Fővárosi Lapok, 1890. március (27. évfolyam, 59-89. szám)

1890-03-01 / 59. szám

elegáns ruhákat lehet varratni... Chicagóban min­dent el tudnak készíteni... Én ugyan nem szeretnék Európában élni, sőt még azt sem óhajtanám, hogy itt temessenek el. Nincs párja a mi amerikai ottho­nunknak ... — A mi amerikai otthonunk csak humbug! — mormogta Davis. — Én nem tudom, minő az öné; lehet talán, hogy az ön felesége okosabb asszony, mint az enyém... Az meglehet... De tanácsolok önnek valamit. A helyett, hogy töprengene ön, mint azt most cselekszi, csomagoltasson s utazzék haza, neje és leánya társaságában, a legközelebb induló gőzössel... — Könnyű ezt mondani! — válaszolta Jones, — de ők erről tudni sem akarnak.­­ — Hiszen, tudom én ezt. Én is így jártam... Én is előkelő nőt vettem feleségül. Jó családból való volt. Atyja gyógyszer-kereskedő volt Peoriában, Illinois államban. Mikor mi Cincinnatiban megtele­pedtünk, én egyszerű segéd voltam, kétezer dollárom volt évenként, épen csak annyi, a­mennyiből megél­hettünk, kis lakást béreltünk a külvárosban, csinos kis lakást. Fél év múlva ki kellet költözködnünk, az utca nagyon elhagyatott volt. A városban bérel­tem tehát lakást. Egy év múlva a feleségem szörnyü­­ködött: a lakásunk nem volt eléggé elegáns. Szóval, nem volt oly városrész Cincinnatiban, a­hol ne lak­tunk volna... Mindamellett is szereztem pénzt. Egy­szer, midőn a feleségem sorsa fölött kesergett, igy szóltam: »Válassz ki valamely területet s házat épít­tetek oda.« Palotát... emeltettem, igazi palotát... Azt reméltem, hogy most már békében élhetek! Nyolc hónap múlva feleségem megunta a ház­tartást. Képzelheti ön, a ház igen nagy volt. Ekkor vendéglőbe mentünk lakni. Ott is unat­kozott. És most, azt verte a fejébe, hogy Paleszti­nát látni akarja... Mióta mi egybekeltünk, huszon­négyszer költözködtünk!.. Valóságos »bolygó zsidó« életet folytatunk. — Bárcsak az én feleségem és leányom is rá­szánná magát a Palesztinába való utazásra! •— sohajtá Pick Jones. — Oh, én értem önt, — viszonzá Davis. — Az ön helyzetében, én soha sem adnám beleegyezésemet ama házasságba, a­melyről beszélgetnek... De, ez csak köztünk legyen mondva, Jones.. . Ön derék ember, s én nyíltan beszélek önnel. Egy barátságos tanácscsal szolgálok. Végezzen ön röviden, vigye haza a leányát Chicagóba, utazzék vissza! estről beszámolnánk, előbb pár szóval meg kell em­lékeznünk magáról az íróról, kivel közönségünk ezúttal találkozott először. José Echegaray (kiejtve: Écséhheraj) 1832-ben született Madridban, hol apja a görög nyelv tanára volt. Murciában tanult, hol a reáliskolát hallgatta, melynek később szintén tanára lett s mint ilyen több jeles fizikai és mathematikai munkát irt. Az 1868-ki forradalom alkalmával felcsapott politikusnak, szó­noknak s a cortes tagja lett. 1873-ban Amadeo ki­rály kinevezte kereskedelmi s oktatásügyi miniszterré. Drámaírással 1874 óta foglalkozik s nyolc év alatt több mint huszonhárom drámát irt, ezek majd mind jól sikerültek, különösen az »En el seno de la muerte« (A halál keblében), »O locura o sandtidad« (Vagy őrült, vagy szent), »La muerte en los labios« (Halál küszöbén) »El gran Galeotto« (A nagy Galeotto) s a legutolsó »Los rigidos« (A szigorú erkölcsűek) és mások. Szaporaságához tehát nem fér szó. Gazdag eszmék, drámai erő és lírai szépség vannak darabjai­ban, de bizonyos spanyolos előszeretettel viseltetik a borzalmas iránt. »A nagy Galeotto« amolyan rágalmazási darab : két ártatlan fiatal lényt addig-addig rágalmaznak, míg végre csakugyan a bűn ösvényére térnek. Szo­katlan a drámaírónak az az eljárása, hogy az első felvonásban (azaz előjátékban) egy dramaturgiai fej­tegetés leple alatt elárulja egész drámája tartalmát, eszméit, így tehát darabja, mint az különben mathe­­matikushoz illik, tulajdonkép a felvetett formula bi­zonyítása, kifejtése. Az előjáték prózában van írva, maga a dráma a spanyol színdarabok szokott tro­­chaeusi soraiban, melyeknek összecsengő rímeit a for­dító (különben is színtelen átültetésében) csak né­hányszor próbálta alkalmazni, de kevés szerencsével. De ki az a nagy Galeotto, a kiről a darab a ne­vét kapta s a ki nincs is a személyek közt ? Galeotto az Artus-mondakör egy szereplője, ki közbejáró volt Lancelot és a bűnös Ginevra királyné közt. S a­hogy a darab egy szereplője Ernesto mondja, Galeotto a közbenjáró, az alkalomszerző, minden bűnös szerelmi Másnap Pick Jones egy sétára hívta föl leá­nyát. Nagyon kedvetlen volt. A leány elfogadta kar­ját. Az idő kellemes, verőfényes volt, szép téli nap enyhítette a levegőt. Mikor a V­are de V­itoile mel­lett elhaladtak s a sétálók nem tolongtak annyira, az apa igy szólt: — Lotta! komolyan gondol ön arra, hogy euró­paihoz menjen feleségül ? — Ha vonzalmam van az illető iránt, bizony­nyal, — válaszolta a fiatal leány határozottan. — Miért lennék én előítéletes ? — Én nem hiszem, — szólt Jones, — hogy elő­ítéletes volnék, de nem szeretem az európaiakat. . . Lehet, hibázom... de az ő világuk nem tetszik nekem ... itt az emberek pénzért házasodnak, kicsinyesek, zsugoriak s az embereknek a fele, a­kikkel itt talál­kozunk, nem tudna megélni Chicagóban. A rangos emberek rosszabbak, mint a zsidók... íme, már egy hónap óta vagyok Párisban s egyebet sem lát­tam, mint vicomteokat vagy érdemjeles embereket. Becsületemre, mióta Franciaországban tartózkodom, nagyon büszke vagyok, hogy egyszerűen Jonesnak hívnak és hogy amerikai vagyok ! — Hiszen tudom, hogy ön imádja Chicagót! — viszontá Lotta kissé boszankodva. (Vége köv.) 431 Hazai irodalom, művészet. Dreischock és Förster két dalában utóbb újra al­kalma nyílt képességeinek bemutatására. Rokon­szenves fogadtatásban részesült Beeth Lola kisasszony is. Gounod »Cecilia« Mumusában, melyet zongora, hegedű, harmonium és hárfa kísérettel éne­kelt, éles felső hangokat hallatott ugyan és tremolo is zavarta énekét, de csakhamar meggyőzte hallga­tóit, hogy képzett énekesnő. Bebizonyította ezt egy magyar nótával, a »Kis tubicám«-mal, melyet persze idegenszerű kiejtéssel, de annyi bájjal, zamattal és ügyes pointeozással adott elő,hogy utána a taps mind­addig nem szűnt meg, míg meg nem ismételte a dalt. Terjedelmes hangja Bizet »Pastorale«-jában és Be­cker »Frishlingszeit«-jében is, párosulva az előkelő előadási modorral, sikerrel jutott érvényre. Végül újra magyar nótába kezdett, lekötelező kedvességgel énekelve el, hogy »Haja haja haj, ez már régi baj.« A hangverseny utolsó száma a Beeth Lola k. a. és Bulis Pál kettőse volt a »Rigoletto«-ból. Az elis­merő tetszésnyilatkozatok e szám után is felhú­zottak, és oly hosszantartóan és megérdemelt don, mint általában az est folyamán. * Operah­áz. A »Nürnbergi baba« va­sárnapi előadásán a címszerepet Bianchi Bianka k. a. fogja énekelni. — A »Templomos és a zsidó­nő«, Marschner operája, március 8-án, szombaton, kerül először színre. A templomos szerepét Takáts fogja énekelni. — Prevost Henriknek még mindig tartó betegsége miatt »Aida« mai előadásánál Brou­­lik fogja Radames szerepét énekelni. Amneris szerepe Hilgermann asszony kezében van. * A természettudományi társaság tegnapi estélyén dr. Entz Géza folytatta népszerű előadá­sát »az állatok háztartásáról.« Mindenekelőtt az úgynevezett szívó korongok, rögzítő készülékek szer­kezetét ismertette, melyek a levegő nyomása álta sima tárgyakra oda tapadnak. Ilyen szívó korongok­kal, sajátságos szemölcs­ alakú kiemelkedésekkel van­nak ellátva például a lábas fejűek, vagy egyes halak melyek úgy teszik meg a hosszú tenger alatti uta­kat, hogy rászívódnak a nagyobb halak testére. A légnyomásról szólva, megjegyzi, hogy az állatok ala­csony légnyomás mellett rendszerint elpusztulnak; a hidegvérűek az alacsony légnyomást hosszabb ideig elviselik, mint a melegvérű állatok, melyek 250 milli­­méternyi nyomás alatt elvesznek. A halál oka az oxigén hiánya. Vannak állatok, melyek rendkívü nagy légnyomást elbírnak, ilyenek például a tenger fenekén élők, a­hol testük egy centiméternyi terüle­tére 10.000 kgr. nyomás esik. Az ilyen állatok aztán, ha a tenger felszínére jutnak, a kicsiny légnyomás alatt sajátságos változáson mennek át: testök föl­­puffad, szemök kidülled, gyomruk kifordul, szóval igazi torzalakká válnak. A vizben élő állatok­nak van egy sajátságos külérzékük, melylyel azonnal megérzik a vizben előforduló nyomási különbséget, a legcsekélyebb hullámzást is. így érzik meg a kisebb halak a ragadozó halak köze­ledését s ekkor menekülni igyekszenek. Kifejté ez­vagy enyhítse. S a haldokló férj nem nyugszik elébb, mig ártatlan feleségét el nem taszíthatja s a bűntelen Ernestet arcul nem ütheti. Megbecstelenitve, kita­gadva, az utcára dobva más választása nem marad a fiatal párnak, mint egymással távozni, hadd legyen igaza a »világ nyelvé«-nek. Valóban fellázító. Ez a bűnbe hajszolása a fiatal párnak nagy raffineriával történik. A fokozás jól ki van számítva. Az ártatlan pár befeketítése gyorsan halad. Előbb kikap a »világnyelve« együttes életükből egy s más félremagyarázható körülményt. A jelentéktelen dol­­gok felfuvatnak s utóbb a látszat egészen az ártat­lanság ellen fordul. Kétségtelenül idegfeszítő eljárás, de nem szűkölködik benső igazság nélkül. Don Julian átalakulása a bizalom nagy fokáról a bizalmatlanság végletére jelezve van, de egyébként kevés történik a lélektani indokolás szempontjából. Nagyon előtérbe nyomul a hatás keresése. Három talpig derék és becsületes ember, a­kinek egyéb vétke sincs, mint a nagyfokú bizalom és egymás iránti szeretet, bor­zasztóan meglakol a »világ nyelve« által, így mondja Echegeray. Igen ám, csakhogy a fiatal asszony és az ábrándos költő titkon szeretik egymást s a­he­lyett, hogy elkerülnék egymást, rettegve néznek a a bizonytalan jövőbe, mely minden percben katasz­trófával fenyeget Hát bűnösök lakóinak? Nem, sőt a darab végén titkos szenvedélyük célhoz ér. A büntetés az volna, ha nem egyesülhet­nének. És a »világ nyelve« volna a bűnszerző ? Oh nem, az csak kimondja azt az igazságot, mit a két titkos szerelmes nem mer megmondani. Miért nem utazik el Ernesto, miért rejtőzik el Teodora az ifjú szobájában, ha nem szerelemből? Addig, míg Echegaray darabjában ez a titkos sze­relem lassan kint nő és Don Julian féltékenysége felébred, a cselekvény érdekes. A második felvonás után már a színpadi mechanika dolgozik kifent kar­dokkal, arculütésekkel, kidobásokkal. Ez nem meg­győző, hanem erőszakos felelet a felvetett kérdésre. Tulajdonkép csupa ismétlésből áll a darab, ne-1-v ,gy minden ismétlés nagyobb bajt okoz. S az * Díszhangverseny. A szünidei gyer­mektelep-egyesület tegnapi díszhangversenyére a redoute nagy- és kisterme egészen megtelt. A mű­sor mind a műszlés, mind a változatosság szempont­jából nem hagyott kívánni valót. Első pontja dr. Váradi Antal alkalmi prológja volt, a könyörü­­let lendületes apotheozisa, melyet P. Márkus Emilia assszony művészi értelemmel és nemes hév­vel adott elő.A költemény s a szavalat egyaránt megtet­­ték hatásukat,mi zajos tapsokban nyert kifejezést. Ez­után Base­l-M­a­h­­­e­r asszony ült a zongorához, eljátszva Wagner-Liszt »Tristan és Izoldá«-ját, fi­­zetnek egy menüettesét s a Brahms-Weber-féle ron­­dot. Ha technikája nem mutat is kiválóbb fejlettsé­get, de ízléses, mesterkéletlen előadásával mindenkor számíthat tetszésre. Ez tegnap sem maradt el s külö­nösen a műsor ötödik pontjául előadott Chopin-féle nocturne és Liszt 12-ik rhapszodiája interpretálásával a felhangzott tetszésnyilatkozatokat teljesen megér­demelte. Az énekszámokat Bulis Pál, a nálunk már ismételten megfordult berlini baritonista és Beeth Lola k. a., a bécsi udv. opera tagja nyújtották. Bulss Pál Lőwenek és Cheliusnak egy - egy dalában érvényesítette szép csengésű, érces hangját. A kö­zönség tapsaira ráadásul elénekelt »Die beiden Gre­­nadiere«-vel szintén jelentékeny hatást aratott a viszonyban, így énekelte már Dante a »Pokol« ama helyén, hol Francesca da Rimini sorsát elbeszéli s igy fogja ő, Ernesto »Nagy Galeotto«-nak nevezni uj darabjában a »világ nyelvé «-t,mely folytonos rágalmai­val örvénybe sodor két ifjú lelket. S az az Ernesto, (Mihályfi) ki pellengérre készül állítani a világ nyel­vét, nem is sejti, hogy a világ már őt állitá arra a pellengérre. Ebben ép oly kegyetlen, mint finom iró­nia lappang, mely azt a balfogást, hogy irodalmi fog­lalkozásból indul ki a cselekvény, szinte paralizálja. A drám nem íródik meg, maga az élet veszi át a költő szerepét és szerez oly drámát, melyben Ernesto is fő­szerepet játszik. Ernesto oly drámát akar írni, melyben nem lesz szerelemről szó, bár azon fordul meg az egész, egy drámát cselekvény nélkül és még­is drámait, egy drámát, mely tulajdonkép az utolsó felvonás után kezdődik. A spanyol költő gondolata mély és igaz, eljárása új és érdekes. Semmi meglepetést sem készít elő. Felállítja a tételt és megfejti előttünk, mint a lélektan mathematikusa. Ernesto egy gazdag kereskedő, Don Julian (Nagy Imre) házában tartózkodik. Családtagnak te­kintik, mert atyja valaha sok jót tett Juliánnal s a fiú szegényen maradt hátra. Don Julián koros ember, felesége Teodóra (Normándi Róza k. a.) fiatal. Jól élnek együtt, de a világ ezt a hármasságot fölötte gyanúsnak találja. S igy gondolkozik a keres­kedő bátyja, Don Severo (Gyenes) és felesége Donna Mercedes (Lendvayné) is. Becsületes, jó lelkek, a­mint hogy a »világ« is az, de kötelességüknek tartják folyton leselkedni és besúgni. Don Julian bizalmát végre megrendítik, gyanakodni kezd, kedélye beteg. Fellélegzik, midőn Ernesto távozni akar, de mikor mást gondol, ismét nem akarja elbocsátani. Ekkor Ernesto sértő célzást hall a kávéházban s Teodora gyalázóját párbajra hívja. Don Manuel megtudja ezt és megelőzi, mert neki, a férjnek kötelessége a meg­torlás. Holtra sebezve, Ernesto lakására viszik és ime, a szobából, hol ágyba akarják fektetni, felesége lép ki! Csak azért volt ott, hogy a bajt elhárítsa .

Next