Fővárosi Lapok, 1891. szeptember (28. évfolyam, 239-268. szám)

1891-09-01 / 239. szám

A bérkocsi megállt a francia szállása előtt s kiszállt. Mielőtt megváltak volna, Werstoff igy szólt: — Nem sokára látjuk egymást, hogy Nina fe­lől beszélgethessünk, a csorbái után a Veszter-telep, a Nagy-ági kolyiba, arrább Szepes-Szombat, Lomnic, Felka, a poprádi Husz-park mindig látnak idegeneket, de sokan nya­ralnak ott állandóan is. A levegő mindenütt portól menti, éltető, víz pedig bőviben van még a hegycsú­csokon is. Hogy holmi ausztriai és stájer falucska he­lyett miért nem inkább ide járnak a szerényebb módú családok, szinte megfoghatatlan. De ne húzzuk meg a vészharangot. Van itt mindenütt elég magyar vendég is, de a túlnyomó többség még­is idegen, mit a min­denhol található vendégkönyvek eléggé kimutatnak. A magyar közönség sűrűbb megjelenése a kiszolgálat magyarosodására is jelentékeny befolyást gyakorol, s még a legrejtettebb menedékházban is magyar szó fogad. Persze a kocsisok, vezetők, lovászgyerekek, sze­pesi németek s alig egy-kettő érti a magyar nyelvet. A kis mezítlábas lovászfiu, ki Madárházáig vezette lovas karavánunkat, csak azt tudta, hogy »Geld«, ma­gyarul »pénz.« Kérdeztem, jár-e iskolába? Hogy­ne. Tanul-e magyarul? Ugyan kitől, mikor a tanító sem tud magyarul. Pedig mennyi borravalótól esett el, tette hozzá boszosan, hogy a magyar vendégekkel nem beszélhetett. A borravaló kérése és furfangos kicsika­rása, meg a saját fogatának tolakodó ajánlása s a másé legyalázása dolgában a cipszerek túltesznek olasz és török kollegáikon. De annyiban különböznek a buda­pesti fiákeresektől, hogy nem igyekeznek a taksát túl­lépni. Tátrafüreden és Csorbán a fürdő­igazgatóság tartja őket rendben, de másutt sem nyerészkednek az utason, így aztán Poprádról senki el nem mulasztja a kirándulást Dobsinára kocsin, vagy a gánóci für­dőbe, vagy a »Virágvölgy«-be hajtat; a vasút elröpiti Késmárkra, a fatemplom, Tököly-vár, szövőgyár meg­tekintésére. Jövő évre e vonal kiépül Szepes­ Béláig s akkor a cseppkő-barlang is épp oly keresett és jól hozzáférhető pont lesz,mint most a dobsinai jégbarlang. A­mi pedig legfőbb a touristáknak, a jó út és alkalmas pihenő, az van már mindenfelé a Kárpátok­ban s a­hol még nincs, lesz rövid időn, mert a Kárpát­egylet valóban elismerésre méltólag buzog ebben a tekintetben. Aránylag nem sok anyagi eszközzel ren­delkezik, de igen sokat tett. Tourista és utas a Tát­­rában annyi szépet lát, oly jó ellátást, pihenőt vagy fedelet talál mindenfelé, hogy önkéntelen hálával adóz azoknak, kik e szép helyeket kikutatták, hozzáférhe­tővé, kényelmesebbé tették, s gondoskodtak minden kigondolható igényekről. A szepesi nép meg olyan ba­rátságos, hogy a­hol a Kárpát-egylet vezető fonala cserbe hagy, ott szívesen igazít útba bárki. A­ki nem tudná magát elhatározni, mit nézzen meg a Tátrában, látogasson el a poprádi Kárpát-múzeumba, a Kárpá­tok állatvilága, növényei, kövei, tájai, népe, ipara, iro­dalma ez ügyes és tetszős csoportosításába, majd ked­vet kap a közelebbi ismerkedésre. A­ki pedig csak szórakozni akar, az, telepedjék meg akár a poprádi Husz-parkban, akár Ó-Tátrafüreden, akár itt a csor­bai tónál és látni fogja a tourista-világ élénk ide-oda hullámzását. Ha pedig részt akar venni maga is e hullámzásban, világíias bevezetőket fog találni az or­vosokban, a három Tátrafüreden dr. Papp Samu, dr. Jármay László és dr. Szontágh Miklós, itt a csor­bai tónál pedig dr. Gámán József társaságában. Szinte nehezére fog esni a válás. Most meleg napok, nyárias verőfény és balzsamos illat fogadja az érkezőt és ki­séri a nehéz szívvel bucsuzót. A kit elfoglaltsága vagy kötelessége nem köt le, nem bánja meg, ha most ide­jön. A ki látta már e vidéket, gyönyörködhetik abban, hogyan igyekszik most a meleg ősz feledtetni a hideg nyarat. A­ki pedig először látja, el fog telni a kör­nyék szépségeivel, akár Tátrafüreden állapodik meg, akár itt a csorbás tónál. Csak nagy közönséget ne várjon már most sehol. Pedig épp szeptemberben leg­szebb a Tátra-vidék. 1769 —­­­ Kísértés. Werstoff, pezsgőtől áthevült agygyal, reggeli három óra tájban csöngetett az F . . . hercegné palo­tájának a kapujánál, mindaddig, mig végre a kapus, kényelmével szakítva, a kaput megnyitotta. Látva, hogy a ház rendes vendégével van ügye, szó nélkül engedte Werstoffot a lépcsőkön fölmenni eme szokat­lan órában is s visszatért ágyába, átkozva magában minden alkalmatlan reggeli látogatót. Werstoff egy citrom-, gránát- és narancs fák­kal diszitett széles tornácon haladva végig, a pompás fehérmárvány lépcsőkön a második emeletre sietett föl, hol egy gyöngyszürke bőrrel bevont ajtó előtt állt meg. Hallgatózott, hogy meggyőződjék, teljes csönd uralkodik-e már a kastélyban, de noha már tökélete­sen világos nappal volt, valamennyi cseléd aludt még. Megnyitotta tehát az ajtót s­­egy másik, gazdagon aranyozott cifrázatu ajtó előtt állt. Várjon viaszlenyomatot vett-e ez az ember va­lamelyik estély alkalmával ennek az ajtónak a zárjá­ról, anélkül, hogy valaki észrevette volna? Nem tud­juk. Annyi bizonyos, hogy kivett a zsebéből egy kis kulcsot s megnyitotta az ajtót. Az első terem egyszerűen van bútorozva, főleg az első emeleti pompás elfogadó termekkel összeha­sonlítva. Számos családi arckép függ a falakon. Né­melyik I. Péter, Anna Iwanowna, Erzsébet, avagy Katalin, Pál, Sándor és Miklós korabeli öltözetben. A képek kereteit és vásznait por fedi; meglátszik raj­tuk, hogy senki előtt sem képezik ezek emlékezetnek és kegyeletnek a tárgyait. Eme képek közül különösen kettő vonta magára a reggeli látogató figyelmét. Ezek a legújabbak voltak. Mindeniket Steuben festette; az egyik főtiszti egyen­ruhát viselt a Sándor cár karától; a másik egysze­rűen öltözött nő, mint ahogy ezt a cárnak méltó társa óhajtotta. Werstoff egy ideig nézegette ezeket a képeket. Könyek gyűltek a szemébe, aztán elővett egy széket, mely a női arckép közelében volt s fölállva erre, zseb­kendőjével letörölte a port a kedves, mosolygó arcról, melyet aztán több ízben a tisztelet és gyöngédség ki­fejezésével csókolt meg. Ugyanez a jelenet ismétlődött a tiszt arcképénél is. Csakhamar aztán a jobb felé eső ajtó felé in­dult Werstoff. A szobában az első tárgy, mely a szemébe ötlött, egy pompás diszágy, mely nem volt fölvetve. Ennek az ágynak a végében, egy divánon, mely csupán finom batiszt lepedővel volt betakarva, egy nő aludt, kinek pompás fekete haja kibontva, kar­jára és keblére omlott. Werstoff leült egy székre, mely a díván közelé­ben állt. Szive erősen dobogott, szenvedélylyel szem­lélte az alvó bájos fejét. Több ízben lehajlott oly szán­dékkal, hogy a finom takaró alól kinyúlt lábacská­kat megcsókolja, de mindannyiszor ismét fölemelke­dett s szomorúan tekintett a díván fölött függő velen­cei tükörbe. Körülbelől egy óra telhetett el eme látogatás közben, midőn Alika, mert ő volt, megnyitotta a sze­mét s megpillantotta a szemközt ülő férfit, ki átfúró szürke szemét mereven szögezte rá. A szép asszony, kit Werstoff álmában lepett meg, szégyenében kissé elpirult. — Ily korán ? — kiáltott föl Alika. — Ön nem fecsérli bezzeg az időt. — Soha sincs korán, hercegné, ha parancsának kell engedelmeskednem. — De, miképen hatolt ön ide be. — Az ajtókon át. — Ki tudatta önnel az én szobámat ? — Ismerem én, ennek a palotának minden ze­­gét-zugát. A hercegné és vendége sokáig néztek egy­másra szótlanul, míg végre Werstoff szólalt meg : — A nagyon könnyen megmagyarázható türel­metlenség, hercegné, midőn önt kellett meglátogat­nom, feledtette velem a társadalmi illemet, mert ily órában csak egy férj léphet át egy nőnek a küszöbén. Most pedig, várom a parancsait. — Mivelhogy kértem Önt s különben sem jelöl­tem ki az időt, a melyben meglátogathat, megbocsá­tom önnek ezt a meglepetést, a nélkül hogy kiváncsi volnék tudni, nem törte-e föl ajtómnak a zárját. — Köszönöm a kegyességét, hercegné. Valóban méltatlan vagyok erre, — viszontá Werstoff meg­hajtva magát; — én a világért sem törtem föl ajta­jának a zárját, mely tökéletesen abban az állapotban van, melyben beléptem előtt volt. (Folyt, köv.) A Missek Hunyadban. A szép Maros partját is fölkeresték az angol művésznők s Hunyadmegyében kellemes hetet töltöt­tek ifjabb báró Jósika Lajos és női erényekben gaz­dagon diszlő bájos neje, Esterházy Ágnes grófnő bra­­nyicskai házánál, hol most a háziúr édesatyja, id. Jó­sika Lajos báró és a grófnő édes­anyja, gróf Esterházy Kálmánné is időznek, ez utóbbi a leányával, a kitűnő Hazai irodalom, művészet. * »Magyar Szalon.« A Fekete József és He­­vesy József szerkesztésében megjelenő havi folyóirat­ból a szeptemberi füzet fekszik előttünk. Ebben mint aktuális tárgyról, a szabadságharci emlékek kiállítá­sáról van szó. Váli Béla mutatja be a tárlatot, mely­ből öt képet is látunk a cikk mellett. Endrődi Sán­dor »Lázadás« című komor hangú költeményt írt a füzetbe. Bartók Lajos »Dal« címmel négy versszakot közöl az »Erzsébet királyné« című drámából. Beszélyt, rajzot Kabos Edétől és Abonyi Árpádtól olvasunk. Ifj. Váncza Mihály befejezi a »Föld alatt és föld felett« című regényét, gróf Keglevich István műipa­runkról és a lakberendezések tárlatáról cikkez, dr. Wirtzfeld Béla Amerika első felfedezőiről szól. Egy közlemény a hámori nyaralóteleppel foglalkozik (négy kép bemutatásával), egy másik »rajzokat« nyújt a belgrádi társaságból. Több csinos kép élénkíti a füzetet. * Alkalmi előadás. A gr. Esterházy Miklós tatai színházában vasárnap, a lófuttatás alkalmával, jótékony célú előadás volt. Rothauser Miksa »Szere­lem politikája« című vígjátékát mutatták be s utána az »Imre király« című magyar opera második felvo­nását. Ezt a dalművet a tatai színház karmestere, Reimann Dezső írta, a szöveg pedig Grosz Károly és Rothauser Miksa tollából eredt. A közönségnek, melynek soraiban számos főrangú vendég volt, tet­szett mind a kettő. * A népszínházban most az újonnan szerződ­tetett tagok egymásután mutatják be magukat. Teg­nap V. Margó Célia asszonyt a »Suhanc« cím­szerepében láttuk viszont s felléptét határozott siker koronázta. Hangja megerősödött s kellemes csengé­sét szívesen fogjuk hallgatni; játéka eleven. A szép számmal megjelent közönség barátságosan fogad­ta és sokat tapsolt, mikor két bokrétát nyújtottak neki a zenekarból. Mészáros Kornélia kisasszony, mint vendég Eliz szerepét játszta, szerződtetési célból s tegnapi föllépte után ítélve, a színház hasznavehető tagot nyerne benne. Szép s jól iskolázott mezzosoprán hangja van, tisztán éne­kel s a szöveget érthetően ejti ki. Játéka még elárulja a kezdőt. Polgár Károly, jelenleg a városligeti színkör bonvivant színésze, a berekedt Solymosi he­lyett eljátszta Morlin ezredes szerepét, de az ilyen vállalkozás nem neki való. Különben az előadás egyike volt a jobbaknak s Csatai Zsófi asszony, Kas­sai, Hunyadi is osztoztak a sikerben. * A »Természettudományi Közlöny« augusz­tusi füzetében mutatványt olvasunk Herman Ot­tó­n­ak »Petényi J. S., a magyar tudományos ma­dártan megalapítója« című művéből. A munkát tud­valevőleg a második nemzetközi ornithologiai kon­gresszus emlékére adták ki. Ruzitska Béla a ptomainokról vagy állati alkaloidákról ír. A követ­kező cikk a pygmaeusok regéjével foglalkozik. Ré­miveltségű Esterházy Anna grófnővel, kik mind hozzá­járultak az érdekes Missek mulattatásához. Gróf Esterházy Kálmán, ki erdélyi útjok pro­gramme­nt összeállította, már előre figyelmeztette őket Hunyadmegye szépségére és nevezetes törté­nelmi emlékeire, melyek nagyban meg is nyerték a Missek tetszését. Ismételve fejezték ki örömüket, hogy Erdélynek ezt a kis részét is láthatták. Már ér­kezésük első napján várt rájuk megtekinteni és le­rajzolni való tárgy: a Bomoz helységéből előzékenyen berendelt nő és férfi díszes népviseletükben. Mind­járt délután le is rajzolták őket, feltűnő gyorsaság­gal és mégis bőven az utolsó szalagig és kendőredőze­­tig. Bámulatosan tudnak bánni azzal a kis trónnal, melylyel más legfeljebb apró jegyzeteket irogat, mig ők gyönyörű alakokat, festői tájakat varázsolnak vele a papírra, mely egészen megelevenedik kezök alatt. Másnap a kitűnő archeolog, történetbúvár gróf Kuun Géza és magas műveltségű neje, Kemény Vilma bárónő kastélyába Németibe rándultak a művész­nők, báró Jósikáék és gróf Esterházyék társaságá­ban. Ebédnél a házi úr francia nyelven mondott rájuk ékes pohárköszöntőt, kifejezve örömét, hogy olyan messze földről ide is ellátogattak, érdeklődve ha­zánkért. Délután Dévára kocsiztak, hová báró Jó­sika Lajos is, mint kitűnő történész, átrándult, hogy fontos magyarázatokkal elégítse ki a fiatal angol mű­vésznők tudásvágyát. Előbb a már is gazdag múzeumot tekintették meg, Kun Róbert tanár vezetése alatt; azután a vár romjaihoz siettek, honnan a pompás kilátás annyira elragadta őket, hogy csak nehezen tudtak megválni e nagyszerű természeti kép nézésétől. Következő nap Nagy-Ágra, az aranybányák megtekintésére rándultak, hol a bányatanácsos igen szívesen kalauzolta és meg is vendégelte őket. A negyedik napra Fel-Pestesre voltak hiva, a Makray László szépen berendezett villájába. Ott ebédeltek. A háziúr neje, ki szintén Esterházy grófnő, nagyon szeretetreméltón fogadta őket s a házi úr pe­dig angol nyelven mondott felköszöntőt, anyanyelven üdvözölve a Misseket. Oda Erdőházáról jött egy est­*

Next