Fővárosi Lapok, 1897. április (34. évfolyam, 91-120. szám)

1897-04-01 / 91. szám

1897 április 1. Csütörtök FŐVÁROSI LAPOK Hogy rohan, vágtat, száguld Sok hetyke űrlovar, A paripánál gyorsabb És czélt is ér hamar. Az akadályt, a törvényt, Szépen eltörülik, Vagy vigan átugratják, Avagy megkerülik. S ma­holnap nem lesz többé Sorompó, sem szabály, Lesz akadályos verseny, Hol nincsen akadály. A reformátusok egyete­mes konventje. — Saját tudósítónktól. — Budapest, márcz. 31. Ma délelőtt 10 órakor kezdődött a reformá­tusok egyetemes konventje, a­mely előrelátható­lag 2—3 napig fog eltartani. A református gimná­zium dísztermében ez alkalommal előkelő társa­ság gyűlt egybe. Ott voltak: Bánffy Dezső br. miniszterelnök, Tisza Kálmán, Szilágyi Dezső kép­viselőházi elnök, Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter, Vay Béla báró, Tisza István gróf orsz. képviselő, Szász Károly, Kiss Albert és Szász Do­mokos püspökök, Degenfeld József gróf, Bernáth Elemér kir. ítélőtáblás tanácselnök, Harap Ferencz nyug. kúriai biró, Szilassy Aladár min. tanácsos és mások. A konventet Kun Bertalan püspök­nek, a konvent egyházi elnökének szép imája előzte meg. Tisza Kálmán, a konvent világi elnökének, mielőtt a konventet megnyitja, egy veszteséget kell bejelentenie, a mennyiben a konventnek és az egyháznak egy kiváló tagja, Vályi János tiszán­túli főgondnok meghalt. Indítványozza, adjon a konvent e veszteség fölötti fájdalmának jegyző­könyvében kifejezést. (Helyeslés.) — De mint az életben mindig, folytatja Tisza Kálmán, a fájdalomhoz közel szokott lenni az öröm is, úgy most is öröm váltja fel a bána­tot, a­mikor a konventnek egyházi elnökét, a­ki nem régen töltötte be életének 80-ik évét, itt magunk között üdvözölhetjük. Indítványozom, adjon a kongresszus e fölötti örömének jegyző­könyvileg kifejezést azzal a kívánsággal, hogy az isten áldja meg továbbra is egészséggel a kon­ventnek, szeretett egyházi elnökét. (Éljenzés.) Kun Bertalan megköszöni a konventnek iránta tanúsított rokonszenvét, a­mely a legmélyebb há­lával tölti el szívét. — Ha valami számbavehető érdemem van, úgymond, ha valami jót és hasznosat tehettem életemben, ezt a konvent volt és jelenlegi tag­jainak köszönhetem. Ígérem, hogy míg az isten kedvez életemnek és megajándékoz munkaerő­­vel, tehetségemhez képest mindig munkálkodni fogok egyházam érdekében. (Éljenzés.) Áttért a konvent ezután a napirendre. A közalapi végrehajtó­ bizottság jelentését Kenessey Béla jegyző mutatta be. Ezzel kapcsolatosan Fe­jes István felpanaszolja, hogy a konvent határo­­­­zatainak végrehajtása nagyon sokszor fennakadást­­ szenved, mert a végrehajtó­ bizottság a felhalmo­­­­zott teendőkkel nem tud megbirkózni. György­­ Endre egy központi iroda szervezését ajánlja. Tisza Kálmán elnök felkéri a felszólalókat,­­ hogy egy ily iroda szervezése iránt dolgozzanak ki formaszerű javaslatot, mert ezt a fontos kér­dést így melegében elintézni nem lehet. De­genfeld József grófnak az ellen van kifo­gása, hogy a konvent részéről az egyházkerüle­teknek megszavazott és folyósított segélyösszegek gyakran függőben maradnak, úgyszólván a levegő­ben lógnak, mert az illető egyházak a segélyt nem fogadják el. Indítványozza, hogy a konvent a se­gélyek folyóvá tétele előtt mindig kérdést intézzen a segélyezendőkhöz, vájjon a megszavazott ösz­­szeget hajlandók-e elfogadni. Az indítványt a konvent elfogadta. A közalapi végrehajtó­ bizott­ság jelentését egyébiránt, a­melyet a felszólalá­sok félbeszakítottak, a konvent jóváhagyólag tudo­másul vette. A közalapi végrehajtó bizottság folytatólagos jelentését mutatta be ezután Kenessey Béla előadó, melyet szintén tudomásul vettek. Petri Elek egyetemes gyámintézeti pénztáros mutatja be az országos egyet. ev. ref. lelkészi gyámintézet első évi jelentését. 1896-ra előirá­nyozva volt 10%-os belépési járulékokból 52.621 frt jut, 21/2%-os tagsági dijakból 39.820 frt, vagyis összesen 92.441 frt. Befolyt tényleg 74.994 frt 1896. decz. 31-éig, tehát hátralékban maradt mintegy 20.000 frt, mely összeg azonban a folyó évben már nagy részben be van fizetve, úgy hogy az első év eredménye nem ad aggodalomra és külön intézkedésekre okot a befizetések te­kintetében. Azt a javaslatot teszi a jelentés, hogy az egyetemes konvent kérje föl az egyházkerü­leteket, hogy a gyámintézeti dijak lehető pontos befizetésére szólítsák föl a lelkészeket s a befize­tésekről szóló kimutatásokat is idejében küldjék föl. A javaslatot elfogadták. A gyámintézet 1896. évi összes bevételei 110.334 frtra rúgtak, az összes vagyon pedig 165.600 frtot tett ki. A jövő évi költségvetési előirányzatot megállapították. A gyámintézet jelentését egészben tudomásul vették. Az ülést holnap folytatják. A napirenden van a többi közt a közalapi segélykérvények tárgya­lása. A közalapi bizottság 181 lelkésznek 6295 frt 257 egyháznak pedig 10725 frt segély megszava­zását javasolja. A Kisfaludy-társaság ülése. — Saját tudósítónktól. — Budapest, márcz. 31. Szokatlanul nagy közönség jelenlétében tar­totta ma délután felolvasó ülését a Kisfaludy­­társaság. Az ülésen Gyulay Pál elnökölt. A felolvasások sorát Vadnay Károly nyitotta meg emlékbeszédével Degré Alajos felett, ki öt hónappal ezelőtt dőlt ki a társaság tagjai sorá­ból. Az emlékbeszéd írójának, mint az elhunyt testi-lelki jó barátjának és régi, régi baj­társának, leginkább volt alkalma Degrének, a nagy „tizek“ egyikének jellemébe, lelki életébe belepillantani. Természetes tehát, hogy ez az emlékbeszéd, a­mely tele van gyöngéd refleksziókkal, együtt átélt vidám és bús napok emlékével, hű tükre Degré Alajos egész egyéniségének. Ha képiró volna, bátorsága jellemzésére azt a jelenetet rajzolná le Degré életéből, mint a Károlyi-huszárezred fiatal kapitánya a túrás harezmezőn, lovassági rohamban, az orosz dzsi­­dásokkal küzdött. Kardja — Teleky Sándor aján­déka — összetörött a küzdelemben, paripája két lándzsaszúrástól összerogyott, ő maga is két ne­héz sebből vérzett, mikor egy orosz tiszt pisz­tolyt szerzett reá. E pillanatban egy óriás erejű huszárfőhadnagy levágta az orosz tiszt karját és megmentette kapitánya életét. Ápolásra egy lel­készlakba vitték és bár holt hire terjedt,s sike­rült őt megmenteni. Degré az írói pályát hírlapi közlésekkel kezdte meg, midőn, mint Vukovich Sebő, a ké­sőbbi forradalmi miniszter patvaristája küldött közléseket Kossuth Pesti Hírlapjába. Szépíró ké­sőbb lett: egy pesti jóindulatú főnöke, Császár Ferencz buzdítására beszélyt irt a főúri körök felkarolt heti­lapjába, a Honderűbe. Különben már, mint szegedi diák, mindig tisztelettel köszönt egy urnak, a­kiről köztudomású volt, hogy látta Vörösmartyt. Képzelhető, mekkora volt lelkese­dése, midőn Petőfi és Jókai bevezették a tizek közé és velük együtt működhetett. Ezek voltak az ifjú Magyarország akkori képviselői, a­kiket mind az njítás szelleme vezetett. A franczia ízlés hívei voltak, magyar szellemben. Degré képviselte köz­tük a társaséleti vidám beszélyt. Írás közben azonban nem bírt azzal az ön­­bíráló nyugalommal, mely a művészi forma és stil mestereit hozza létre. Számos kötetre ter­jedő beszélyen kívül írt nagyobb regényeket is, köztük a Két év egy ügyvéd életéből czíműt, mely­nek legnagyobb részét már a szabadságharcz alatt elkészítette, de csak az ötvenes években adta ki, mikor pár ezer példányban gyorsan el­terjedt. Később is több regényt adott ki, melyek tárgyát mindig a magyar társadalomból merí­tette; csak egyszer kalandozott el, Salvator Rosat van odahaza. A nyeremény­ oroszlánrészét a „Gründer“, a nagyrészvényes vágja zsebre , vagy pláne a syndicatus, a­mely az osztozás után óta sem néz többet az egész vállalatnak. A­ki tisztátalan uton nyerészkedik, megte­heti, a­nélkül, hogy­ hivatalos czímet akasztana a nyakába. A panama óriási vesztegetési bűnügyébe keveredett franczia képviselők nem voltak igaz­gató­tanácsosok. Ellenben az igazgatótanácsosok és igazgatók­­ ellen­ lebocsátott korlát nem csak a tisztességtelen faiseuröket zárja ki a képviselőházból, de elzárja magát a képviselőházat a tisztességes szakférfiak bevonásától. A­mit eléggé tapasztalunk minden új kormányalakulásnál, a­mikor látunk-futunk szak­minisztereket keresni, itt vannak , megtalálhatók ; csakhogy azok nem hajlandók elhagyni a társu­lati állásukat, a­hol kapnak megbecsültetést, méltó javadalmazást, élethosszig biztosított állást; hogy azt felcseréljék a minisztert Dózsa György izzó trónusával, a­hol kapnak szidalmazást, fel­panaszolt kenyeret, bukást jelző Damocles kardot a fejük fölé. Már most ez még mind nem elég a mi Ca­­tainknak : neki esnek az „esetleg“ fogalmából eredő végtelenig nyújtható esélyeknek s a kor­mánynyal szerződéses viszonyban álló pénzintéze­tek, iparvállalatok elnökeit, igazgatóit idézik az aracopág elé, hogy ez az anemometerek, dynamo­­meterek segélyével ítélkezzék a honatyák becsü­letessége fölött. Mert becsületkérdés ez a húzásból. Tehát a jogtudóinknak a szinét-javát, a­kik a törvényhozás, a kodifikálás nehéz munká­jához gyakorlati észszel, nagy ismeretkincscsel járulhatnának. Azután kizárja az állami kinevezett hiva­talnokokat, s a munic­ipális választott tiszt­viselőket. Hogy az állami hivatalnokok kategóriájában a miniszterelnöki és belügyminiszteri hivatalno­kokra tilalmat vetett a törvény, azt még vala­hogy csak megértem: azoknak befolyásuk lehet a választásokra, a választási visszaélések kérdé­seiben nem szavazhatnak szabadon; de mit vé­tettek a kultusz, a honvédügy, az igazságügy, a pénzügy, a kereskedelem, a földművelés és közle­kedés resszortjaival foglalkozó szakemberek, hogy rájuk nézve a képviselőház padjai tilalmasak legyenek ? Hogy azok nem szavazhatnak függetlenül ? Igenis, hogy szavazhatnak. Emlékezem egy praeg­­nans esetre, a­mikor egy osztálytanácsos (Szász Károly) a miniszteri javaslatra „nem“-mel sza­vazott. Oda is kiáltott neki az akkori miniszter­­elnök, hogy „szép.“ Hát persze, hogy szép volt. A nemmel szavazót pedig annál jobban megbe­csülték. Ha a hivatalnoknak jelleme van, az a képviselőház padjain is jellem marad. S a mi­niszternek több szüksége van egy jó hivatalnokra, mint a hivatalnoknak a miniszterre. Hogy a közigazgatási tisztviselőt kizárja a törvény a képviselőházból, annak van egy tet­szetős indoka:­ az, hogy annak otthon van elég teendője a megyéjében, járásában, városában. No bizony, azt a képviselői munkateher mellett mind elviselheti, így is kétszáz képviselő szokott távol lenni a legfontosabb kérdések fölötti szavazásnál. Azok ugyan mit administrálnak ? A törvénynek a sikere aztán abban nyilatkozik meg, hogy vala­hány hasznavehetetlen tagja van az adminisztrá­­ciónak vidéken, azt mind felküldik képviselőnek, csakhogy megszabaduljanak tőle, a­kik pedig valóban tehetséges, szorgalmas tisztviselők, ha képviselőségre vállalkoznak, bevágták a hátuk mögött az eddigi életpályát. A képviselőházból a szolgabirói székbe vissza nem lehet ülni, mert az már be van töltve, a képviselőség pedig nem életpálya, s semmiképpen nem megélhetési mód. A tisztviselőből lett képviselő egyenesen rá van utalva a felfelé kapaszkodásra, s így a törvény maga teremti meg a stréberek (különben becsü­lésre méltó­ osztályát. Azután kizárja a törvény a képviselőségből a nyereségre alakult társulatok, pénzintézetek igazgatóit, tanácsosait, a­melyek a kormánynyal valamely szerződéses viszonyban állanak, a­mely viszonyból esetleg változó pénzügyi eredmény származhatik. Ez az a bizonyos jogelv, a­mely szerint „minden ember tolvaj, a­míg be nem bizonyítja, hogy nem az.“ Hiszen abból az esetleges nyereményből arra az igazgatótanácsosra egy olyan potomság jut, hogy azért csak nem árulja el a hazáját, meg a becsületét olyan ember, a­kinek két pár csizmája .

Next