás is ott lesz, s nem Fontainebleauban. A poro­szok ostromtervéről természetesen nem hallatszik semmi. Párisban azt hiszik, hogy Charentonnál lesz a támadás. Az erődök ostromát Rieff német ezredes fogja vezetni, s a­mi a franciákra nézve oly szomo­rú: fővárosuk ellen saját ágyúikat is szögezik, melye­ket t. i. Sedanban foglaltak el. A hír, hogy bombá­zás helyett a várost körülzárolják, tartja magát. A porosz ostromsereget 280,000-re, a párisit pedig leg­alább is 170,000 re teszi egy tudósító. — A m­e­t­z­i léghajó hírét Párisból hivatalosan megerősítik, s Metzben a franciáknak egyátalán nincs kétségbe­esett helyzetük, mint a német lapok hirdetők. — Az angol „Standard“-ban egy francia főtiszt írja, hogy Napoleon Sedannál golyózápor közt állt, s mi­dőn a gránátok hullottak körülte, a csapatok lelkesen mondák: „Ne mondják többé, hogy nem harcol ve­lünk !* — A béke­hírek igen szállonganak. Favre, a becsületes békét nagyon óhajtja, a porosz főhadi­szállásra készül, miután gr. Bismarck hajlandónak nyilatkozott őt elfogadni Ha egy német író igazat mond , Moltke maga is hajlandó a békére, miután a német seregek harckedve láthatólag csökkent. A király azonban óhajtja a Párisba jutást, s fegyver­nyugvásra is csak Páris teljes elzárása után lehet kilátás. Granville lordnak pedig azt a biztatását közli egy lap, hogy Vilmos király nem fog semmi oly föltételt szabni, (ha igaz!) mely Franciaországot megalázná. — Párisból írják, hogy az öreg Vaillant tábornagyot, ki Napóleon házi minisztere volt, kompromittáló papírokkal elfogták.­­ Mi­után római sereg védni fogja az örök várost, va­lószínű, hogy az olaszok rohammal foglalják el. Újabb hír szerint: a pápa mégis csak futni készül Máltába, vagy Belgiumba, sőt azt is beszélik, hogy a porosz király Strassburgot ajánlaná föl neki, ha ugyan beveheti. A Herceg Fitz-James egy angol lapban azt írja, hogy Bazeilles ben (Sedan tá­ján) a poroszok és bajorok lábbal tipták a becsület és emberiség törvényeit, nem mint katonák, hanem mint vadak viselték magukat, s bemocskolták győ­zelmüket, midőn a falut fölgyúrták, nőket és gyer­mekeket is bekergettek a lángok közé, s 2000 la­kosból csak 300 maradt — azért mert a nép védte faluját.­­ A tegnap délutáni táviratok szerint: Favre tegnap vagy ma volt a meauxi főhadiszállásra me­nendő, hogy Bismarckal találkozék. Berlinből is írják, hogy a békekilátások nőnek. Magánhírek pedig már arról is beszéltek tegnap, hogy a fegyverszüne­tet megköték. De egyúttal kelet felől aggasztó híre­­ket kapunk : Oroszország magatartása gyanús, Török­ország pedig ugyancsak fegyverkezik. Eugénia császárné utazása már elvesz­tette polgárias színezetét. A bérkocsik és bérlovak helyét fényes fogatok és paripák foglalták el, sőt Havreból pár nap előtt a cselédség is megérkezett. Most már a hastingsi kicsiny vendéglő aligha lesz alkalmas Eugénia császárné és kísérete számára. Be­szélik, hogy Torquay-ban bérelnek villát számára, melyben az egész őszön és télen át lakni fog. E hely azokra nézve is igen alkalmas leend, kik a császár­nét kívánják meglátogatni, mivel oda Cherbourgból könnyen eljuthatni. *** Gróf Palikao fia szintén a sedani foglyok között van. A 4. huszárezred alezredese volt, s a csá­szár Sedannál a 3-dik lovas vadászezred ezredesévé nevezte ki. Jelenleg Weselben van, s anyja pár nap előtt utazott el látogatására. A „Gaulois“-ban Páris jelenlegi arculatá­nak következő leírását olvassuk: „Ideges izgatottság­gal s az aggály bizonyos nemével várjuk a viharos ég első mennydörgését. Reszketünk tőle, de mégis megkönnyebbülést kell okoznia nekünk. Mikor lesz az: holnap, holnapután ? És a napok tovább folynak, számítjuk a menetórákat, s dohogó szívvel tekintünk kelet felé. Páris egész az utóbbi napokig nem is gon­dolt az ostromra. Eleven, szellemileg élénk arculata volt. A néptömeg vidáman hullámzott az utcákon s gyönyört talált önmagában. A boltok nyitva, a kávé­házak tömve voltak, s az emberek, miként egykor a görögök Athén piacán, kíváncsian kérdezék: „Mi újság van ?“ Kéjkirándulásokat csináltak s gyönyör­ködtek az erődítési munkálatokban. Párisnak teg­nap még vasárnapias kinézése volt; a tömeg vidám hangulatban hullámzott a La Galette malom s a Montmartre felé, hogy Nadar léghajóját megnézze, s bámulja az ágyúkat, melyek bronznyakukkal a messze erődítésekre tekintenek, melyeket védelmez­niük kell. Valóságos népünnepélyek voltak Páris kö­rül, s még a rombolás félelmes művei sem bírták ko­moly hangulatba hozni megjavíthatlan lakosságunkat. És ime, huszonnégy óra múlva mily változás ! Páris egyszerre óriási táborrá változott! Nincsenek nők, gyermekek többé az utcákon, mindenütt csak kato­nákat láthatni, kiknek szuronyai a napfényban tün­dökölnek. A nyilvános kertek hadi készletekkel tel­­vek, mindenütt dobpergés, trombitaszó, az ezredek szabályos lépése, itt egy mozgó­ ezred egyszerű kék blouse-ban hazafias dalokat énekelve, amott egy szá­zad nemzetőrség komoly ráncokba szedve homlokát. Az árucsarnokok be vannak zárva, s üres helyisé­geik oly búlkomolyak, hogy szótlanul haladunk el előttük. A házakon, az utcákon, az arcokon minde­nütt fölfedezhető a háború befolyása. És Páris mégis szép, szomorúan szép, telve erővel és elhatározással.“ #** Paul de Cassagnac, az ismert párisi hírlap­író, szintén azon hadi­foglyok között van, kiket kö­­zelebb Berlinbe szállítottak. Ő is belépett az ezred­be, s hírlapíró-társával Mitchel-lel együtt Sedannál fogták el. *** Fachmann, a porosz sereg híres szállítója, néhány nap előtt meghalt. Örökösei folytatják üzle­tét, melynek nagyságát már ama körülmény is mu­tatja, hogy benne csak a hivatalnokok száma ezerre megy. A metzi táborban nagy, részvétet keltett Pemberton angol ezredes halála, ő, mint a „Times“ tudósítója, a 2. hadsereg főparancsnokságánál tartóz­kodott, s utójára a szász trónörökös vezénylete alatt álló csapathoz társult, mely tudvalevőleg szintén részt vett a sedani ütközetben. Ott szeptember elsején a csatamezőre lovagolt, de ellenséges előőrsök köze­lébe jutott, s lelőtték. Pemberton még legfölebb 32 éves, volt s szerény, szeretetreméltó magaviseletével mindazok vonzalmát kinyerte, kikkel a német had­seregnél érintkezésbe lépett. A német északi sark-expeditió egyik ha­jójának, a „Hanza“-nak viszontagságairól bámulatos erélyre és kitartásra mutató dolgokat olvasunk a hajó kapitányának, Hegemann Pálnak előterjeszté­séből. Az északi sark expeditiót, mintegy két év előtt, fölfedezési célokból önkénytes adakozások hoz­ták létre; 70,000 tallér gyűlt be s két hajót, a „Ger­­maniá“-t és „N­anza“-t szerelték föl, mely utóbbi kí­sérőül és kőszénszállitóul szolgált. A „Germania“ nehány nap előtt becses gyűjteményekkel érkezett vissza, mig a „Hanza“ a jéghegyek közötti maradt s a rajta volt tudósoknak és legénységnek menekvése a férfias bátorság és kitartás tiszteletreméltó példáját nyújtja. A „Hanza“ utójára 1869 juhi 20 kán érint­kezett a főhajóval, azután észak felé evezett. Aug. 24-dikén huszonnégy mértföldnyire voltak a parttól, és szept. 19-dikén a hajó teljesen befagyott egy vas­tag jégtáblába, s így maradt több hétig. Okt. 14 kén a jég torlódni kezdett, a hajó nyílt vízre ereszkedett vissza, de egy a víz alatt levő jégtáblán­ megüle­pedett. Ekkor a hajó belsejében már 11 ujjnyi magasságban állott a víz, de a hajó csak okt. 23 kán sülyedt el, 127 napi menet után. A legénység, szám szerint 14, a kevés megmentett cikkel egy óriási jég­­sikon állott, távol minden emberi segélytől. De nem estek kétségbe, arra számítottak, hogy a jég dél felé fog úszni s körülbelül 9 hó alatt oly tájra vetendi őket, hol a menekvés lehetséges lesz. Berendezked­tek tehát a 7 mérföld területű jégtáblán, és kőszén­ből meglehetős tágas kunyhót építettek, melyben 87 napot töltöttek. Ruha és élelmiszer bőven volt, a főző kályhát megmentették s a hajóról leszedett ár­boc és más fák szolgáltak tűzanyagul; a tudományos­­műszerek, gyűjtemények, rajzok azonban a hajóval elvesztek. E kunyhóban ünnepelték meg a karácso­nyi ünnepet, egész kedélyességgel. A legénység ka­rácsonyfát csinált faágakból, földiszite színes papírral, viaszgyertyákkal és frissen sütött pogácsával, a kapi­tánynak pedig egy kis revolver-táskát készítettek. Az újév veszedelmekkel köszöntött be; a jégtábla mintegy 200 lépésnyire össze volt törve. Jan 14 kén már a kunyhót is el kelle hagyniok, s az éjt 5 napig sajkákban töltötték, míg jan. 19-kén új, a réginél kisebb kunyhót készítettek, melyben 108 napig, máj. 7 dikéig éltek. Az eleintén 7 mérföldnyi jégmező ekkor már csak 200 lépésnyi tábla volt. Máj. 7-dikén sajkákra szálltak, hogy a már közeliévő Grönland déli része felé evezzenek. Három tengeri mérföldnyir© jutottak a parthoz, de itt áthatolhatlan jégtorlaszok állták el az utat.A jégen kellett végighúzni a sajkákat. E munka máj. 10-től jun. 4-ig tartott. E napon ju­tottak száraz­földre, a puszta Idluitlik-szigetre. Itt megpihentek s megülték a pünkösdi ünnepet, de eleségük ekkor már fogytán volt. A sziget partjain hét napig eveztek ezer veszély közt, míg végre há­zakat, embereket láttak, s a friedrichsthali missioná­­riusok fogadták a már kimerült hajósokat. Itt meg­tudták a hajósok, hogy a „Constance“ dán keres­kedelmi hajón könnyen eljuthatnak hazájukba, s a kapitány szívesen is fogadta őket. E hó elsején értek Kopenhágába, honnan a bámulatos erélylyel kiál­lott viszontagságok és nélkülözések után, csak né­hány napot vett igénybe a hazautazás. Egy metzi landwehr neje, kinek éppen leánya született, gróf Wrangelt kérte föl kereszt­apául. A tábornagy meg is jelent a keresztelő­ház­nál, s miután az anyát megajándékozta, azt kérdé: mi nevet szándékoznak adni a csecsemőnek? Midőn egész csomó nevet fölsoroltak előtte, így szólott: „Eh! a mi vitéz német hadseregünk most csak egy kiáltást ismer: „Viktória!“ A német katona leányát csak e névre lehet keresztelni.“ S úgy történt. A darmstadti nagyherceg e hó 11 -én táv­iratot kapott az orosz cártól, melyben ez a nagy­hercegnek tudomására juttatja, hogy a nagyhercegi csapatok vitézségéért Lajos herceget a harmadosz­tályú sz. György-renddel disziti föl. A cár nem tudja a herceg jelenlegi tartózkodási helyét, s a nagyher­ceget szólitá föl annak tudatására, ki e kitüntetést a csapatoknak rögtön tudomására juttatá. Ház helyett pezsgő. Mikor a 11-dik porosz huszárezred e hó 4-kén bevonult Rheimsba , a Ja­­cquier kávéházából valaki lelőtt egy huszárt. Rögtön megrohanták e házat, megfogták s agyonlövök a tettest, s Tümpling tánok parancsot adott a ház le­rombolására. A tulajdonos azonban, ki pezsgőgyár­­nok, a királyhoz fordult, ki parancsot adott, hogy a ház maradjon meg, hanem a tulajdonos kétszáz üveg pezsgőt szolgáltasson ki a meglőtt huszár százada részére. 898 — Szerkesztői üzenetek K. S. úrnak Ko rra. Az ígért k —i közleménye­ket igen szívesen fogjuk fogadni. A most küldött levél tárgyai azonban már részletesen le voltak írva lapunkban. S. I. „E­mlékezés“ stb. Elején meg van az elégiás hang, de aztán némi „alkalmias“ szárazság vesz az egészen erőt. A gondolatokban semmi új sincs. Bérlet NEMZETI 102. szám.­­ SZÍNHÁZ, Pest, szerdán, szeptember 21-kén, 1870. GRIT­TI. Eredeti szomorújáték 5 felv. Irta Szigligeti, Gritti Lajos, Magyarország kormány­zója és nádor, Zápolya részén —' Molnár Gy. intal. )­­ — — — Nagy Imre. kidre,­­hai · — —­­ Náday.­­ moldvai vajda — — — Egressy. libák Imre. erdélyi vajda — — Szigeti Imre. lertrud, húga — — — Paulainé. Margit, leánya — — — Szigligeti A. Józsi, Margit barátnéja — — Rákosi Sz. Sztándiné — — — — Hirtling M. Sthinai — — — — Benkő. lajláth István — — — Újházi.­­óczi, ) — Komáromy, Orbán, ) Gritti kíséretében — Tamási, szerecsen,) — Morvai. Felelős szerkesztő: Vadnai Károly. Tulajdonos : Tóth Kálmán, nyomatja és kiadja az „Athenaeum“ irodalmi és nyomdai részvény­társulat.

Next