Fővárosi Lapok, 1890. december (27. évfolyam, 330-358. szám)

1890-12-25 / 353. szám

A­mi engem illet: én a szerepemet már leját­szottam. Nem minden öröm nélkül gondoltam a jö­vőre, midőn majd a tavasszal hárman hosszú sétákat teszünk a virágzásnak induló berkekben, lige­tekben. Már­is előttem lebegett az én jövőbeli rokonom, ki katonai mezéből kivetkőzve, boldogan eregeti pi­pája füstjét ég felé, polgári öltözetében ; láttam a né­nikét széles peremű szalmakalapjában, világos színű ruhájában, vörös napernyővel a szőlőtőkék közt s lát­tam a mainet-loirei jó barátokat is, minő arcot ölte­nek, ha majd értesülnek a házassági hir felől; hal­lani véltem a helyeslő vagy nem helyeslő megjegyzé­seket s az álmélkodókat, kiket eme különös történet meglep; de főképen hallottam ama távoli hangot, mely nekem egykor dalolta: »Mamám, mamám, oh, mikor térsz vissza ?« És ez a gyönge, alig hallható hang úgy szállt felém, mint egy másvilágnak a viszhangja, szenderi­­tőleg hatott rám s kevésbbé tetszett most vigaszta­lannak egyhangú dallama. A nénike virrasztóit s várt. Elbeszéltem neki a lefolyt eseményeket, ügy­védi sikeremet, nem feledve el a parancsnok célzását sem, ama boldogságra nézve, melyet ő még mindig remél. Hosszú, finom ujjait végig vonta a nénike a halántékain, mint a hogy ezt néha tenni szokta s a mi ő nála mély gondolkozásnak a jele volt. Beszédem folyamában több ízben vonult az ajka mosolyra, mikor én megvallottam kételyeimet a parancsnok gazdasszonya iránt mutatott méltatlan­ságának őszintesége fölött s midőn ama véleménye­met fejeztem ki, hogy az ő szerelmi epekedése belé­­játszott eme törvényszéki kalandba, hogy a néniké­nek unokaöcscsét lekötelezze maga iránt s ürügyet találjon arra, hogy Amphionban ebédelhessen. Hi­vatkoztam az allingesi kirándulás alkalmával elkö­vetett ártatlan csínyére is, midőn a zászlóaljat fá­rasztó gyakorlatra vezényelte, csak azért, hogy annak az örvével alkalma nyílhassák a vitéz parancsnoknak a nénike előtt hódolatát ismételve bemutatni. A nénike türelmes mosolylyal hallgatta eme beszédemet, melyet végre igy zártam be: — Mi most a találgatásoknak, számitgatások­­nak s a diplomáciai fogásoknak a vége felé köze­ledünk. Holnap alkalmasint meglátogat engem az én szeretett kliensem, hogy lerójja tartozását ügyvédje iránt. Nos, ha kérdezni fog, mit válaszoljak neki ? Lert, mit latinul irt alapitó levelében ki is fejezett: »pius in aviam filius.« Különben is hitben türelmes, szabad kőmives vala. Elhatározta tehát, hogy birto­kán ref. középiskolát hoz létre. Először Alsókra gon­dolt, de a melynek egy részét akkor még Niczky gróf bírta. Csurgóra esett tehát választása, melynek egészen ő volt a földes ura. Az akkor még földmives faluból egyszersmind népes­ mezővárost kívánt csi­nálni, egyesítve a félórányira fekvő Alsókkal. A két község közt eső vadas kertjét tehát kiirtatta, s az »uj város«-t benépesitő cseh-német kézmivesekkel és horvát zsellérekkel, kiknek sarjai, az öreg asszonyok kivételével, ma már mind magyarok. A jelenleg ó- és uj város majdnem egy órányi hosszúra nyúlik. Az uj gimnáziumban 1792-ben kezdték a taní­tást harminc kis tanulóval. Az emeletes épület északi oldalán épült a ref. imaház, mely 1­796-ban készült el s a hitközség akkor szűnt meg az alsokinak filiája lenni. Azóta van nagyobb ref. templom is, mely 1869-ben nyílt meg. A régi imaházhoz telket s épí­tési anyagot a földesúr adott, a kézi munka és fölsze­relés költségét pedig a belső somogyi ref. egyházme­gye viselte. A tanár fizetésére gr. Kestetich György hatezer forint tőkét tett le s vizsgálatokon a jobb ta­nulókat ezüst huszas és tallér jutalmával buzditá. Múlt nyáron Hévizen az agg Csépán, Somogynak sok időn át tisztelt alispánja, megszók­ta tréfásan e lap szerkesztőjét: »Öcsém-uram csak nem lehetett az a Vadnay Károly, ki nekem gimnazista koromban a Festetich gróf húszasait jutalmul átadta!« »Nem, az az én hasonló nevű nagyapám volt, a dicső emlékű gróf teljhatalmazottja.« A gróf szeretett maga is jelen lenni a vizgálatokon. Csurgói iskolájában 1798-ban Csokonai Vitéz Mihály a költő is tanított mint segéd. A gróf jó példájára Czindery Pál alispán Nagy- Atádon, herceg Esterházy pedig Kaposvárit ajánlot­tak föl telkeket kath. középiskolára. Kaposvárit, a közbejött francia háború miatt, csak 1812-ben jött létre egy négyosztályú gimnázium, mely azóta nagyra nőtt. Ugyanaz évben kezdte meg gimnáziumát a ref. A nénike imigy szólt: — Teljesüljön istennek az akarata­! Sem az én szivemben, sem az övében nincs semmi aljasság vagy kétszínűség s mind a ketten szivünknek ösztönét kö­vettük. Én elfogadom a parancsnokot, a mikor neki tetszik. Maradjunk itt még egy ideig, hogy egymást még jobban ismerni tanuljuk s ha a távozás pillana­tában a bővebb ismeretség sem változtatja meg ér­zelmeinket, az, a mi ott fenn az égben el van hatá­rozva, teljesülni fog. * A parancsnok másnap csakugyan eljött. Az egész napot együtt töltöttük. Este, midőn távozott, elkísértük a kocsijáig. A parancsnok karját nyújtotta a nénikének, s úgy vezette végig a park fasorai közt. Gabriella néni egy kört akart csinálni vele a parkban, hol — hála a menyhal-halásznak — csak most beszélhetett huzamosabban vele a parancsnok s mi lekönyököltünk a tó vaskorlátjára. A tóról kellemes szellő szállt felénk. A csöndes, méltóságos és üde éjben, emez őszi éjben a tó örökös moraját és az északkeleti szél suho­gását hallottuk a lombjaikat hullató fák közt, mi azt juttatta eszünkbe, hogy a szép napok elmúltak a tél közeledésével. Mi sem maradt többé a nyár ragyogó pompájából, csak az a vigasztaló gondolat, hogy az majd ismét visszatér régi fényében. Az újraifjodás reménye elég volt arra, hogy ne szomoritson el minket a gyorsan vénülő természet. Az újra föltámadás eszméje magasztos gondolatokat ébresztett bennem s megható volt rám nézve ennek a két öreg szerelmesnek a gyöngéd vonzalma, kik fehér hajukkal ujraébredtek, újra megifjodtak az élet al­konyán. 2633 Hazai irodalom, művészet. * Az akadémia almanachja megjelent az 1891-dik évre. Bő magyarázatokkal ellátott csillagá­szati és polgári naptár, jövő évi égi tünemények táb­lája nyitja meg a sort a közleményekben. A naptári rész magában foglalja a róm. kath., protestáns, gör. kel., zsidó és török naptárt, továbbá az órákat a va­lódi délben. Tizenhat lapon következnek nap és hold, meg a bolygók naplói. A bevezetés tájékoztat a nap­tári jegyek és rövidítések, az ünnepi és időszámítás, a csillagászati évszakok, Merkur pályája, a nap- és holdfogyatkozások, a szürkület sat. felől. A naptári részt a hivatalos névkönyv váltja föl. Első­sorban az akadémiai tagok névkönyve s az állandó bizottságok névsora következnek. A tagok munkálatai az 1890-dik évben az utolsó cikkig kimutatvák. Az akadémia ha­lottjairól az 1830—1890 években közölt kimutatás szerint, eddig 511 akadémikus hunyt el. Az élő aka­démiai tagok száma 299. Az igazgató tanácsban van 12 alapító és 11 akadémiai tag. A nyelv- és széptu­dományi osztály tagjainak száma 81, köztük 12 ren­des, 36 levelező és 27 kültag. A második osztály tag­jainak száma a legnagyobb, 109-en vannak (filozófu­sok, historikusok, jog- és államtudósok), a mathema­­tikai és természettudományi osztályban 108-an. Mind a három osztályban van együtt 22 tiszteleti, 52 ren­des, 139 levelező és 86 külföldi tag. A magyar aka­démikusok közül 146 lakik Budapesten, 67 a vidéken. A külföldi tagok közt 13 osztrák, 19 németországi, 10 olasz, 19 francia, 9 angol, 4 keletindiai, 3 orosz, két-két svájci, svéd és finn, egy-egy hollandi, portu­gál, szerb és amerikai tudós. Üresedés van egy igaz­gató, 2 tiszteleti, 8 rendes és 17 levelező tagságra. * Az operaház igazgatósága a »Paraszt­becsület« pénteki első előadásán, melyre (mint­hogy az első Olaszországon kívül) számos külföldi vendég, színházvezető, laptudósító jelentkezett, az opera után a hirdetett »Babatündér« helyett a »Csár­dás« című balletet adatja, hogy az idegeneket egy­úttal e nemzeti művel is megismertesse. Szombaton a »Parasztbecsület« a »Babatündér«-rel kerül színre. Mascagni új művének főpróbája tegnap volt meghí­vott közönség előtt, mely érdekkel hallgatta az ér­­dekfeszítő falusi tragédiát és a bájos, jellemzetes zenét. A próbát Mahler Gusztáv igazgató vezette. Az öt szerep Szilágyi Arabella k. a. (Santazza), Ábrányiné asszony (Lola), Henszler Helén asszony (Lucia anyó), Szirovatka (Turiddu) és Veres (Alfio) kezében van. * A téli kiállítás sikere a bécsi szakkörök figyelmét is magára vonta s a napokban a »Neue Freue Presse,« az »Alig. Zeitung« és a »Wiener Tagblatt« bécsi műbirálói a műcsarnokban jártak s behatóan tanulmányozták a kiállított műveket. Az említett lapokban és újabban a »Kunst-Chronik« című szaklapban kimerítő bírálatok jelentek meg a képzőművészeti társulat téli kiállításáról, melyek teljes elismeréssel nyilatkoznak a magyar művészet­nek nagy haladásáról. — A társulat, tagjai javára, a már említett műveken kívül a karácsony-újévi ki­állításból újabban kisebb képeket vásárolt. E képek moz s a fiaira, mikor zárlat alá került, tizenegymillió forint adósságot hagyott. Hóbortja volt mindent ha­lomszámra venni. Egyszer száz uj hintót küldött Bécsből Keszthelyre s halálakor ostort, koppantót és sok egyéb haszontalanságot ezer meg ezer számra találtak nála. Csak azt az egyet tette jól, hogy min­den faluját, majorját ellátta tűzfecskendővel. Keszt­helyen uj palotát épített s mikor már-már készen volt, újra lebontotta, hogy helyébe mást emeltessen. Fiai: György gróf, ki 1870-ben a király melletti mi­niszter volt, s Tassziló gróf, ki mint vitéz lovas tábor­nok csonkult meg a harcmezőn, alig győzték fizetni az apai adósságot. Letörlesztettek igen sokat, de ar­ról, hogy a nagy vagyon ez idő szerint tisztában áll­na, aligha van szó. Különben a zalai főispán és a nagykanizsai törvényszék ügyelnek a hitbizományi uradalmak épségére. A csurgói ref. iskola, ha nem is bir az alapító gróf halála óta pártfogót a család sarjaiban, van éber támogatója: az állam. Ez a tanintézet, mely nem csupán a belső-somogyi ref. egyházmegye vetemé­nyes kertje, hanem szélesebb kör számára is gyara­pítja az értelmiséget, nemzetiségünk egyik fontos végháza. így tartotta azt báró Eötvös József mi­niszter is, ki a néhai Belovári Mihály viszlói ref. lel­késznek néptanítókat képző intézet létesítésére hagyott tízezer forintját 1869-ben itt használta föl, négy osz­tályú állami tanítóképző intézetet alapítva. Az addig hat osztályú gimnáziumot is 1882-ben nyolc osztá­lyúra emelte a kormány. Tavaly pedig oly szerződés jött létre, hogy ez az iskola évenként nyolcezer forint állami segélyt kap. Nincs ugyan még a szerződés véglegesítve, de az összeget negyedévi részletekben pontosan utalványozzák. Mikor a segélyt először kér­ték, voltak ellenzői, kik zajosan mondogatták: »Nem kell államsegély, maradjunk inkább a magunk kol­dusai!« de ezek az urak nem hogy forintokkal, ha­nem fillérekkel sem gyarapították az iskola alapját. Az ellenzés főleg onnan eredt, mert az itteni választó­­­­kerület többsége a függetlenségi párttal tart s mit * Nemzeti színház Az év három utolsó nap­ján szinte kerülendő görö­g tárgyú tragédiák, bár először adatnak a nemzeti színházban, nem szá­míttatnak a premiere-bérlet előadásai közé. Együtte­sen külön ciklust képeznek, melyre a tanuló ifjúság kedvezményei mind a három estén érvényesek. A szín­ház legközelebbi újdonsága Rákosi Jenőnek »Ki­rálynék harca« című történeti színműve lesz, melyet nyomon követ Jókai Mórnak »Aradi hős­nők« című történeti vígjátéka. A »Királynék harcá«­­ban az egész férfi-személyzet el van foglalva, a nők közül: Jászai Mari, P. Márkus Emilia, Csillag Teréz, Rákosi Szidi, Szacsvayné és Tolnainé asszonyok vesznek részt, egyházmegye is Gyönkön, melynek német lakosaihoz egykor sok magyar fiút adtak német szóra. Szóval, a »Hármas kis Tükör« gúnyos sora elavúlt. Somogyban a tudományban is lehetett már e század elején részt venni. Kivált a »Georgicon«-ban. A gróf uradalmai­nak igazgatója , Nagyváthi János maga is jeles, tu­dós gazdasági iró volt. Egyszersmind a becsületesség példánya. Annyi jószágot kezelt, hogy könnyen meg­gazdagodhatott volna, s csurgói sírkövén mégis ez áll írva latinul: »Mortuus in decora paupertate.« (meg­halt tisztes szegénységben,urával egy évben 1819-ben.) Nagyváthival Kazinczy Ferenc is levelezett s e levelek érdekes­ részét Beöthy Zsolt tavaly, midőn mint az érettségi vizsgálatokra küldött miniszteri biztos itt járt, kiválogatta s magával vitte. Nagy­váthi javakönyveit pedig, köztök Katona történelmé­nek kritikáját (35 kötet) közelebb az unokája aján­dékozta a csurgói iskolának. Mi okozta, hogy a kitűnő ember szegénységben halt meg, nem tudjuk. Akkor még az olyan dúsgazdag főúr is, mint gr. Festetich György, ki a Csáktornyai uradalmat, a tizenhat négy­szög mértföldnyi Muraközt, gróf Althantól két millió forintért vette meg, szűken fizethette főtisztjét. A leg­több úr ez időben sajátszerű felfogással birt e tekin­tetben. Gróf Forgách Miklóst, ama néhány fölhevült magyar mágnás egyikét, kik az alkotmányt félre­dobó II. József helyett a porosz III. Frigyesnek ajánlják föl a magyar koronát, ha az alkotmányt visszaállítja, egyszer egyik tiszttartója arra kérte, hogy javítná meg a fizetését, mert abból a csekély­ségből népes családjával nem élhet meg. »Eb javítja, — mondta a gróf, — ott van előtted, lopj !« A ki aztán lopni nem akart, meghalt »tisztes szegénység«-ben. A vagyonszerző, nemes ügyekre áldozatkész, de életmódjában takarékos Festetich György grófra teljességgel nem ütött a fia, László gróf. Ez már fiatal korában olyan veszélyesen, hóbortosan pazar volt, hogy atyja nem egyszer panaszkodott: »Az én fiam nem jó hazafi, nem jó keresztény, nem jó család­apa, mert pazarló.« Nem is épített iskolát, templom ! ♦

Next