Fővárosi Lapok 1881. március (48-73. szám)

1881-03-01 / 48. szám

Kedd, 1881. március 1. 48. szám. Tizennyolcadik évfolyam. Szerkesztői iroda: Budapest, hatvani utca 8. sz. IL emelet. Előfizetési díj: Félévre ..............................8 frt, Negyedévre ...•••*■ Megjelenik az ünnep utáni napokat klvév®, mindennap* »FŐVÁROSI LAPOK SZÉPIRODALMI NAPI KÖZLÖNY. Hirdetések szintúgy mint előfizetések (Budapest, barátok tere, Athenaeum-épület) a kiadóhivatalba küldendők. Szeszélyek. (Elbeszélés.) Írta Fanghné Gyújtó Izabella. (Folytatás.) — Mit gondolsz, kedvesem! — mondogatá, ha Olga ilyesmit akart tenni — mire való lenne az én egyszerű helyzetemben az a sok drága portéka ? vagy azt hiszed, én is majd komornát fogok tartani, mint te aki aztja sok finom csipkebodros fehérneműt rendbentartsa, vagy pedig hímzett, uszályos pongyolákban fogok majd a konyhában, a tűzhely körül forgolódni? Nem, édes Olgám, nincs nekem ilyesmire szükségem. Olga aztán úgy elgondolkozott Sarolta szavai felett. Lehetséges-e, hogy egy művelt lény komorna, vagy legalább szobalány nélkül élhessen s maga főzze meg ebédjét ? Ez megfoghatlannak látszott előtte s még sokkal megfoghatlanabbnak, hogy valaki örömmel nézhessen egy ilyen lét elébe. — Nagyon szeretheted jegyesedet, Saroltám — szólt egy ilyen alkalomkor barátnőjéhez — hogy érette ennyi áldozatra vagy kész. — Nagyon szeretem és becsülöm őt, de áldozatot épen nem hozok neki. Az, ami reám vár, legkevésbbé sem ijesztő reám nézve. — De hisz, amint beszélted nekem, gyermekkorodban kényelem, bőség környezett. — Igaz, de később nélkülözéssel is kelle küzdenem, amitől, ha isten segít, a jövőben nem kell tartanom. Én azt hiszem, a gazdagság, bár hathatós tényezője, de nem egyedüli eszköze a megelégedésnek, s a házi boldogság legszilárdabb alapjául a kölcsönös egyetértés, egyező ízlés, szokások szolgálnak. És ebben a tekintetben én biztos vagyok a jövő felől. — De mond csak, kedves Olgám, halljuk a te véleményedet is! hisz te is menyasszony vagy s bizonynyal gondolkoztál már ezen dolgok felől. Szólj édesem, szereted-e jegyesedet s minő reményeket táplálsz jövődre nézve ? — Én, Sarolta ? — felelt zavartan Olga — én, igaz, el vagyok jegyezve, de még alig gondoltam a jövőre, oly távol van az még! — De szereted őt,jegyesedet, ugyebár? — Talán — úgy hiszem — valóban nem is tudom. — Olga, te elrémítesz, lehetséges-e, hogy enynyire ne légy tisztában érzelmeiddel ? — És pedig így van, Sarolta ; ha őszinte akarok hozzád lenni, többet nem mondhatok. Mi olyan kevéssé ismerjük egymást! Mint gyermekek, igaz sokat játsztunk együtt, azután ? — azután volt idő, midőn Emil vidorsága mulattatott, volt olyan is, mikor túlságos élénksége untatott; de ennek talán bánatom volt oka. — Szeretett drága anyám óhajtotta e szövetséget s ez határoz reám nézve. Aztán meg az a tudat is megnyugtat, hogy majdnem olyan gazdag lévén, mint én, nem haszonvágy vonzza őt felém. A jövő majd megmutatja a többit. — No lásd, édesem, a szegénységnek is van jó oldala — viszontá Sarolta — legalább ilyenféle aggodalmak nem gyötörnek minket, szegény lányokat , mivel épen nem azt akarom mondani, mintha egy oly kedves, szép, annyi nemes tulajdonnal felruházott lény, mint te vagy, ne kelthetne valódi érzelmeket- Vétek is lenne az ellenkezőre gondolnod s én egész lelkemből hiszem, hogy te boldog leszesz. Olga nem felelt, egészen elfoglaltnak látszott egy reggeli fejkötőcskéhez való szalag kiválasztásával s tán, hogy másfelé terelje a beszélgetést, Sarolta véleményét is kikérte hozzá. Ez egészen ő reá bízta a választást, magában pedig azt gondolta, hogy az ő gazdag barátnője némely tekintetben mégis sokkal szegényebb nálánál. Azonban, ha nem lett volna annyira saját szívügyeivel elfoglalva, észrevehette volna, mint kiderül Olga arca, mennyire felélénkül álmatag kedélye, midőn a városból visszatérő Ervin üdvözlésére siet, mily örömmel készül rendes sétájukra, melyben olykor a család többi tagja is részt veszen, de ők hárman, a többiektől különválva, messze elbarangolnak a hegyek közé. Hallhatta volna, mily költői lelkesültséggel festi Ervin az est szépségeit, láthatta volna, mily érdekkel lesi Olga minden szavát az ifjúnak, aki sóvár tekintettel, melyben egy elfojtott érzelem titkos lángja világított, kisérte annak minden mozdulatát; áhítattal, leste szavainak minden egyes hangját. De Sarolta ez alatt a múlt édes emlékei, a jövő szép reményei fölött merengett s tudtán kívül legföljebb arra hatott jelenlétével, hogy az elfojtott láng elő ne törjön. Ha esős napok a házban maradásra kényszerítik a társaságot, zenével töltötte el az estéket. Sarolta igen jól zongorázott, Olga nagyon szépen játszott mélyhangú harmóniumán, Ervin mesterien hegedült, így hármasában egész hangversenyeket hoztak össze s gyönyörködteték hallgatóikat, de őket az előadott darabok szépsége, az előadás teljes összhangja kötötte le, azt a titkos beszédet, mely a zene édes hangján szívtől-szívhez szólva közöl hallgatásra kényszerített érzelmeket, nem hallották, így a nyár kellemesen folyt le. Sarolta boldogságát nagyban nevette, hogy lánysága utolsó napjaira ily kedves otthonra, szerető barátnőre talált. Zenteiék örültek, hogy Olga szórakozásra lelve, leküzdötte bánatát . Ervin és Olga , az ébredésre nem gondolva, önmaguk előtt sem vallva be érzelmeiket, éltek egy szép, meseszerű áloméletet. Breiberger Emil, a boldog vőlegény pedig ezalatt külföldi tapasztalatainak öregbítésén fáradozott s órájához irt lelkes sorokban fejezte ki bámulatát. Sweicz kényelmes »pension«-jainak nagyszerű berendezése, az azokban található fényes társaság, kellemes mulatságok fölött, magasztalta a közlekedési eszközök tökéletességét, melyek által minden fáradság nélkül juthatni a legmagasabb pontokra s közbe-közbe egy-egy pikáns adomával valamely spleenes angol felől fűszerezte leírásait, el nem mulasztván mindazonáltal a levél végén oda tenni, mennyire óhajtja mind e pompás dolgok végét, hogy bájos menyasszonyához visszatérve, lábaihoz tehesse lángoló szivének túláradó érzelmeit sat. Eljött a nyár vége s azzal Sarolta esküvőjének, napja. Vőlegénye mint nős ember akarta az uj iskolai évet megkezdeni. Zenteiné kikérte magának,hogy,mint násznagyasszony ő tarthassa meg a lakodalmat. A nyoszolyólány szerepét Olga vállalta magára s egész anyai gondossággal öltöztette, piperézte a boldog menyasszonyt, aki templomba menés előtt elérzékenyültten borúit barátnője nyakába, könyek között rebegve forró bálát annyi barátságért, jóságért, a mivel őt, az ismeretlent, érdemetlent elhalmozá. Az esküvőt kedélyes családias ebéd követte. A Zentei hölgyek, nehogy rossz benyomást tegyen az uj párra, e napra levetették gyászöltönyeiket. Hedvig örült, hogy legalább egy napra megszellőztetheti egy díszes lilaselyem ruháját . Olga oly szépen nézett ki hófehér csipkeöltözékében, halvány pírban égő arcához olyan jól illettek a sötét fürtéi közé tűzött rózsák. A vőlegény egy csinos, művelt, kedélyes ifjú ember, az egész család rokonszenvét megnyerte. Victor, bár nem zajos élénksége mindnyájukat felvillanyozta. Elmés pohárköszöntőkben nyilvánítá a Zentei család iránt érzett háláját, menyasszonya iránt tanúsított barátsága, szivességéért. A pap az új párért, a szép koszorúslányért ürített poharat, mig a házi orvos, egy kedélyes öreg úr, ki mint tanú szerepelt az esküvőnél, leendő ifjú pályatársára, Ervinre köszöntött. Az ifjú lelkesülten állott elébe s egy oly ragyogó szónoklattal viszonzá a felhívást, mely nem csak meglepte, de elragadta összes hallgatóságát Mindenki az elismerés élénk kifejezésével nyújta feléje poharát, legédesebb jutalma azonban az a ragyogó tekintet volt, mely azokból a nagy, méla barna szemekből sugárzott feléje. A nap már a hegyek mögé vonult, midőn a kedélyes lakomának vége lett. Az új párnak az esteli vonattal indulni, s búcsúzni kellett. (Folyt. köv.) Grlen lord fogadása. Ouida elbeszélése. (Vége.) V. A verseny napja megérkezett és Greg Royal győzött! Leverte Coronationt, mely az előbbi évben elnyerte a kétezer fontot, és Beau Sire, mely a Derby versenyen másodiknak érkezett célhoz, felbillentvén mindenféle számítás, elnyervén a veres szalagot Capel Caradoc elől, meghazudtolván egyszersmind ama hamis és ellenséges híreket s bebizonyítván, hogy mily érdemes a kis szürke a lovak közt. Greg Royal nyert s vele nyert St. Albans is. Senki sem látta soha Chrilt oly izgatottnak, mint a verseny napján. Ő, aki a nyerést vagy vesztést olyan" higgadtan fogadta, pfilozófi nyugalommal tűrte a rész birt s vette a jót, most teljesen megváltozott. Ezek az erényei mind cserbenhagyták. Olyan halavány volt, mint a fal, egy percig nem maradt veszteg, tekintete aggódva kalandozott körül, és midőn az utolsó angol mértföldnél Coronation és Greg Royal mindig egymás mellett rohant, lehetett hallani Ciril szive dobbanását, sóhajtását s nyögését. Isten a megmondhatója, mennyi kincse s mi mindene forgott a kockán e napon! Greg Royal nyert és a marquis kénytelen volt bevallani, hogy nem volt igaza, mikor a kis szürke megvétele ellen panaszkodott. Fia hasonlított olyan emberhez, kinek szerencséje volt megszabadulni a guilotin alól. »A sötét barna Caradoc vesztett legtöbbet s van leverve legjobban!« — mondá a gyepen a marquis. St. Albans örvendett ennek leginkább, mert ez ellen voltak legerősebb tétei. St. Albans, holnap Stan és Garter-nél velünk kell ebédelned, mondá Brabanton, mikor a társaság hazafelé tartott. Kell semmi föltételes választ el nem fogadok. Nos, jösz Cziril ? Fél nyolckor, jól lesz! — Nagyon jól! Brabanzon Whitehoz hívta meg a társaságot másnapra. A marquis is jó humorral köszönt s kérdezte: mitevő lesz ? Holnap Avarinához készültek, de a látogatás ez alkalommal is elmaradt. A Brabanzon által rendezett ebéd a legpompásabbak közé tartozott. A legvígabb, a legfesztelenebb urak voltak együtt, kik akkor beszéltek, mikor kedvök telt, akkor nevettek, mikor jól esett, rágyújtottak, ha inyökre volt s úgy dülöngöttek ide-oda, hol’kényelmesebbnek tartották. A kávésokat is a legnagyobb kényelemben itták. — Mondom, szólt Brabanton egyszerre, emlékszel arra a kislányra, kit akkor láttam a Telfer csónak pártbija alkalmával ? Hogyne emlékeznél ? Még mondtam, milyen kincsre akadtam. El is küldtem Evanst, hogy tudakozódjék utána, de ő, az ostoba, csakis annyit tudott meg, hogy a ház Brooke-Lodgebáz s itt lakik, mintha én az épület nevére lettem volna kiváncsi. Föl kell kutatnom, ha a föld alól is. Olyan kedves teremtés volt! Ama kertben láttam viszont , de beszélni akarok vele és fogadom, hogy úgy eltüntetem előletek, mintha ragadozó farkasok volnátok !