Fővárosi Lapok 1883. december (281-305. szám)

1883-12-02 / 282. szám

tartandó közgyűlésen történik. — Az iparművészeti múzeum Kósa Lajos kir. tanácsostól áttört müvű par­­cellán-asztaldíszt kapott ajándékba; vétel utján pedig érdekes holicsi asztaldíszt szerzett meg. — Az állan­dó gyümölcskiállitásba a kecskemét-vidéki gazdasági egyesület gazdag gyümölcs-gyűjteményt küldött, mely­ben 45 téli almafaj van képviselve. — Az egyetemi olvasó kör a tudományos vitaestélyek emelésére a három, legjobb vitatkozásra 2—3 aranyból álló pálya­díjat tűz ki. — Budapesten nov. hó 18-tól nov. 24 ig élve született 236 gyermek és ötvenhéttel kevesebb, azaz 179 személy halt meg. — A nemzeti torna­egylet igazgató választmánya által az országos tor­na­szövetség létesítése végett kiküldött bizottság hol­nap délután 6 órakor tart ülést az egylet helyiségé­ben. — A »fehérmegyei társaskör« e ha 8­ dikán este 8 órakor a Zrinyi-utca 16. sz. alatt levő helyiségé­ben estélyt tart, melyen Feleki Béla olvas a fényűzésről. — A „kecskeméti­ kávéház“ tulajdonosának, Árvay Lipótnak anyja, Brüll Mátyásné szül. Färber Eleonóra asszony, meghalt s ma d. e. temetik a népszinház­ utcai 28. sz.­házból. — Schreiber E. G. megszökött bankár ellen még mindig érkeznek a feljelentések; az eddig megállapított sikkasztási összeg 5000 forinta rúg. — A fenyítő törvényszék Sebők Imre felfüggesztett rendőrfogalmazó ügyét, ki foglyok bántalmazása miatt állt vizsgálat alatt, áttette a főkapitánysághoz, mert a kihágások fegyelmi és nem bűnvádi eljárás alá tar­toznak.­­ A királyi kúria Diószegi Pál szabolcs­­megyei segédszolgabirót félévi, Nagy Tamás csend­biztost négy havi fogságra ítélte, mert több vádlottat embertelenül kínoztak, hogy vallomást csikarjanak ki belőlök. — Szenzációs hír volt tegnap fővárosunk­ban elterjedve, hogy Milán szerb király merénylet áldozata lett; a börzén nagy volt a riadalom, míg végre kitűnt, hogy a hírnek semmi alapja sincs.­ ­ Képviselőház. Az adófelemelésről szóló javaslat ellen a mér­sékelt és szélsőbali ellenzék élénken folytatja a táma­dást. Tegnap öt szónok szállt síkra a javaslat ellen és csak egy kormánypárti szónok védelmezte. A vitát Iványi Dániel nyitotta meg, ki a Helsi különvéleménye mellett nyilatkozott. Az abszolút kor­mánytól átvett adórendszert nem tette jobbá az, hogy magyar miniszterek kezelik; a szóló már 1870-ben tett indítványt, hogy bizottság küldessék ki egy az or­szág szükségeinek megfelelő adórendszer kidolgozá­sára ; az indítvány akkor megbukott. Azóta új adókat hoztak be, a régieket emelték, az aránytalanságok miatt mind inkább nő a panasz s ezért a szóló indítvá­nyozza, küldjön ki a ház huszonegy tagból álló bizott­ságot, mely az adók tárgyairól, nagyságáról, egymás­közti arányáról célszerű javaslatokat terjeszszen elő a jövő országgyűlésnek legfeljebb második ülésszaka elején. Irányi végül hangsúlyozta, hogy lejtőn va­gyunk, melynek alján a tönk s a polgári jólét temet-­­­kező helye látható. Ma még talán megállhatunk és visszatérhetünk. Horánszky Nándor szintén a javaslat ellen be­szélt s elfogadta az Irányi indítványát. A kormány, úgy­mond, gyökeres reform helyett aprólékos eszkö­zökkel akar segíteni, a baj nem az, hogy a költségve­tés egyik vagy másik részében van-e deficit, hanem általában a rossz eredmény; a kért három milliót föl fogja emészteni az új kölcsönök kamatja; az 1875-ben ígért pénzügyi politika megbukott, az ország konszo­lidációja hanyatlott, a rossz pénzügyi helyzet csök­kenti a nemzetiségek ragaszkodását az országhoz. Maga a javaslat pedig ugrás a sötétbe, a három mil­liónál sokkal nagyobb lesz az adó s a javaslat igaz­ságtalan is. Már első hírére Budapesten minden ház­ban fölrugtatták a lakbért, a házi urak előre áthárí­tották az adót a lakókra s ekkér ez uj adó osztály­harcot fog kihívni. A javaslat védelmére Móricz Pál kelt föl. Iványi indítványa ellenében megjegyzi, hogy egyik orgszág­­gyűlés küldöttsége nem referálhat a másik országgyű­lésnek, aztán polemizált Horánszky Nándor ellen. Az adóreformok terén határozott lépések történtek, abszo­lút elmélet szerint, csupán a jövedelem után Magyar­­országon adót kivetni nem lehet, mert így nem csak a deficitre, de a háztartásra is alig folyna be valami. Az osztályharc fölidézésének vádjára azt feleli, hogy éppen ennek elkerülése végett kell megadóztatni a földbirtokot is, különösen mikor a parlament kéthar­mada földbirtokosokból áll. Emlékeztet különben ar­ra, hogy mikor gróf Szapáry Gyula átvette a pénz­ügyi tárcát, senki sem merte hinni, hogy eljön az idő, mikor a rendes háztartásban helyre lesz állítva az egyensúly; a szóló inkább kívánt volna eddig is na­gyobb adóemelést, mint adósságcsinálást, éppen az adó­zók érdekében, mert hiszen az ő terhekre csinálják az adósságot. Móric Pál elsorolta, mennyiben javult a pénzügyi helyzet gróf Szapáry minisztersége óta, vé­gül pedig Horánszky vádja ellenében élénken kiemel­te, hogy éppen a nemzetiségi kérdésben tett a jelen kormány legtöbbet s elismerést érdemel. A többség zajosan megéljenezte e szavakat. Ezután három ellenzéki szónok következett. Becker János szűzbeszédet mondott, gyönge sikerrel,­­ beszédét jórészt olvasta, szaggatottan, a kataszter kérdéseivel foglalkozott, igazságtalannak nyilvánítva a kataszter által nyújtott alapot. Ezért nem fogad­hatja el a javaslatot. Ugron Ákos szintén a javaslat ellen nyilatkozott s egyebek közt a kereseti adónál történő visszaélésekről panaszkodott; az ő választói­nak adóját kivétel nélkül fölemelték, csak mert reá szavaztak. Vidliczkay József, hasonlókép a javaslat ellen szólva, párhuzamot vont a hatalmas Anglia közt, melynek budgetje csak nyolcszáz millió, míg Magyarországé már háromszáz millió. Azután fejte­gette, hogy a most kívánt három millióval nem lehet megszűntetni a deficitet. A vitát itt megszakították s kérvények tárgya­lására tértek át. Ama kérvényeknél, melyek a buko­vinai és romániai magyarok hazatelepítéséről szólnak. Thaly Kálmán a moldvai csángók súlyos sorsára hívta fel a figyelmet, hozzzátéve, hogy a kormány lanyhaságától nem vár sokat. Ez ellen Somssk­­s Pál szólalt fel s tapasztalás­ból biztosította a házat, hogy a kormány ez ügyben minden alkalommal a legnagyobb buzgósággal járt el. E kérdéssel foglalkozik a Szent László-társulat és a csángó­ egyesület is. Ez utóbbi egylet hármas célt tű­zött ki: hogy véreink, míg kint vannak, magyarok maradjanak, hogy ha megszaporodnak, haza­hozzuk és végre hogy annak idején a telepítés megtörténjék. Tisza Kálmán kormányelnök a Thaly Kálmán vádjára megjegyzi, hogy ő is óhajtana minden magyar embert megmenteni az országnak, de mikor más állam kormányával áll szemben, kötelessége meggondolni, hogy más állam dolgaiba való avatkozással nem csi­nálhat utat arra, hogy mások is beavatkozzanak a mi dolgainkba. Barátságos közbenjáráson kívül egyebet nem tehet. A ház ezt élénk helyesléssel fogadta. A zsidó tagiskolák ellen irányuló kérvényeknél Simonyi Iván szólalt fel és hosszú antiszemita beszé­det mondott, kiterjeszkedve mindenre, a­mi e kérdés­sel kapcsolatban történt és mondatott, végül pedig követelve, hogy a kormány javaslatot adjon be a zsidó kérdés rendezéséről. Tisza Kálmán kormányelnök, felelve Simonyi egyes állításaira, kijelente hogy nem a sajtószabadság megszüntetéséről szólt a minap, hanem az izgatás meggátlásáról. Aztán a ház nagy derültsége közt jegyzi meg, hogy mikor a rablók és rablógyilkosok ellen statáriumot hirdetett, nem tudhatta, hogy Si­monyi Iván és társai ellen hirdeti. Simonyi Iván erre ismét felszólalt, kijelentve hogy az antiszemiták elvállalják a felelősségnek rájuk eső részét. Erre meg Tisza Kálmán jegyezte meg, hogy a felelősséget itt nem kell elvállalni, a­hol fele­lősség nélkül lehet beszélni, hanem a törvény előtt, akkor azt fogja mondani, hogy legalább kir tette bá­torságával. A ház zajos helyeslése kísérte a kormányelnök szavait, Simonyi pedig felkiáltott, hogy ő soha sem­­ hátrált. Ezután gróf Szapáry Gyula pénzügyminiszter benyújtotta a jövő évi első negyedre vonatkozó indem­­nity-javaslatot, Irányi Dániel pedig interpellációt inté­zett az igazságügyminiszterhez a báró Edelsheim- Gyulay főhadparancsnok és a budapesti törvényszék közt fölmerült ismert konfliktus ügyében, kérdezte, igazak-e a hírlapokban előadott tények és ha igazak, mit tett és mit fog a miniszter tenni, hogy a törvény­nek érvény­szereztessék s a törvényszék tekintélye megóvassék ? Az interpellációt kiadták a miniszternek. 1803 . Díszebéd Jókainé asszony tiszteletére. A Hungária nagytermében tegnap d. u. két órakor volt a díszlakoma, melyet az irók és művészek társasága rendezett a jubilált művésznő, Jókainé I asszony tiszteletére. Díszes epilógja volt ez a nemzeti színház által , rendezett ünnepi előadásnak. Körülbelül kétszázan vettek benne részt. Mikor a művésznő megjelent férjével, mind a kettejüket zajos éljenzéssel üdvözölték. A művésznő az asztalfőn foglalt helyet, s fekete selyem ruhájára fel volt tűzve a koronás arany érdemkereszt. Mellette ül­tek : jobbra Péchy Tamás képviselőházi elnök, Prielle Kornélia asszony, Pauler Tivadar miniszter, Jókai Mór, (a Szent­ István-rend kiskeresztjével), Tóth Lő­rinc, balra gr. Szapáry Gyula pénzügyminiszter, b. Splényi Ödönné, gr. Andrássy Manó, Feleki Mik­­lósné, Jókai Róza k. a. sat. Az asztalfőtől négy szárny vonult lefelé az egész terem hosszában mind sűrűn körül ülve vendégekkel. Sok ismert képviselőt, szer­kesztőt, irót, műbarátot lehetett látni, hölgyeket is nagy számmal, nagyobbára a két magyar színház tag­jait. Ott volt a német színház igazgatója is: Lesser. . Midőn a művésznő helyet foglalt, szemben vele ifj. Ábrányi Kornél állt egy emelvényre s elszavalta ama ódát, melyet ez alkalomra készített. Melegen, erő ■ teljesen szavalta s általános tetsszésben részesült, gyakran félbeszakítva éljenektől. A költeményt mai számunk élén közöljük. Majd a művésznőnek itt is koszorúkat adtak át: a színészegyesületét, (ezt Jakab Lajos székesfe­­hérvárosi színigazgató nyújtotta át), a szegedi szín­társulatét s az írók és művészek társulatáét, mely­­ezüstből készült. E tisztelgések után kezdődött a lakoma, mely — jó menü mellett — élénk társalgás közt folyt. A pezsgő kiszolgálása nyitá meg a felköszöntések ünnepi áradatát. Először is b. Podmaniczky Frigyes emelt poha­rat, ékes szavakban éltetve a királyt, ki a hazai mű­vészet nagyrabecsülésének újabb tanújelét adta Jókai­né asszonynak érdemjellel való kitüntetése által to­vábbá éltette a királyasszonyt és trónörököst. Állva hallgatta az egész társaság s lelkesedéssel koccinták össze a poharakat. Utána Urváry Lajos, az írók és művészek tár­saságának elnöke, mondott szép toasztot az ünne­pekre. Méltatta a művésznő kiváló érdemeit, ki akkor aratta diadalait, mikor csak a művészet nyújtott vi­gaszt a hazafiak lelkébe s általános éljenzés közt kí­vánt neki hosszú életet. A harmadik pohárköszöntés már kissé eltért az ünnepi alkalom kerékvágásától. Feleki Miklós emelt poharat Tisza Kálmánra, a kormányelnökre, mint ki szivén viseli a hazai színművészet felvirágzását. Ugyanő később Ráth Károly főpolgármestert éltette, a­ki — bizonyára — szintén szivén viseli a hazai szí­nészet felvirágzását. Majd Zichy Antal állt föl, ama világszerte is­mert írónkra, Jókaira ürítve poharát, ki a csüggedés korszakában lelket öntött mindenkibe. Urváry Lajos, másodszor szólalva fel, gr. Sza­páry Gyula pénzügyminisztert köszönte föl. Komocsy József, a Petőfi-társaság nevében, a nap ünnepeltjét: Jókainé asszonyt, Kvassay Ede Pauler minisztert és Péchy Tamás házelnököt, Molnár Antal pedig az ün­nepelt pár széptehetségű leányát: Jókai Róza kis­asszonyt. Igen érdekes volt a Jókai Mór asztal­beszéde. Régi időkről beszélt, midőn a színházat szolgálni di­cső, de sanyarú sors volt. Elmondá, hogy midőn a német »Noththeater« leégett, a hatalom úgy akarta, hogy a német színészeknek is a nemzeti színházban adjanak működési tért s megkérdezték az igazgatótól, hogy hetenkint hányszor játszhatnak ott azok. Az igazgató pedig rossz németséggel azt felelte: »Wenn ich reden musz­­ einmal, wenn ich reden darf keinmal«. Abban az időben, hogy Egressy Gábort szerződtetni lehessen, gyűjtő­ívet kellett körözni. Egyszer meg a tagoknak lemondani fizetésük egy részéről, csak hogy a színház fenmaradhasson. Most már jó idők járnak. A régi nemzedék a nemzet életéért küzdött, az újnak föladata: a nemzet halhatatlanságáért küzdeni. Jókai melegen éltette az uj nemzedék irodalmát s művésze­tét s szavai lelkes viszhangra találtak. Fölállt Ráth Károly is, a főpolgármester, s a hozzá közel ülő Gyulai Pálhoz szólva, Budapest fő­városa nevében éltette a koszorúkkal méltán elhalmo­zott művésznőt, Jókainé asszonyt. Volt még egy pár toasztozó, köztük Horváth Gyula képviselő, de a figyelem már megoszlott, pedig Dolinay Gyulának is volt jelenteni valója, a sok üd­vözlő sürgöny, mely ez alkalommal érkezett. Küldtek: Tisza Kálmán kormányelnök, egy komáromi egylet, a szentesi polgármester, gr. Teleki Sándor Koltóról, törökfalvi Pap Zsigmond Nagybányáról, Dömötör György Zágrábból, többen — köztük E. Kovács Gyula,.— Kolozsvárról, sat. Öt óra után a Jókai-pár, zajos éljenek közt, el­távozott s a társaság csakhamar kezdett szétoszlani, e kitünően sikerült lakomáról. A tisztviselők mulatsága. (December 1.) (...) A tisztviselők mulatságai úgy viszony­­tanak a nagy bálokhoz, mint a cigarett­a szivarhoz. Nem kell gyárat építeni a készítésére. Hamar össze­­sodoriathatjuk. Gyorsan elszívjuk, és kellemes aro­mája, nem egyszer nyújt nagyobb élvezetett a legjobb szivarnál. Azt kérdik önök, hogy miért jutott eszembe ez a furcsa összehasonlítás ? Megmondom. A minap egy menyecske kegyetlenül panaszkodott, hogy a férje, (Uram Teremtőm!) szivarozni is szokott. Pedig a lakodalom előtt ugyancsak titkolta. Utóbb aztán néha­­néha rágyújtott egy-egy cigarettre, most pedig folyto­nosan a legerősebb szivarokat szívja. Mint a menyecskétől a szivarozási engedélyt, úgy szokták a papáktól a bálozási engedélyt kicsi­karni. A fiatal újonc dehogy meri kérni a szigorú papát, hogy a jogászbálba vigye el. Megelégszik ő a tisztviselők mulatságával i­s. És a cigarett oly jól esik neki, hogy aztán kedvet kap a szivarra is. A papának persze csak a cigarett füstje marad, de ebben­­annyira gyönyörködik, hogy nem tudja megtagadni leánykájá­tól a jogászbált sem. A tisztviselők mulatsága »farsangi iskola«. Hamar össze lehet ütni. Nem kell sok teketória hoz­zá. Csak néhány meghívóra van szükség, a termek

Next