Fővárosi Lapok 1890. június (149-178. szám)
1890-06-01 / 149. szám
Úgy látszott, isten nem akarta a szegény aszszonyt minden vigasz nélkül hagyni. Klotild képezte a jövőben minden örömét, csupán e leánykának élt. Én, aki a grófnőnek bizalmas embere voltam, iparkodtam feledtetni vele, hogy Klotildnak még nővére is volt. — Nos, hogy minő kapcsolat van a most elbeszélt tények és az ön boldogságát fördúló események közt, nem tudom. Csak egyetlenegy ember tudná talán ezt a kérdést megvilágítani. — Ki az ? — Montévrain úr. Róbert a homlokára ütött. — Igaza van,orvos úr, de hol találhatjuk őt meg. — Oh, — válaszolta Marbeau, — van egy város, hol a világ valamennyi titka pontosul. A táviró sodronyok szétfutnak a föld minden zuga felé. Párisban megtudhatja ön, mi lett Montévrain úrból : az egész csupán idő- és pénzkérdés. — Jól van, utazzunk tehát Párisba. Az orvos zavarba jött. — Micsoda ? Hát azt akarja ön, hogy én is önnel menjek Párisba ? — Ugyan, mit tehetnék én az ön segítsége nélkül ? — De, én soha sem hagytam el ezt a vidéket. Ha én elutazom, azt képzelem, hogy soha sem térek többé vissza. Róbert csengő pillantást vetett a jó öregre. — Kérem, Marbeau úr, szánja rá magát értem erre az áldozatra. Ön ismeri Montévrain urat s beszélhet vele. Mit tehetek én egyedül ? Marbeau orvos nagyot sóhajtott. — Hát, menjünk, — szólt aztán kedvetlenül, — ha épen úgy akarja ön, utazzunk el. Az orvos megbízta szakácsnőjét málhája becsomagolásával, ki midőn teljesítette a parancsot, az orvos így szólt: — Készen vagyunk! Mire Róbert, Párisba érkezve, sorba látogatta a tábornok barátait, minden ajtón bekopogtatott, kérve mindazoknak a támogatását, akiknek némi befolyásuk lehetett. Egy hét múlva a minden irányban kiküldött ügynökök arról értesítették őt, hogy Montévrain úr, Clavel név alatt, az avenue des Termes-en, kis kertilakban lakik. Ugyanakkor azt is tudatták vele, hogy egy fiatal leány is tartózkodik nála. — Látja ön, — szólt Marbeau, — hogy sejtelmünkben tévedtünk. Az a fiatal leány bizonyosan Hazai irodalom, művészet. * A mai Sárosy-ünnnepély sikere érdekében megtett mindent az aradi Kölcsey-egyesület és a borossebesi rendezőség. A rendezőségek utolsó gyűlésein rendbe hozták a kirándulás részleteit. A hazafias ünnepély, melyen dal, beszéd és vers fogja felújítani a szabadságharc dalnoka, Sárosy Gyula emlékét, kegyeletesen fog lefolyni. Utána népünnepély, banker és tánc egyesíti majd az ünneplőket. * Irodalomtörténeti társulat. Beöthy Zsolt tegnap d. u. hat órára a hazai irodalom számos munkását hívta meg az akadémia képes termébe egy »a magyar szellemi élet múltjának kutatására és ismertetésére alakítandó társaság ügyében. Megjelentek vagy ötvenen s az értekezlet elnökévé dr. Kerékgyártó Árpád egyetemi tanárt kérték föl. Beöthy Zsolt adta elő, hogy mily szükséges nemzeti szellemünk, irodalmunk és művészetünk múltjának ismerete s hogy e téren mennyi a teendő ; egyesek elszigetelve, irodalmi társaságok csak más tudományok mellett művelik e tudományágat, minélfogva a törekedő, de el-elakadó munkálkodás fokozására külön szabad társaságot kellene alakítani, mely a forrásokat kutassa, kiadja, a fiatal tehetségeket buzdítsa s a közönségre élénken hasson. Helyeselték az eszmét. Vadnai Károly azt a nézetét fejezte ki, hogy ezúttal csak eszmei és elvi vitánál kell maradni s a társaság formálásának javaslatát albizottságra bízni. Bánóczy József egy többekkel együtt megállapított tervezetet olvasott föl, mely szerint a társaság olyan lenne, mint a természettudományi és történelmi. Szász Károlynak ily nagy társaság alakításával szemben aggodalmai vannak s nem hiszi, hogy az nagyon szükséges s igy eredménynyel biztató volna, mert az akadémia, Kisfaludy-társaság és történelmi társulat is művelik az irodalomtörténetet; félni lehet tehát, hogy a közönség pártolása csekély marad; inkább óhajtaná, hogy egy kisebb kör egyelőre irodalomtörténeti közlönyt indítson meg. Bodnár Zsigmond, Baráth Ferenc és Jancsó Benedek a társaságnak habár kisebb keretben való megalakítása mellett szóltak. A nagy többség helyeselvén nézetüket, az elnök határzatul kimondá az irodalomtörténeti társaság megalakítását. Egyszersmind javaslattevő bizottságot küldtek ki, melynek tagjai: Beöthy Zsolt, Riedl Frigyes, Ballagi Aladár, Vadnai Károly, Bánóczi József, Bodnár Zsigmond, Pasteiner Gyula, sat. E bizottság nyár végén készíti el javaslatát, hogy az ősszel tartandó nagy értekezlet elé terjessze. * Az akadémia első (nyelv- és széptudományi) osztálya holnap, hétfőn délután 5 órakor ülést tart. Targjai: »Dante Purgatoriuma 35. ének«, felolvassa Szász Károly rendes tag,»Pelbárt és kódexeink«, értekezés Horváth Cyrill vendégtől, bemutatja Lehr Albert levelező tag. * Szikházi játékrend. A nemzeti színházban jún. 2-án »Az attaché«, 3-án »Stomfaicsalád«, 4-én »Utolsó levél«, 5-én »Denise«, 6-án új betanulással »A csapodár«, 7-én ugyanez, 8-án »A strike.« — A budai színkörben jun. 2-án »Királyfogás«, 3-án »A falu csodája«, 4 én »Orpheus az alvilágban«, 5-én »A vereshajú«, 6-án »Fokrólfokra«, 7-én »Rip van Winkle«, vasárnap először »A betörők«, fővárosi életkép. * »Magyar irók élete és munkái.« Id. Szinnyei József a nagy szabású biográfiai lexikonjának 3-dik füzete a »Bacsák« névtől »Balogfáig terjed s igy a »B« betűnek még csak közepén tart. Ez az uj füzet is teljesen kimerítő. Sok olyan író nevére találunk, mely már egészen eltűnt az emlékezetből, vagy csak szűk körben volt ismeretes s a szerző vasszorgalmának köszönhető, hogy újra napvilágra került. E vállalat oly bő bibliográfiai lexikon, oly dús forrásgyűjtemény, minővel egy nemzet sem bír. Az irodalomtörténet fontos segédeszközt nyert benne. Röviden és tömötten van megírva minden életrajz, de látszik, hogy tárgyszeretettel is, mert Szinnyei nemcsak úgy kritika nélkül söprötte össze a begyűlt adatokat, hanem alaposan megrostálta és egybe vetette a kezében levő bizonyítékokkal. Hogy mily fáradtságos e munka, meggyőzhet a minden név után tett pontos beszámolás a forrásokról. Egy-egy füzet 50 kvért kapható a Hornyánszky-féle akad. könyvkereskedésben. Minden könyvtárnak, irodalombarátnak ajánljuk megszerzését, hadd ismerkedjünk meg íróinkkal. * Városligeti színkör. Feld Zsigmond igazgató tegnap lépett fel Anzengrubernek »A kirchfeldi pap« című népszínművében. Ez alakítását a fővárosi közönség már ismeri. Midőn e szerepben legutóbb láttuk, buzgalmán és jóakaratán kívül mást nem konstatálhattunk. Kiejtése és hangsúlyozása nem volt eléggé magyaros , mert a nyelv nem volt egészen hatalmában, játéka is inkább csak betanult, mint átérzett volt. Azóta sokat haladt és némely csekélyebb nyelvi fogyatkozást nem tekintve, játéka kielégítően sikerült. A közönség, mely szép számmal jelent meg, nem is volt fukar a tetszésnyilvánításban s a harmadik felvonás végén háromszor is kitapsolta. Kívüle még Kaczér Nina k. a. aratott jelentősebb sikert. Tegnap lépett fel először a színkörben mint vendég s gyorsan megnyerte a közönség tetszését. Hangja tiszta csengésű, dallamos, tartása fesztelen és mozdulatai kecsesek voltak. Jól megfelelt Tompa a Kövér Józsi szerepében, Bonis pedig a szerelmes falusi legény hangját szintén jól eltalálta. Ezeken kívül említést érdemelnek még Rónaszéki,dott, de másnak okozni sohasem, mint egyedül mostan, midőn már nincs többé!« E fájdalom mélyitő költészetét, s neje emlékét több megható énekben ünneplé. Nem volt gyermeke, hogy vigaszául szolgáljon, s a tűzhely gyászát azzal enyhité, hogy a közjótékonyság szolgálatába állt. Arad nem feledhette el, hogy jótékony intézeteit mint támogatta évekig , hogy az ottani ref. templom fő felépítői közé tartozott, mert e célra az »Öt érzékről« tartott felolvasásaival különböző helyeken sok ezeret gyűjtött e célra össze; mikor pedig a várost a Maros árvize tönkretette, a Császár Ferenc által kiadott »Aradi vésznapok« című, jótékony célú albumnak is ő volt egyik legbuzgóbb munkása és terjesztője. De mindez nem pótolta ki neki az otthon boldogságának hiányát. Ép felolvasó útja közben Sátoralja-Ujhelyen ismert meg egy kedves, eszes fiatal leányt, Vass Paulinát, zempléni birtokos lányát, s arra gondolt, hogy ez pótolhatná elveszített nejét. S nőül is vette és újra boldogsággal kecsegtette magát. Született egy kis leánykájuk is a jövő zálogául , de bár a következett években a Sárosy Gyula tisztelete országszerte egyre nőtt, a »haza egyik édes dalnoka«-ként emlegették, az eperjesi ifjúság 1845- ben fáklyászenével ünnepelte, a védegylet kitüntette hazafias buzgalmáért s a Kisfaludy-Társaság 1847- ben tagjai közé választotta; a sors fordulata nem sokára szomorú pecsétet ütött az ő életére. A forradalom zivatarai közt elszakadt végkép nejétől és leányától. Noha Kossuth igen jó ismerőse volt, 1848-ban nem kért többet, mint hogy a fővárosba tegyék át váltótörvényszéki bírónak. Ez megtörtént. Midőn az idők lázasabbá lettek, egész lelkével beleforrott a forradalom tüzébe. Kezdte írni legnagyobb, de rá oly végzetessé vált krónikás versét, az »Arany trombitá«-t, melynek egyes »leheletei«, (énekei) csakhamar gyújtó hatásúak lettek. Az egészet Debrecenben végezte be, a függetlenségi nyilatkozat leirásá- val. Ott is olvasta föl nyilvánosan s adta ki a »ponyva« számára. A népet, a magyar táborokat kívánta vele felgyújtani. Nincs mű, mely teljesebben fejezte ki a forradalom lázát. Forr benne a vérmes remények lángja, a hazafiak dicsőítésének tüze s kavarog az ellenség gyűlöletének és ócsárlásának sötét füstje. Izgalom szülte és izgalmat is szült. Nyelve népiesen magyaros, tele találó képekkel, pompás rímekkel, felhevüléssel, mámorral, dühvel és lobogással. Egy öreg képviselő, amint elolvasta, azt mondá neki: »Mindenkép a fejed forog kérdésben. Ha győzünk , egy új kapitoliumon koszorúzzuk meg a fejedet; ha vesztünk, leütik a fejedet!« Nem történt meg egyik sem. Rosszabb történt akármelyiknél: egy szép léleknek s egy kiváló életnek tizenegy év gyötrelmei és keserűségei közt kellett eléktelenednie. Nagyobb martiromság ez, mint kit pár perc alatt sújtott a kegyetlen ítélet katasztrófája. A ki 1849-ben a váltótörvényszék elnöke, a parlament tagja volt, a ki a tavaszi nagy győzedelmek után a haza legvirítóbb jövőjében annyira reménykedett, a kit tapsoltak és dicsértek: még annak az évnek őszén a gyászba borult haza bujdosója lett, el kellett tagadnia nevét, s mintüldözött vadállatnak sehol sem volt biztos pihenő helye. Jaj volt akkor annak is, kinél az »Arany trombita« egy példányát megtalálták , mi történt volna azzal, aki megírta, ha mindjárt kézre keríthetik! Eleintén Arad megyében lappangott, majd Biharba ment s ott, Komódiban irta a bálba menő lányokra azt a sajtó verset: »Táncoljatok hazám leányt«. Különféle alakban és nevek (Bittó Lajos Fekete Samu sat.) alatt rejtőzött az üldözés elől, néha éjjel ágyból kellett tovább szöknie; történt, hogy szénás kocsiba rejtve vitték el; néha majorba, színbe dugták. Végre Gyöngyösön talált pár évre nyugodtabb helyet. Ott mint Lorsich Antal »német nyelvmester« éldegélt. Eleintén csak egy pár jó barátja tudta, hogy kicsoda; de később, midőn keservében a bornak jobban neki adta magát, mint kellett volna, olyan szavakat is ejte ki, melyek gyanút keltettek. Az akkori polgármester, hogy érdemet szerezzen, elfogására tört. Éjjel lepte meg katonákkal, de ezek elől az ablakon át elmenekült szimankós időben kalap nélkül, gyalog futott a közeli Rédére, ahol Vachott Sándor, jó barátja, költőtársa lakott. De mit sem használt. Másnap elfogták. Sőt befogták és az Újépületbe zárták Vachott Sándort is, noha ő akkor otthon sem volt. Erre a mélyen érző költőre aztán az elmekór árnya szállt. Mivel akkor már a megtorlás dühe enyhült, Sárosy az Újépületből nem a vérpadra, hanem a königgrätzi börtönbe került. Ott angolul tanúit, angol költőket fordított, sőt eredeti verseket is külde egy pár szerkesztő barátjának, kik azokat álnév alatt adták ki. Majd Budweisba került internálva, hol egy szobrász kis mellszobrocskákat is készíte róla. A hazatérésre 1856 nyarán kapott engedélyt. Noha meglehetősen ki volt forgatva önnmagából, a pesti irók, hazafias urak és úrnők nagyon fölkarolták, segítették. »Az én albumom« című diszkönyvének, valamint »Összes költeményei«-nek (1858) igen sok előfizetője volt. Vették nagyon Barabás által rajzolt nagy arcképet is. De uj baja támadt. Felolvasó körutat tett 1859-ben az olasz háború kitörésekor s egyik felolvasott művéért, a »Krinolin-vers«-ért feladták. Az volt ellene a vád, hogy egy dőre divat gúnyolása mögött lázit s az osztrák színeket becsmérli. Több havi kellemetlensége támadt e miatt. Majd a »Trombita« című lapot, melynek szerkesztője mögött ő állt, betiltották. Ez azonban nem is részesült valami nagyobb pártolásban. A tervezett »Újabb költemények« kiadásának sem kedvezett az idő, mert akkor már a Deák Ferenc kiegyezési törekvése foglalt el minden elmét és szívet. A virradó jövő képe előtt elhomályosult a múltak mártíromsága. Sárosy maga, összetörve lélekben testben, amint maga, úgy a haza részére sem várt semmi jót. Félt attól, ami következik, s vigasztalást a mámorban keresett. Évről * 1099 Klotildnak ikertestvére s az, a kit San-Vitale gróf megmentett, nem lehet más, mint önnek a jegyese. Ez az utolsó csapás lesújtotta Róbertet. — Nincs itt többé mit tennünk, — mormogta; — térjen vissza ön, orvos úr, Laleube! én majd Afrikába utazom, hol valamely beduinnak a golyója megszabadít az élettől. (Folyt. köv.)