Fővárosi Lapok 1882. szeptember (200-224. szám)
1882-09-19 / 214. szám
Melléklet a „Fővárosi Lapok“ 214. számához. telhető, hogy kritikusai iránt sem volt nagyon gyöngéd. Ez irányban csupán két példát kívánunk idézni. »Hangversenyemről eddig csak a »Figaro« és a »Journal des Débats« beszélt. Castel—Blaze nem bocsátkozik részletekbe; ezek a barmok csak akkor tudnak beszélni, mikor semmi mondani valójuk sincs.« (XX. levél 1829. november 6.) »A Gondviselés egy előrelátható cselekvénye: Scudo, engesztelhetetlen ellenségem a Revue des deux mondesben, — megtébolyodott.« (CXV. levél 1864. augusztus 18.) . .. »Ön már tudni fogja, hogy a mi jó Scudenk, ki engem a Revue des deux Mondesban folyvást gyalázott, meghalt őrjöngő tébolyban. Véleményem szerint, őrültsége már tizenöt év óta nyilvánvaló volt. Ne rágalmazzuk a halált, van annak jó, nagyon sok jó oldala.« (CXVI levél, 1864. november 10.) Talán kissé hosszasabban is időztem, mint kellett volna, Berlioz, jellemének éppen nem rokonszenves vonásainál, de igazolni kívántam azt, amit cikkem elején az utóbbi időben oly divatosakká vált indiskrét leleplezésekről mondtam és a bizalmas levelek gyűjteményének elolvasása után valóban joggal kérdezhetjük magunktól: vájjon kinek és mi haszna van belőle, hogy bebizonyult egyikéről a lángész dicsfényével övezett zeneköltőknek, mennyire tele volt gyarlóságokkal és hibákkal, mint ember ? Huszár Imre: Kossuth a magyar szépirodalomról. (d.) Mint lapunk hírei közt följegyeztük, a Petőfi-társaságnak vasárnapi ülésén olvasták fel ama nagyérdekű levelet, melyet Kossuth Lajos e társulat titkárához intézett. Megköszöni benne a társulat tagjává történt megválasztatását, melyről nem rég Helfi Ignáctól értesült s melyre magát, mint a ki szépirodalommal soha sem foglalkozott, szerényen érdemetlennek tartja. Terjedelmesen szól levelében a szépirodalmi viszonyokról is és méltó, hogy irók és olvasók gondolkodjanak e sorai fölött, melyeknek lényegét itt közöljük. Ezer szálakkal egymásba fűződő viszony van, úgymond, a szépirodalom s a társadalmi élet folyamának sodra közt. Ön panaszt emel a magyar szépirodalom ujabbkori iránytalansága s ami ezzel szükségszerűleg együtt jár, hanyatlása felett. S e panasz sem nem túlzott, sem nem igazságtalan. Vannak nagyon díszes kivételek, de ezeknek fénye a szabály homályát csak szembeötlőbbé teszi. De miként ne legyen a szépirodalom iránytalán, mikor a társadalmi élet erkölcsei is iránytalanok! Az irodalom hanyatlása tükör, melyből az erkölcsök hanyatlása vigyorog felénk. Önöknek nem csak egyes írók könnyelműségével vagy silányságával, s azon kiadóknak »non élet« elvű üzérkedésével, kiknél az üzlet mérlegében az erkölcsi rugók nem számítanak, hanem egy társadalmi betegséggel is van dolguk, mely nélkül amazok tért nem nyerhetnének. Csak azt szokás vásárra vinni, ami vevőkre talál; amit nem vesznek, annak árulása hamar elmarad. Társadalmi betegségeknél pedig nagyon nehéz a gyógykezelés, s kellemetlenséggel is jár. Darázsfészek, melybe belenyúlni olyan vállalat, melyhez amolyan »robur et aes triplex circa pectus« kell, a minőt Horác az első hajósnak tulajdonít. Hanem a cél megérdemli, hogy a nemzet jövőjét szívükön viselő jobbak között akadjanak, kik valósításának szentelik életüket. Ha a magyar szépirodalom oly kozmopolistikus jelleget öltött, mely a nemzeti érzületre elmosólag hat, ez több, mint baj; ez valóságos veszély, melynek következései kiszámíthatatlanok. A magyarra nézve a magyar nemzeti érzület vesztatüzének eleven lobogása, nemzeti életkérdés. Hanem, midőn ön a kozmopolistikus jellegű idegen termékek áramlata felől panaszkodik, meg vagyok győződve, hogy ezt nem úgy érti, mintha azt óhajtaná, hogy fajunk akár az európai társadalmiasság simító befolyásától, akár az idegen irodalom színejavának a hazai talajba átültetésétől, elzárkózzék. Ez annyit tenne, mint az eredetiség kedvéért a célon túllőni. Van egy bizonyos közösség az európai kultúra birtokában, mely nem ismer földbeirati határokat, s édes magáévá teszi a mi kiválóan jó tűnik fel az irodalomban, akár hol terem (példa reá Petőfi költészete s Jókai regényei). A magyarnak tisztán, fényesen, mocsoktalanul fel kell mindig és mindenben tartania nemzeti jellegének sajátos zománcát, de ezt feltartva, európai színvonalon kell állania; a magyar műveltségnek mindennel,ami e rovatba tartozik, magyar zománcú európai műveltségnek kell lenni, mely saját nemzetegyéni typussal bir, de európai; épp úgy, mint az angol, francia, olasz, német műveltségnek megvan egyenként a maga nemzeti típusa, de mindenik európai. Kétségen kívül valónak tartom, hogy a magyar tudományos irodalom helyesen cselekszik, midőn gondos megválasztással a tudomány nevezetes idegen termékeit a magyar talajba átülteti s átültetésükkel a magyar tudományos ismereteknek európai színvonalra helyezkedését megkönnyíti. Egy nyert fok ez, mely álláspontot nyújt a saját erőnkkel magasbra emelkedésre. Ha a magyar szépirodalom óvatos elővigyázattal hasonlóan cselekednék, én nem gondolom, hogy ez a nemzeti érzületnek ártalmára válhatnék, feltéve, hogy kellő gond fordittatnék a megválasztásra s csak az nyujtatnék a magyar olvasó közönségnek, a mi a jó ízlést, a jó és szép iránti fogékonyságot, a családias erényt és azon társadalmi erkölcsök nemesítését segítheti fejleszteni, melyek az országnak talpkövei. Hanem az ön panaszát éppen az teszi nagyon is indokolttá, hogy nincs meg a kellő megválasztás, s hogy az átültetésre szánt s itt-ott még példányképnek is vett idegen termékek kiválogatásánál hiányzik az erkölcsi rugó s a társadalmi nagy érdekekre való figyelem , úgy hogy az érzékiesség ingerével üzérkedés tisztogatás helyet piszkot terjeszt. A piszok pedig ragad, ez neki természete. És ez még az iránytalanságnál is rosszabb. Ez kárhozatos irány. Különösen két áramlat van a külföldi divatos irodalom termékei közt, melytől megóva szeretném látni a magyar szépirodalmat. Az egyik amaz érzékcsiklandó, ledér áramlat, mely étvágyat ingerelve a titkos gyönyör, élv, a »gonosz tudás fájának« gyümölcse iránt, mely a hitrege szerint, már Éva anyánkat is kisértetbe vitte, lazítólag hat a családias kötelékekre, s az erkölcsöket megmételyezi. A másik amaz úgy nevezett természeties irány, mely az erkölcsi szemétdombról szedegeti tárgyait, alakjait, mert tetszeleg magának a gondolatban, hogy művészet, legyen az képző, legyen líró, csak akkor tökéletes, ha hű a természethez. Igen, de a természetben virág is van, profanálja a művészetet, ki azerkölcsi ganéjdombban turkál utánzandó alakokért. Én azt gondolom , a szépirodalom hivatása emelni, nem pedig leszállítani a műveltség színvonalát. Nem hiszem, hogy jó mód a tisztesség megkedveltetésére az, ha mindig csupa aljasság, durvaság piszkát dörgöljük az olvasóközönség orrához. Nekem úgy rémlik, hogy most az olvasókedvnek nem csak fokozása, hanem tisztázása is kívánatos. Nemcsak sarkantyúra van szükség, hanem fékre is. A jó eredeti olvasmány, melyet önök nyújthatnak, nem zárja ki azt, hogy a selejtes is olvastassák, melyet ön mételyezőnek bélyegez, mert legyen eredeti, legyen fordítás, az is táp az olvasási kedvnek. Különbség van a mostani feladat és azon koré közt, mely a magyar szépirodalom hajnala volt. Akkor csak az volt a feladat, hogy mit a magyar irodalom nyújt, olvastassák; most az is, hogy ami mételyes, ne olvastassák, még ha oly szép magyarul szól is. Annál veszedelmesebb, minél szebben szól. Nekem úgy rémlik, hogy a magyar szépirodalom színvonalának jó munkák általi emelése mellett, még tanácsos volna módját ejteni, hogy a magyar olvasó közönség folyvást tájékozva legyen: mi az, amitől óvakodnia kell, s a figyelmeztetésnek nem kellene általános irányjelzésre szorítkoznia, mert e mellett az történnék, ami a népmonda lemocskolt cseresznyéivel történt: »ez a szem nem mocskos« s a dolog vége az lett, hogy a mocskos cseresznye utolsó szemig elfogyasztatott. Ahha az okadatolt megbélyegzéssel oda lehetne jutni, hogy tisztességvesztéssel járjon, ha valaki olyasminek olvasásán kapatik rajta, ami a nemzeti érzülettel, a jó ízléssel, az erkölcsiséggel össze nem fér! Ha oda lehetne jutni, hogy a szép kezecskék ne tekintessenek többé szépeknek, ha magukat ily erkölcsi piszoklapok forgatásával megfertőztették. — Nehéz, de olyan feladat, mely körül már a törekvés is cél. Egy-egy kárhozatos divat ellen nincs hatalmasbb fegyver, mint a nevetségessé tétel: Cervantes Saavedra jut eszembe, aki korának egy nyavalyás divatját, a kalandhajhászó állovagiasságot Don Quixottejával a szó szoros értelmében agyonütötte. Mert ne akadhatna egy magyar Cervantes, a most mételyezve garázdálkodó divat ostorául? De akármint is legyenek ezek, indíttatva érzem magamat még arra figyelmeztetni, hogy azon mételyező áramlatnak legtermékenyítőbb, mert legterjedtebb csatornája a, fájdalom! nem ritkán, nagyon is nem ritkán óvatlanul, vigyázatlanul kezelt hírlapi tárcairodalom. Ez oly széles körre és oly folytonosan özönlő ár, miként alig hihetem, hogy annak kigőzölgő miazmáit könyvkiadásokkal s felolvasásokkal eloszlatni lehessen. Itt más segédeszközökre is szükség van. Gondoskodhatnának, hogy a tisztességes hírlapirodalom ne legyen szűkében jó tárca-munkáknak s ne érezze magát a verseny szorongatása által kényszerítve olyanoknak is tért nyitni (a mint bizony gyakran tért nyitnak), a mik »a nemzeti érzületet, a jó ízlést s az erkölcsöket megmételyezik.« Én, ki nemcsak nemzetem körén, hanem az emberi társaságon is egészen kívül tengek, tanácsadásra társadalmi bajok közül sem képes, sem illetékes nem vagyok. De a bajt látom. Szolgáljon jó szándékom mentségemül, hogy szabadságot veszek magamnak önök kiváló figyelmét reá felhívni. 1331 ♦ Fővárosi hírek. * »A rágalom«, Seribe vígjátéka új betanulással került vasárnap és tegnap színre a nemzeti színházban. A régi mű, minden szellemessége, leleményessége és az előadók buzgólkodása dacára, csak félsikert aratott; igazi érdeklődést nem tudott kelteni. Pedig politikai vonatkozásai, melyekkel Seribe a negyvenes évek francia parlamentarizmusát jellemezte, igen találok éppen most a mi viszonyainkra; a szituációkban egymást éri a komikum, a dialógok szellemesek. De az egész mese olyan aprólékos fogásokon épül, annyira »csinált«, hogy csak egyes szép részleteket élvezünk, a színpadi technika virtuozitását bámuljuk, de nem hiszszük el, ami előttünk történik, nem érdeklődünk a mese fejlődése iránt. Csillag Teréz k. a. ábrázolta a nemes, ártatlan leányt, kit egy egész város, még rokonsága is rágalmaz, mind nagyobbra lódítva egy fiatal embernek könnyedén elejtett szavát. Csillag k. a. nem találta el egészen az önérzetes, komoly, büszke leány hangját; szavalata néha pattogó volt; az utolsó felvonásban azonban, mikor Reymond iránt titkon érzett szerelme kitör, méltán aratott zajos tapsot. Kitűnő alakítás volt a Halmié, a miniszter bankársógorának szerepében, úgyszintén a Vízvárié, ki a hivatalt vadászó kisvárosi polgárt ellenállhatatlan komikummal ábrázolta. Náday mint Reymond miniszter, Molnár asszony mint húga, s a »mindig nevető« papucshős bankár neje, Felekiné asszony, mint a büszke Savenay marquisné osztoztak a tapsokban, melyek gyakran hangzottak fel. A szereplőket többször ki is hívta a közönség. A jó előadás egy ideig fentarthatja a darabot. * A műcsarnok őszi tárlata igen gazdag lesz. A bejelentések határideje a múlt héten telt le s a jelentkezett művészek névsora előre biztosítja a kiállítás sikerét. Hazai festészeink majd mindnyájan küldenek műveket s nagy számuak lesznek a második sorozatban a pályaművek. Képviselve lesz két festőnő is: Nemes Eliza és Vay Sándorné grófnők. Szobrászati műveket Kiss György, Zala (Mayer), Sefcsik, Strobl sat. állítanak ki. Számos külföldi művész is jelentkezett. A párisi Salonban legutóbb kitüntetett több festmény be van jelentve, bizonyságául annak, hogy műtárlatunk iránt mind inkább nő a bizalom és érdeklődés. A párisi művészek közül Brillouin, Cain, Grandjean, Poittevin, Abbema s még többen; a belgák közül Abry, Cleynhens, Antony, Onderrea, Verstraete sat. lesznek képviselve ; a németek közül Adám Emil, ki »az agárdi vadásztársaság« című nagy festményét küldi be. * A nemzeti színház operai személyzetében több változás áll küszöbön. Risley Lelia kisasszonyt, ki szombaton oly nagy sikerrel lépett fel, az igazgatóság szerződtette, egyelőre egy évre, hatezer fztala az amerikai művésznő lesz hivatva pótolni Bartolucci kisasszonyt, ki meg fog válni a nemzeti színháztól. Bartolucci k. a. évi tizenkétezer forint fizetést kívánt, mit az igazgatóság meg nem adhatott. Szigetiné-Hóman Erzsi asszony szerződtetése iránt is folynak a tárgyalások. Visszont Beerké asszony és Kordin Mariska k. a. szerződések leteltével megválnak a nemzeti színháztól. * Uj eredeti operetten dolgozik báró Bánffy György, a budapesti népszínház számára. A háromfelvonásos szöveget Rákosi Jenő irta s a mese a gótok ó-korban játszik. Báró Bánffy Györgytől nem rég Kolozsvárit és Nagyváradon tudvalevőleg tetszést közt adtak elő egy »Gólyakirály« című operettet, újabb műve még a télen színre kerül. * A Petőfi-társaság vasárnapi ülésének kiváló érdeket kölcsönzött Kossuth Lajosnak levele, melyet a hazai irodalom érdekében Szana Tamás titkárhoz intézett s mely lapunk más helyén terjedelmes kivonatban olvasható. Nagyszámú közönség hallgatta végig e levelet, s midőn Komócsy József alelnök befejezte annak felolvasását, a tudományos akadémia terme, mely az összes hallgatóságot be sem fogadhatta, szűnni nem akaró tapsokban és éljenzésben tört ki.Utána Bodnár Zsigmond lépett a felolvasó asztalhoz és jelentést tett a Petőfi-óda pályázatáról. A negyvenkét mű közül a bírálók egyhangúlag a 27-dik számú költeményt találták a legsikerültebbnek, mint amely a költőt találóan jellemzi, lelkesen magasztalja s az ünnephez teljesen méltó lesz. A többi pálya versek közt is van két-három csinos, de a nyertestől távol állanak. A jeligés levélből Endrődy Sándor neve tűnt elő. Alig hangzottak el az éljenek, melyeket a nyertes szerző kapott, midőn Bodnár Zsigmond felolvasta Endrey Sándornak »A szerelem Petőfi lírájában« című értekezését. Szorgalommal és csínnal irt dolgozat ez, melyben Petőfi szerelmi dalai s tehetségének fejlődése vannak ismertetve. A közönség figyelmét lekötötte e kritikai csevegés. Majd Komócsy József egy lendületes, érzésteli és hatásos költeményét mutatta be, mely a sajtó alatt levő kötetének, »A szerelem könyvé«-nek egyik legszebb darabja. Aratott is vele sok tapsot Reviczky Gyula is két verset olvasott föl. Végül Margitay Dezső bemutatta Mikszáth Kálmánnak »A király ruhái« című rajzát, mely telve van elmésséggel. Mind e felolvasások után Jókai Mór elnök jelentést