Fővárosi Lapok 1879. május (100-125. szám)

1879-05-01 / 100. szám

Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 100-dik számához. Muki bácsi, mint látszik, rokonszenvet ébresztő alak s történetében humor van. A rajz színeiben is van, habár nem mindenütt, mert kivált az eleje kissé szá­rász előadás. Igen életteljesek azonban azok a részle­tek, melyek a patikába küldött szobalányok s odament szegény emberek járatlanságát s a velök való szives vesződséget festik. A ki irta, alkalmasint saját élmé­nyeiből merített bele sokat s a földnépet s annak szava­járását közvetlenül ismeri. Ez a felolvasás is tetszésben részesült. Következtek a titkári jelentések. Az alapítók száma megszaporodott egygyel: Gruber József fővárosi ügyvéddel, ki a száz forintot be is küldte. Az elnökség az ezüstlakodalomra a társaság részéről szintén küldött üdvkivánó feliratot a királyi párnak, mit a tagok közhelyesléssel fogadtak. A titkár azt a kérdést is intézte a tagokhoz, nem volna-e célszerű, ha a Hugo Viktor elnöklete alatt tavaly alakult »nemzetközi irodalmi társaság« közelebb Londonban tartandó nagygyűlésén a Kis­­faludy-Társaság s általa a magyar irodalom is kép­viselve lenne ? A tagok célszerűnek találták s az elnökséget bízták meg azzal, hogy a képviseltetésről gondoskodjék. Arra bízták a Toldy-síremlék ügyének elintézését is. Már tavaly novemberben a kerepesi temető sírboltja fölött kellett volna állania ez emlék­nek , de a vállalkozó építész nem kapta meg az általa megrendelt karszti márványanyagot. Most a határidő­nek ez év novemberéig leendő meghosszabbítását kéri. Az elnökség most — szakértők meghallgatása után — azt fogja eldönteni, hogy e kérés megadható-e s miként. Majd a »Szegedi Árvízkönyv« ügyében kikül­dött bizottság jelentése került szőnyegre. Elfogadta a társaság, hogy e könyv a tagok munkáiból s a Gre­­guss Imre és Keleti Gusztáv ilustrációival állíttassék ki, a nagyobb nyomdák fölkeressenek arra, hogy a nyomtatáshoz és kiállításhoz járuljanak, a szerkesztést pedig egy bizottság teljesítse. E bizottság tagjainak a későbbi zárt ülésben Gyulai Pál elnököt, Beöthy Zsolt titkárt, Szász Károly, Keleti Gusztáv és Ágai Adolf tagokat választották meg. Ugyane zárt ülésben elhatározták, hogy a társa­ság beleegyezik abba, hogy Csiky Gergely »Magyar Sophokles«-ét (mind a hét tragédia fordítását) Tettey Nándor és társa adják ki a társaság cége alatt. A fordítás tiszteletdíját nagyobb részben a társaság vállalta el, örvendve, hogy a magyar irodalmat az ó­görög drámai költészet e becses gyűjteményével ki­tűnő fordításban gazdagíthatja. Fővárosi hírek. * Május elsejét köszönteni nemcsak a poéták szabadalma, hanem az újdonságíróké is. A rovat, mely rendesen a mindennapi élet változatos, de többnyire prózai mederben kavargó folyását tükrözi vissza, ilyen­kor kivételesen megtelhetik egy kis verőfénynyel, virágillattal, pacsirtadallal, a tavasz üdvözletére. Csak­hogy felhőkben járó poéta bátorsága kell hozzá, hogy az idei május nyik­át színgazdag himnuszszal merje hirdetni; a valóság nyomában cammogó újdonságira félve gondol rá: várjon a hódolat szóbokrétája illeni fog-e a ránk viradó napra, mely egy hideg, esős, ked­vetlen hónap közvetlen utódja, s bármily varázszsal legyen is felruházva a hagyomány által, annyi hata­lommal nem bírhat, hogy megjelenésével mindjárt előidézhesse isten szép tavaszát, melynek az ápril mogorvasága eddigelé útját állotta. A fák bizony még nem lombosak s nem kis gondjába került, a ki most levélgazdag májusfát állított a tavasz tiszteletére. A fővárosban különben hol az »ideál«-ok nagyobbára emeleteken laknak, nincs is igazi divata a májusfák­nak ; ehhez hozzáférhetőbb ablakok kellenek. Itt csak néhol a külvárosi mészárszékek előtt pompáz egy-egy letűzött s narancsokkal, papírszalagokkal föltarkázott májusfa, meg a szeméthordó-kocsikon virít egy-egy kis zöld ág a legcsúnyább próza tőszom­szédságában. Sőt a­mióta a házbérnegyedek ősi beosz­tása megváltozott, a hatóság is nagyban megvonta a május elsejének költészetét. A­mi régebben a Szent- György napja volt, újabban május első napja lett: a házbérfizetés, a hurcolkodás, szóval ezer baj napja, kivált­­ebb’ a cudar időbe’,a­midőn az eső (mely teg­nap is folyvást szakadt) annyi kárt tehet a szállított bútorokban. Nem is jár ki azóta kora reggelen, ka­tonai zenekarok vidám trombitáitól és a tavaszi nap­fénytől fölébresztve, oly sok nép a városligetbe, mint ennekelőtte. Nem ring annyi sajka a tó vizén, nem játszik annyi család­ virága a páston, nem mulat annyi gondtalan ember zene mellett, vagy pláne sípláda visító hangjainál. A lakosság egy része gondra vírad­ó fizetni, vagy épen költözködni kell! De azért, ha­csak most a napi­renden levő eső nem szólt közbe s vidám verőfény kíséretében köszöntött be e nap, bizonyára ma is elegen vándoroltak ki (persze leg­többje vasúton, omnibuszon) a szabad ég alá, hagyo­mányos szokás szerint ott köszönteni a tavaszt. Mert a­mit eddig a naptár tavasznak mondott, az csak egy nagy hivatalos hazugság volt, melyre a felhők hideg csatornái onták s a fák lombtalan fái kiásták a dementit. Most következik csak a természet paradi­csoma s május havának ugyancsak sok dolga lesz, mig lombokba öltözteti a fákat s virágokkal hímezi tele a mezőket, mert ez idén teljességgel nem lehet rá mon­dani az ismeretes szemrehányást, hogy a május csak kérkedik a virágokkal, melyeket az ápril fakasztott. Most bizony nem sokat örökölt tőle. * A képviselőházban tegnap a magyar nyelv kötelező tanításáról szóló törvényjavaslat tárgyalását folytatták. Az ülés egészben véve csöndes volt. Első­nek Mocsáry Lajos beszélt. Nem fogadta el a törvény­­javaslatot, melylyel, — mint mondá, — a kormány csak elvesztett népszerűségét akarja visszaszerezni, mert az csupán a nemzetiségi viszályt idézi föl, célját pedig, hogy a gyermekek és tanítók a kiszabott határ­idő alatt magyarul megtanuljanak, nem fogja elérni. Szerinte a Bécsből fenyegető germanizáció ellen kel­lene védekeznünk. Általában mindenféle rémképeket igyekezett a ház elé festeni, ha a törvényt végrehajt­ják. Mindjárt utána Madarász József kelt föl, szemére vetve Mocsárynak,hogy pártja,beható tanácskozás után elfogadta a javaslatot, s maga Mocsáry, ki most ellene nyilatkozott, mondta ki akkor a határozatot, mint az értekezlet elnöke. Elénk derültség között jegyezte meg, hogy ő szívesebben látja a torontáli sváb és a tren­­csényi tót fiúk szereplését, mint az erdélyi szász fiúkét. A ház nagy helyesléssel fogadta az egész beszédet, s különösen azt a helyes állítást a végén, hogy e tör­vény, nemhogy előmozdítaná az izgatást a nemzeti­ségek között, hanem ellenkezőleg lehetetlenné fogja tenni azt, hogy a népet az izgatók félrevezessék. Stre­­voj Miklós román képviselő szelíd beszédéből az tűnt ki, hogy nem annyira a népet, mint a tanítókat félti a magyar nyelvtől. Beszéltek még­ Molnár Andár, szépen indokolva a javaslat szükségességét és helyes­ségét, de kifejezve amaz aggodalmát, hogy, ha a kellő eszközöket nem adják meg az államhatalomnak a benne foglaltak érvényesítésére, az eredmény nem lesz sikeres, és Trefort miniszter néhány észrevétele után, Gebbel, a szász. Ez utolsó természetesen a javas­lat ellen. * A hivatalos lapból. A trencséni törvényszék volt­ elnöke, Victoris János, hosszas és közhasznú szol­gálatainak elismeréséül, harmadosztályú vaskorona­­renddel diszíttetett föl. — Egy magát megnevezni nem akaró brüsszeli bankintézet is járult a szegedi ínség enyhítéséhez kétezer frankkal. — Londoni nagyköve­tünk az ott begyűlt segélypénzből háromezer forintot gr. Zichy Pálnénak oly célból küldött, hogy ez össze­gen fehérneműeket s a legszükségesebb élelmi­szere­ket vásároltasson a szegedieknek. * Kossuth Lajost közelebb egy budapesti könyvkereskedő megkérte: adná ki emlékiratait a szegediek javára. Kossuth hosszabb levélben válaszolt e megkeresésre, kijelentve, hogy nincs egy sor emlék­irata sem. Ő — mint mondja, — sohasem szerette az önéletleírásokat, mert az ilyen művek szerzői nem tudnak tartózkodni az előszeretettől a drága »én« iránt. Mikor ő hazáját elhagyta, jegyzi meg végül, csak kis kézi táskát vitt magával, abban is fehérne­műt, nem emlékiratokat, azóta pedig olyan sok idő múlt el, hogy a történteket, ha akarná sem volna képes puszta emlékezetből híven előadni. E szerint az a hír, hogy Kossuth már több kötetet elkészített volna önéletleírásából, egészen téves. * Gyászhír. Patay Gyuláné szül. Szilassy Kornélia úrhölgy kedden délelőtt, rövid betegség után, Budapesten elhunyt, 26 éves korában, egy kis fiúgyermeket hagyva hátra. Szilassy Kálmán pándi birtokos egyetlen gyermeke volt. A temetés ma dél­után lesz Pándon. * Az utolsó hangversenyek. Kedden a redoute­­ban,a kis Bengremont Móric búcsúhangver­senye volt. Tehát csakugyan háromszor játszott egymásután s harmadszor is volt nagyszámú közön­sége. Csak a körszékek soraiban maradt jókora csomó szék üresen, a zártszékek s állóhely megteltek. Ha a zene-saison derekán jön, tán még a nagy termet is megtölti. Ez a csodálatos kis­fiú valóban méltó rá, hogy sokan hallgassák és tapsolják a Dunki Nép. János (a Rózsavölgyi-cég vezetője) nagyon jól tette, hogy meghívta Budapestre, legalább láttuk élő alak­ban, hogy terem a génie. Ha csak a hangszer nagy technikájára gépiesen betanított gyerek volna, nem neveznék annak, de ez a komoly, csinos arcú fiúcska annyi zeneérzékkel, ízléssel és hegedű húron pendülő meleg énekhanggal bír, hogy ezt már nem tanulhatta, ez vele született. A közönség érzi ezt s önkénytelenül fölmelegszik játékán, noha nagyobbára virtuóz fogá­sokra épített s kevés lelket kapott hegedűdarabokat játszik. A kritikusok azonban, kik a hangversenybe mértékkel jőnek s mint látszik, katonamértékük is van, teljességgel nem merik emberszámba venni ezt a háromlábnyi gyereket, ki pedig, ha nem mutatná magát, hanem valami Wagner-féle láthatatlan orchest­­rumból hegedülne s egyik-másik laikus véletlenül azt jegyezné meg, hogy tán »gyermekkéz« vezeti a vonót, bizonyára ők (a kritikusok) néznék le legjobban, hogy mondhat valaki ilyen zöldet, hisz ily technikai tökély, a kantilena ily bájos melegsége csak »mester« kéz vonásai alatt születhetik. Részünkről, szintén cso­dáljuk azt, hogy egy gyermek ily bravourral játszik, de — nem tekintve korát — általában gyönyörködünk benne, hogy ilyen jól játszik. A Mendelssohn e-moll concertjét bizony sok meglett hegedűvirtuóz távolról sem adná elő ennyi kellemmel, hangszépséggel. A Leonard »Souvenir de Bade«-jában s az ezúttal har­madszor előadott »Souvenir de Haydn«-jában pedig a hegedű-technika összes nehézségeinek játszi legyő­zését láttuk e kis­fiú által. Mikor kilép, mosolytalan, halvány, csinos arccal, középen kétfelé választott fekete hajjal, fekete zubbonyában, melyre hátul széles inggallér hajlik le, lengyeles bő fekete nadrágban s fekete, hosszú harisnyában: valami csodálatos komoly­ság és nyugodtság látszik rajta, mintha nem is gyer­mek volna. S hol vette az időt, melyben hangszerének csak a mesterségét igy megtanulta ? Nincs erre más felelet, mint az, hogy művésznek született s gyermek­­játéka a hangszerrel való örökös barátkozás lehetett. Ki ne lenne kiváncsi a jövőjére. Búcsúhangversenyén közreműködtek: Hubert de Blanc ifjú zongorász, ízléssel játszva Ascher elegáns egyhanguságú szalon­­dara­bját, »La source limpide,« s Láng Fülöp, ki érzéssel, tapsra érdemesen éneklé Schumann »Mäd­­chen-Schwermuth«-ját s Mendelssohn »Morgen­­gruss«-át. Mielőtt ez alkalommal búcsút vennénk a kis Dengremonttól, elmondjuk róla, hogy már is mily sokat keres. Impresariója — mint mondják — hat­vanezer frankot ad neki évenkint s hogy megkapja, arról gondoskodik vele járó édes­anyja. De hát hová teszi a sok pénzt ez a gyermek ? — kérdheti olvasónk, a legjobb helyre: tizenegy testvérét ő tartja, mert atyja (ki egyszersmind első mestere volt) nem sokat keres, a rio de janieroi opera első­-hegedűse lévén. Az apa francia, az anya kreol nő. Csodafiukat a bra­zíliai császár képezteté, ki tíz évre adományozott ösz­töndíjat neki, évenként harmadfélezer frankkal. Leo­nard képezte, kinek műveit játsza legtöbbnyire. A tehetséges gyermeknek mondani szokott jó kívánatra: »nagyra nőjjön,« ő csak annyiban szőrül, mivel ő is halandó; ha megél, minden jó kívánat nélkül is fog nőni. — A legutolsó hangverseny teg­nap (szerdán) este volt a zenekedvelők termében. Káldy Gyula mutatta be ismét az egyleti zenekart, oly érdekes programmal, minőt ő mindig szokott nyújtani. Most legelőbb is a régi világból adott két újdonságot (itt még nem hallott zeneművet,) Bach »bouerré«-ját s Rameau »logodon«-ját, ódon szépsége­ket Gevaert új zenekari köntösében, aztán Deutsch Vili közreműködésével Beethoventől concertet s végül Mozart egyik symphoniáját. Szóval a zenei Olymp lakóinak bemutatásával zárult be a hangversenyek sorozata, mert legalább reméljük, nem lesz több. Hisz ma már a dalegyletek kirándulásain volna a sor, ha jobb idő járna. * A főváros egyesítése miatt szükséges lett több utca és itt nevét, tévedések kikerülése végett, meg­változtatni. Ez elnevezések jegyzékét most készítette el a közmunka-tanács, többnyire híres magyar csalá­dok, írók, színészek s egyéb kitűnőségek neveit hasz­nálva föl. Az egyéb tárgyakról vett új címzések is magyarosak a legnagyobb részben, de néhány hibás szó mégis csúszott közéjük, például a lovarda és a via­dor. A belvárosban csak két változás lesz: a cukor-, és a sörházutcáknál; az első a gróf Károlyi-, a máso­dik a Bartha-utca nevét fogja ezentúl viselni. * A „kecskeméti ház“ — a magyar ősvezérek szobraival — nem kis dísze a zöldfautcának, de még nagyobb baja Kecskemét városának. Hét év előtt, mikor még e nagy telken csak egy régi ronda ház állt, a telket eladhatták volna százhatvanezer forintért; e helyett azonban a bankból vett kölcsönnel dísz­­épületet emeltettek rajta; de mivel a törlesztés nem kis teher, a lakbérek pedig leszálltak, most a városnak e pesti házra évenként rá kell fizetni vagy tizenhatezer forintot. * Ik­rek az opera köréből. Perotti még egy hétig fog működni az operánál s ez idő alatt kétszer lép föl, mint vendég, mivel szabadságideje ma kez­dődik. E hóban aztán Gassi Glatz Ferenc fog ven­dégszerepelni s először a »Baust«-ban lép föl, midőn mellette Margitot Krauss k. a., a bécsi opera tagja, fogja énekelni,még pedig,mint a »Nemzeti Hírlap«-ban olvassuk, magyar szöveggel. Gassi a »Troubadour«, »Afrikai nő«, »Aida« és »Hugenották« dalművekben is föllép. Óhajtjuk, hogy vendégeskedéséből állandó szerződés váljék. Még előbb Linda kiasszonyhoz lesz szerencsénk, a bécsi táncosnőhöz, ki az udv. dalszín­házban e napokban búcsúzott el. Ő itt négyszer lép föl Delibes hallétjében, legelőször a jövő kedden, mint Sylvia. Bianchi k. a., az új »tünemény« június elején fog itt vendégszerepelni kétszer vagy háromszor. * Az állatkertnek megint van zsiráfja, melyet egy hamburgi nagy társulattól vett. Igen szép pél­dány. Általában a kert szépen gyarapodik s a közön­ség látogatása is bizonyára nagyban fog emelkedni, mihelyt szebb idő fordul ránk. * Gyulai Pál, mint a »Hon« írja, sajtó alá ren­dezi emlékbeszédeit, melyeket az akadémia és Kisfa­­ludy-társaság ülésein tartott Kazinczy, b. Eötvös, —­487 —

Next