Fővárosi Lapok 1894. április (90-119. szám)
1894-04-01 / 90. szám
• A Múzeumhoz vivő utcákon valóságos népáradat van, benne itt-ott egy fekete zászló, amelyet egy-egy vidéki küldöttség követ. A zászlók után parasztok, parasztasszonyok, akik azért jöttek a fővárosba, hogy processzióba menjenek, Kossuth Lajos holttestéhez. A Múzeumkertbe csakis belépőjegygyel lehet jutni, mégpedig az Esterházy utca felől lévő kapun, ahol a rendezőség és néhány rendőr tartja fenn a rendet. A ravatalnál ma is díszmagyarba öltözött egyetemi hallgatók és 48-as honvédek állanak őrt. A Múzeum előcsarnokának ajtajánál, valamint a főlépcsőn a rendezőség tagjai állanak és ügyelnek rá, hogy a ravatalhoz zarándokoló közönség a koszorúkat szét ne szedje. Mindazonáltal néhány koszorút úgy széttéptek, hogy csak a szalagja és a drót váza van meg, a többi részét a közönség elvitte, hogy a nagy halott koszorújából egy levéltárt, vagy virágot eltegyen. A közönséget a főlépcső baloldalán bocsátják 1r ravatal megtekintésére. Elvonul a főkapu előtt ahonnan benézhet a gyászos csarnokba s azután a lépcső jobboldalán le kell mennie. A közönség a Kálvin téri kijáráson távozhatik a Muzeum-kertből. A vidéki küldöttségek egyre érkeznek és gyászlobogóval s testületileg vonulnak a Múzeumba, hogy s koszorúkat a bizottságnál átadják és a ravatalt megnézzék. A koszorúk oly nagy tömegben érkeznek, hogy a Múzeum óriás lépcsőzetét, valamint az oszlopcsarnok falát, s a főlépcső párkányait teljesen elfödték és a bizottság most már új helyről kénytelen gondoskodni. A gyászszertartásra, valamint a Muzeum kertjébe szóló jegyeket már majd mind kiosztották s az újvárosházára érkező nagyobb küldöttségek is csupán egy vagy két jegyet kaphatnak. Ma egész nap a Múzeum-körút, Sándor-utca, Eszterházi- és Múzeum-utcán ember ember hátán állott. Mindenki látni akarja a nagy halott ravatalát és órákig várnak, hogy a ravatalt egy pillanatra láthassák. Pontban egy órakor végig futott a tömegen a hír, hogy a Kossuth-fiúk a ravatalhoz jönnek. A Sándor-, Esterházi- és Múzeum-utcák népe a Múzeum-körútra tolongott. Beláthatatlan embertömeg szorongott a széles boulevardon. A kerepesi út felöl érkezett a gyászos család, amely egy egész nemzet fájdalmát százszorozottan érzi és a Múzeum-körúti bejáró jobboldalánál lépett be a Múzeum-kertbe. A rendezők a főlépcsőn akarták a halott családját a ravatalhoz vezetni, de ők odavegyültek a zarándoklók közé és lassú menetben: a fiuk, a testvér, a nép együtt mentek a ravatal elé. Kossuth Ferenc vezette Ruttkaynét, Kossuth Lajos Tivadar Ambrozovicsnéval ment. Utánuk a két Ambrozovics-fiú és gróf Károlyi Gábor ment. Előttük Derlóczy Károly helyettes polgármester és Márkus József alpolgármester mentek. A ravatalhoz igyekezők mélyen meghajolva álltak el az útból, és sorfalat alkotva, engedték a gyászolókat a ravatalhoz. A két fiú, Ruttkayné és Ambrozovicsné megállt a ravatal előtt. Halkan imádkoztak néhány percig, azután megnézték a koszorúkat és köröskörül a díszes ravatalt. Mikor a Kossuth-család kilépett a csarnokból, az emberáradat ketté vált, és az eleven falak között haladtak le a Kossuth-fiuk, Ruttkayné, Ambrozovicsné és a kíséret a körúton álló kocsikhoz. A két Kossuth-fiu kalaplevéve ment a kocsikhoz. A család a Múzeumtól a Hungária-szállóba hajtatott. Kossuthné és Kossuth Vilma temetése. Budapest, március 8. Kossuth Lajosné és Kossuth Vilma porló hamvait ma délelőtt adta át Budapest a hazai földnek, melyben édes lesz bizonyára az ő pihenésük az idők végeiglen. Ami pompát fekete gyászban ki tud fejteni a főváros, az ott volt mindezen a megható temetésen. Beláthatatlan sokasága a gyászoló közönségnek, közte sok ezer vidéki is, állt tömött sorfalat a terézvárosi templomtól kezdve, ki egész a kerepesi uti temetőig, várván példás rendben a gyászmenetet, mely Kossuth drága szeretteit kisérte ki az örök nyugalom helyére. A terézvárosi templom környékét már kora reggel elfoglalta a közönség. A templomnak a Király utca felé eső szűkebb részén egészen megtorlódott az embertömeg úgy, hogy a temetésre érkezett küldöttségek csak azon a keskeny szalagon foglalhattak állást, melyet a tömeg kétfelől szabadon hagyott. Azok, akiknek a templomba szóló jegyük volt, fél kilenc órakor már csak nehezen törhettek utat maguknak a templom bejáratához. Kilencre a templom tágas hajója szinig megtelt. A padsorok négyötödrészét mély gyászba öltözött hölgyközönség foglalta el s a padoktól két oldalt is sűrűn egymás mellett szorongtak a feketeruhás nők. Az első padsorokat országgyűlési képviselők, a székes főváros előkelőbb hivatalos személyiségei és bizottsági tagjai foglalták el. Ezek közül ott voltak a következők: Helfy Ignác, gróf Károlyi Gábor, Justh Gyula, Kun Miklós, Herrmann Ottó, Kiss Albert, Lukáts Gyula, Olay Lajos, Papp Elek, Szederkényi Nándor, Csernátony Lajos, Lakatos Miklós, Lits Gyula, dr. Jelinek Artur, Illés Bálint, Beniczky Árpád, Holló Lajos, Molnár Antal, Polónyi Géza, Endrey Gyula országgyűlési képviselők, Gerlóczy Károly és Márkus József polgármesterek, Haberhauer János tanácsnok, Lechner középítési igazgató, haraszti Jelinek Henrik vezérigazgató, báró Kaas Ivor, dr. Kresz Géza, dr. Czobor Béla stb. A két koporsó közvetlenül a szentség előtt állt ravatalon. Az alacsony, fekete posztóval borított lépcsőzet körül hármas sorokban lobogtak az óriási gyertyák. Jobb oldalt Kossuth Lajosné, baloldalt Kossuth Vilma koporsója feküdt közel egymáshoz, csak egy vékony gyertyasor által elválasztva. Vékony vaspántok szorították át a világos diófa koporsókat, melyeknek csak alsó részüket lehetett látni a koszorúk sokasága közt. A többi koszorút, mely a két koporsóra nem fért, a főoltár széles lépcsőzetén s ettől két oldalt helyezték el a templom nagy kőkockáira. Már egészen befedték a szentélyt s a templom oldalbejáratán át még egyre hozták az újabb és újabb koszorúkat. Féltizkor feketeruhás hölgyküldöttségek léptek a ravatalhoz s pár megható szóval tették le koszorúikat a ravatal aljára. Elsőnek Makláry Gyuláné lépett a ravatalhoz és a következő szavakkal tett koszorút Kossuth Lajosné ravatalára: — A fővárosi függetlenségi és 48-as magyar nők nevében mély fájdalommal, megtört szívvel helyezem e koszorút ravatalodra. Isten veled! A hölgyek könnyektől elfojtott hangon mondták utána: — Isten veled! Ezután Baráth Endréné lépett Kossuth Vilma ravatalához és igy szólt: — A függetlenségi és 48-as nők nevében teszem ravatalra a koszorút. Mindnyájunk ajkáról lebben a sóhaj: Isten veled! Emléked örökké fenmarad közöttünk. A kőoszlopok mély csöndjén újra végigzúgott a küldöttség tagjainak bánatos búcsúszava: — Isten veled! Ezután a székes főváros többi kerületeinek hölgyei nevében koszorúzták meg a ravatalt. Még a következők tettek koszorút a koporsókra : Budapest székes főváros közönsége külön Kossuthnénak és külön Kossuth Vilmának. Az országos függetlenségi párt. A budapesti független polgárok és polgárnők. A békéscsabai hölgyek. Egy honleány. Hat magyar leány Kossuth Vilmának. Az országos függetlenségi és 48-as párt. A gödöllői nők. Az országos nőképzőegyesület növendékei. A szegedi nők. A gyászszertartás féltizenegy órakor csöndes misével kezdődött. A mise vége felé halk zaj suhant végig a gyászoló közönség padsorain: a gyászoló család tagjai érkeztek. Legelői Kossuth Ferenc lépdelt, karján vezetve nagynénjét, Ruttkayné Kossuth Lujzát, utána Kossuth Lajos Tivadar, karján Ambrozovicsnéval. Utánuk a család többi tagjai jöttek: Ambrozovics Béla, Ambrozovics Dezső és Lajos, Meszlény Lajos országgyűlési képviselő, Halász Olivér. A család tagjai végig lépdeltek a templom hosszú hajóján. A kettős ravatalhoz érve, egy pillanatra megálltak s egy néma főhajtással üdvözölték halottaikat. Azután a szentség jobb felén levő fekete gyászszal bevont kettős padsort foglalták el. Az első padsorban foglalt helyet Ruttkayné, mellette jobbról Kossuth Ferenc, Ambrozovicsné s szélről Kossuth Lajos Tivadar. A második padban a család többi tagjai helyezkedett el. A családtagok mind állva maradtak s egyedül az agg Ruttkayné ült le később a gyászszertartartás hosszú tartama alatt. A kettős ravatalról pár percre minden szem a két Kossuth-fiúra szegződött. Mindkettő arcán meglátszik a hosszú izgalom és azoknak a nagy lelki felindulásoknak a nyoma, amelyeken az utóbbi heteken keresztül mentek. Megdagadt, vörös szemhéjjaik mutatják, hogy ezek a szemek elsírták legutolsó könycseppjüket s ama mély felindulás enyhítésére, mely szivükben viharzik,, nincs többé könyvük. A szenvedések mély megadása tükröződik Ruttkayné arcáról, melynek vonásai egy nagy szépségnek romjait mutatják. Háromnegyed tízkor lépett be a templom oldalbejáratánál Lollok terézvárosi plébános nagy papi segédletével és megkezdődött az egyházi gyászszertartás. A szertartás alatt a templom nyílt kórusáról az apácanövendékek bánatos egyházi dalai hangzottak fel és áradtak szét a templom boltívei alatt. Utánok férfikar énekelte megható bensőséggel a szent zsoltárokat. A terézvárosi plébános beszentelte a koporsókat s ezzel pont tizenegykor véget ért az egyházi szertartás. Mig a ravatal gyertyáit oltogatták s a templom előtt várakozó virágos kocsikra kivitték a tömérdek koszorúkat, az első padsorok rendje megbomlott s aki csak hozzájuk fért, odasietett, hogy részvétét fejezze ki a halottak legközelebbi hozzátartozóinak : asszonyok Ruttkayné kezeit csókolták , férfiak a Kossuth-fiuk kezét szorongatták. Ezután külön-külön emelték le a koporsókat a ravatalról. Kossuth Lajosné koporsóját nyolc feketébe öltözött szolga emelte vállára s kivitte a négy fekete lovas halottaskocsira. Utána nyolc kékruhás szolga vitte Kossuth Vilma koporsóját a halottaskocsira, mely elé négy hófehér lovat fogtak. Mély tisztelettel nyitott utat a templom előtt összetorlódott sokaság, mikor a gyászoló család tagjai kijöttek a templomból. Az első gyász hintó főülésén Ruttkayné és Ambrozovicsné, velük szemben a két Kossuthfia foglalt helyet; a másodikba a család többi tagja ült be. A gyászhintók után a főváros két fogata s ezután a kocsik egész sora következett. A gyászmenet élén a küldöttségekkel és a két kosszoru kocsival lassan megindult; nyomukban a két halottas kocsi csak lépésben ballaghatott. A nép könnyes szemekkel meredt a koporsóra s mikor ezek elhaladtak, kendőkkel és kalapokkal intett üdvözletét a két Kossuth-fiunak, akik a gyászhintó üvegablakán át néma főhajtással mondottak köszönetet egy nemzet részvétének a megnyilatkozásáért. Tíz óra után néhány perccel megkondultak a harangok; gyászszertatásnak vége volt. A temetkező vállalat emberei vállaikra emelték a koporsókat, s feltették az üveghintókra. Mind a két kocsi négyes fogatú volt: Kossuth Lajosnéé fekete, Kossuth Vilmáé kék. Kívül elhelyezkedett a tömeg és sorakoztak a küldöttségek. Az utcákon ember ember hátán, az ablakok tele gyászruhás hölgyekkel. Negyed tizenkét órakor indult el a menet lassú léptekben. Nyolc lovasrendőr nyitotta meg, azután jött Török-Szent-Miklós száztagú küldöttsége, majd Abony, Nagy-Szalonta, Karcag városok küldöttségei. Igen szép volt Rákos-Palota küldöttsége, a fehér ruhás leányokkal. A küldöttséget Kovácsi Sándor evangélikus lelkész és Medveczky Győző főjegyző vezette. Elől husszonnégy fehérbe öltözött leányka, fejükön mirtuszkoszorúval. Mögöttük lépkedtek a rákos-palotai nők és férfiak, körülbelül háromszázan. A rákospalotai küldöttség mögött haladt a ceglédi kör és a ceglédi nők küldöttsége, azután jött a függetlenségi és 48-as polgárok és polgárnők monstre deputációja. Hatszáz nő volt együtt mély gyászban, arcukat sűrű fekete fátyol fedte. A küldöttség élén vitték a gyászfátyollal bevont óriás nemzetiszínű selyem zászlót, amelynek egyik oldalán van Kossuth képe. A zászló szalagjait Asbóth Ilona, Cserey Ilona és Lamach Ludovika, mindhárman negyvennyolcas ezredesek és tábornokok leányai vitték. A nők után haladt a hatszáz tagú férfi küldöttség. Sorra jöttek azután a siklósi, ellenzéki kör, Debrecen város küldöttsége, Kiss Áron reformátuspüspök vezetése alatt, Szepsi-Szent-György és a debreceni iparkamara küldöttsége. A küldöttségek 776