Fővárosi Lapok 1875. augusztus (174-198. szám)
1875-08-01 / 174. szám
Vasárnap, 1875. augusztus 1. 174. szám. Tizenkettedik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, Lipót utca 42. sz. földszint. Előfizetési dij: Félévre................................8 frt. Negyedévre...........................4 . Megjelenik az ünnep utáni napokat kivéve mindennap. FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. Költészetem. Egy herceg és herceghölgy Menyegzőt ültenek . Száz hódolama készült Az ünneplő sereg. Hozzám is eljövének Az ünneprendezők. Valami díszalbumba Verset kívántak ők. Nem vagyok én — feleltem — Sem varga, sem pedig Szabó, kinél a munka Úgy »megrendeltetik.« Önkénytelen, szivemből Jó minden költemény . Hogy csináljak hát verset A hercegpárral én ? .. ... De meglehet, hogy egyszer Kolduspár esküszik, Menyasszonyt vőlegénynyel Kis talyigán viszik; Szomorú koldusdalba Vig ujjongás vegyül, Én meg az országútról Nézem véletlenül , 8 a nyomor mosolyának E képe hat reám : Biz meg lesz énekelve Koldus, koldusleány. Tóth Kálmán: A Petneházy-család. (Elbeszélés.) Irta Homoki József. (Folytatás.) X. Az esküvő napján Borosnyay Pál táblabiró úr, nála szokatlan hévvel magasztalta keresztfia lelki erejét, hogy elég józansággal birt a tévútról idejében megtérni, s esküje megtartásáért, elhunyt atyja nevében is ráadva áldását, komolyan intette, hogy a haldokló végakaratát egyéb pontjaiban is teljesítse. A zárgondnok az ő nagysága, — ki magát a menyegzőre megalázni kegyes volt, — ez ünnepélyes alkalmat használta fel amaz örvendetes hir közlésére, hogy Petneházynak az uradalmi ügyek ellátása körül kifejtett buzgalmát s tapintattal párosult erélyét a rákospataki használt állomással kívánta megjutalmazni , nyomatékosan hangsúlyozván, hogy ez állomásra főképen azért szemelte ki, mert a rengeteg erdőség eladása alkalmával igen fontos feladat megoldása végett oly egyéniségre van szüksége, a ki az uradalmi gyakorlattal ismerős, s a zárgondnokság teljes bizalmát bírja. Azonfölül lelkére kötötte az újdonsült kasznárnak, hogy bármennyire ajánlatos is különben a takarékosság, neje magasabb igényeinek, mind a társadalmi téren, mind a háztartás körül, tőle telhetőleg eleget tenni iparkodjék; mert azt soha sem szabad felednie, hogy oly nő birtokába juttatá ja szerencséje, ki a főispán családjával rokonságban áll, anyai ágon pedig grófi családdal van közel vérségi kapcsolatban. E jóakaratú figyelmeztetés záradékául, meleg kézszorítás mellett, sokat jelentő mosolylyal biztosította Vincét, hogy e fontos körülményt maga részéről is figyelembe veendi, s ott, ahol csak lehetséges, keresni fogja az alkalmat, hogy ifjú barátja megszaporodott költségei fedezésének könnyítésére, a használt rendes javadalmakon kívül is juttasson olykor-olykor egy-egy kis mellékjövedelmet. Végre Pobracsek tiszttartó úr, mint nagytapasztalású úriember, abban a tekintetben igyekezett Vincét megnyugtatni, hogy családi élete a lehető legszerencsésebb lesz, mert ahol az ifjú pár minden émelygés érzelgés nélkül, mindjárt kezdetben valódi oldaláról fogja fel az életet, ott a legszebb évek nem vesznek kárba, hanem az első naptól kezdve, szünet nélkül az élet célja felé haladnak, s ez összeható működés közben fejlődik ki ama viszony, melyet az érdekegység, az idők folytán hatalmasabbá és tartósabbá fejleszt a legábrándosabb szerelemnél. Petneházyt a pártfogók atyai részvéte mélyen meghatotta. Keresztatyjának az apai végakarattal egyező jótanácsát követni szigorúan és megmásihatlanul el volt határozva, s mihelyt kasznári állomását elfoglalta, s az erdővágatási és a faeladási üzlet megkezdetett, a zárgondnok ur által hangsúlyozott uradalmi gyakorlat szem előtt tartásával, már addig is kedvező vagyoni viszonyainak oly hatalmas lendületet adott, hogy noha a kasznárné asszonyság költséges háztartása s állásán túlcsapongó társadalmi igényei igen tetemes összeget nyeltek el, mégis igen rövid idő alatt, az ősei által elzálogosított irodóházi földeket visszaváltogatta, s a vadasi pusztarészt örök áron megszerezte, úgyhogy néhány rövid év múlva, hatszáz hold jóminőségű földnek lett szerencsés tulajdonosa, mely szerzemény a Petneházy-család fényének emelését tagadhatlanul nagyban előmozdította. A Pobracsek úr jóslatát sem hazudtolta meg a következés, mert a fiatal menyecske valami ábrándos szerelemtől nem lévén elvakítva, csakugyan a leggyakorlatibb oldaláról fogta fel az életet. Mindjárt kezdettől fogva az élet célja felé törekedve, igyekezett befolyását a főispán úr nagyméltósága utján a zárgondnokságnál érvényesíteni, hogy a használt illetményen felül ígért jutalékok jótékony forrásai minél dúsabban csörgedezzenek. E sikeres közreműködés, Petneházy előtt az ügyes nő értékét napról napra emelte, s a házassági viszonyt mindinkább kellemessé tette. Az anyagi érdekek előmozdítása körül közösen kifejtett buzgalom által megerősödött viszonyt még szorosabbra fűzte a Petneházy-család örvendetes szaporodása, a mennyiben néhány év leforgása alatt Dezső és Tivadar fivérek s a szép kis Jolán tettek tanúbizonyságot az érdek sugalla szövetségbe került s házastársak egymás iránti vonzalmának gyarapodásáról. E vonzalom növekedéséhez járult még az a körülmény is, hogy Lívia, ki leánykorában rokonszenves arcvonásai dacára sem volt soha szépnek mondható, mint ifjú nő, nagyon előnyös átalakuláson ment át. A nők ama fajtájából való volt, akik az élet nyarának közelgésével fejtik ki bájaikat egész viruló pompájukban. A még néhány év előtt oly hervatagnak látszott leányka igénytelen külseje nem is gyaníttató, hogy az ifjú nő kellemes alakja, a természet rendes menetén így kifoghasson. Mikor kis leánykájával karján sietett haza lovagló férje elfogadására, a könnyedén lebegő nő, sugár, üde alakjával, gyönge pírral színezett telt arcával és sugárzó tekintetével oly kellemes jelenség volt, hogy a kasznár úr, valami réges-régen nem tapasztalt melegségformát érzett szíve körül terjedezni. Az élet gondjai által kevésbbé igénybe vett, s minden rögeszme pusztító hatásától megkímélt halandó, az ő helyzetében könnyen megérhette volna, hogy házassága ötödik évében gyuladjon heves szerelemre három gyermekének anyja iránt. Hanem Petneházyt biztosította ily múlékony fellobbanás hatása ellen egy még erősebb szenvedély, az anyagi előny hajhászásának minden más gyöngédebb érzelmet elérő szenvedélye. Neje irányában egy bizonyos határvonalig mindig megtartotta az udvariasság szabályait; igyekezett kedélyét állandóul jó hangulatban tartani, ami nem is igen eshetett valami nagy terhére, mert jól érezte, hogy nejét anyagi boldogulása egyik hatalmas tényezőjének tekintheti, s ígyeszélyes dolognak tartotta, hiúságát osztályrésze kijutattásával is kielégíteni, hogy a családi béke fentartásával biztosítsa magának azt a nyugalmat, melynek megzavarodása őt nagy célja felé törekvésében hátráltathatta volna. Az ifjú nő elég okos és méltányos volt beismerni, hogy az ő helyzetében vágyait inkább megközelítő szerencsét nem is csinálhatott volna. Nagy megelégedéssel tapasztalta, hogy az az it, a melyen férje halad, az ő általa kitűzött célhoz is elvezet, mert vagyonuk fokozatos gyarapodásával mindinkább közelébe juthat a társadalom e rétegének, a melyhez születésénél fogva tartozott, és a melyben is otthonossá válni szive legforróbb vágyát képezte. Nemcsak nem gátolta férje kitartó törekvését, nemcsak hogy nem igyekezett más irányba terelni munkásságát, sőt ha néha, a fárasztó gondok terhe alatt csüggedni látta férfias erejét, nyájas előzékenységgel törekedett felviditni s csábos hizelgéssel acélozta tetterejét. Petneházyt az ily családi pásztorórák rövid időn kiragadták fásult hangulatából. Sokszor elgondolta ily alkalommal, hogy talán mégis több öröm virulna számára, ha nem családját tartaná oly eszköznek, mely csak mint melléktényező szerepel körében, hogy legyen kinek élvezni a vagyont, melynek gyűjtésére szenteli minden idejét! Belátta, hogy minő balgaság az utónemzedék úgy is kérdéses jóllétének, egy hoszszú élet nyugalmát, s a családi kör oly üdítő örömeit dobni oda áldozatul. Ilyenkor magába szállva, közelebb érezte magát az emberiséghez; szeretettel ölelte nejét keblére, s aki az édesgő párt ilyenkor látta, esküt tett volna rá, hogy egy rajongó szerelemből kötött szövetség egész hosszú életre terjedő tüze lángolt fel két egymásért teremtett lény szemében, hogy delejes hevével elperzseljen minden más szenvedélyt, mely szerelmük útjába tolakodni merészelne. De a végzet úgy akarta, hogy a Petneházy-pár szívében csak múlékony legyen az ily fellobbanás. A férj családi örömei közepette is csakhamar visszaesett rögeszméjébe, a sorstól számára kijelölt küldetésre, a család ősi fényének visszaszerzésére gondolt. A szent fogadás felkorbácsolta hírvágyát, s a csendes révből ismét a küzdelmek zajló hullámaira kormányozta élete bárkáját. Maga Livia is csak alkalmig használta fel a gyöngéd családi jeleneteket, hogy a férj szenvedélyének hatványozásával gyorsítsa a célhoz közeledést. A rágalom sem mondhatja, hogy nem viseltettek egymás iránt vonzalommal, csakhogy két ily határozott cél felé törő egyéniségnél, a szerelem csak alárendelt szerepre volt utalva, s ha alkalma volt is a nyilvánulásra, hatása az uralkodó szenvedély birodalmának erős korlátain túl nem csaponghatott. Nem ama fajhoz tartoztak, melynél a szerelem szolgálatában áll minden jó és rosz szenvedély. (Folyt. köv.) A kisértet. Irta Sacher Masoch. Több eredménytelen kísérlet után végre 1540-ben sikerült Berrara bibornoknak, hogy Benvenuto Cellinit, a híres szobrászt, olasz hazájából Franciaországba vigye I. Ferenc király udvarába. A király munkával bízta meg a művészt. Mindenelőtt tizenkét életnagyságú szobrot, hat istent s ugyanannyi istennőt, akart gyertyatartók gyanánt asztala köré; lakásál s műhelyül egy Páris falai alatt fekvő háromszög alakú kastélyt adott Cellininek. Cellini a kastélyba költözött s tanítványai közreműködésével azonnal hozzá is látott a munkához. A tanítványok jobbára olaszok voltak, hű ragaszkodással követték mesterüket Franciaországba s amaz időben, midőn a kard elválhatlan volt a festéklaptól és vésőtűl, egyszersmind fegyveres kiséretét képezék.