Fővárosi Lapok 1893. augusztus (210-240. szám)

1893-08-01 / 210. szám

tók. Amit oly ritka magyar fürdőről lehet elmon­dani, Balaton-Füredről méltó megirni, hogy itt minden ponthoz egy-egy régi emlék fűződik. Szemben áll vele a tihanyi apátságnak Árpádkori temploma, melyet 1754—75 között átépitettek s 1889-ben stílszerűen restauráltak; fölötte ott vo­nul el a Hadak útja, mely a római korban épült, s Budát s Rómát kötötte össze, s Füred maga, ki­rályi adományképen, a tihanyi bencés apátság leg­első birtokai közül való. Ezt a múltat s a benne bokrosodó hagyo­mányt hirdeti még ma is a füredi esplanade, mely­nek négysoros alléeján ott láthatni a régi társa­dalomból modernné fejlődött tősgyökeres nemzeti társadalmat. Zala- és Veszprém megyék nemessége a honoratiorok és főrangúak, írók és művészek szol­gáltatják a közönség nagyobb zömét; közöttük ott van a más vidéki gentry s a modern élet pol­gári osztálya; tényleg egy része az uj Magyar­­országnak, mely a múlton a jövendőnek épit. Asz­­szonynépe csupa bájos magyar alak; leginkább barnák, a gesztenyeszintől a bogárfeketéig; kis lábúak és középtermetüek, beszédes szemükben és a tó vizétől zsenge arcukon vidorság és kellem ül. Bámulatosan ízlésesek és egyszerűek öltözékeik­ben ; naponkint csak kétszer öltözködnek; nem a ruha gazdagsága, hanem előkelősége irányítja ízlésöket. Ez a kép egészen elfoglal, s eltereli a figyel­met magáról a Balatonról. Yachtok bontogatták szárnyaikat, s a­mint a szél belekapott egy-egy vitorlába, röpült a kedves alkotmány ki a tó sík­jára, válogatás nélkül röpítve ki a gyökeres sports­­maneket, s a Tarasconi-familia vitorlázó tagjait. Vállalkozó evezősök próbálnak szerencsét, szem­határunkból valahogy csak kikeringtek, de vissza­felé már a dalmát- és angol tengerész-tipusok s a füredi matrózok egyenletes evezése hozta be a csónakot. Rövid dicsőség és hólyagos tenyér — ide foszlott szét tengerészségek illúziója ! Hány em­ber jött vissza már így az élet Balatonáról, indul­ván elhittségében magát erősnek érezve, visszaér­kezvén szárnyaszegetten, megfáradva — a biztos kikötőbe mások segítségével. De a Balaton eny­hébb és igazabb, mint az élet. Azon a vihar meg­edzette hajósnép gyakorolja az isteni gondviselést, az életben egy-egy merészséget gyakran fizetünk meg keserves tapasztalatainkkal. A koportos esplanade mind élénkebbé válik. A közelben, Arácson és Csopakon nyaralók is be­gyülekeznek. Almádi felől megjön a hajó, az erőteljes Baross vagy a mély járású Helk­a. Tourista vendégek szállanak ki, vállukra akasz­tott tarsolyok és gukkerek, könnyű kézitáska jellemzik őket. Elgomolyodnak a sétálók közé, s a kikötő tarka képe folyton változik. Az elin­duló hajó­fülke maga felé fordít minden szemet. Kendő-lobogással távozik az ismerős; az itt ma­radók csendes megelégedéssel sétálnak tovább, míg amazok egy cseppnyi irigységet éreznek a sétálók iránt. Nincsenek tiszta érzéseink, az ön­zés salakjából egy-egy szemernyi részt nem tu­dunk ki­venni soha. Füreden most van a legna­gyobb, legélénkebb világ. A rendes vendégeket is kihozza sodrukból az Anna-bál sokadalma. Min­den hajó újabb érkezőket ont s azon kívül tenge­lyen a környékből minden óranegyedben érkezik a vendég. Maga a fürdő már e hó közepe óta tele van, a friss vendégek a fürdő­szobákban kapnak éjjeli szállást. Itt már nem segít semmi, csak az építkezés. Villát villa után kell elővarázsolni, hogy Füred a Siófokkal fölvett versenyben vesztes ne marad­jon. Legalább ma még úgy áll a dolog, hogy a Sió­fokon nyaralók is szívesebben lennének itt, ha t. i. volna lakásuk. Ez a gond a fürdő igazgatóságát terheli, de magán­vállalkozás is részt vehetne benne. Íme így kerülnek sorra igényeink: előbb lakás kell, azután kényelem és nyugodalom, az­után ízlésünk fejlesztésére kell gondolnunk. Gondoskodni kell modern vendéglősről és kávésról. A mostani egymaga bérli a nagy ven­déglőt s alatta a kávéházat. Ide jár a legtöbb em­ber — panaszkodni, zúgolódni, türelmetlenkedni s a nyersebb, káromkodni. Infamis rossz a kiszol­gálat, mert a gazda elmaradott, kicsinyeskedő, csak bérletére gondol, de vendégére nem tekint. Kevés a pincér, kevés az újság, kevés a készlet. Micsoda hecc van például a fekete kávénál, mikor megjönnek a friss újságok. Az egyetlen kávéház­­ban napjában háromszor-négyszer megfordul min­den vendég s íme egy példányban járnak a napi­lapok, heti lapjaink közül csak egy-kettő van kép­viselve. Az étkezés nem volna fölötte drága, ha a szolgálat rendszeres, a konyha mindenben meg­bízható lenne. Az igazgatóságnak kell érzékének lennie az iránt, hogy ilyen elavult üzletemberig mint a mostani bérlő, vagy fejeljen meg, vagy cseréljen ki. A jó emésztés fél egészség, a nyugo­dalmas ebéd minden vendégnek egyforma óhaj­tása. Füreden sok a tenni való, reparálni kell egyes berendezéseket, építeni kell új fölszerelést, gondoskodni kell minden igény kielégítéséről, s adni kell valamit a csínra és ízlésre. A kút körül ma is az a két vásári bódé áll, a­mely Kisfaludyék idejében. Árulnak bennök mindenféle idegen portékát, — szerpentin tárgya­kat — melyeket Szászországban csinálnak, por­cellán-, majolika-, játékszerek-, ajándéktárgyak idegen termését. Vájjon a mi dobsinai szerpentin tárgyaink, felkai faragványaink nem volnának szebbek? Tátrafüredre herendi és városlődi por­­cellánt és fayenceot szállítanak, Balatonfüreden, a szomszédban ilyet nem kap az ember. Csak igaz az, hogy a csizmadia mezítláb jár. De nem akarunk panaszszal búcsúzni, fődolog az egészség, melyet a Balaton megad, s bízzunk a fürdő-igazgatóságban, hogy ily állapotot csak az idén tűr meg. E. P. leány 20 éves már és ma holnap asszony, mert ne emancipálhatná­ magát annyira a társadalmi szoká­sok alól, hogy ezt a rövid három órai utat egye­dül tegye meg ?! Igen. Egyedül. Az édes, nagyon édes emlé­keivel. Félig kinyitja álmatag szemeit és gyönyör­­űttassan nézegeti a balkezén diszlő vastag arany karikát. Kedves drága emlék, eljegyzésük édes emlékeztetője. Ajkához emeli és forró csókokkal borítja. Édes kis jószág! — susogja megindultan — milyen elragadtatással — milyen boldog, megha­tott mosolylyal húzott ő az ujjamra. Te adtál jo­got az első csókra is, az első csókra! Szinte bele­szédül a visszaemlékezés gyö­nyörébe; ajkán boldog mosoly játszadozik, formás kis fülei rózsaszínbe úsznak a felindulástól; szép, tiszta homlokát mintha valami nyugodt, édes derű sugározná be, szinte megszépül, átszellemül tőle az arca. És a vonat repül vele, lágyan ringatva öt ölében, mintha még jobban bele akarná szédíteni a boldogság ragyogó álmába. Egyszerre felriad. Az első állomásnál, mely valami kis fürdőhelynél tart, éles női hang tuda­kolja őt a kalauztól: — Melyik coupéban utazik B . . . . alispán leánya? — Nem ismerem — felel egy közönyös férfi hang. — De hogy nem ismeri. Tóhalmán szállt föl, egyedül utazik. Magas, nyúlánk, barna leány. Bi­zonyosan első osztályra váltott jegyet. Úgy látszik, a kalauznak valami kis borra­való csusszant a markába, mert sokkal udvariasab­ban felelt: — Oh igen, nagysága. Itt van az a kisasszony, abban a fülkében. Csakugyan egyedül utazik, mert megkért, hogy senkit be ne bocsássák hozzá. — Engem be­ereszthet, mi jó barátnők va­gyunk — mondta merészen az előbbi hang, és egye­nesen a kérdéses coupé felé tartott. A fiatal leány szinte megzavarodva e külö­nös jelenetre, ijedten nézett a belépő hölgyre. Soha nem látta, nem ismerte, mi célból keresi hát az fel­ét, itt e szűk négy fal között? Mit akar vele ? Mert fogta rá, hogy jó barátnők ? Magas, erőteljes, szőke asszony volt az ide­gen hölgy, gömbölyű, telt idomokkal, választékos toiletteben. Modorában volt valami merész, kihívó és egész megjelenésében az a sajátságos, meg­határozhatatlan vonás, mely a kacér nagyvilági hölgyet jellemzi. — Kisasszony! — kiáltott vissza franciául egy nevelőnőnek látszó fiatal hölgyre — ön menjen be Tódorral abba a szomszéd coupóba : Ilma velem jöhet! — és egy három éves szép kis leánykának megfogva a kezecskéjét, be­emelte magához és leül­tette a kanapéra. — Így, most csendben légy. Aludj egyet, baba. Aztán hanyagul levetve selyem keztyűjét, ledobva magáról porköpenyegét, maga is helyet foglalt a fiatal leánynyal szemben. — Úgy látom, kegyed még most sem tért ma­gához a meglepetéséből,kisasszony — kezdte finom, majdnem gúnyos mosolylyal. — Magam is belátom, hogy egy kissé furcsa dolog lehet így berontani egy idegen személynek a kegyed elkülönített he­lyére. De maga is be fogja látni, hogy nem tehet­tem másként, ha négy­szemközt akartam önnel beszélni; elég régen tettem rá mindenféle kísérle­tet, de hasztalanul. Nem akartam, hogy más is tudjon tete­ a tettünkről és kegyed egy körül van véve anyjával, nővérével, vagy másokkal, hogy nem juthattam észrevétlenül közelébe. De kedve­zett a véletlen szerencse és ezt megfogtam a hajá­nál fogva. Most nem szabadulhat tőlem és kényte­len engem meghallgatni. A fiatal leány meglepetése nőttön-nőtt az idegen hölgy izgatott és határozott beszéde alatt. Valami kellemetlen, nyomasztó előérzet súlyo­­sodott a szívére, mely megremegtette egész való­ját. Mit fog hallani? Milyen kellemetlen vagy gonosz dolgot fog mondani ez a merész, kihívó szép asszony, aki olyan ellenséges szemekkel mustrálja őt végig tetőtől-talpig. Nyugalmat erőszakolva magára, csendes, ko­moly hangon megszólalt: »Még nem is tudom, kihez legyen szerencsém! — Igaz ! teljesen el is felejtettem bemutatni magamat, ámbár az egy cseppet sem lényeges,­a mi körülményeink között. Nevem Buzay Antalné, férjem törvényszéki elnök. — És mivel lehetek szolgálatára? — kér­dezte tovább, míg szive hagosabban vert. — Ah, az egész igen egyszerű dolog. Cse­kélység. Arra akarom kegyedet. . . nem rávenni, de kényszeríteni, hogy adja vissza a jeggyűrűt a vőlegényének . . . Határozott, kemény, majdnem parancsoló hangon volt ez mondva, miközben az asszony szép sötét szemei szenvedélyes gyűlölettel villan­tak fel. 1700 A női kérdés. Irta Legouvé Ernő. I. A női kérdés korunkban napirenden van. Tárgyalják a színpadon, a könyvekben, újságok­ban és szószékeken; komoly tudósok fontos refor­mokat sürgetnek és hoznak javaslatba; az aka­démia 5000 frankos pályadíjat is tűzött ki e kér­dés megoldásának tisztázására. Alkalomszerűnek tartom tehát a különböző vélemények közepett a maga egészében mutatni be e kérdést és vizsgálat alá venni, hogy mennyiben törvényszerű és alkal­mazható az egyenlőség elve, melyre, mint alapra, a jelzett vélemények oly nagy súlyt fektetnek. Legelsőben is ez a kérdés áll előttünk: Mi a n­ó? Nagyon kényes és nagyon fontos kérdés ez, mert minden az erre adott felelettől függ, minden abból folyik. Lássuk, hogy miképen segít a múlt biztos meghatározást találnunk. A biblia úgy mu­tatja be Évát, mint a­ki Ádám testéből formálta­­tott, azaz szerinte nem egyéb a nő, mint a férfi tartozéka, mellékes része. Innen Bossuet meghatá­rozása, hogy a nő a férfi kiegészítő része. A vadnépeknél a nők hordják a terhet, a

Next