Fővárosi Lapok 1877. december (275-297. szám)
1877-12-01 / 275. szám
mást tette, hogy ő volt az, ki ama végzetes ételbe a mérget belekeverte. Nem nézhette tovább, hogy menye mint keseríti meg fiának egész életét és végre arra a szerencsétlen lépésre határozta el magát, hogy fiát megszabadítja ez asszonytól. Meglesve az egyetlenegy pillanatot, midőn fia kiment az udvarra fát hozni a tűzre, betegségének állapota bár súlyos volt, fekhelyéről mégis fölkelt és kisompolygott a konyhába. Midőn fia a legközelebbi pillanatban visszatért, a méreg a serpenyőbe már bele volt keverve, ő maga pedig megint ott feküdt régi fekhelyén, mint az előtt. Rövid idő múlva vallomása után az öreg, kettős gyilkosasszony megszűnt élni. Miért nem mentette meg fiát, midőn befogták s halálra ítélték, az nincs tudva. Lehet, hogy eszméletlen beteg lett s igy nem állt módjában rajta segíteni. De az is lehet, hogy inkább szerette a maga, mint a fia életét. Mint futó lány terjedt el az egész városban a vén asszony vallomásának híre és az ártatlanul kivégezettnek, amennyire legalább lehetséges volt, becsületét vissza óhajtották állítani. Holttestét a vesztőhelyről átvitték a rendes temetőbe. Beláthatatlan tömeg, az egész város követte e valóban gyászos halotti menetet. Midőn a nagy tömeg a bevégzett gyászünnepély után szétoszlott, két ifjú nő térdelt meg ott imádkozva és könyeket hullatva a frisen fölhányt sirhalomra. E két nő a két barátnő volt, kiknek társaságában töltötte a szerencsétlen élete utósó napjait, — a menyasszonyi ruhán dolgozva. Ez valóban megtörtént esemény minden ékítés nélkül. Talán egygyel szaporítja ama tények számát, melyeket a halálitélet eltörlése mellett elmondani szoktak. Mandel Mihály: Fővárosi hírek. * Gróf Andrássy Manónénál ma fényes táncestély lesz. Mint halljuk, a trónörökös tiszteletére adja, mivel úgy vették észre, hogy nem volna ellenére, ha gödöllői időzése alatt a budapesti előkelő társaságot valahol együtt láthatná. A főrangú családok közül tehát mindazok, kik nincsenek mély gyászban, együtt lesznek ez estélyen. * A képviselőház tegnapi ülésén erős viták folytak; a büntető törvény szóba jött szakaszai politikai kérdések is lévén, ily szempontból is megbiráltattak s különösen a »lázadásról« szóló részt többen a bizottsághoz kérték visszautasítani és az ide vonatkozó szakaszokat oly sikerrel támadták meg (Gullner, Irányi, Vidliczkay stb.), hogy a bizottsági előterjesztés csak egy pár szótöbbséget volt képes megnyerni. Az ülés elején Trefort miniszter benyújtotta a vámtariffáról szóló törvényjavaslathoz az indokolást, Szende Béla pedig az 1878-diki újonc- és póttartaléki jutalék megjánlásáról szóló előterjesztést. * Carina Anna k. a. e hó közepétől annak végéig öt búcsúelőadásra van szerződtetve a nemzeti színházhoz. Vendégszerepei Margit, Valentine, Afrikai nő, Fidelio és Donna Anna lesznek. Ez utósó vendégszereplése után végkép visszavonul a színi pályától. * A várszínházban műkedvelői előadás lesz e hó 11-dikén az első budapesti szegény gyermekkertegylet javára. Színre hoznak két kis vígjátékot, e mellett lesz szavalat, zongora- és gordonka-játék s végül tableaux vivants. A siker érdekében az egylet tagjai, de különösen a kiváló buzgalmáról ismert Balajthy Imréné úrhölgy és Ivánka Imre elismerésre méltólag fáradoznak. Már eddig valamennyi páholyjegy, sőt a zártszékek egy része is elkelt. * A zenekedvelők egyletének hétfőn este fél nyolckor igen érdekes hangversenye lesz. Műsora ez: Bachtól »Mily múlandó, mily halandó« kantáte, magánrészeiben Bély Róza, Handtl Ilka, Pauli Rikhard és Walch Vilmos előadásával; Liszt Ferenctől »Jeanne d’ Arc a máglyán,« (magánénekrészében Kurzweil Janka kisasszonynyal. Händel »largo«-ja; Bizet suite-je. A Händel művét kivéve, nálunk mind uj, s azokat holnapi számunkban bőven fogja zeneirónk ismertetni. * Király ő felsége hétfőn Budára jő, itt hál s másnap Bécsbe utazik. Aznap megy oda gr. Andrássy is. E napokban gr. Lónyay Menyhért szintén fölutazott s a fáma hangsúlyozva emlegeté, hogy ez itt kapcsolatban áll azzal a látogatással, melyet gr. Andrássy tett volna Lónyay grófnál. * Barabás Miklós tiszteletére kedden este hét órakor lesz a jubiláris lakoma. A »Hungária« termében tartják s egy teríték ára két forint. Bemutatják ez alkalommal egy mellszobrát is, melyet Huszár Adolf készített. Aznap az ötven éve működő képirónak üdvözlő iratot is adnak át a képzőművészeti társulat s az írók és művészek társasága. * „Bevégzett, zeneköltőnek“ tartja a »Kelet Népe« Mihalovics Ödönt. Hát még mi? »Bevégzett«nek mondhatjuk Beethovent, Mozartot s más ily nagyokat, kik t. i. lángelméjük hatalma által teljesen kifejlődtek s elérték saját csúcspontjukat, úgy hogy teljesebbet, jobbat már ők sem adhattak volna. Nagyon szomorú volna Mihalovicsra nézve, ha őt e szó alantibb értelmében »bevégzett zeneszerzőnek« kellene tartanunk. Mi jobb véleménynyel vagyunk tehetsége felől, melyben van erő, de nincs még haladás, mert ma sem hallottunk tőle jobbat, mint amiket énekműben, zenekari dolgozatban legelső alkalommal mutatott be. Senki sem méltányolta e műveket jobban nálunk, valamint német dalainak sikerült voltát sem; de most, midőn Erkel érdemeiről szólva, őt is megemlítettük, nem dalról és szinfoniai művekről volt szó, hanem drámai zenéről, operáról. Kérdjük a »Kelet Népé«-től: várjon egéren Mihalovicsot nem tartja-e »bimbó«-nak? Évek óta beszélnek valami »Hagbarth« című dalművéről, melyet majd egy németországi színpadon adnak elő, de biz az máig sem került színre sem künn, sem benn. Ha van drámai értéke, itthon is szívesen adnák elő, csak ki kell rukkolni vele. De amíg a kézirat az asztalfiók titka marad, addig a derék zeneszerző kaphat barátságos epitheton-dekorációkat a »Kelet Népé«-től; ám a tény csak az marad, amit mi mondánk, hogy t. i. »bimbó, mely nem bír kinyílni. »Nyíljon ki csak szépen és jól, mi fogjuk üdvözölni legmelegebben haladásában, mint üdvözöltük a nyilvános pálya kezdetén. De mozogni, haladni kell, mert a tehetség is olyan, mint a víztömeg, ha megáll, el is romlik. * A német szobrászat gyönge lábon áll, hangoztatják a lapok, alkalmasint valamelyik kőnyomatú értesítő bölcsességéből indulva ki, mivelhogy egyszerre hasonló szöveggel zeng a kórus. Mi adott rá okot? Az, hogy a Halbig »Szentháromság oszlopa« düledez s a József nádor szobra sem valami nagy mű. Igaz, de Halbig még nem annyi, mint a német szobrászat. Nem kell tovább menni Bécsnél, hogy meglássuk, mily szép szoborművek ábrázolják ott többi közt Schubert és Schiller alakját. Csak nálunk készülnének ilyenek. A szobrászat terén tehát ne nagyon dobálózzunk a szomszéd házára, mikor a magunké ma még vajmi törékeny üvegből áll. * A nyilatkozatok saisonját éljük. Tegnap Bartók Lajos (Don Pedro) nyilvánítá ki, hogy a Jókai Mór félhivatlanul tett helytelenítő nyilatkozata miatt megvált az »Üstökös«-től, melynek vezetését Jókai évek óta rá hagyta, s e lappal minden összeköttetést megszakít. Ha most, e válás következtében, Jókai maga fekszik neki az »Üstökös« szerkesztésének és némely rovatai megírásának, akkor ez élclap előfizetői lesznek az egyedüliek, kik a »népszínházi affaire «ből lényeges hasznot látnak, mert Jókaitól csak tőrűlmetszett humort kaphatnak fogvást, kíméletlenkedést, személyeskedést soha. * A közvéleményt a párbajok fölött találólag jellemzi a »Nemzeti Hírlap« a következő sorokban: »Ismét a párbajról beszél minden ember Budapesten. Hogy mit? hogy mi a »nagy közönség,« a »közvélemény« véleménye e kérdés felett, azt igen bajos eldönteni. Ha valakinek van erkölcsi bátorsága szembeszállni a társadalom előítéleteivel, és megtagadni az elégtételadás módját, melyben vagy a tétlen, vagy a megszerzett testi ügyesség osztja az igazságot, a »nagy közönség,« mint a társadalom nézeteinek képviselője, megvetéssel szokta lenézni, nagyszabású férfiak és szilfidtermetű hölgyek ajkán szájról-szájra jár a lesújtó ítélet: gyáva! Ha valaki nem bír az erkölcsi bátorság elemével, hanem vagy meghajolva a »világ« előítéletei előtt, vagy a bajnoki »bátorságtól« duzzadó kebellel kilép a síkra, és a párbaj szomorúan, halállal végződik, ugyanaz a »nagy közönség« azonnal felcsap a megszomorodott anya, a gyászoló özvegy vagy az árván maradt gyermekek fájdalmának képviselőjévé ; ugyanazok a nagyszabású férfiak és szilfidtermetű delnők szigorúan elítélik az áldozatot könnyelműségéért, melylyel a maga életét, mely egyszersmind a másoké is volt, kockára tette egy »semmiség,« egy »előítélet kedvéért.« Ha végre a párbaj nem tragikusan végződik, ha az egy vagy két pár váltott golyó nem talál vagy a szablya éle csak egy »karcolást« ejt az egyik vívó fél kezén, ugyanazon »nagy közönség« ismét siet ítéletét kimondani, a nagyszabású férfiak a »karclovagokat« nevetik s a szilfidtermetű delnek rózsás ajka gúnyos mosolyra fakad a »levegőbe puffogtatás« fölött. És — a mi a dologban a fő, s egyúttal a legmulattatóbb — mind a három gyorsan kelt és könnyelműen kimondott ítélet rendszerint ugyanazon alkakról szokott elhangzani. Bizony, mélyen tisztelt »nagy közönség« és felséges »közvélemény!« kénytelenek vagyunk azt az állítást kockáztatni, hogy önöknek egyltalában nincs véleményök. Minden elv, minden következetesség nélkül, a pillanat változó szeszélyeinek nyomása alatt szoktak ítélni. Nincs zsinórmértékük, nincs elvök, nincs meggyőződésük, legfejebb tendenciájuk van; s ez is csak az: megszólali embertársaikat. Mert akár kárhoztassák az »áldozat« könynyelműségét, akár mosolyogjanak a »karclovag« felett, — részvétük úgy mint gunyiok, nem más, mint más alakba öltöztetett emberszólás. Van még egy más vonása is e tekintetben a nagy közönségnek. Úgy vagyunk a párbajjal, mint a megyerendszerrel képviselőink. Aki a képviselőház t. tagjait négy szemközt, in camera caritatis, egyenként meggyóntatná, úgy találná, hogy alig van köztük egynéhány híve a megyerendszernek. De azért nyilvánosan a majoritásmellette beszél és rászavaz. A párbajt is — négy szemközt beszélve — száz ember közül 99 kárhoztatja vagy neveti; nyilvánosan azonban a száz közül 99 pártolni fogja, s a száz közül a majoritás, ha rákerül a sor, maga is elköveti. És így uralkodik a társadalom felett, ennek saját jobb meggyőződése ellenére a párbaj divata, és uralkodni fog mindaddig, amíg a társadalomnak nincs bátorsága nyíltan vallani és társadalmi szabálylyá tenni azt, amit titokban helyesel. Azért te, mindnyájunk ura és parancsolója, felséges közvélemény! se ne nevesd ki, se ne kárhoztasd azokat, akik — midőn »verekszenek« — valójában csak a te hibádat követik el. Hanem ha nincs ínyedve ez az állapot, hát embereid meg magadat, mondd ki bátran igazi véleményedet és parancsolj. Mert addig, amig összes szereped az előleges parancs helyett az utólagos megszólásban áll, — addig nincs jogod ítélni az egyes emberek fölött. * A telepben most nálunk a nap hőse. A főtávíró hivatalban naponként történnek kísérletek, egyetemi tanárok, tudósok jelenlétében s azt mondják, hogy az eredmény nagyszerűen sikerült. A pest-budavári kísérletnél eleinte nem igen tisztán, szakadozottan hallatszott a beszéd, az ének, a fütty s a sípládaszó, mert a szomszédos vonalakon folyton tartó rendes távírás a telephon-dróton is indított. De mikor aztán a párhuzamos huzalokat mind elzárták, a messzeszólás úgy ment, mint a parancsolat. A jelen voltak egész háromnegyed kilencig gyönyörködtek e szép és fontos találmányban. Volt fütyülés, verkliszó, dana, beszéd. A magyar táviróintézet gépésze, Weimer Vilmos a bécsi telephonok után nagy mennyiségben szándékozik messzeszólókat készíteni s jutányosabb áron fogja adni, mint a külföldiek. * A Rossini-estély szombat este volt a redoute kistermében, mely azonban nem telt meg egészen. A »pesaroi hattyú« egykor túlmagasztalt dicsősége újabb időben halványodott ugyan, de azért Rossini-estélyt tartani ma sem anachronizmus, mint valaki állító, mert hisz a nemzeti színházban is van még koronkint egy-egy fényes Rossini-estély, midőn a »Szevillai borbély«-t és »Teli Vilmos«-t hallgatjuk, tapsoljuk. A »Stabat mater« is, melyet tőle az olasz négyes most adott elő, kiváló, hatásos mű. E quartett tagjai Kauserné Gerster Berta asszony (sopran), Paprini Eugenia (alt.) Zobelli vagy Zobel Károly (tenor) Alzina (bass.) Jól betanulva, árnyalva adták elő mind az egyházi zeneművet, mind a dalműi részleteket, Weeber Emil zongorakísérete mellett, aki a Liszt által átírt Rossini-féle »Soirées musicales«-ból is játszott egy fényes darabot: »serenata« és »orgia «-t. * A magyar encyklopaedia (ismerettár) létrejötte annyiban valószínűbbé vált, hogy Ráth Mór bizonyos feltételek mellett hajlandó volna kiadását elvállalni. Ő azt tartaná jónak, hogy csak a magyar tárgyú cikkek legyenek benne eredetiek, a többit külföldi művekből fordítsák vagy dolgozzák át. A kiadás részben előfizetés utján történnék s az előfizető ötven forint helyett harmincért kapja meg az egész vállalatot. Pulszky Ferenc elnöklete alatt hattagú albizottságot alakítottak, mely a■ további megállapodást intézi s a felhívást szövegezi, mely tán még e hó végén szétküldhető lesz. * Rövid hírek. Az izraelita nőegylet árvaházában holnap d. u. fél négykor Chanuka-ünnep lesz. — Sztoczek Károly úr, kitől lapunk múlt vasárnapi számában »Konstantinápolyi level«-et közöltünk, azért utazott oda, hogy egy a kacselyevói ütközetben megsebesült magyar fiút haza szállítson; szándéka még három árva török fiút is hozni magával, kiket majd itt nevelnek föl. — A képviselőháznál éveken át alkalmazva volt Hegedűs István elhunyt, 68 éves korában. — Budapesten nov. 18-tól 24-ig 241 gyermek született s 218 személy halt meg. — A török sebesültek számára Majthényi Anna Yerseghről hatvan dekagramm lépést küldött szerkesztőségünkhöz. — A kereskedelmi kar egyik legképzettebb, legszolidabb tagja: az öreg Lederer Jakab nagykereskedő meghalt csütörtökön reggel s tegnap temették el a kerepesuti 5-dik sz. háztól. — A fecske-utcában Gerula Ferenc cserepes-legény (21 éves, pesti születésű,) késsel szivén szúrta magát s rögtön meghalt; azt vette nagyon a szivére, hogy édes anyja igen megdorgálta, azért ittasan ment haza. — Az „Apolló“ 23-dik száma megjelent, Nagy Béla »Blazirt« című polka-francaise-ével,Zergényi »fughettá«-jával s Kapi Gyula két népdal-átiratával. 1315 Nemzeti színház. * „Az attaché,“ vígjáték négy felvonásban, irta Meihac Henrik, fordította Knyaskó Lajos. Első előadása november 30-án. Múltkor a bohózat tarka köntösében láttuk, hogy mennyi baj van »egy nagyon szép asszony «nyal; most finom vígjátéki színben látjuk, hogy mennyi baja lehet egy nagyon gazdag fiatal asszonynak. E vígjátéknak nemcsak hőse, hanem hősnője is *■