Fővárosi Lapok 1894. április (90-119. szám)

1894-04-01 / 90. szám

• A Múzeumhoz vivő utcákon valóságos nép­­áradat van, benne itt-ott egy fekete zászló, a­melyet egy-egy vidéki küldöttség követ. A zászlók után parasztok, parasztasszonyok, a­kik azért jöttek a fővárosba, hogy processzióba men­­­­j­enek, Kossuth Lajos holttestéhez. A Múzeum­­kertbe csakis belépő­jegy­gyel lehet jutni, még­pe­dig az Esterházy­ utca felől lévő kapun, ahol a rendezőség és néhány rendőr tartja fenn a rendet. A ravatalnál ma is díszmagyarba öltözött egye­temi hallgatók és 48-as honvédek állanak őrt. A Múzeum előcsarnokának ajtajánál, valamint a fő­lépcsőn a rendezőség tagjai állanak és ügyelnek rá, hogy a ravatalhoz zarándokoló közönség a koszorúkat szét ne szedje. Mindazonáltal néhány koszorút úgy széttéptek, hogy csak a szalagja és a drót váza van meg, a többi részét a közönség el­vitte, hogy a nagy halott koszorújából egy levél­­tárt, vagy virágot eltegyen. A közönséget a főlépcső baloldalán bocsátják 1r ravatal megtekintésére. Elvonul a főkapu előtt ahonnan benézhet a gyászos csarnokba s azután a lépcső jobboldalán le kell mennie. A közönség a Kálvin téri kijáráson távozhatik a Muzeum-kertből. A vidéki küldöttségek egyre érkeznek és gyászlobogóval s testületileg vonulnak a Múzeumba, hogy s koszorúkat a bizottságnál át­adják és a ravatalt megnézzék. A koszorúk oly nagy tömegben érkeznek, hogy a Múzeum óriás lépcsőzetét, valamint az oszlopcsarnok falát, s a főlépcső párkányait teljesen elfödték és a bizottság most már új helyről kénytelen gondoskodni. A gyászszertartásra, valamint a Muzeum kertjébe szóló jegyeket már majd mind kiosztották s az újvárosházára érkező nagyobb küldöttségek is­­ csupán egy vagy két jegyet kaphatnak. Ma egész nap a Múzeum-körút, Sándor-utca, Eszterházi- é­s Múzeum-utcán ember ember hátán állott. Mindenki látni akarja a nagy halott rava­talát és órákig várnak, hogy a ravatalt egy pilla­natra láthassák. Pontban egy órakor végig futott a tömegen a hír, hogy a Kossuth-fiúk a ravatalhoz jönnek. A Sándor-, Esterházi- és Múzeum-utcák népe a Múzeum-körútra tolongott. Beláthatatlan ember­tömeg szorongott a széles boulevardon. A kerepesi­ út felöl érkezett a gyászos család, amely egy egész nemzet fájdalmát százszorozottan érzi és a Múzeum-körúti bejáró jobboldalánál lé­pett be a Múzeum-kertbe. A rendezők a főlépcsőn akarták a halott családját a ravatalhoz vezetni, de ők odavegyültek a zarándoklók közé és lassú menetben: a fiuk, a testvér, a nép együtt mentek a ravatal elé. Kossuth Ferenc vezette Ruttk­aynét, Kossuth Lajos Tivadar Ambrozovicsnéval ment. Utánuk a két Ambrozovics-fiú és gróf Károlyi Gábor ment. Előttük Derlóczy Károly helyettes polgármester és Márk­us József alpolgármester mentek. A ravatalhoz igyekezők mélyen meghajolva álltak el az útból, és sorfalat alkotva, engedték a gyászolókat a ravatalhoz. A két fiú, Ruttkayné és Ambrozovicsné megállt a ravatal előtt. Halkan imádkoztak néhány percig, azután megnézték a koszorúkat és köröskörül a díszes ravatalt. Mikor a Kossuth-család kilépett a csarnokból, az emberáradat ketté vált, és az eleven falak kö­zött haladtak le a Kossuth-fiuk, Ruttkayné, Am­brozovicsné és a kíséret a körúton álló kocsikhoz. A két Kossuth-fiu kalaplevéve ment a kocsikhoz. A család a Múzeumtól a Hungária-szállóba haj­tatott. Kossuthné és Kossuth Vilma temetése. Budapest, március 8­. Kossuth Lajosné és Kossuth Vilma porló hamvait ma délelőtt adta át Budapest a hazai földnek, melyben édes lesz bizonyára az ő pihené­sük az idők végeiglen. A­mi pompát fekete gyászban ki tud fejteni a főváros, az ott volt mind­ezen a megható teme­tésen. Beláthatatlan sokasága a gyászoló közön­ségnek, közte sok ezer vidéki is, állt tömött sor­falat a terézvárosi templomtól kezdve, ki egész a kerepesi uti temetőig, várván példás rendben a gyászmenetet, mely Kossuth drága szeretteit ki­sérte ki az örök nyugalom helyére. A terézvárosi templom környékét már kora reggel elfoglalta a közönség. A templomnak a Király­ utca felé eső szűkebb részén egészen meg­torlódott az embertömeg úgy, hogy a temetésre érkezett küldöttségek csak azon a keskeny szala­gon foglalhattak állást, melyet a tömeg kétfelől szabadon hagyott. Azok, akiknek a templomba szóló jegyük volt, fél kilenc órakor már csak nehezen törhettek utat maguknak a templom bejáratához. Kilencre a templom tágas hajója szinig meg­telt. A padsorok négyötödrészét mély gyászba öl­tözött hölgyközönség foglalta el s a padoktól két oldalt is sűrűn egymás mellett szorongtak a fekete­ruhás nők. Az első padsorokat országgyűlési képviselők, a székes főváros előkelőbb hivatalos személyiségei és bizottsági tagjai foglalták el. Ezek közül ott voltak a következők: Helfy Ignác, gróf Károlyi Gábor, Justh Gyula, Kun Miklós, Herrmann Ottó, Kiss Albert, Lukáts Gyula, Olay Lajos, Papp Elek, Szederkényi Nán­dor, Csernátony Lajos, Lakatos Miklós, Lits Gyula, dr. Jelinek Artur, Illés Bálint, Beniczky Ár­pád, Holló Lajos, Molnár Antal, Polónyi Géza, Endrey Gyula országgyűlési képviselők, Gerlóczy Károly és Márkus József polgármesterek, Haber­­hauer János tanácsnok, Lechner középítési igazgató, haraszti Jelinek Henrik vezérigazgató, báró Kaas Ivor, dr. Kresz Géza, dr. Czobor Béla stb. A két koporsó közvetlenül a szentség előtt állt ravatalon. Az alacsony, fekete posztóval borított lép­­csőzet körül hármas sorokban lobogtak az óriási gyertyák. Jobb oldalt Kossuth Lajosné, baloldalt Kos­suth Vilma koporsója feküdt közel egymáshoz, csak egy vékony gyertyasor által elválasztva. Vékony vaspántok szorították át a világos diófa koporsókat, melyeknek csak alsó részüket lehetett látni a koszorúk sokasága közt. A többi koszorút, mely a két koporsóra nem fért, a főoltár széles lépcsőzetén s ettől két oldalt helyezték el a templom nagy kőkockáira. Már egészen befedték a szentélyt s a templom oldal­­bejáratán át még egyre hozták az újabb és újabb koszorúkat. Féltizkor feketeruhás hölgyküldöttségek lép­tek a ravatalhoz s pár megható szóval tették le koszorúikat a ravatal aljára. Elsőnek Makláry Gyuláné lépett a ravatal­hoz és a következő szavakkal tett koszorút Kos­suth Lajosné ravatalára: — A fővárosi függetlenségi és 48-as magyar nők nevében mély fájdalommal, megtört szívvel helyezem e koszorút ravatalodra. Isten veled! A hölgyek könnyektől elfojtott hangon mond­ták utána: — Isten veled! Ezután Baráth Endréné lépett Kossuth Vilma ravatalához és igy szólt: — A függetlenségi és 48-as nők nevében te­szem ravatalra a koszorút. Mindnyájunk ajkáról lebben a sóhaj: Isten veled! Emléked örökké fenmarad közöttünk. A kőoszlopok mély csöndjén újra végigzúgott a küldöttség tagjainak bánatos búcsúszava: — Isten veled! Ezután a székes főváros többi kerületeinek hölgyei nevében koszorúzták meg a ravatalt. Még a következők tettek koszorút a kopor­sókra : Budapest székes főváros közönsége külön Kossuthnénak és külön Kossuth Vilmának. Az országos függetlenségi párt. A budapesti független polgárok és polgárnők. A békéscsabai hölgyek. Egy honleány. Hat magyar leány Kossuth Vilmának. Az országos függetlenségi és 48-as párt. A gödöllői nők. Az országos nőképzőegyesület növendékei. A szegedi nők. A gyászszertartás féltizenegy órakor csöndes misével kezdődött. A mise vége felé halk zaj suhant végig a gyászoló közönség padsorain: a gyászoló család tagjai érkeztek. Legelői Kossuth Ferenc lépdelt, karján ve­zetve nagynénjét, Ruttkayné Kossuth Lujzát, utána Kossuth Lajos Tivadar, karján Ambrozovicsnéval. Utánuk a család többi tagjai jöttek: Ambrozovics Béla, Ambrozovics Dezső és Lajos, Meszlény Lajos országgyűlési képviselő, Halász Olivér. A család tagjai végig lépdeltek a templom hosszú hajóján. A kettős ravatalhoz érve, egy pil­lanatra megálltak s egy néma főhajtással üdvözöl­ték halottaikat. Azután a szentség jobb felén levő fekete gyászszal bevont kettős padsort foglalták el. Az első padsorban foglalt helyet Ruttkayné, mellette jobbról Kossuth Ferenc, Ambrozovicsné s szélről Kossuth Lajos Tivadar. A második padban a család többi tagjai he­lyezkedett el. A családtagok mind állva maradtak s egye­dül az agg Ruttkayné ült le később a gyászszertar­­tartás hosszú tartama alatt. A kettős ravatalról pár percre minden szem a két Kossuth-fiúra szegződött. Mindkettő arcán meglátszik a hosszú izgalom és azoknak a nagy lelki felindulásoknak a nyoma, a­melyeken az utóbbi heteken keresztül mentek. Megdagadt, vö­rös szemhéjjaik mutatják, hogy ezek a szemek el­sírták legutolsó könycseppjüket s ama mély fel­indulás enyhítésére, mely szivükben viharzik,, nincs többé könyvük. A szenvedések mély megadása tükröződik Ruttkayné arcáról, melynek vonásai egy nagy szépségnek romjait mutatják. Háromnegyed tízkor lépett be a templom oldalbejáratánál Lollok terézvárosi plébános nagy papi segédletével és megkezdődött az egyházi gyászszertartás. A szertartás alatt a templom nyílt kórusáról az apácanövendékek bánatos egyházi dalai hang­zottak fel és áradtak szét a templom boltívei alatt. Utánok férfikar énekelte megható bensőséggel a szent zsoltárokat. A terézvárosi plébános beszentelte a kopor­sókat s ezzel pont tizenegykor véget ért az egy­házi szertartás. Mig a ravatal gyertyáit oltogatták s a tem­plom előtt várakozó virágos kocsikra kivitték a tömérdek koszorúkat, az első padsorok rendje meg­bomlott s aki csak hozzájuk fért, odasietett, hogy részvétét fejezze ki a halottak legközelebbi hozzá­tartozóinak : asszonyok Ruttkayné kezeit csókol­ták , férfiak a Kossuth-fiuk kezét szorongatták. Ezután külön-külön emelték le a koporsókat a ra­vatalról. Kossuth Lajosné koporsóját nyolc feketébe öltözött szolga emelte vállára s kivitte a négy fe­kete lovas halottaskocsira. Utána nyolc kékruhás szolga vitte Kossuth Vilma koporsóját a halottaskocsira, mely elé négy hófehér lovat fogtak. Mély tisztelettel nyitott utat a templom előtt összetorlódott sokaság, mikor a gyászoló család tagjai kijöttek a templomból. Az első gyász hintó főülésén Ruttkayné és Ambrozovicsné, velük szemben a két Kossuth­­fia foglalt helyet; a másodikba a család többi tagja ült be. A gyászhintók után a főváros két fogata s ezután a kocsik egész sora következett. A gyászmenet élén a küldöttségekkel és a két kosszoru­ kocsival lassan megindult; nyomukban a két halottas kocsi csak lépésben ballaghatott. A nép könnyes szemekkel meredt a koporsóra s mikor ezek elhaladtak, kendőkkel és kalapokkal intett üdvözletét a két Kossuth-fiunak, akik a gyászhintó üvegablakán át néma főhajtással mon­dottak köszönetet egy nemzet részvétének a meg­nyilatkozásáért.­­ Tíz óra után néhány perccel megkondul­­tak a harangok; gyászszertatásnak vége volt. A temetkező vállalat emberei vállaikra emelték a koporsókat, s feltették az üveghintókra. Mind a két kocsi négyes fogatú volt: Kossuth Lajosnéé fe­kete, Kossuth Vilmáé kék. Kívül elhelyezkedett a tömeg és sorakoztak a küldöttségek. Az utcákon ember ember hátán, az ablakok tele gyászruhás hölgyekkel. Negyed tizenkét órakor indult el a menet lassú léptekben. Nyolc lovasrendőr nyitotta meg, azután jött Török-Szent-Miklós száztagú küldött­sége, majd Abony, Nagy-Szalonta, Karcag váro­sok küldöttségei. Igen szép volt Rákos-Palota küldöttsége, a fehér ruhás leányokkal. A küldött­séget Kovácsi Sándor evangélikus lelkész és Med­­veczky Győző főjegyző vezette. Elől husszonnégy fehérbe öltözött leányka, fejükön mirtuszkoszorú­­val. Mögöttük lépkedtek a rákos-palotai nők és férfiak, körülbelül háromszázan. A rákos­palotai küldöttség mögött haladt a ceglédi­ kör és a ceglédi nők küldöttsége, azután jött a függetlenségi és 48-as polgárok és polgárnők monstre­ deputációja. Hatszáz nő volt együtt mély gyászban, arcukat sűrű fekete fátyol fedte. A küldöttség élén vitték a gyászfátyollal bevont óriás nemzetiszínű selyem zászlót, amelynek egyik oldalán van Kossuth képe. A zászló szalagjait Asbóth Ilona, Cserey Ilona és Lamach Ludovika, mindhárman negyvennyol­cas ezredesek és tábornokok leányai vitték. A nők után haladt a hatszáz tagú férfi­ küldöttség. Sorra jöttek azután a siklósi, ellenzéki kör, Debrecen város küldöttsége, Kiss Áron református­­püspök vezetése alatt, Szepsi-Szent-György és a­ debreceni iparkamara küldöttsége. A küldöttségek 776

Next