Fővárosi Lapok 1893. február (32-59. szám)

1893-02-01 / 32. szám

Be fog tehát következni az a természetelle­nes állapot, a­mi sehol a világon nincs, hogy az áramlás a fővárosból a vidék felé veszi irányát, nem pedig megfordítva. Be fog következni az, hogy az ország összes tanárai azt a keserű tapasztalatot élik meg, hogy állásukat, viszonyaikat nem ismerik, igazságos és méltányos kérelmüket pedig nem értették meg. Dokumentálva lesz az, hogy Magyarország­ban a tudomány művelőinek, tanítóinak s majd­nem kizárólagos tovább­vivőinek munkássága nem a lelkesedésnek, hanem a bárónak munkássága lesz. Tág tér nyílik végre a protekciónak is. A t. képviselő urakhoz fordulunk tehát párt­különbség nélkül, gyermekeik nevelői és tanítói nevében, méltassák figyelemre a középiskolai taná­roknak a sajtó s a közönség által is támogatott azon kívánságát, hogy a tanárok ne rangosztályoz­­tassanak s közöttük rangkülönbséget ne teremt­senek.« FŐ­V­ÁROSI L­AP( )K. 1893. február hó 1-jével uj előfizetést nyitunk a Fővárosi Lapok­­ra. Előfizetési ár: 1 hóra....................................1.40 Negyedévre.....................4.— Félévre..........................8.— Kérjük azokat a t. c. vidéki előfizetőket, kiknek előfizetésük január hó végével lejár, hogy azt minél előbb megújítani szíveskedjenek, nehogy a lap szétkül­désében fennakadás történjék. Különösen figyelmeztetjük t. vidéki előfizetőin­ket, hogy úgy az előfizetés megújításánál, valamint minden reklamációhoz, lakóhelyváltozás bejelentéséhez és a lap szétküldésére vonatkozó egyéb felszólalásokhoz egy-egy cim­szalagot mellékelni szíveskedjenek. Újdonságok. Budapest, január 31-én. * Napirend: 1893. február 1-én. A belügyminiszter fogad délután 4 órakor. — A h­orvát-szlavon miniszter fogad i. e. 10—1-ig. — A Kisfaludy-társaság közgyűlése délután 5-kor az akadémiában. — A királyi orvosegyesület közgyű­lése esti 6 órakor saját helyiségében. — A magyarhoni föld­tani társulat közgyűlése délután 5-kor az akadémia kis termé­ben. — A katholikus kör felolvasó estélye saját helyiségében. — Természettudományi estély az ásványtani intézetben esti 6 órakor. — A magyar Tattersall-egylet választmányi ülése esti 10-kor a nemzeti kaszinóban. — Nemzeti muzeum , kép­tár, nyitva d. e. 9—1-ig Többi tárai megtekinthetők 50 kv. belépti dij mellett. — Országos képtár az akadémiában, d. e. 9—1-ig. — A magyar földrajzi társaság könyvtára esti 5—7-ig az egyetem épületében. * Személyi hírek. Albrecht főherceg, mint Bécs­­ből jelentik, néhány nap óta torokgyulladásban meg­betegedett és ágyban kell feküdnie.­­ Lukács Béla kereskedelmi és Csáky Albin gróf közoktatásügyi mi­niszterek ez évben ismét 1400 frtot utalványoztak a keleti akadémiának, hogy a tavasz folyamán a jelesebb hallgatókat a Keletre tanulmányútra küldhessék. Konfliktus. A székesfőváros tanácsa és a rendőrség között óriási papírpazarlással folyik a jegyzékváltás a fölött, hogy a Duna jegére szabad e hordani a havat vagy sem ? A part mentén kije­lölt hólerakodó helyekre már nem fér a kihordott hó, és így a havat a Duna jegére hordatja a köz­­tisztasági hivatal — a rendőrség pedig ezt be akarja tiltani, mert félni lehet tőle, hogy a jég be­szakad — s a dolgozó munkásokat baj éri. A jegy­zékváltások bevégződéséig azonban a köztiszta­sági hivatal egyre horhatja oda a havat — úgy gondolkozván, hogy mire azokból a jegyzékváltá­sokból határozat kerül ki, akkorra a Duna vize már zajlani fog, s a székesfőváros fölött enyhe ta­vaszi nap fog ragyogni. * Női Harpagon. Ily című minapi hírünk ki­­egészítésekép írja pozsonyi levelezőnk, hogy az elhunyt özv. Schifbeckc Károlyné egy időben kész­nek nyilatkozott Trefort Ágost miniszternek 300.000 frtot kölcsönözni a tervezett pozsonyi egyetem fölépítésére. A herceg Esterházy-féle palo­tán és 40,000 négyszög­ölnyi parkon kívül, melyet férje számára Ludwig János 50,000 frtért vásárolt meg a csődtömegtől, a szükséges készpénzt oly föl­tétel alatt akarta a miniszternek rendelkezésére bocsátani, hogy az összeg évenként kisebb össze­gekben törlesztessék. De mint Trefort Ágost sok terve ez sem valósulhatott. A rossz nyelvek által fukarság hírébe jutott asszony különben már ko­rábban is, míg a kéregetők nem rohanták meg, nem egy jótékony alapítványt tett. A virágvölgyi uj templom számára kamatostul mintegy 25,000 frtot adott, ugyan a városrész temetőjébe díszes kápolnát épitetett, a temetőt 2,000 frtért bekerí­tette s a sz. Vince-egyletnek és iskolának 300 fo­rintot adott. Férje is, ki nem disznóhajcsár, hanem mészáros volt, 4000 frtos alapítványt tett a pol­gári kórház javára s itt arcképe is függ. Abból az 50.000 írtból, melyet az özvegy milliomos nő Po­zsony városának hagyott Ludwig János, a végren­delet végrehajtója, népkonyhát és menedékházat létesít. * A fővárosi szentszék, mint előre látható volt csakhamar el lesz árasztva a váló felek pőréivel. Az első hónapban, január 1-től a mai napig, 25 fél indította meg váló perét a fővárosi szentszék előtt, úgy, hogy a szentszék tagjai már­is elég munká­val vannak ellátva. A szentszék első összes ülésén határozatba ment, hogy a váló feleket, a főváros nagy kiterjedésére való tekintetből, első kihallga­tásra saját plébániáikra s nem a szentszék elé idé­zik. A szentszék tagjai négy kisebb tanácsra osz­lottak, hogy a beérkező pörök ezek közt kiosztha­tók legyenek s ilyen módon könnyebb és gyorsabb folyamatot nyerjenek. A már Esztergomban meg­indított pöröket a hercegprímás csak a legkivéte­­lesebb esetekben helyezi át a budapesti szent­székhez. * Egy cselédleány a pápának. Megható levelet kapott ma Mármaros-Szigetről egy magát meg nem nevező, M. A. betűkkel jegyzett cselédleánytól a M. Állam. A hiányos ortográfiában ékesebben szólal meg a derék leánynak vallásos érzéstől áthatott lelke, mintha a legszebb frázisok kíséretében tenné le nagy adományát a gazdag ember a szeretet oltárára. Nagyobb ajándékot alig adhat valaki a szent Atyának, mint ez a leány, aki odaadta azt az egy aranyat, melyet hűsége jutalmául asszonyától kapott. De ő szegény leány, ez az egy arany nem változtathat sorsán, ahelyett, hogy el­­költené, inkább a pápa jubileuma ajándékához akarja tenni. * Az ivóvíz javítása ügyében ma délelőtt érte­kezlet volt, Gerlóczy Károly első alpolgármester elnöklete alatt. Ez alkalommal elfogadták a szak­értőül meghívott Wartha Vince műegyetemi tanár ama javaslatát, hogy a szűrt víz vegyi után javít­­tassék. E munkálat végzése iránt megtették a kellő intézkedést. Elrendelte a bizottság, hogy a m. ál­lamvasutak nyugati pályaudvarában levő ama víz­vezetéki csapok, melyek a külső nádor­ utca végén levő kútból nyerik a vizet, elzárassanak és lesze­reltessenek, mert a víz az egészségre ártalmas mi­nőségű. * A kolera. A bacillusoknak volt anynyi eszük, hogy nem mentek ki sétálni a 22 fokos hidegekben, hanem békén meghúzták magukat valahol a szerecsen­­utca egy csendes zugában, ahová nem hatott el a szé­kesfőváros tanácsának ama határozata, mely egysze­rűen megtiltja nekik a létezést. Békés nyugalomban élték át a fogvacogtató napokat, s most várják a rügy és fő- és székvárosi szemétfakasztó szép tavaszt. De addig is beszéltetnek néha magukról, így ma délelőtt is két beteget szállítottak a barakkórházba. Az új betegek Robert Katalin napszámosnő (Kistemplom­ utca 7.) Adler Sámuel foglalkozásnélküli (soroksári­ utca 1.) A beteg­létszám most nyolc. A régi betegek közül egy sem halt meg. * Új kórházi orvosok. Ráth Károly főpolgár­mester az üllői­ úti új kórházhoz dr. Tolnai Hagy­­mássy Bélát alorvossá, dr. Bassa Ignácot pedig se­gédorvossá nevezte ki.­­ * Gyászmise az elhunyt hercegprímásért. Simor János elhunyt hercegprímás lelki üdvéért, mint eszter­gomi tudósítónk írja, e hó 28-án fényes gyászistentisz­teletet tartottak. A gyászistentiszteleten a főkáptalan tagjai testületileg jelentek meg. Ott voltak a megbol­dogult hercegprímás rokonai is. A megboldogult bí­boros főpap nyugvóhelyén még mindig ott függ a bíborkalap, a­melyet akkor tettek oda, mikor a her­cegprímást eltemették. A kalapot tudvalevőleg nem szabad addig eltávolítani, mig magától le nem esik. Már többször megérintették, hogy a leesést siettessék, mert e miatt nem lehet elhelyezni a már régen készen levő nagy értékű emléktáblát, de bizony a kalap csak nem esik le, és így az emléktábla elhelyezésével is várni kell. esetlen, szánni való asszonyból, a­ki nem tudja sze­retni azt, kit a világ törvényei szerint szeretnie kellene, hanem szeret, vergődve, szerencsétlenül sze­ret mást egész lényét felégető, talán örökre vi­szonzatlan szerelemmel; ha van ilyen hatalmuk, mely az ilyen szerencsétlen teremtést még vissza tudja adni önmagának, akkor én egy ilyen szeren­csétlen asszony egész kétségbeesésével könyörgök önnek: Mentsen meg, ha lehet még! vagy ha nem, adjon valami bizton élő, csendesen, örökre elaltató mérget. Szánjon meg, mindenre kérem! Az orvost bizonyára nem lepte meg, hogy az asszony könyörgön összetett kezének forróságát érezte karján, vállain. A nagyvilági életben elfá­radt, végsőig feszített idegzetű asszonyok doktorá­nak volt része ilyen önfeledt, szenvedélyes jelene­tekben és azért meg nem moccant egy arcizma sem. Hidegen, szenvtelenül kezdett beszélni. — Talán nem olyan nagyon nehéz az eset, asszonyom. És éppen nem vigasz nélküli. A legkö­zönségesebb esetek egyike: asszonyok, bizonyára a kényszer áldozatai, kik titkon szeretnek, szerel­mük ellen küzdenek és ez a folytonos harc önma­gukkal, lelkük egyik felének ez a háborúja a má­sik féllel természetesen beteggé kell, hogy tegye testüket is. De meg lehet gyógyulni ebből is. — Hogyan ? mondja, hogyan ? — kapkodott az asszony tű­zrózsás arccal az orvos szavai után. — Néha olyan könnyű lenne a szerelmet sem­­mivé tenni, ha egyáltalán csak egy parányi aka­ratra lennénk képesek. A­kit szeretünk, jónak, tö­kéletesnek vagyunk hajlandók tartani. Néha olyan könnyű lenne­­ meggyűlölnünk őt közönséges­sége miatt. Például tudok egy történetet. Egy szép, ragyogón szép asszony halálosan szerelmes lett egy festőbe, míg az, úgy látszott, nem akarta őt megérteni. Az asszonynak elég volt megtudnia, hogy a festő csak azért nem zárta össze előtte kar­jait, midőn végre feléje omlott, mert­­ egy kitűnő modellre sikerült benne szert tennie. íme, elég volt megtudnia ezt az önzését, haszonlesését annak, kit addig bálványozott, hogy meghidegüljön iránta egyszerre. Talán még gyűlölte is aztán. Hisz a gyűlölet úgyis csak más formájú nyilatkozása ugyan­annak a szenvedélynek. Giládyné bámuló szemekkel nézte a férfit, a­mint előtte ült. Milyen hideg, iszonyú hideg józan­sággal beszél. Lehetetlen, hogy sejtsen valamit abból, hogy ő, egyedül ő az, ki ennek a nőnek egész lényét oly lázbeteggé teszi. — Én nem vagyok ilyenre képes — mondá az­tán száraz ajakkal, összeszoruló torokkal. — Meg kell kisértenie. Én segélyére leszek, mint jó barát is, ha megengedi, feltéve, hogy biza­lommal lesz hozzám. Az asszony szemei felvillantak. — Bizalmat, tökéletes bizalmat kíván ? Fél­redobni mindent, így érti ugy­e ? Ah, akkor en­gedjen még egy kevés időt. Mihelyest nem bírom tovább e kint, mindent meg fogok vallani. Meg­ismertetem egész életrajzával ennek a kínzó sze­relemnek. Hisz csak így lehet remény ugy­e a gyógyulásra ? De aztán ne feledje! Ön volt az, ki tökéletes bizalmat kívánt! A doktor lágyan megfogta ismét az asszony kezét, most nem azért, hogy forróságát észlelje, hanem, hogy gyöngéden ajkaihoz emelje azt. Kissé hosszabban, mélyebben is nézett szemeibe, de Gi­ládyné úgy látta, csak a betegét vizsgáló orvos ku­tató nézése az és nincs benne semmi hév, semmi, a­mi azt mondaná: Értelek! És mikor magára hagyta őt az orvos azzal, hogy sietnie kell a többi betegeihez, ismét azzal a gyötrő kínnal hanyatlott le a pamlagra, hogy mi lesz ebből a büntető szenvedélyből, mi lesz belőle, kit napról-napra eléget az az emésztő, titkos láng, mely fel nem lángolhat szabadon, féktelen csap­kodással. X. Másnap, harmadnap egyforma türelmetlen­séggel várta a Szelényi érkezését. Nem jött. Gilády aztán elejtette egyszer beszéd közben, hogy az or­vost falura vitték valami nagyon előhaladott stá­diumban levő, vén idegbeteg grófnéhoz és talán csak napok múlva tér haza. Az asszony arca min­den erőlködése dacára is elárult valami le nem küzdhető nyugtalanságot, türelmetlen várakozást. — Irigylendő ember ez a doktor csakugyan — mondá Gilády az e tárgyról folytatott beszélgetés befejezéséül. — Csupa ideges, szép asszonyokkal dolga és — félőrültekkel. — Engemez melyik osztályába számit a be­tegeinek? — kérdé az asszony egész hidegen, mintha észre sem vette volna a gúnyolódást. — Bocsánat, nem akartam kellemetlenkedni. 269

Next