Fővárosi Lapok 1871. február (26-48. szám)
1871-02-22 / 43. szám
Megismerkedünk a defterekből a török adónemek véghetetlen mennyiségével, így szedetett a többek között nyájadó, haltized, evezőadó, vásárpénz, lámpaadó, mázsaadó, rendőradó, bolthaszonvételi adó, hivatalos helyiségek használatáért fizetett illetékek, stb. Érdekesek a révek jövedelmeiről szóló számadások is. Sajátságosnak tűnik föl azonban az a körülmény, hogy nem csak különböző adónemekre akadunk különböző szandsákokban, hanem bizonyos helyeken szokásból rég kiment adókat is szedtek, így 1650 körül a widdini szandsákban a kóbor törzsek fizettek bizonyos rendkívüli adót, mely akkor már ötven éve el volt törülve. 1577 és 78-ban Budán fizettek rendkívüli hadi adót, melynek másutt semmi nyoma. Nagy érdekkel bírnak még a török kormány által kiosztott hűbérbirtokokról szóló defterek, melyekben rendesen meg van említve az is, hogy ki miféle érdem alapján részesült az adományban. Értekezését éljenzések közt végezte Szilády, azzal az ígérettel, hogy a defterekről történelmi tekintetben más alkalommal fog szólani. Jövő hétfőn összes ülés lesz, melyen Suhajda János tart emlékbeszédet Császár Ferenc fölött. Fegyverre! (H. L.) 1855 tavaszán, midőn a Tisza nagy vidéken kiöntött, Albrecht főherceg, Magyarország akkori kormányzója, az elöntött térség megtekintésére, a vízkárvallottak vigasztalására és lehető fölsegélésére az alföldet bejárván, egy éjjel Török Szent Miklóson az uradalmi ügyvéd, Csete Károlynál szállott meg.Reggelre kelve, a főherceg katonás őszinteséggel kérdi a házigazdától: „Mivel tartozom?“ Ez viszont őszintén fölkacag: „Nem vagyok én korcsmáros! Különös szerencsémnek tartom, hogy fenségedet szerény lakomban üdvözölhettem!“ „Na, de ne szerénykedjék ön; e körutamra a kincstár 20,000 forintot adott, ebből szívesen juttatok önnek is.“ „Fenséges uram! Noha elkelne nálam, az egész 20,000 forintért sem adom ezen szerencsét, hogy ily magas és tisztelt vendéget fogadhattam!“ „De hát mégis, mondja meg, mivel viszonozzam szívességét ?“ „Ha már kegyében akar fenséged részesülni , eszközölje ki a szolnoki cs. k. megyefőnöknél, hogy fegyverengedélyt nyerhessek, egy év óta hiába kunyerálok értte.“ A főherceg erre a mellette álló báró Auguszhoz, mint budai helytartósági elnökhöz fordulva, meghagyta, hogy Csete részére a kívánt fegyverengedély kiadassák. Ez májusban történt, és Csete több izbeli kérelmére s báró Augusz parancsára, a cs. k. főnök csak szeptember hóban adta ki nagy duzzogva a fegyverengedélyt ennek az ingrata personának. Legyen elég ez egy példa a számtalan közül: mily nehéz volt az abszolutizmus idején fegyverengedélyt kapni, nem csak a népes községben, de a terjedelmes pusztákon lakó úriembereknek is, kik pedig a kósza betyárok zsarolásainak gyakran ki voltak téve. De hisz mire való is lett volna civil ember kezébe a lőfegyver, mikor ott volt a zsandár ? Ha éjjel tolvajlás, rablás történt, s ez a zsandárnak azonnal bejelentetett: ez előbb kialudta magát kilencfontos matracán, azután felöltvén porcellán nadrágját, fejébe nyomván betyárriasztó sisakját, s végre megkávézván, útnak indult, megmutatták neki, merre ment a rabló: „Hja! már az a szomszéd zsandárkommandó alá tartozik, majd irok neki,“ stb. Hát a „Bodri“ kutya, meg a sok juhászkomondor, kuvasz mire való ? ha kivált ezeket is le nem lődözte a zsandár, mikor egyik-másiknak az inába kapott. Szóval: a puska „ne nyúlj hozzám“ virág volt országszerte, melyet csak kevés választottaknak volt szabad felsőbb engedelemmel illetnie. Ugyanazon 1855-ben Kőrösön egy valaki a zsandárok házkutatásai elől eddigelé rejtegetett puskáját az utcára kidobta éjnek idején. Reggel az egész utca összegyűlt bámulni e szokatlan jószágot, mint valami krokodilust; mígnem egy bátor férfi akadt, ki fölvette s a cs. k. szolgabirósághoz bevitte. De ugyanezen 1855-ben történt az is, hogy Ausztria a sebastopoli háború alkalmával a kütönataknak elnézésével s némileg beleegyezésével, annak reményében, hogy e tartományt örökül meg is tarthatja, Oláhországot megszállta. Szerbiát is meg akarván szállni, ezen csak egymillió lakost, de százezer gyakorlott fegyverest számláló kis nemzet az akkor negyven millió lakosú Ausztriának azt merte mondani, hogy az első, de a többi ausztriai katonát is, ki a Száván átteszi a lábát, keresztüllövi. 1859-ben Magentánál, 1866 ban meg Sadovánál olyasmi történt, hogy 30,000 ausztriai, köztük sok magyar katona, elhányva fegyverét, az ellenség elöl megfutott; az is megtörtént 1869 ben, hogy 1500 fegyveres morlák paraszt 15,000 katonának ellenszegült. Ez esetek, de kivált a jelen német-francia háború, melyben a világ eddigelé első katonájának hitt francia seregből százezerenként rakják le a fegyvert, s immár több, mint 300,000 francia katona sinylik porosz fogságban : a katonaságnak, mint kiváltságos honvédelmi kasztnak, önmagába vetett s a civil osztályra is ráerőszakolt hitét megrendítette. A középkorban a papi s nemesi keresztyén kaszt, amint igényt tartott a föld birtokához, kötelességének ismerte annak védelmét is. E honvédelmi elv nem volt oly szigorú tökélylyel teljesítve a keresztyén Európában, mint a bráhma hitfelekezetnél Hindosztánban, holott míg a ksatka nemesség a csatában egymást ölte-vágta, a vérengzés közelében a paraszt-ember békén s bántatlan szánthata, vethető, mert a brahmaninál barbárabb keresztyén nemesség a parasztot a földbirtok járulékának tartván, nemes ellenfelének házát, földét, marháját, parasztját egyre-másra irta, pusztitá. Azután nemes uraink azon álfogalomból indultak ki, miszerint a paraszt, mint a nemesi földbirtok járuléka, viselje a honvédelem terheit. Az állandó katonaság rendszeresen lett megállapítása után a magyar nemes ifjúság, mint hadfi, nagyobb számmal vett részt a katonaságban, de ha felvihette hadnagyságig, vagy ami ritkán történt, kapitányságig: sietett haza az e hét szilvafájához, míg a német ifjú tanúit, várt, tűrt, s lett belőle generális. Bécs nem is bánta, sőt akarta, hogy ez a rebellióra hajlandó kevély magyar nemes, ki a katonai vak engedelmesség és ellenmondást nem tűrő szigor vaslármába nem tudta görnyeszteni kevély nyakát, hogy, mondom, az idegen elemmel megférhetlen magyar, az osztrák soldateska rendszerében csak mint durva közlegény, gyalog s huszár anyag részesíttessék, a tiszti elemből pedig kirekesztessék. Volt is ez az ausztriai tisztikar (s részben most is) oly más-más elem, a német apró fejedelemségek, Anglia és Izland otthon munkát nem találó nemes ifjainak zagyvaléka, melynek párja nincs e világon. Ha az országgyűlési balpárt közelébb nyilvánított szándéka, a magyar hadseregnek az osztráktól teljes elkülönzése (mit elvben én is pártolok, de még most elegedő, s képzett magyar tiszti kar hiányában kivihetlennek látok) megtörténhetnék: ismét előfordulna a forradalmi 1849-diki állapot, midőn a magyar ezredekben az őrmestereket kapitányokká, a tizedeseket hadnagyokká léptették elő, s annyi volt az őrnagy, hogy a táblabirák és őrnagyok egymást nagy számuknál fogva csúfolják vala. Tanúi voltunk 1866- ban, midőn a sadovai csata s Velencének Olaszországhoz visszacsatolása után, a 78-dik számú velence-pordenonei legényekből álló gyalogezred hazájába bocsáttatnék, akik a csatából megmaradtak, 2000 olasz legénynyel négy olasz tiszt ment haza, míg hatvannégy német s köztük egy magyar és a csehekből álló ezredbanda visszamaradt Ausztriának. A hadkötelzettség most ugyan átalános, de a kivétel megannyi, ha nem több, mint a szabály, nem csak az újoncállító bizottságok kedvezései, hanem azon már most el nem fogadható beválási elvnél fogva is, hogy az újonc minden katonai szolgálatra képes legyen — „zu allen Feldkriegsdiensten tauglich.“ A hadi szolgálatnak nem csak a fegyverviselés, talpalás, lovaglás , hanem vannak egyéb ágai is, melyekre a lapostalpú, a félszemű, a púpos, a szűkmellű szintén alkalmazható lenne. Tessék az akadémiai ifjúságnak a közös hadkötelezettségi teendőknek nagyobb szigorral eleget tenni, hogy ne csak minden tizedik, de kivétel nélkül mindegyik katona legyen ; tessék a kormánynak intézkedni , hogy minden fiatal ember értsen úgy a rőshöz, mérleghez, kapa-kaszához s illetőleg a könyvhöz, mint egyszersmind a Chassepot- vagy Werndlféle puskához, és a katonai gyakorlatokhoz már az iskolában szoktattassék, s legyen a gymnázium (görög neve szerint) testgyakorló, ne mint eddig, csak lélekgyötrő hely. És legyen a hadkötelezettség teljesítésére nézve egyik ifjú a másiknak átalános ellensére, hogy senki magát e hazafi kötelesség alól ki ne vonhassa, hogy egyik ne izzadjon, fáradjon, míg a másik kényelmesen hever vagy gschaftel. A honvédelmi kötelesség elhanyagolását a magyar nemzet a XVI-dik században százötven évi rabszolgasággal szenvedte meg. Rajtunk áll, hogy ama sanyarú idők fölöttünk meg ne újuljanak. 201 Fővárosi hírek. * Hamvazó szerdához jutottunk, s a lábak és hegedűk pihenhetnének, ha most a nyilvános bálok vidámságának — apróbb ágakba folyva — száz meg száz házi estélyen nem volna folytatásuk. A „böjti prédikáció“ tehát nincs helyén a mai társaséletben, mely nem szokta megbánni azt, hogy néhány hétig a köztermekben vidáman mulatott, s egyszersmind jót cselekedett. A farsang ugyanis ez idén még nagyobb mértékben bírta, mint eddig, a jótékonyság erényét. Nagy összegre mehet csak az a jövedelem is, melyet e negyvennégy napon át országszerte a „franciák“ kaptak báljaink hasznából. Hát még a sok különféle egylet, helyi szép érdek, stb.! Szóval az idei farsang épp oly jó, mint amilyen szép volt. Gazdagoknak és szegényeknek, nagyoknak és kicsinyeknek egy iránt juttatott örömeiből. Nem csak az emlegetett bálkirálynők, hanem a növeldék kis bimbói is megtalálták benne kedves óráikat. Például a Frecskay Jozefin kisasszony kalap utcai növeldéjében olyan kedves kis táncpróba volt, hogy a jelenvolt szülők és „nagyok“ egész örömmel nézhették ez ártatlan, őszinte vidámságot, melynek örömébe számítás még nem vegyül, s melynek legmegkapóbb vonásait a hamisatlan naivság képezi. — Steuller Aguszta k. a. pedig, a lipótvárosi ismert növelde tulajdonosnője, a zenekedvelők termében adott táncestélyt növendékei számára, kik egész reggelig igazi hévvel úgy mulattak, hogy örömüket a jelenvolt „nagy“ vendégek is valódi élvezettel nézhették. Nagyok és gyermekek báljainak azonban véget vetett a mai nap „hamvas“ reggele. Tegnapelőtt még ifjú urak rendeztek igen szép pikniket a zenekedvelők termében, tegnap pedig a reboutban ismétlék a „Narrenabend“-et, noha ebből a süzetből egy lepény is elegendő lett volna. S vigadott a nép is a külvárosi szerény termekben, egy pár helyen (hol magyar vér is lüktet) hódolva a régi szokásnak, mely szerint a nagybrúgót fekete lepelbe borítva, szomorú zene mellett hordák körül. * A képviselőim tegnapi ülésén Kerkápoly pénzügyminiszter törvényjavaslatot nyújtott be az indemnity meghosszabbítása iránt. A budget tárgyalásánál a népnevelési célok rovata fölött Schwartz Gyula és Horváth Sándor beszéltek és polemizáltak; a komoly polémiát azonban Németh Albert humordús közbeszólása, hogy „béküljenek ki!“, a legnagyobb derültséggé változtatta. Schwartz Gyula a népnevelési költségeket szaporíttatni óhajta, s ez iránt határozati javaslatot is adott be, párthívei nevében. Az előbbi polémiánál sokkal sajnosabb volt azonban az, mely egyrészről Simonyi Ernő s Szathmáry Károly, másrészről Molnár István kultuszminiszteri tanácsos közt fordult elő. — Simonyi ugyanis említé, hogy egy telket, melyet a kultuszminisztérium megvenni akart, véletlenül Molnár úr vette meg, s aztán drágábban adta el a kultuszminisztériumnak. — Szathmáry, ki a vita kezdetén nem volt benn, közbeszólt : „véletlenül mit Molnár gúnynak vesz s ezt kiáltja vissza: „Wie der Schelm ist, so denkt er!“ Ebből iszonyú vihar kerekedett, mely egész az ülés végéig tartott. Ghyczy különösen nagy erélylyel szólalt föl s a ház rászólását kívánta kifejeztetni Molnár úr éppen nem parlamentáris szólásmódja fölött, míg végre kölcsönös kimagyarázások után a kellemetlen vita véget ért. * Hymen: Zimay László, kedvelt zeneszerzőnk, e napokban váltott jegyet Lohr Irma kisaszszonynyal, Lohr Antal pesti ismert építész és városi képviselő bájos leányával. * A Dunától ez idő szerint nincs még sok okunk rettegni. A jég a pár nap óta beállt verőfényes, tavaszias idő mellett folyvást olvad szakadozik, gyérül. Különben is a víz állása most még nem több, mint 12 láb s 6 hüvelyknyi, a veszély pedig csak 27 láb magasságban kezd fenyegetni. Az 1775-ki pesti árvízkor a víz 24—25 lábnyi magas volt. 1798-ban 23 láb 6 hüvelyk, minélfogva a városnak csak egy kis része jutott a viz alá. Az 1838-diki nagy árvíznél a vízállás 29 láb s 5 hüvelyknyi volt. Mennyit kellene tehát nőnie most a víznek, hogy veszedelmessé váljék. Mivel azonban az áradó víz hamar nő, s míg a Dunán annyi jég van, mint most, a kiöntés mindig a lhetőségek közé tartozik, igen helyes, hogy folyvást erélyesen működnek az elővigyázati rendszabályok foganatosításán. A gőzhajótársulatok és hajós-egyletek számos mentőcsónakot s legénységet adtak rendelkezés alá. Két kis gőzös is áll készen. Intézkedést tettek a városháznál is, hogy ha a víz az 1838-diki magasságot érné el, a városház földszintjéből, mely csak 22 láb magasan fekszik, a Károly-kaszárnyába hurcolkodjanak. A csatornákból baj esetén gőzgéppel szivattyúznák a vizet. Veszély közeledtével a Gellérthegyen ágyúkból lőnének. A jég beálló takarodását is különben három ágyúlövéssel adják tudtul. Ismételjük, hogy ezúttal jó kilátás van a jég tisztességes eltakarodására. * „A századik nóta“ címmel három dal frissekkel együtt jelent meg Németh Jánostól (a szerző arcképével), kinek több dala átment a nép ajkára, s csárdásai közül is néhány (többi közt a „Pengetyüs“) közkedveltségnek örvend. Ez új művét, melynek ára 60 kr., Rózsavölgyi és társa adák ki. Ugyanott jelent meg a „Bombardirt“ polka-francaise Klepschtől, ára 50 kr. * Rövid hírek. Kossuth Lajos pénzügyminiszteri íróasztala, a „Hon“ szerint: jelenleg az állami számvevőszék tulajdona, s egy számvizsgáló dolgozik rajta. — Pest város törvényszéke előtt közelebb fogják tárgyalni ifj. Csapó Vilmos tolnamegyei nagybirtokos csődperét, melyben a pesti kereskedővilág körülbelül egy millióig van érdekelve. — Fővárosunkban jelenleg egy postászati olvasókör és szakegylet alakul. — Dom Pedro brazíliai császár jövő nyáron alkalmasint Pestet is meglátogatja Bécsből. — A budai tornaegylet elnökévé egyhangúlag Karácsonyi Guidó grófot, s alelnökévé Kerntler Gusztávot választák, jegyzőjévé pedig Láng Györgyöt. — Az „ifjúsági kör“ ideiglenes elnökévé Balogh Andor ügyvé