Fővárosi Lapok 1879. június (126-148. szám)
1879-06-01 / 126. szám
Shakspere számos egyéb alakját már az ötvenes évek elejétől fogva, Gyulai nevezetesen az egyik Antipholust a Tévedésekben,a királyt Hamletben, Macduffot, Antoniot, Jagot, később Shylockot és Falstaffot, Rónay kiváltkép Coriolant és III. Rikhárdot. Macbeth és Othello közös szerepeik voltak. Szilágyi Sándor nagyobbára Szentpéteri öregeit vette át s elődjét kevesebb kedélylyel ugyan, de tisztességesen pótolta, repertoirját néhány keményebb, merevebb alakkal is szaporítván. Szerepei: a fejedelem Romeo és Júliában és a Tévedésekben, Brabantio, Jun. Brutus, később Menenius Agrippa, még később Lartius Coriolanban, Polonius, a Timonbeli Lucullus, Douglas, Guildenstern, Cornwall, Ludovico, Aegeon a Tévedésekben, Lőrinc barát, J. Caesar, Kent, Casca, Gremio, Lear Glosterje, a dogé, Marokkó hercege, Egeus a Szentivánéji álomban, Baptista a Makrancos hölgyben, Antigonus a Téli regében. Ifjabb Lendvay örökké fia Ledvay maradt, csakis külsőségeket örökölt atyjától, szellemet és találékonyságot nem. Ügyes utánzásig felvitte, de nem annyira átalában a természet, mint inkább apja utánzásáig. Azonban repertoirja gazdagabb. Szerepei: Guildenstern, Cassio, Páris gróf, egyik Antipholus, Laertes, Romeo, Hamlet, Alban, Hővér, Petruccio, Tullus Aufidius, Bassanio, Othello, Richmond, Edmund, Lysander, Macbeth, Edgar, Antonius. Szerdahelyi Kálmán a László utódja lett s elődjét felülmúlta, szintoly élénk és könnyű, de ügyesebb és kedélyesebb. Jó, részben kitűnő szerepei voltak: Casca, Cinna, Laertes, Páris, Nyurga a A Windsori asszonyokban, Horatio, Alban, Gremio, Paris, Rodrigo, Ugri a Veronai ifjakban, egyik Dromio, Tranio, Gratiano, Sempronius Timonban, Puck, Autolykus a Téli regében, Zuboly és Dudás a Szentivánéji álomban ; kevésbbé sikerűlt Jun. Brutus Coriolanban, Mercutio, kinek mély humorát ki nem tüntette, Lear bolondja, ki nem keserű, csak tréfálkozó volt, s épen nem sikerűlt Jagója. Az átmenő korszak hölgyei, kikről még szólalnunk kell, Kövérné s Bulyovszkyné. Az előbbi mint"egy közép helyet foglal Jókainé meg Lendvayné között, az utóbbi a Lendvayné s Hubenayné Ferencné szerepkörében mozog, de inkább vígjátéki mintsem tragikai tehetség. Eszesen játszik, de nincs igazi pathosza, s Malé híres szabályát: »garder sa tété et livrer son coeur,« csak első felében teljesíti. Kövérné őszinte és emelkedett, de néha modoros. Közös szerepeik : Kordelia, Nerissa, Anna, Jessika, Ophelia, Dezdemona. Kövérné külön szerepei: lady Percy, Portia J. Caesarban, Adriána, Virgilia, Julia a Veronai ifjakban, később Erzsébet és Goneril. Bulyovszkyné külön szerepei: Calpurnia, Romeo Júliája, Luciána, Valéria, Sylvia. Utolsó művészi nemzedékünk működését, valamint az előbbi nemzedék ama tagjaiét, kik a művészet oltárain jelenleg, áldoznak is e munkálkodást, mint amely még nem lett a múlté, a második függelékben csak statisztikailag mutatjuk be, itt,kritikailag, mellőzzük, mindössze azt jegyezvén föl róla hogy, bár egyben-másban gyöngébbnek látszik, egészben mégis biztató. A pathosz talán megcsökkent, ami a tragédiára nézve szomorú jelenség, de az ál-pathosz is tünedez, a szavalásban pedig nagy a haladás. Régibb színészeink a németek iskolájából kerültek s — egyéb jó mellett — rossz szavalást és ál-pathoszt tanultak tőlök; mai színészetünk a német gyámság alól fölszabadult s önállóbban fejlődik. Azelőtt, Egressyn és Jókainén kívűl, alig volt színészünk, aki szavalni tudott; az új ivadék a szavalást tekinti a helyes előadás alapjának. Hogy tragikusaink nem igen vannak, baj, de napjainkban a jeles tragikus mindenütt oly ritka, mint a jeles szobor. A könnyedebb, társalgó darabok divatját éljük. Meglehet az is, hogy régebben több volt az eredeti tehetség; a mostani előadások, mindent együvé foglalva, mégis tökéletesebbek, mint színészetünk legfényesebb éveiben. Gondoljuk meg, hogy művészeti tekintetben, másodsőr harmadrendű színészek egyöntetű előadása mindig többet ér olyannál, melyben egyesek vakítóan ragyognak, mások meg sötét foltokká nyomorodnak. Régebben pedig, csakugyan, egyes nagy művészek mellett a segédszereplők gyöngesége megsemmisítette az öszhangot; ma középszerűbb személyzettel is, egybevágó a játék. Azelőtt egy-kettő jó volt, a többi rossz; ma mindnyájan legalább is elégségesek. Tagadhatatlan, hogy ez örvendetes eredményt legfőképen a színi tanodának köszönjük, amelytől, okszerűen, nem követelhetni, hogy lángelméket teremtsen, s amely betölti rendeltetését, ha a hivatott, bár szerényebb erőket kifejti s helyes irányba tereli. Aki csak futó pillantást vet is nemzeti színházunknak az első függelékben összeállított shaksperei játékrendjére, meggyőződhetik, hogy amint az idő halad, Shakspere művei mind sűrűbben és sűrűbben merülnek föl, ami azt jelenti, hogy színészetünk a közönség érdeklődését a brit költő iránt mindekkorig fokozta; és tény, hogy shaksperei estéken a színház mai nap sokkal népesebb szokott lenni, mint haj — 613 — ban. Ez is örvendetes tünemény, s arról tanúskodik, hogy e téren is inkább emelkedés, mint hanyatlás van. Greguss Ágost: Kiállítási levelek. (Egy vidám nap.) Valahára szép időnk van s talán megkezdődik a gyümölcsözőbb saison, a mire szükség is volna, mert a megnyitás óta voltak ugyan nevezetes vendégeink, de nem volt elég vendégünk A kiállítók egymást, gróf Zichy Jenő a kiállítókat, a grófot a kiállítási látogatók, ezek meg mindnyájunkat biztatták, hogy majd a pünkösdi ünnepekre lesz látogató elég. Magyarországnak egy ily sikerüli tárlatát azonban mindjárt kezdetben jobban kellene pártolni, különösen a Dunán inneni résznek, mely úgyszólván még meg sem jelent tömegesen, noha nekik e kiállítás a szomszédban van. A múlt szerdán azonban élénk nap volt oly tömeges látogatással, mely egy napra annyi életet és elevenséget öntött a kiállításba, mely bennünket, a már majdnem a nyugalomhoz szokott kiállítókat, a legkellemesebben lepett meg. Jókor reggel, midőn a géptárlat területére léptem, már messziről meglepett, hogy az én gépeim, (melyeket itt képviselni szerencsés vagyok) tele vannak aggatva mindenféle szinti, alakú és szabású felöltőkkel, ujjasokkal, kendőkkel és kalapokkal, úgy hogy főnökeim neve (Robey and Comp.) alig látszott ki belőle. Lehet gondolni meglepetésemet. Midőn embereimet kérdeztem egy gazdasági gépkiállításnak ily minden tekintetben szokatlan tüneménye felől, ezek azt válaszolták, hogy itt volt »ő nagysága« és kedves húga, s ismerve a bécsi világtárlaton tapasztalt szívességemet, egyenesen ide jöttek, hogy ezeket a tárgyakat itt hagyják. De hisz ez nem két hölgy,hanem egy egész nagy társaság ruhatára, »úgy van — folytató emberem, — voltak itt talán kétszázan is; sohasem láttam még annyi szép leányt együtt!« Rögtön gyanítom, hogy Zirzen Janka urhölgy volt itt összes növendékeivel. Nem csalódtam. De ennyi ruha! »Hisz ez még semmi — mondá emberem — tessék csak oda nézni.« Uram fia! mit látok! Egy expedícióra készülő ezred számára való kosár, táska, csomagok, boros és vizes üvegek, mind tele harapni valóval és itallal. Ez élelmezési piramis közül szerényen és árván kandikált elő egy zöldkötésű »Nemzeti Lant.« Na itt intézkedni kell, — gondolom — mert különben a gazdasági gépkiállításból csakhamar ruházati és élelmi kiállítás lesz. Van itt nekem két jó szomszédom, mind a kettő csinos fiatal ember, ezek majd csak segítenek rajtam! Nem csalatkoztam. Faragó és Frey urak, mindkettő született gentleman, rögtön segédkezet nyújtottak és néhány perc alatt eltűnt a ruha-halmaz, a kosár és eleség-piramis. Az egyik gentleman-nél pláne egész kaszinót is rendeztünk be, kényelmes padokkal és más rögtönzött ülőhelyekkel. Nálam csak az ő nagysága szürke színűvörös szegélyes kézi podgyásza és zöldköves esernyője maradt,oly vendégszeretettel kapkodták el mindazt, aminek gondviselésével a fiatal leánysereg köszönetét kiérdemelni remélték. Na, várjatok, gondolom magamban. De hát hol vannak a leányok ? Elmentek mind, a kiállítást nézni. Majd visszatérnek, hiszen élelmezési raktárukra csak rászorulnak. Míg visszajönnek, elmondom, hogy jöttek ide. A kiállítás sikere után el volt határozva, hogy a budapesti tanító- és tanítónőképző intézetek növendékei kirándulást fognak rendezni Székesfehérvárra. Lejövetelük előtt néhány nappal járt itt Trefort miniszter, kit annyira meglepett a mi sikerült távlatunk, hogy visszatérte után valószínűleg ajánlotta annak mielőbbi megtekintését. A növendékekkel a kirándulás elhatározását csak egy nappal előbb tudatták, nehogy fejeket most, a vizsgálatok előtt, megzavarják. Lehet gondolni az örömet, midőn Gyertyánffy igazgató a tanítóképzőben, Zirzen Janka igazgató pedig a tanítónő-képezdében kijelentették: fiúk és leányok, holnap reggel hat órakor indulunk a székesfehérvári kiállításra! Már reggeli három órakor pakoltak ; azt, hogy aludtak volna, alig hiszem, de dicséretekre ki kell jelentenem, hogy ez nem látszott meg rajtuk, oly fris és vidám volt mind a százötven fiatal leány. Minden növendék két forint tíz krajcárt fizetett, amibe az út, ide és vissza, került, és a belépti díj is bele volt értve. Velük jött az összes tanári kar, közte Bartalus István, Kis Áron és Aleber, a házi ipar tanára, továbbá Havas Sándor, Buzogányi Áron osztálytanácsos, Ballagi Mór és még többen. Összesen valami háromszáznegyvenen jöttek, különvonaton este ismét hazaröppenve. Eközben mily jól mulattak, mennyit láttak és csevegtek. Dél felé eleintén egyenként, később tömegesen tértek vissza az eleségtárhoz, elfáradva, eltikkadva a nagy melegtől. Milyen jól esett nekik a berendezett kaszinó! S mily kapósak lettek az eleségkosarak ! Némelyek a csinos kiállítási park árnyékába vonultak, hol a zöld gyepen terítettek maguknak, mások nálunk maradtak és megelégedtek a rögtönzött kaszinó kényelmével. Ez lévén az első, felhőtlen szép napunk, mióta a kiállítás megnyílt, a nap erősen sütött s a mi bájos vendégkoszorúnk ugyancsak szomjazott, s volt dolgunk, míg szomjuk csilapult. Eközben folyvást beszéltek, hogy mit láttak. Oh! azok a szép bútorok! Ugye az a rózsaszínű szalon milyen szép! Jaj milyen kedves ember az a Rupprecht úr, ott a párisi magyar egylet szobájában! Oh! az a gyönyörű, mennyezetes, kék atlasz-ágy ! Tudod-e, hogy azt egy magyar fiú készíté, Párisban. Ugye, hogy ügyes ? (talán szép is.) Még a nevemet is beíratták a párisi magyar egylet vendégkönyvébe, melyben a Klotilde és herceg Koburgné neve is benne van. Ott bizony, még a kis hercegnő neve is. Milyen kedvesen irta be: »Mariska!« Istenemben szép ez a kiállítás! Boldog fiatalság, mely mindennek oly igen és igazán tud örülni! Végre elfogyott a sok ennivaló s indulni kellett a gyülekezési helyre, a Zichy-pavillon elé, honnan az egész társaság a megyeházába készült, a tanügyi kiállításba, melyet Steftina kisasszony és Kolozsváry Miklós fehérmegyei tanfelügyelő oly kitűnően rendeztek. Kissé azonban várni kellett, mert a gróf Zichy Jenő asztalánál voltak összegyűlve az expedíciót vezető kompheusok, köztük Zirzen Janka k. a. is, a nőnevelés e kitűnő képviselője. De nemsokára megindult az érdekes menet, mindenfelé figyelmet keltve. Én gépeimnél, illetőleg a ruharaktárban maradtam. Azalatt, míg távol jártak, intézkedtünk, hogy a növendékek által majdan rögtönzendő hangversenyhez, Zichy gróf engedelmével, a Lédeczy zongoráját átszállítsuk. Mire a növendékek visszaérkeztek, minden rendben volt a jury-pavillonban. A hangverseny megkezdődött: Bartalus István leült a zongorához, a leány növendékek egyik oldalon, a férfiak a másikon álltak s a dallamokat úgy énekelték, hogy egészen megnyerték a nagyszámú közönség tetszését, mely szorongásig megtörte a jury-pavillon csinosan díszített nagy termét. Hangverseny után táncnak kellett volna kezdődnie, de azt a fiatalság fölött intézkedő felsőbb hatalmak betiltották. Persze e fiatal lányokat nem is táncolni, hanem látni, tanulni hozták ide. Nézték is ugyancsak az Árkai Sándor lakatos forgó pavillonját, ha már őket magukat nem forgatta meg senki. Estefelé éljenezve váltunk meg a kedves vendégektől, kik oly vidám életet hoztak a mi szép kiállításunkba, habár csak egy tűnő napra is. Liptay Pál: Az Aranyszarv mellől. (Konstantinápoly, május 28.) Az itteni osztrák-magyar község a szegediek javára háromszáztíz arany lírát, vagyis háromezerszáz forintot gyűjtött, mely összeget a miniszterelnökhöz küldtek el. A »Teutonia« társulat pedig szép helyiségét s színpadját egy hasonló célra rendezett hangverseny tarthatására átengedte s a tagok, derék elnökük, Albert buzdítására, a nemes ügy előmozdításában jelentékenyen részt is vettek. Május 10-én este kilenckor tartották meg e hangversenyt. A sikert leginkább dr. Sauslein úrnak, a társulat előbbi elnökének köszönhetni. A hangversenyt ő tervezte, rendezte és színészi tehetségével sikeresen közre is működött. Komendinger Antal hazánkfia, ki Pérában a legrégibb és legtekintélyesebb zongora-raktár tulajdonosa s egyszersmind zeneműkereskedő, a zongorákat díj nélkül szolgáltatta s mint a bizottság pénztárnoka, nemkülönben mint gyűjtő, teljes elismerésre méltó tevékenységet fejtett ki, ép úgy, mint a bizottság többi tagja. Közreműködésöket szívesen felajánlották : Benci, Dethier, Livadari, Pohnstock A. és Ch. Sauslein urhölgyek; Becker, Benci, Dethier (a hires tudós,) Johne, Lukes, (ki Liszt egyik magyar rapsodiáját, Kletzer Feri átiratában, kitűnően játszotta gordonkán,) továbbá Safet bég, dr. Sauslein, Werner Rikhard és Rudolf urak. Erkel »Hunyadi László«-jának négy kézre játszott nyitányával kezdték meg a hangversenyt, mely kitűnően sikerült s a szegediek javára százkilenc arany lírát jövedelmezett. Ezt az összeget az »Ottoman Bank« ezerszázhatvanhárom forint értékű chegye-kel váltotta be, melyet szintén a magyar miniszterelnökségnek küldtek el. A Visztula partján fekvő Schweiz vízkárosultjainak húsz lira jutott. A konstantinápolyi » Teutoniá «-nak valóban meleg köszönettel tartozunk. Megemlítem, hogy az osztrák-magyar nagykövet, gr. Zichy Ferenc, volt e hangverseny patrónusa, de úgy vélekedett, hogy azzal, midőn nevét a jegyekre nyomatni megengedte, minden kötelességét bőven teljesítő. Az illem szigora úgy kívánta ugyan,hogy nevét a társulat igénybe vegye, de ez, az ügynek — őszintén szólva —csak hátrányára vált, mert a többi követség az